Deimos könnyed koppantással nyitott be húga lakosztályába. Grainne  unatkozva lóbálta a lábát az ablakpárkányon ülve. Deimos megrázta a fejét és húgához lépett.

-         Grainne? – Deimos a függönynek támaszkodva kinézett a parkra. – Mit szólnál egy közös sétához a parkban? – invitálta finom hangsúllyal, a szürke tekintet furcsán csillant.

-         Nem mehetek ki, tudod, nagyon jól. A szobafogság-szobafogság – húzta el a száját Grainne. – Nem akarok nagyobb büntetést kapni.

-         Nincsenek itthon – súgta közelebb hajolva a húgához.

-         Anya és apa? – kérdezte kíváncsi és máris izgatott hangsúllyal Grainne.

-         Ühüm – bólintott könnyed mosollyal a szája sarkában a fiú. – És nagyiék megengedték, hogy velünk sétálhass a parkban.

-         Egy kincs vagy- ugrott a nyakába Grainne. Hófehér könnyed nyári ruhájában máris izgatottan bátyjába karolva futott le a széles lépcsőn. – Remek terveim vannak.

-         Most kímélj ezektől Grainne! – Deimos felsóhajtott. – Egy bűntársad van sajnos.

-         Hogy érted? – lepődött meg Grainne.

-         Nos Falco kicsábítja neked a parkba Blaiset – Deimos a tó melletti padra húzta le húgát. – már jönnek. – szemével az átellenes oldalra intett.

-         Mi lenne velem nélkületek – kacagott fel Grainne és boldogan vetette fel a fejét. Arcát melegítette a napsütés, a fény megcsillant aranybarna haján, amit most hátralebbentett a könnyed nyári szellő. A nevetésre Blaise fürkésző tekintettel végignézett a parton. A tó mellett a padon ott ült Grainne és Deimos.  A víz felett hozta a levegő a kacagást, a hullámzás elhozta a hangokat. Blaiseben ez a felröppenő nőies nevetés máris felébresztette a régi vadászszenvedélyt.

-         Megállhatunk itt is – javasolta gyorsan Falconak. Veszélyesnek érezte túl közel menni a lányhoz. Még így is, hogy Daphné járt nála a napokban. Az ő éhsége mindig csillapíthatatlan.

-         Még egy kicsit sétáljunk – terelte el Falco. A lehető legközelebb akarta vinni a húgához. Nem hiába. Túl jó testvérek voltak. És túlságosan szerette Grainnet. Látta, hogy a bezártság már étvágytalansággal is párosult húgánál és haladt a teljes depresszió lassú útján. Egy ártatlan parki séta még nem veszélyes egyiküknek sem. A két fivér teljes felügyelete alatt. Blaise végül kiválasztott egy kovácsoltvas padot és illanóra gyújtva helyet foglalt.

-         Itt nincs árnyékunk – jegyezte meg Falco.

-         Nem baj. Túl sokat vagyok sötétben… - felelte kitérően Blaise. – Most jót tesz egy kis feltöltődés – vihogott Blaise. – Mármint napfénnyel – kacagott, már megint a kétértelműség. Rettenetes. Nem tud kitörni a stílusból. A szantálillat nyugtató füstje lengte körbe. Keresztbe vágta a lábát a térdén, és a cipőjére téve a kezét, időnként megpöccintette az illanót, hogy a hamu lehulljon a fűbe. Nem hallhatták a másik kettő beszélgetését, kellemes távolságban ültek. De Blaise mégsem bírta megállni, hogy ne nézzen Grainne padja felé időnként. Megszívta az illanót és átpislantott. A lány a padra könyökölt és lebbenő pillákkal fogadta  tekintetét. Blaise elnézett.

-         Most végeztetek a Roxforttal? – igyekezett elterelni a figyelmét.

-         Igen – válaszolt Falco, akinek nem kerülte el figyelmét a húga és Blaise közötti sűrű pillantásváltás. – Hamarosan megkapjuk a RAVASZ eredményeket.

-         Gondolom Pansyhoz hasonlóan jó eredménnyel – vigyorgott Blaise.

-         Hát…nem hiszem. Főleg Grainne az utóbbi időben elhanyagolta a vizsgákat – ráncolta a homlokát Falco.

-         Vagy úgy – bólintott komótosan Blaise. Tekintetével a lányt mustrálta. Hosszú szoknyája enyhén áttetsző volt. Sejtette a karcsú lábak vonalát. Kivillant az egyik térdkalács, a karcsú lábszár halovány bőre. Grainne keresztbe lendítette a lábát. Blaise mély levegőt vett és a tó felé nézett. Délidő közeledett. A nap erősen sütött. Blaiset kiverte a verejték. Hunyorított a vakító napfényben. S Grainne hófehér ruhája is meglehetősen kivillant a zöld tájból. A lány is rendszeresen visszanézett a férfira. Blaise jellegzetes mozdulatait figyelte, ahogy megszívja az illanót, és lapos tekintettel ránéz. Áttúrja a haját és a nézése! Már megint, már megint ez az izgalom. Hogy tudja Blaise ezt elérni? Egyetlen pillantásától átsöpör az emberen a vágy. Mert nyilván nem ő az egyetlen aki így érez. Minden nő ezt érezhette valószínűleg. De Grainne nagyon élvezte, a hatást, amit kiváltott belőle Blaise pillantása. Ez a borzongás. Ami végigfut a testén, minden egyes villanással. Grainne szempilláin is lebegett a napfény. Nem, Blaise nem mosolygott. Egyszerűen csak legeltette rajta a szemét. A kutató férfiszem burkoltan részleteiben figyelte a lány testét. Grainne halovány bőre, mélybarna gyönyörűen csillogó haja,  a nőies kéz, a macskaszemek hívogató villanása. Blaise kifújta a füstöt. Fiatal, nagyon fiatal – nézett futólag vissza a lányra. És hát Draco lánya. Nem kellene ilyen szemekkel méregetnie a lányt. A makcsaszemekkel ismét összeakadt a pillantása. Hosszan egymásba kapcsolódott a két szempár. Grainne kapta el a szemét és lesütötte. Blaise a szájához emelte az illanót. Ez veszélyes játék…Visszapislogott a lányra. Grainne már ismét őt nézte. Blaise megszakította a szemkontaktust.

-         Öhm…meleg van ma – nyögte ki Blaise, amikor ráébredt már hosszú percek óta Grainne-el játssza a szerelmi körjátékot. Miközben Falco itt ül vele egy padon és már elfelejtette, hol akadt meg a beszélgetés.

-         Egyetértek – Falco elnyomta a vihogását, s Malfoy-címeres zsebkendőjével törölgette az arcát. – Én javasoltam, hogy húzódjunk az árnyékba – tette hozzá gonoszkodva.

-         Mi?...Ja igen,… hogyne – motyogta Blaise, mert Grainne éppen ekkor hajolt le megigazítani a szandálját, és Blaise a dekoltázsába látott. Grainne visszaegyenesedett és halványan lehúzva szemhéját kacsintott. Blaise rávigyorgott. Le kellene már állítani ezt az egész játszadozást egymással – bosszankodott Blaise. De képtelen volt. Tetszett neki ez a távoli egymást méregetés. Grainne elégedetten állapította meg a férfi belement ma a játékba. A mellkasa szédült ütemben emelkedett és süllyedt a férfi pillantásától. Egyenesen zihált. Bár könnyed pihegéssé igyekezett változtatni az izgatott levegővételét. Nagyon mély hatással volt rá Blaise tekintete. A férfias tartás, Blaise laza mégis férfias stílusa. Fehér ingjét a könyökéig tűrte, a felső gombokat kigombolta, és időnként feszengve igazgatta, mintha még mindig szorítaná a nyakát. És ez a lapos oldalt nézés, már annyiszor, de mindig félreérthetetlenül ráirányulva. Grainne a vakító napfényben le-és fellebbentette a szempilláját. Grainne döntött. Ruganyosan fellökte magát a padról. Deimos még észhez sem tért, Grainne már Blaiseékhez közeledett. Ahogy Blaise meglátta a lány határozott léptekkel feléjük vette az irányt elnyomta az illanóját és felállt, hogy állva fogadja a lányt.

-         Mehetünk együtt is az ebédhez nem igaz? – mosolygott rá Grainne.

-         Miért is ne? – vihogott le rá Blaise és Grainne mellé lépve indultak a kastély felé. A két Malfoy-fivér mögöttük néhány lépéssel lemaradva követte. Blaise farzsebébe vágott tenyérrel lépkedett Grainne mellett. Nem volt még meg a lépteik közös ritmusa. Grainne rövideket lépett és gyorsan, Blaise hosszúakat és lassan. Nem sikerült összehangolniuk a léptüket.

-         Mond Blaise, mégis hány centi vagy? – méregette Grainne a férfit.

-         Hát… - Blaise a hajába túrt. – Anyám mindig azt kérdezgette, hány centi vagy már. Mire visszakérdeztem miért? – Blaise a lányra mosolygott. – A válasza egyszerű volt. Még mindig nem vagy férfi. Aztán tizenhat éves voltam, amikor elégedetten bólintott. Mindig azt vallotta egy férfi csak száznyolcvan centi felett férfi. Azalatt… - Blaise legyintett. – Tehát anyám szerint kielégítő a magasságom. Száznyolcvannál magasabb vagyok.

-         Hát… - Grainne még mindig a mellette haladó férfit szemrevételezte.

-         Na jó, hát ne apádhoz hasonlíts, akit kínozva nyújtottak Voldemort pincéjében – vágta rá Blaise. – Néhány centi van köztünk nem sok.

-         Alacsony vagy – vágta rá gonoszul Grainne.

-         Te vagy túl magas – vágta vissza Blaise. Mire mindketten felnevettek. Grainne talán tíz centivel lehetett kisebb Blaisenél. Szinte tényleg észrevétlen volt a magasságkülönbség. Főleg most, hogy Grainne magassarkú cipőben volt. Falco, aki anyja alacsony termetét örökölte pontosan egymagas volt a húgával és nem győzött bosszankodni, amikor a lány magassarkú cipővel topogott mellette. – Szülői felügyelet nélkül csodás az élet, igazam van ?- vigyorgott rá Blaise.

-         Azt hiszem igaz – nevetett Grainne. – Mit szólnál ebéd után egy sakkjátszmához?

-         Mh. Nőkkel nem szívesen játszom…mert elterelik a figyelmem a játékról – vakargatta a fejét Blaise.

-         Tehát, hagyod őket nyerni? – villant Grainne szeme.

-         Nem. Tulajdonképpen nem hiszem hogy befejeztem volna egyetlen sakkjátszmát is, ha az nővel történt – vihogott Blaise.

-         Akkor máris nagyobb érdeklődéssel fordulok a sakkparty elé – kacsintott Grainne.

-         Ebben az esetben kivételt fogok tenni – vigyorgott Blaise.

-         Jaj ne vedd el a kedvem! – csapott felé Grainne, de végül megszakította a mozgást. Nem mert Blasiehez érni.

-         Cicám ,csakis a te érdekedben teszem – villant csábosan Blaise tekintete.

-         Szörnyű, hogy mindenki az érdekeimet nézi. Blaise kérlek, hagyd legalább te figyelmen kívül az érdekeimet –sopánkodott Grainne.

-         Ok. Tulajdonképpen csak a bőrömet és egyéb testrészeimet féltem, amikor azt mondom nem – kacagott fel Blaise.

-         Én azt hittem te vagy a hős férfi megtestesítője, aki egy nőért bármit megtesz – jegyezte meg Grainne.

-         Mh. Hát bizonyos keretek között. Tudod ez a terület már veszélyes. Szeretem minden testrészemet és nem szeretnék megválni egytől sem – röhögött kajánul Blaise.

-         Egyetértek, attól az egytől én sem fosztanálak meg. Főleg hogy az a legértékesebb – nevetett kacéran Grainne.

-         Hát ezt olyanok szokták mondani, akik közelebbről ismerik, de ha te is így gondolod – Blaise nem bírta tovább hasát fogva nevetett. – Merlinre Grainne! – szorította egy pillanatra magához a lányt. – Nem semmi, amilyen éles szókimondó nyelved van!

-         Jaj nem úgy értettem!- Grainne fülig vörösödött, amikor ráébredt mit is vágott a férfihoz.

-         A feltételezés igazán hízelgő – kacsintott rá Blaise. – Ejnye Cicám! Látom a fantáziáddal nincs gond – gyönyörködött a lány pirulásában.

-         Nincs – lépett az étkezőbe Grainne, ahogy Blaise előreengedte.

-         Semmi gond, az én fantáziámmal sincs erről biztosíthatlak – búgta a lány hajába, mert észrevette az asztalnál már helyet foglaltak a Malfoyok. A parkból érkező négyes csendben ült az ebédlőasztalhoz. De Grainne és Blaise még összevillantották a szemüket az asztal felett.