Blaise a vártnál korábban látogatott a Malfoy-kastélyba. Sebbel- lobbal, lobogó talárral. Szószerint rárontott Dracora. A férfi értetlenül meredt barátjára, aki kétségbeesetten, indulatosan, háborogva járkált, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Még sosem látta, hogy a nevető, virgonc Blaise ilyen állapotban lett volna. Hápogott, motyorászott ,de semmi érthetőt nem lehetett kivenni a mondandójából. Levágta magát a kanapéra és illanóra gyújtott. Pansy és Draco összenéztek. Mégis mi baja lehet.

- Mh. Blaise? – Pansy tapintatosan leült vele szemben a fotelba, és aggódva nézte a férfit. – Minden rendben?

- Semmi sincs rendben! – pattant idegesen Blaise. A hajába túrt és idegesen nézett szét. Falco, aki észrevette a vendéget, lerobogott a lépcsőn. A titkos átjáróban már ott volt valaki.

- Grainne? –suttogta halkan Falco.

- SSS! – intette le Grainne. – Valami történt – nézett bátyjára izgatottan, és a szalonbeli eseményekre fordította a tekintetét.

. Blaise mi a baj? – fintorgott Pansy.

-         Ez nem baj, egyenesen katasztrófa! – hadonászott Blaise, illanója füstje kusza formákat alkotott a levegőben. – Hogy ezt meg kellett élnem, hát… hát ez nem igaz…

-         Blaise beszélj már világosabban – morogta Draco. – én például minden nap katasztrófát élek meg, amikor reggel Pansyt találom az ágyamban – röhögött, de Blaise csak bambán bámult rá.

-         Ne is hallgass rá! Blaise! Mondd már! – türelmetlenkedett Pansy.

-         Daphné….Daphné – Blaise erőteljesen gesztikulált, végül kinyögte - …terhes – összeroskadt  és gyorsabban szívta magába a szantálillatot. Grainne az átjáróban csalódottan nézett bátyjára. Hát ez minden számítását keresztülhúzza. Ó a csodába is! Az a nő is várhatott volna még ezzel! – Ez borzalmas – túrta a haját Blaise. Szemei vörösesen fénylettek.

-         Blaise! Tudom, hogy nehéz megszoknod, de hát ez végülis jó hír nem? – mosolygott rá Pansy.

-         Jó hír??? – hördült fel Blaise. – Erre nincs szó milyen rémes. És milyen pocsékul érzem most magam – Blaise hangosan kifújta az orrát. –A fenébe is! Én ezt nem élem túl.

-         Blaise! Ne légy már ilyen! Egy kisbaba! – lelkendezett Pansy, és máris pezsgőt hozatott.

-         Huhú! Gratulálunk Blaise! –csapkodta meg barátja vállát Draco miközben szélesen vigyorgott. Blaise úgy nézett a házaspárra mintha azok megőrültek volna. Egyikről a másikra dülledt a szeme. Szájtátva bambult rájuk.

-         Eh! Izé! – Blaise összeráncolta a homlokát. Meglátta a pezsgősüveget a kristálypoharakkal. – Ti nem értitek! – mutogatott rájuk megrökönyödve Blaise. – Nem értitek? Daphné nem tőlem esett teherbe! – csapott a karfára Blaise. Grainne eddig sírásra görbülő szája most egy villanás alatt felfelé húzódott. Csodás! Grainne csillogó szemekkel nézett bátyjára, aki csak a fejét csóválta.

-         Micsoda?! – Darco és Pansy összenéztek.

-         Ti azt hittétek tőlem vár gyereket? – Blaise erőtlenül dohogott. – Nem! Hanem! Hanem…Ó miért is nem én ejtettem teherbe a fenébe is! – bosszankodott Blaise.

-         Mégis ez mit jelent pontosan? – ráncolta a homlokát Pansy és Blaisere nézett.

-         Egy harmincöt körüli aranyvérű senkivel összeállt. Érted? És férjhez megy! Az én Cicusom! Hát ez  ez… - Blaise látványosan padlót fogott. Egyszerűen nem tudja túltenni magát a tényen. Újra és újra a hajába túrt, idegesen előredőlt a kanapén, majd vissza. Rendszertelenül szívta az illanóját és egész kinézete zilált volt. Úgy tűnt vagy öszeesik vagy szétrobban. De a kettő közül az egyiket biztos. - És ezt bejelenti reggel, mielőtt elindul. Az éjszaka még szeretkeztünk, értitek? Aztán reggel csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy ez volt az utolsó. Hát ilyen nincs. Daphné az enyém volt! Mihez kezdek nélküle? – Blaise a szemét törölgette és szipogott megállás nélkül. – Az egyetlen biztos pont az életemben… - Blaise fájdalma kettős lehetett. Daphnéban az anyját találta meg, és most olyan érzése lehetett, mintha ismét elszakítanák tőle az anyját. – Csaknem harminc éve együtt voltunk. Én…én ezt nem fogom túlélni – motyorászta maga előtt.

-         Blaise! Már Daphné is negyvenhárom éves. Természetes, hogy ki akarja használni az utolsó lehetőséget, hogy gyermeket szüljön – jegyezte meg Pansy csendesen.

-         De miért nem mondta? HA ennyire csak a gyerek miatt van, akkor csináltam volna neki egyet, ha ez a baja. Illetve azt hiszem megtettem volna – Blaise igazán bele sem gondotl ebbe, azt hitte Daphné is úgy gondolkodik mint ő. Az öregedés. Daphnénál is. Lassan korosodnak igaz. De hát… - Mh. Komolyan ennyire megöregedtem. Hogy elhagynak a nők a fiatalabbakért? – bizonytalankodott Blaise.-  Hát ezt is meg kell élnem…Pansy igazán kicsinálhattál volna, hogy ne kelljen ezt átélnem – nézett rá esdeklően Blaise.

-         Ne butáskodj már Blaise! Daphné mellett is volt tengernyi nőd. Most is lesznek.

-         Te ezt nem érted Cicám! Daphné volt az állandó. Az örök, aki mindig ott volt, még ha nem volt senki akkor is. Olyanok voltunk egymásnak, mint forrás, mint oázis, nem tudom…Nem csak fizikailag, lelkileg is igényeltem Daphnét, és most itthagy. Egy nő. Elhagyott…- Blaise trombitálva fújta az orrát. Grainne nem láthatta, de sejtette, hogy a férfi elkeseredésében, kétségbeesésében és dühében is sír. – Olyan hirtelen történt. Fel sem készülhettem rá. Csak ripsz-ropsz. Én ezt nem bírom ki. Sok jó nővel voltam, de Daphnéval… Már annyira ismertük egymást. Rohadt jókat szexeltünk mindig. És most…most megfoszt ettől – Blaise  kimerülten gyújtott újabb illanóra. Kiöntötte a szívét, most már csak fásultan bambult a perzsa szőnyegre maga előtt.

-         Blaise! – Pansy átült a férfi mellé és átsimította a férfi haját.. Blaise kimerülten dőlt a nőnek és hagyta, hogy Pansy nyugtassa. Nem volt senki, aki annyira ismerte volna Daphné és Blaise kapcsolatát, mint Pansy és Draco. Hiszen ők látták az elejétől őket. Amikor Madam Puddifootnál falták egymást már negyedikben, és ez alapvetően azóta sem változott. Blaise tényleg érzelmileg is nagyon szorosan kötődött Daphnéhoz. De érthető, hogy Daphné viszont lépni akart, még az utolsó lehetőségként, az utolsó virágzásában, hogy családot akart. Amit Blaise láthatóan még nem.

-         Na figyelj Blaise! Akármennyire is barátok vagyunk – jegyezte meg gúnyos mosollyal Draco. – Azért ne a feleségemtől várj vigasztalást az ágyban, mert annak párbaj lesz a vége, amiben egyikünk meghal – Blaise erőtlenül röhögött.

-         Draco! Már megint szívtelen vagy – jegyezte meg Pansy. – Na persze mit várjon az ember tőled, amikor a saját feleségedet is kényszeríted…

-         Szó sem volt kényszerítésről – villant izgatóan Draco szeme. – Nekem úgy tűnt te is akartad…

-         Jó hagyjuk – állította le gyorsan Pansy ,mielőtt Draco részleteket is elárult volna.

-         A bánatba fogok belehalni – motyogta Blaise.

-         Blaise fogadjunk egy hét múlva már kivirulva látunk, és beleveted magad a szüreti készülődésekbe, s csábítod a lánykákat szerte a varázsvilágban – bíztatta Pansy.

-         Jókor jut eszébe jó útra térni a csapodár Cicámnak is – morogta Blaise.

-         Remek gyógyírem van a számodra Blaise – nevetett Pansy. – Menj szépen haza, és vegyél egy forró fürdőt – javasolta Pansy a saját módszerét.

-         És idd le magad a pincéig – tette hozzá a sajátját Draco.

-         Ühüm. Fürdő és részegség – nézett egyikről a másikra Blaise. – Remek tanácsaitok vannak – vágta hozzájuk gonoszul.

-         Nekünk bejön – röhögött Draco. – Utána már egymásnak esünk – kacsintott Pansyra, aki gyorsan lesütötte a szemét.

-         Na jó! A fürdővel kezdem, úgyis rohadtul fája a lábam –szisszent Blaise. – Ez a Daphné dolog annyira kikészített, hogy a lábamról is megfeledkeztem – bosszankodott Blaise. Köszvény. Hát igen, a jólét.  –A pokoli fájdalom után, jöhet a részegség is – feltámolygott a kanapéról. – Jaj köszönöm, hogy végighallgattátok a sápítozásom – nézett még vissza.

-         Örök emlék lesz Blaise! Most már ha nevetni akarok mindig erre gondolok – vigyorgott rá Draco.

-         Semmi gond én is rátok gondolok, ha igazán nagyot akarok röhögni – vágott vissza Blaise.- Levonszolta magát a lépcsőn, Draco és Pansy sajnálkozva néztek utána.

-         Szegény Blaise! – nézte aggódva a férfit Pansy.

-         Túléli ne aggódj!- gyújtotta meg az illanóját Draco.

Grainne felmérte a lehetőségeket és döntött. Az idő elérkezett. A csillagok most állnak a legkedvezőbben az ő ügyéhez. Ez kétségtelen. Tehát ha cselekedni akar, akkor most kell. Most, hogy a legnagyobb ellenfél, Daphné távozott. Lázasan készülődött. Halkan motoszkált a szobájába. A kastélyban már csend volt. Grainne óceánkék kabátját kapta magára és derekánál megkötötte az övet. Haját százszor is átfésülte, és magára hintette a rózsaparfümből a permetet. Nem volt elég csendes. A mellette levő lakosztályból Deimos érkezett.

-         Tudtam – állt az ajtóban és látva, hogy Grainne már útra készen húzza a cipőjét.

-         Akkor miért jöttél? Csak zavarsz. Készülődöm látod – bújtatta a lábát a cipőibe.

-         Grainne kérlek gondold át még egyszer. Amit tenni készülsz az bolondság! Őrültség!

-         Azt sem tudod, mit akarok – nézett rá bosszúsan Grainne.

-         Nem kell nagy logika hozzá, hogy tudjam.

-         Olyan vagy mint egy vészmadár Deimos.

-         Csak a lelkiismereted vagyok, megtestesült formában – vigyorgott a húgára.

-         Hess lelkiismeretem! – intett neki Grainne.

-         Semmivel sem tudlak lebeszélni? – tette karba a kezét Deimos.

-         Sajnálom Deimos. De semmivel. Elhatároztam.

-         A család? A Malfoy-írott és íratlan szabályok? Mindennek hátat fordítasz most.

-         Deimos nem tudsz meggyőzni bármit is teszel, és ha kell pálcával török ma este utat magamnak – húzta elő zsebéből játékosan a pálcáját Grainne.

-         Ha csalódsz akkor viszont hozzám jössz pityeregni igazam van? – morogta Deimos.

-         Erre valók a testvérek – kacérkodott Grainne

-         Nagyi lefeküdt – lépett Falco a hálóba. Grainne hálás szemekkel nézett ikertestvérére.

-         Te drága hát tudtad? – nézett a fiúra.

-         Hogyne tudtam volna – legyintett Falco. Őrt állt a toronyszoba mellett, hogy láthassa, mikor fekszik le nagyanyja és mikor tud Grainne észrevétlenül kilopódzni a  kastélyból.

-         Köszönöm, te tünemény – csapkodta meg bátyja arcát.

-         Ne köszönd, én se értek egyet ezzel az egész üggyel, de jobban szeretlek téged, mint az elveket – felelt rá a fiú. – Grainne ha egy percre is bizonytalankodsz azonnal fordulj vissza. Üzenj mentálisan és érted megyünk! – kérte a húgát. A három testvér. Látszott, hogy jól nevelték őket. Az egymás iránti összetartás és testvéri szeretet kötötte őket össze. És ez erősebb volt mindennél. Aggódtak a húgukért és szerették is. Féltették attól, amit tenni készül.

-         Nem fogok üzenni –vágta rá magabiztosan Grainne. S puszit nyomott bátyjai arcára, majd kisurrant a lakosztályából. Falco már a kocsiszínben előhívatta neki az egyik hintót, s Grainne felszökkent a kocsira, s eltűnt az éjszakában.