Blaise csendesen iszogatott. Az életén merengett. Kortyolta a wyskit,  illanózott és várta, hogy mikor nyomja el az álom. Fáradt tekintettel meredt a kristálypohárban fénylő italra. Épp a szájához emelte a poharat, amikor a lány belépett a szobába. Blaise kidülledt szemekkel meredt rá. Ott állt, a nehéz ajtónak döntötte a hátát és őt nézte. Haja lágyan omlott az óceánkék könnyű köpenyre.  Még lihegett, ahogy sietve a vadászkastélyba kereste a férfit. Blaise letette a kristálypoharat az asztalra. Lekapta a lábát az asztalról és felállva megigazította az ingje zsinórját. Fekete ing volt, háromnegyedes ujjra feltűrve. Blaise értetlenül meredt a lányra. Mit keres itt, nála? Már elmúlt éjfél. Grainne mellkasa emelkedett és süllyedt. Kitágult szemmel nézte a férfit. Blaise a hajába túrt.

-         Grainne? – Blaise bizonytalanul a zsebébe csúsztatta a tenyerét. Grainne meghúzta a köpenye övét.

-         Szeretkezni akarok veled – Grainne leeresztette vállánál csúsztatva a köpenyt. Az utazókabát alatt…a lány teljesen meztelen volt. Blaise kidülledt szemekkel meredt a meztelen női testre. Ez a lány sorozatban megdöbbenti. Beállít, hozzá…és közli, hogy szeretkezni akar vele…és most itt áll teljesen meztelenül vele szemben. Blaise gyors mozgással a lány mellett termett és felkapta a földről az útiköpenyt és visszatette a lány vállára. A biztonság kedvéért ő húzta meg az övet. Grainne csodálkozó ártatlan macskaszemekkel nézett rá. Nyilván nem ezt a reakciót várta tőle.

-         Öhm. Minden rendben Grainne? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Nem voltam egyértelmű? – ugrott meg Grainne szemöldöke, miközben felnézett a férfira. Blaise ellépett tőle.

-         De igen meglehetősen egyértelmű voltál  - nyögte Blaise. – De erre nem számítottam. – Blaise nem győzött menekülni a lány közeléből.  – Mi történt? Összekaptál a szüleiddel és dacból rajtam akarod megbosszulni? – vigyorgott rá Blaise és kiitta a poharából a wiskyt.

-         Honnan veszed ezt? – tette karba a kezét GRainne. – Mond Blaise miért csak a gyereket látod bennem? Vedd már észre, hogy felnőtt nő vagyok! – toppantott dühösen Grainne.

-         MH. Hát azt épp az imént elég egyértelműen észrevettem  - Blaise kiszáradt torokkal nézett végig a lányon. Szeme előtt még mindig a csupasz Grainne képe lebegett. Blaise felmérte a helyzetet. Grainnet nem lesz egykönnyű józan útra terelni, most, de neki kell megtennie. Mély levegőt vett. – Rendben. Tehát szexet akarsz? Legyen – Blaise visszahelyezte a poharat az asztalra, és lazán a lány elé lépett. Kezével a köpeny alá nyúlt és átsimított Grainne lába között. Még száraz volt. Az intim tapintásra Grainne rezzenéstelen arccal reagált. Blaise lehajolt a lány ajkaira. Grainne sóhajtva simult a férfihoz és viszonozta a csókot. Blaise nem hagyta abba a lány becézését és homályos tudattal próbálta tartani magát, hogy tulajdonképpen most rá akart ijeszteni a lányra. Azt hitte, ha erőteljesen lép fel a lány megijed és visszalép az ajánlattól. De Grainne a legkisebb jelét sem mutatta, hogy vissza akarna lépni. Ellenkezőleg talpát az ajtónak vetve felhúzta a lábát, hogy Blaise jobban hozzáférjen a már nedvesedő testrészhez. És kiéhezve kapott a férfi ajkai után. Blaise ellépett a lánytól. Ez a vadmacska veszélyesebb mint gondolta. Ujjai között morzsolta szét a nedvességet. Rózsaillata volt. Grainnen erősebben lehetett ezt érezni mint valaha. A rózsaszappana illata még nem lebegett el. A lány egy fél órája ha fürödhetett. Blaise ezt azonnal megállapította. Az asztal mögé menekült és visszanézett a lányra. Grainne csalódottan nézett rá. A félbeszakadt ölelésre vágyott. Blaise töltött magának a wiskyből és gyorsan kiitta a poharából. Nem, ide komolyság kell. Higgadtság. És lelkierő. Grainne elég ingatag állapotában találta most, nehezebben fog ez menni, mint gondolta. Össze kell szednie magát, mert most kíméletlennek kell lennie Grainne-hez a lány érdekében.

-         Tehát Grainne – Blaise önmagát meghazudtolóan hűvösen próbált a lányra nézni. – Mégis mi ez? Lázadás? Ifjonti lázadás? A család? A szülők? A merev szabályok ellen? És én kapóra jöttem? Dacolsz az otthoniakkal és azt akarod, hogy én legyek az aki szemét módon hozzásegít, hogy véghezvidd a gyerekes terveidet? Grainne! Az apád lehetnék! Negyvenhárom éves! Az ostoba szeszélyes tinidolgaidat a saját korosztályoddal rendezd le, engem, hagyj ki belőlük! – a hangja szinte parancsoló volt. Grainne soha nem hallotta még így beszélni Blaiset. Ezt az oldalát nem ismerte. Blaise a seregéhez szokott így beszélni, és nem nőkhöz, de muszáj volt megtennie, hogy utolsó sorompóként kettejük közé állítsa a józan ész diktálta követeléseket.  – Grainne mit akarsz? MH? Az ellenfél vezére? A titkos női csevegések felkapott beszédtémája, a szerető Blaise Zabinit? Hogy aztán eldicsekedhess a barátnőidnek, hogy igen engem is az ágyadba tudtál csalni? Grainne engem rég nem hat meg az ha valaki szűz. Fölösleges a próbálkozásod. A szex az szex, nem több és nem is kevesebb. Nem szeretném, ha ostoba álmokat kergetnél vele. Nem titkoltam soha senki előtt már magam sem tartom számon hány kapcsolatom volt. Tehát ha nem veszi be a gyomrod, hogy előtted és utánad is jönnek , akkor most menj haza és felejtsük el az egészet – osztotta kíméletlenül. És közben sajnálta is a lányt. De neki kell megtennie ezt,  meg kellett tennie. Grainne szeme lassan telt meg könnyel. Nem szokott hozzá, hogy így beszéljenek vele. És Blaisetől különösen rosszul esett neki. Nem bírta tartani magát eleredtek a könnyei, de elmondta még a saját visszavágóját.

-         Csak azt látod, amit látni akarsz igaz?! Fogd már fel, hogy engem nem érdekelnek ezek. Igen tizenhét éves vagyok. De betöltöttem. Nagykorú vagyok és én felelek a tetteimért. Ha így akarom, akkor így teszek. És nem dacból, nem lázadásból és nem azért mert ki akarok törni a saját családom hagyományaiból. Képzeld tisztában vagyok vele, hogy az első éjszaka joga a férjé a hagyomány szerint, de az elavult dolgokat hülyeségnek tartom. És nem dacból, egyszerűen mert én így látom. Nem vesztem össze senkivel, és nem bosszúból akarok lefeküdni veled. Képzeld tökéletesen látom a helyzetet, hogy én fekete talárt viselek te meg levendulaszínt, és igen az apám lánya vagyok, hogyan is nézhetnék szembe az aranyvér eszméivel. Az ellenségünk vagy. És ami a legrosszabb a vezetőjük. Nem vagyok már gyerek! És nem azért jöttem ma hozzád, hogy megbosszuljam a világot, hogy visszavágjak a szüleimnek meg nem tudom miket találsz még ki, hanem azért…mert…szeretlek –Grainne dühösen törölte le az arcáról a könnyeket. – és nem fogadásból teszem, hanem azért mert veled akarok lenni – suttogta elhalóan. – Gyerekes dolog az, amit érzek? Komolyan gyerekes dolog valaki után vágyódni éjszakákon át, vágyni az érintésedre , és a csókjaidra, amiket még soha nem éreztem?…amióta megismertelek ezt érzem, és ha azt gondolod, hogy nem soroltam el magamban minden alkalommal az ellenérveket ellened, hát tévedsz. Mert magamnak is szemrehányást tettem. De mit sem ér, ha belülre nem tudok parancsolni. Gyerekes dolog a belém nevelt tradíciókat leküzdve ideállni eléd és nyíltan kimondani amit akarok? Nem kellett volna elmondanom. Mert, ha így gondolkodsz, meg sem érdemled, hogy szeresselek, és bánom, hogy valaha is ezt éreztem irántad – Grainne elhallgatott. Blaise  mereven bambult a lányra. Nem tudta mit mondjon. Grainne színt vallott előtte. Mint talán még egy nő sem. Emlékezett még arra a réges régi estére, amikor egy hasonló lánnyal állt szemben. Szinte Grainne volt és mégsem. Pansynak azt mondta akkor: szeretné, ha a sors neki is rendelne egy lányt, aki csak rá vár, és aki csak az övé. A sors fintora, hogy éppen Pansy lánya lett ez aki most megtestesíti ezt. Blaise nyelt egyet.

-         Khm – kivette a zsebéből az ezüst illanósszelencét, és az asztalra dobta. – A legfontosabb kérdés… - hangja rekedtes volt, majd nagyon halkan kérdezett rá. – Voltál már férfival? – Blaise lehunyta a szemét, majd a lányra nézett. Grainne nem válaszolt. Csak könnyes szemekkel nézett rá. – Sejtettem – húzta el a száját Blaise.

-         Ha ez az egész szüzesség dolog miatt van, akkor éppen elvehetem magamnak is – jegyezte meg hidegen Grainne. – de mégiscsak jobb lenne, ha a tied lehetne – suttogta elhalóan, ahogy a férfi közelebb lépett hozzá.

-         Komolyan megtennéd? – Blaise elmosolyodva rázta a fejét. Grainne! Még egy ilyen akaratos és elszánt lányt nem látott. A lány álla alá nyúlt és megemelte, hogy a lány ránézzen. – Nem. Ez mégis csak egy férfi dolga – mosolygott rá csábosan.

-         És lennél te az a férfi? – nézett fel rá Grainne szempilláin még lebegtek a gyémántkönnyek.

-         Apád meg fog ölni ezért tisztában vagy vele? – ajkával súrolta a lány hamvas arcbőrét.

-         És nem érdemes ezért meghalni? – búgta a lány lehunyt pillákkal remegve az érintéstől.

-         De igen. Ezért talán érdemes lenne – csókolta meg a lányt Blaise. Itt és most veszett el végleg. Bár a reménytelen vergődése, már akkortól elkezdődött, hogy meglátta a késői vendéget. Sőt, talán már akkor, a Malfoy-kastélyban, amikor először látta meg a lányt. Meg akarta szerezni. És igazán még küzdenie sem kellett érte. Grainne akarata erősebb volt. És most engedéllyel túrhatott a rózsaillatú hajzuhatagba. Hányszor képzelte már ezt el? Megmondani sem tudná. Annyira sokszor. Minden kétségbeesett próbálkozása, hogy sorompókat állítson maguk közé úgy hullottak alá, mint az elsárgult őszi levelek kint az udvaron álló tölgyfáról.