Halk dallamot vitt az őszi szél. A szüretelők énekét. Melegen sütött az érett őszi nap. Meleg narancsos-vöröses fénnyel. A szőlőfürtökön meg-megcsillant a fénye. Blaise keze már zöld volt a fürtöktől. Ma végezni akart a szüreteléssel. Közelednek az esők, és nem szerette volna tovább halasztani a dolgot. Kendőjével áttörölte a homlokát és miközben a nap járását figyelte összeakadt a pillantása Nottal. A férfi finoman mosolyogva nézte. Nott a halk szavú, keveset beszélő, mégis őszinte barát. Blaise-el szinte összenőttek az évek során. Most megállás nélkül Blaise-t figyelte.

-         Mit vigyorogsz ott olyan sunyin?! – vihogott rá Blaise és a vödörbe dobta a szőlőszemet.

-         Blaise nem tudsz becsapni – kacagott a férfi. – Ki ez a vadmacska aki így kikészít mostanában? – szegezte a kérdést Blasie-nek.

-         Ezt meg honnan veszed? – tiltakozott Blaise vigyorogva és illanóra gyújtott.

-         Majd leragadnak a szemeid, mint aki alig alszik éjszaka, és állandóan elbambulsz. Nem beszélve arról, hogy az idei szüreted felettébb csendes. Most ugye nem azt szeretnéd bemesélni nekem, hogy Daphné miatt szomorkodsz.

-         De igenis – vágta rá Blaise és kifújta a füstöt.

-         Ki a legújabb cica? – makacskodott Nott.

-         Nincs senki – tagadta le Blaise. Semmiképp sem akarta, hogy a kapcsolata kitudódjon. Grainne miatt főleg. És hát a Malfoyok miatt. Blaise elhúzta a száját.

-         Uram…! Uram…. – Blaise házimanója lihegve szuszogva, levegő után kapkodva sietett a gazdájához. Kezével hadonászott és hadarta a mondandóját ,de semmit nem lehetett kivenni.

-         Nem, az nem lehet hogy ennyi nő rohanta volna mega házam, hogy még te is hitetlenkedsz – vigyorgott Blaise. A manó elpirult és újra belefogott.

-         A hintó…most….érkezett – karjaival az udvar felé mutogatott. Blaise a kastély felé nézett, s a tekintetét Nott is követte. A hintó arany címerét nem volt a varázsvilágban ember, aki ne ismerte volna. A szőke férfi már ki is szökkent a hintóból, és lesegítette a feltűnően csinos ébenhajú lányt.  A lány kezét szemellenzőként használva nézett végig a szőlősorokon a lejtőn keresve a férfit. Blaise-nek megdobbant a szíve. A lány karamellszín nadrágban volt és kávébarna ejtett nyakú pulóverben. A haját most félig feltűzte. A kísérője Deimos volt. Már rég látta nappali természetes fénynél a lányt. Ahogy a haján csillog a napfény, és kissé vörösesre festi a nap. A karcsú hosszú lábak,  a finom mozdulatok.

-         Ühüm. Nincs senki – jegyezte meg enyhe élccel a hangjában Nott. Blaise eldobta az illanót és Nottról megfeledkezve az érkezőkhöz sietett.

-         Blaise! – integetett a közeledőnek Grainne. Blaise már látta a macskaszemeket is. Amelyek most vidáman ragyogtak rá a délutáni őszi fényben. Egyszerre közvetlen és egyszerre Malfoy. Hihetetlen.

-         Grainne? – vigyorgott rá Blaise. – Deimos! – kezet fogott a fiúval, aki távolságtartóan méregette. Blaise gyanította, tehát a fiúk sejtik, vagy inkább tudják a kapcsolatukat.

-         Eljöttem megnézni, hogyan szédíted a szüreti lánykákat – nevetett rá a lány. Grainne sem akarta bátyja előtt intimebben a férfihoz érni és Blaise is így látta jobbnak.

-         Inkább ellenőrizni jöttél, hogy ne csináljon semmi rosszaságot igazam van – ért be hozzájuk Nott.

-         Theodore Nott – nyújtotta a kezét a lánynak.

-         Igen – fogta meg a kezét Grainne. – Láttam a birtokon. Maga jött Blaise-ért igaz?

-         MH igen. Valóban láthattuk egymást. A hölgy az ablakban – vigyorgott rá Blaisere.

-         Te észrevetted?

-         Blaise! Hány éve is követem minden lépted? -  mosolygott elnézően Nott.

-         Túl sok is – ráncolta a homlokát Blaise. – na gyere cicus, sétáljunk egyet a birtokon – fogta kézen a lányt és maga után húzta. Nott Deimossal a kastélynál maradt. – Hogyhogy fényes nappal? – nézett a lányra.

-         Deimossal Abszolúti vásárláson vagyunk éppen – kacsintott a lány.

-         Rendben, mit vesztek az abszolútról? – kíváncsiskodott Blaise.

-         Nem is tudom. ..csókot? – nézett kérdőn a férfira.

-         Cicám! A csókot lopni szokás, nem venni – nevetett fel a férfi de magához rántotta a lányt és ajkaival megérintette a rózsaszín szájat.  Grainne sóhajtva csuklott a férfi karjaiba. A nap sütötte az arcukat, a leeresztett pillákon játszott. Blaise a lány hajába túrt, de a csatt megakadályozta, hogy kellően élvezhesse a haja selymét. Nem akarta szétzilálni sem a lány haját, így visszaeresztette a tenyerét a lány fenekére.. Derekável könnyedén adta meg a ritmust. Grainne fátyolos szemekkel nézett fel rá.

-         Ó hol van még éjfél! – formálta a cserfes kis ajkakkal.

-         Ah fiatal nők! – vigyorgott Blaise. – Egyfolytában csókolóznának – nevetett, ahogy Grainne máris újabb csókra kínálta a száját. Blaise lehajolt a várakozó nedves ajkakra. Elmélyült csók után siklott tovább a lány nyakára. Grainne feszítette magát a férfihoz. Blaise lehunyta a szemét. Ereiben már zubogott a vér. És nehezen tudta visszatartani felindultságát. Legszívesebben felvitte volna a lányt a hálószobába, de tudta a látogatásuk rövid és érintőleges most. Sóhajtva húzódott el a lánytól, és idegesen illanóra gyújtott.  Már majd megőrült egy kiadós szexért, de GRainne tényelg lefoglalta minden idejét, napközben meg annyi dolga volt és fáradtsága csak nagyobb lett a kialvatlanság miatt. Mert élvezet volt Grainne-el lenni, de sokkal több odafigyelést és koncentrációt igényelt. Ráadásul a lánnyal mégis finoman kellett bánnia, nem engedhette szabadjára az indulatait, mint ahogy azt már legszívesebben megtenné. Összekulcsolták az ujjaikat és Blaise az ösvényen vezette a lányt. A szüretelők, oda-odaköszöntek a szőlősgazdának, s Blaise kacsintott intett, vagy mosolygott rájuk. Grainne elnézte az emberek és Blaise közötti közvetlenséget. Blaise senkitől sem fosztotta meg a kedvességét. Vajon minden nővel lefeküdt, akik most itt vannak nála? Hiszen mindegyik úgy kacsint vissza, mintha közelebb intim kapcsolatból is ismernék a férfit. Grainne zavartan mosolygott rájuk. Na persze a nőknek nincs mire féltékenynek lenniük. Amit akartak Blaisetől azt bizonyára megkapták. GRainne csak lassan döbbent rá, hogy nem csak a faluból érkezők voltak itt, hanem a halálfalók nagy része is. A feleségükkel, sőt a gyerekeikkel. Vajon a halálfaló feleségeket is ágyra vitte? Még Nott feleségét is? Bár nem – ráncolta a homlokát Grainne. Most hirtelen beugrott neki egy régi beszélgetés anyja és apja között. Vagyis nemcsak nekik, de Blaise-nek is van szabályrendszere. Amiben…a közvetlen ismerősök felesége és lánya tabu. Grainne megtorpant. Ezen még nem is gondolkodott el. Tehát Blaise…Blaise a saját szabályait is megszegte miatta? Erre nem is gondolt, hogy nem csak ő adta fel az előírásokat, de Blaise is a sajátjait. Miatta. Talán nem is olyan érdektelen irányában, mint ahogy eddig gondolta? Hiszen a szülei szerint Blasie még soha nem szegte meg ezt a szabályt! És vele mégis kivételt tett! Grainne kikerekedett szemekkel nézte  a férfit.

-         Mi az? – állt meg Blaise. – Mh. Valami baj van? – a lány meredten nézett rá. – Grainne? Khm…este nem tudsz jönni? – kérdezte vizsgáló szemekkel. Grainne elpirult a célzásra.

-         Nem. csak – Grainne elnézett.-  Blaise muszáj mindig zavarba hoznod? – tette karba a kezét Grainne és elfordult.

-         Jaj Cicus! Ne haragudj! – karolta át Blaise. Grainne a vállának támaszotta a fejét.

-         Miért ,… miért feküdtél le velem? – kérdezte halkan. Blaise megakadt a levegővételben. Magának sem tette még fel a kérdést. Megválaszolni meg főleg nem merné. Blaise köszörülgette a torkát, és igyekezett elütni a dolgot.

-         Ez meg miféle kérdés Cicus? Tőlem ilyet nem szokás kérdezni – vigyorgott Blaise. Grainne ránézett. A férfi zavart tekintettel nézett vissza rá.

-         Komolyan sikerült visszavágnom? – kacagott fel Grainne. – Zavarba hoztalak? – Grainne megcsapkodta a férfi arcát és ellépett mellette. – Sikerült, ez csodás!

-         Grainne? – Blaise vakargatta a tarkóját. Ingadozó hangulatváltás? Hát akkor mégiscsak közeledik az az időpont. – Engem nem lehet zavarba hozni.

-         Hiszi a piszi – kacsintott rá a lány. Nem most Grainne se akarta szembesíteni a férfit ezzel a kérdéssel. Talán majd később, majd máskor…ha eljön az ideje.  Visszafelé indultak a kastély udvarára. Blaise még magához húzta a lányt egy csókra. Grainne hátrahajolva engedett Blaise követelődző ajkainak.

-         Várlak este! – suttogta a lány ajkaira Blaise.

-         Jövök – kacsintott Grainne.

-         Csakhogy visszaértetek – zárta össze zsebóráját Deimos. Besegítette húgát a hintóba. – El sem, hiszem, hogy rávettél erre – rázta a fejét Deimos. Blaisenek biccentett és a hintó el is ragadta őket a birtokról. Nott Blaise felé fordult.

-         Mit csinálsz te őrült? – rázta a fejét.

-         Magam sem tudom – túrt a hajába Blaise.

-         Tisztában vagy vele ki ez a lány? – mutatott a kocsinyomokra Nott. – Az ellenség lánya. Az aranyvérű eszméket az anyatejjel szívta magába. Veszélyes is lehet.

-         Hát igen – húzta el a száját Blaise. – Az egyetlen. Akivel kivételt tettem. Mert magamnak akartam.

-         Nem elég, hogy a saját szabályrendszered, de a Malfoyoké is Blaise! Mi lesz, ha férjhez adják és kiderül, hogy már nem szűz!

-         Honnan veszed, hogy… - tiltakozott Blasie.

-         Na ne etess, hogy  nem hágtad meg, mert ezt úgysem hiszem el – legyintett Nott.  – Van fogalmad róla mekkora politikai ügy lehet ebből a kapcsolatból? – Blaise Nottra nézett. Hát igen kettejük közül, Blaise a hevesebb Nott a józanabb gondolkodású. Ezért volt szüksége Nottra. Ő már mindig a politikára fordított mindent, amíg Blaise még erre nem is gondolt. Nott. Az első, aki átállt mellé. – Blaise! A halálfaló és eszme harcból családi személyes háborút is akarsz?!

-         Hát erre nem gondoltam. Mármint igen felvetődött bennem. De…

-         De csinos popsit láttál magad előtt és már megint a farkad után mentél igaz? – dörrent rá Nott.

-         Öhm…hát igen – szívta meg az illanóját Blaise. – Kívánom őt. Mint még egy nőt sem előtte.

-         Hiszen még nem is nő. Egy fiatal lány Blaise! Ráadásul mikor nem ezt mondtad egy nőre?

-         De most komolyan ezt érzem – fújta maga elé a füstöt.

-         Hatalmas galibát csinálsz és persze megint nekem kell elrendeznem.

-         Megoldom.

-         Mégis hogy? Amikor a legrosszabbat már elkövetted? Blaise! Mi van veled? Ez a Daphné dolog tényleg kikészített! Hiszen Grainne…Blaise annyira fiatal hozzád!

-         Tudom. Egyébként tényleg. – Blaise meglepődve nézett fel. – Észre sem vettem, hogy hiányzik Daphné. Ez tök jó! – vigyorgott Blaise. Tényleg egész nap Grainne-en forgott az agya. Már napok óta. Eszébe sem volt, hogy Daphné itthagyta a világba egyedül. Mert állandóan Grainne járt a fejében.

-         Az ujja köré csavart – állapította meg rosszallóan Nott. – Az ellenség lánya. Hát ezt nem hiszem el – Blaise ránézett. Nem. Erre nem tud mit felelni. Mert tényleg így van.