Csak az illanó vége villant időnként. Blaise a baldachin felé fújta a füstöt. Grainne rózsaillatú haja a mellkasára borult. Még csak két napja nem szeretkezett és tessék, alig bírja fékezni a vágyát, hogy rárontson a lányra. Itt fekszik mellette, a tenyere a lány derekán pihen. Dühösen emelte a kezét a szájához. Belélegezte a szantálillatot. S a lány feje felett a levegőbe eresztette. Grainne hallgatta a férfi szívdobogását. Szinte elaludt az ismétlődő kellemes ritmust hallva. Álmosan lebbentek a macskaszem vágású szemhéjak.  Blaiset nem akarta egyedül hagyni most sem. Tudta a férfinak máris terve lehetne, hogy kivel töltse az éjszakát, pedig ettől jelenleg nem kellett volna tartania. Blaise már hetek óta kimerült volt, és alig várta, hogy végre igazán kialudja magát.

- Blaise? – emelte meg a fejét Grainne, hogy a férfira nézhessen.

- Mond Cicám! – dörmögte a mély rekedt hang.

- Hogyan kezdődött a szervezkedésed? – a fejét ismét visszahajtotta a széles mellkasra.

- Mh. Mint ahogy jól sejted. A Levendula dallamaiban kezdtem. Akkor még valami jelentéktelen neve volt. Nem is emlékszem pontosan…talán. Hét pálca varázsa? Vagy valami ilyesmi… - legyintett Blaise.

Blaise vihogva esett be a  zsúfolt kocsmába. Daphnéval dülöngélve  keresgéltek szabad asztal után. Lerogytak a kanapéra és Blaise máris falta a lány ajkait. Tenyere türelmetlenül matatott a lány talárja alatt. Azon mesterkedve, hogy a fekete melltartót levarázsolja a lányról. Daphné zihálva, nyomta magát a fiúhoz.. Blaise megemelte a fejét és gyorsan rendelt, majd visszatért a lány szórakoztatásához. Daphné fenekét markolta, s a lány kacarászva tekerte le a lángnyelvwiskys üveg tetejét. Egy idősebb férfi legeltette szemeit Daphné kevéssé takart bájain, s a lány feketére húzott szempillákkal kacsintott rá.

- Látom találtál magadnak szórakozást – csapott Blaise a formás kerek testrészre.

- Én meg azt látom, hogy te is – nézett az ajtón belépő fiatal halálfalókra.

- Na menj, úgyis tudom, hogy már lefoglaltátok odafent a szobát – röhögött Blaise.

- Blaise! Hogy jöttél rá?

- Hát mert előttem foglaltátok le. A cicus itt is hagyott. Szóval a ma éjszakáért holnap ki kell engesztelned – vigyorgott a lányra.

- Holnap ráadást kapsz – ígérte meg Daphné és Blaiset az asztalnál hagyva távozott.

- Gyere csak Ted! – vigyorgott a félénk fiúra Blaise. Félresöpörte a koszos poharakat az asztalról és újabb rendelést adott fel.

- Látom mindig van hely zülleni Blaise – jegyezte meg halkan a fiú.

- Az mindig van, én csak ilyen helyeket látok – vihogott Blaise.

- Nem zavarunk? – bizonytalankodott két másik fiú is.

- Ma sajnos nem lesz nőtársaságom – biggyesztette le a száját Blaise.  Nottot maga mellé ültette, és két unatkozó fiú, akikkel a beavatáson is együtt  voltak szintén átültek hozzájuk. Warrington és Harper.

- Hogyhogy itt Ted? Csak nem fiatal nőcskék után nézelődünk? – vihogott rá Blaise.

- Nem. Már menyasszonyom van – érintette meg a jegygyűrűjét Nott.

- Ez elég gyors nem mondom – csapkodta meg a fiú hátát Blaise s végül elkomolyodott. – Édesapád kívánságára?

- Mh. Igen. Most sajnos megint betegeskedik – motyogta a fiú az orra alatt.

- Warrington milyen hasznos dologért kaptál ma Cruciót?  - koccintotta a poharát a szemközt ülő fiúéhoz.

- Mert indok is kell ahhoz, hogy Cruciózzon? – húzta el a száját a fiú, mire a társaság felröhögött.

- Egyetértek drága barátom, arra semmi szükség – vihogott Blaise és felhajtotta a wiskyt. – A világ nagyszerű feketemágusára! Habár sokért nem adnám, ha már nem élne – vigyorgott Blaise. A három másik fiú visszatartott lélegzettel ültek mellette. Blaise kacarászott a rémült tekintetüket látva. – Na azt ne mondjátok, hogy még nem jutott eszetekbe, hogy mennyivel kevesebb szenvedésünk lenne nélküle? – Blaise sokat ivott, megeredt a nyelve, és hát a régi mardekárosok között egy kocsmában könnyebben ered a beszéd. Főleg, hogy a kocsma semmi politikai színt nem kapott még. Ide részegedni és a szobákat kihasználni jártak a varázslók és boszorkányok. A hatalmas hangzavarban senkinek fel sem tűnt, hogy a sarokbeli asztaltársaságnál miről beszélgetnek. Blaise ezért is szerette ezt a helyet. Ellentétben a Foltozott üsttel ,ahova a pletykákért jártak az emberek, itt azt tehette amit csak akart, és senki nem szólta meg érte.  Sokan megfordultak itt. Blaise meggyújtott egy illanót. A témafelvetése teljesen tudatos volt. Bár valóban úgy álcázta, hogy egy részeg szövegelésnek tűnjön. Mit tudhatták, hogy ő a legrészegebb állapotában is képes józanul gondolkodni. Ő akinek ilyen ellentétes elgondolásai vannak legalább olyan éles szeműnek és furfangosan óvatosnak kell lennie, mint a vagyonukat és pozíciójukat óvó Malfoyoknak. Draco távol Londontól tengeti a napjait. Blaise megszívta az illanóját. A szantál illata csapta meg az asztal körül ülőket. Blaise ravaszul hallgatott. Várta, hogy mit lép a másik három az elhangzottakra. Egy részeg szövegelését még a leghűségesebbek is elnéznék. De Blaise sejtette, hogy azok nem a mellette ülők lesznek, akik a leghűségesebbek.  Nott apja félelemből kényszerítette fiára a belépést. Voldemort keze alatt biztonságban érezte a név fennmaradását, nem beszélve arról, hogy Voldemort igaz feltétlen híve. De Nott vajmi kevésben osztotta apja nézeteit. Blaise csak Nott sűrűn lesütött szeméből kezdte ezt megsejteni. Hosszas előtervezése van a ma este mögött. És ez a három fiú nem is sejti, Blaise micsoda tervezés után adja elő nekik a műsort itt ma este. Kézzel tapintható feszültség fagyott meg a levegőben. A csendet pedig Nott törte meg halkan a poharába beszélve.

- De igen sokat eszembe jutott nekem is – súgta halkan. Blaise kieresztette tüdejéből a szantálillatot. Az első lépés. – De Blaise ezt veszélyes kimondani.

- Természetesen. Nem is hangoztatom – szívta meg az illanót Blaise. – De úgy sejtem osztjátok a nézetem – sandított a szemben ülőkre Blaise.

- Az, hogy mit gondolunk az nem számít – vetette ellen Harper.

- Dehogyisnem- csapott az asztalra dühösen Blaise. – Az számít a legjobban. Az ember nem élhet örökösen félelemben. Nézzétek meg magatokat! Hajlongunk megállás nélkül és elnézzük, hogy parancsoljanak nekünk? Nekem senki nem parancsolhat. Senki – sziszegte Blaise, s belélegezte az illanót. – Térden állva csúszunk minden nap a könyörületért. Ezt nem lehet tűrni!

- Voldemortnak fogadtunk esküt. Nem tehetünk semmit. Még ha akarunk sem.

- HA tényleg akarnánk tehetnénk ellene – hadonászott illanót tartó kezével Blaise. – nem egyedül, mert annak nincs értelme. Hsizen Voldemort, aki csak ellene szegül azt megöli. De ha többen lennénk, akkor lenne esélyünk.

- Ki merne ellene fordulni? – tiltakozott Nott.

- Voldemort kegyetlen. Komolyan azt akarjátok hogy ugyanebben a félelemben éljenek a gyerekeitek is mint ti? Nott! Most akarsz nősülni, a feleségeddel együtt Voldemort talpnyalójává váltok. A fiadat is Voldemort seregében akarod tudni? Követed apád példáját? Gyengeségből Voldemort lába elé dobnád? – szította a tüzet Blaise dühödten.

- Azt nem szeretném.

- Ha nem szeretnéd ,akkor neked kell cselekedned! Kire vártok? Ha mindig másra várunk, hogy a rosszból majd kijuttat minket, akkor az örökkévalóságig várhatunk. Voldemort nagy túlélő! Mindenkit túl akar élni a világot is! – vágta rá Blaise és erőteljesen fújta ki a füstöt.

- Blaise ezek nagy szavak, és mi kicsik vagyunk ehhez – legyintett Warrington. – Ismerem a heves természeted, mind ismerjük, de Blaise ebből egységes máglyahalál lesz.

- Ostobaság – legyintett Blaise. – Félelem. Mindenkiben ott van. Voldemort félelemmel láncolja magához az embereket. Mert félnek tőle azért vannak vele. De a félelem erőszakot szül – suttogta halkan az asztal fölé hajolva. – Komolyan ezt akarjátok? Észre sem veszitek és úgy alkalmazzátok az erőszakot, mintha cipőt húznátok. Észre sem veszitek és erőszakkal értek mindenhez! – Blaise dülledt szemeit Harperre vetette. A fiú lesütötte a szemét. Tudta mire célzott Blaise. Az apja a saját anyját erőszakolta már évek óta. Blaise-nek nos nem a legtisztább eszközzel szerzett információi voltak erről, de hát mit számít ez, a lényeg az információ. Igen Blaise kártyákkal játszott. És nála voltak az ütős lapok. Most sorra dobta ki őket, hogy megnyerje magának a bizonytalankodókat. Az asztalnál állók ellenállása sorozatosan csökkent.

- Igazad van Blaise – nézett a mellette ülőre Nott. – Nekünk kell tenni valamit, ha változtatni akarunk.

- Ez a beszéd! – vihogott rá Blaise. – Nos? Benne vagytok?

- Támogatunk. De csakis akkor, ha elegen leszünk.

- nem kétlem, hogy leszünk – felelte magabiztosan Blaise. – A halálfaló álarc mögött messze nem olyan nagy az egység mint az Voldemort gondolja. És én megkeresem azokat, akik nem osztják Voldemort nézeteit.

- És, ha elbukunk? – ráncolta a homlokát Nott.

- Senki nem tud semmit. Csak mi négyen. De a szó sajnos kevés a mai világban. A legfontosabb a titoktartás. Voldemort előtt ugyanolyan engedelmesnek kell lennünk, és kivárjuk a megfelelő időt, a megfelelő időt, amikor elhagyhatjuk magunk mögött a sötétség birodalmát. Amikor levehetjük az álarcot. – A fiúk beleegyezően bólogattak.

- Nincs visszaút fiúk. Ha most megegyezünk…

- Sok a beszéd Blaise. Hol kell aláírnunk? – Nott ismerte Blaise logikáját. Sakkozott már vele eleget. És épp elégszer verte meg a fiú, hogy tudja, Blaise mindig bebiztosítja magát. Hozzászokott már. Ő aki a veszélyes életet választotta. Blaise rávigyorgott és kikapta mellényzsebéből az okiratot. Nott véste rá először a nevét, és Harper majd Warrington. – A szabályok, bárki, aki beköp Voldemortnál kedves halálban részesül – vihogott Blaise. – Az okirat nálam lesz. Más számára pedig olvashatatlan. Tehát ha meg is szerzik a pergament, a neveket örök titok fedi.  Magammal viszem a sírba – sóhajtotta romantikus hangsúllyal Blaise. – A legfontosabb a toborzás. Ti lesztek a segítőim ebben – a fiúk komoran bólintottak. – Futó beszélgetésekkel feltérképezzük a nagyszerű halálfaló közösséget. Nem kétlem, hogy a félvérek között lesznek a legtöbben. Hiszen Voldemort egyértelművé tette a programját. Fokozatosan halad. A félvérek is előbb utóbb sorra fognak kerülni. És ők is féltik a bőrüket. Elsősorban félvérek fognak hozzánk csatlakozni. De hát drága Piton professzorunk is az. Nem kell ettől megijednünk.

- Rendben – bólintott Nott.

- Minden második héten hétvégén találkozunk ugyanitt – nézet körbe Blaise. – Legközelebb tehát két hét múlva, akkor teszünk jelentést egymásnak a fejleményekről. Hogy mire jutottunk. Addig is Merlin legyen veletek! – fogott kezet a fiúkkal Blaise. Kezdett kiürülni a kocsma. Hajnalodik. Itt az ideje távozni, mielőtt gyanúsak lennének itt. Négy fiatal fiú, pusmogva az asztalnál, holott már régen nem rendeltek semmit…

Blaise  az ezüsttálcára pöccintette a hamut, majd a szájához emelte az illanót. Grainne felkönyökölt.

- Tehát az elsők akik csatlakoztak hozzád aranyvérűek voltak? – lepődött meg Grainne.

- Igen. Különös helyzet ugye? Az ellentábor magja, mi négyen aranyvérűek vagyunk. De hát őket ismertem a legjobban. Ez érthető. Bennük bíztam és előtük mertem először felvetni az ötletem.

- Nagyon ravasz húzás volt Blaise és vakmerő is – ingatta a fejét Grainne.

- Én már csak ilyen vagyok – vihogott Blaise. – Akkor este kezdődött minden.  Húsz éves voltam mindössze. Két évig gyűjtöttük a halálfalókat magunk köré. Teljes titokban. Senki nem vette észre. Persze ehhez hihetetlen önfegyelem kellett, nekem meg rohadt sok merengő – kacarászott Blaise. – Csaknem fél óra reggeli készülődés volt a sok információt ki be pakolnom a fejembe, hogy Voldemort ne láthassa. Mert hát ugye pocsék vagyok a mai napig az oklumenciában.  A számunk az első találkozásnál már megduplázódott. Az utolsó fő bizalmi emberemet Montaguet hoztam magammal.  Nyolcan voltunk az első összejövetelünkön…és a számunk csak nőtt… hétről hétre…

- Bámulatos vagy Blaise! A szervezőképességed, a közösséget összetartó vezető – Grainne nem titkolt rajongással nézett a férfira.

- Hát igen. Ezt a nők is észrevették. Szinte üldöztek. Néha már kezdtem kételkedni abban kit szerzek meg én és kik szereznek meg engem.

- Te szoknyavadász, még tetszett is valld be – nevetett rá Grainne.

- Tulajdonképpen tetszett. És tetszik is. Grainne cicám, te sem így néznél rám, ha most nem az lennék aki.

- Na jó, de talán te sem rám – vágott vissza Grainne.

- Egyetértek – nyomott puszit a lány fejére, s elnyomva az illanót Blaise várta, hogy rázuhanjon a sötétség. Kimerülten aludtak el mindketten.