Blaise mindkettőjüknek töltött a vörösborból.  Grainne csendben iszogatott, és fürkésző tekintettel nézte a férfit. Blaise idegesen ütögette a kristályhamuzónak az illanóját. Hüvelykujjával pöccintgette meg az illanó végét, hogy a nem létező hamuk is leperegjenek az illanó másik végéről. Szomjasan itta ki a bort a poharából és gyorsan újratöltötte.

-         A mai nem a legjobb téma – mondta zavartan Grainne-nek.

-         Hallani akarom! – mondta határozottan Grainne.

-         Nem, mondom, hogy nem fog fájni – röhögött Blaise.

-         Már megszoktam, mindig fáj – nevetett rá vissza Grainne.

-         Ahogy akarod – Blaise mélyen lélegezte be a szantálillatot…

Későn ért a Montmorency utcai házba. Ám meglepetésére a kapunál már álldogált valaki. Theodore Nott volt. Sápadtan, beesett arccal nézte Blaiset. Idegesen szemlélte a férfit.

-         Mi van Nott? Úgy állsz itt mint aki kísértetet látott, mármint, rossz kísértetet – vigyorgott Blaise és dohogva keresgélte a kulcsot. Amióta Potter aurorsága úgy rátört, azóta kulcsa volt a lakásaihoz. Persze valószínűleg így is bejuthatnak hozzá, ha nagyon akarnak.

-         Blaise! Bent beszéljük meg – hadarta idegesen Nott.

-         Ez nagyon fontos lehet – köhécselt Blaise. Ez az átkozott szünni nem akaró köhögés. Itt az ideje az esti bájitalt meginni. Beléptek és Nott máris a dolgozószobába rontott.

-         Ennyire sürgős? – ráncolta a homlokát Blaise, aki már nehézkesen vette a levegőt, kellene az a bájital, de ha Nott ennyire siet… - Na ki vele.

-         Blaise! Inkább ülj le jó? – nézte halálra váltan Nott.

-         Te jó ég ennyire nem lehet rossz a hír! Melyik nő dobott már megint? – vigyorgott rá Blaise. De lehuppant a kanapéra. – Rendben. Ülök. Na mond, mielőtt az idegességtől benned reked.

-         Voldemort…Voldemort – Nott kapkodta a levegőt és aggódva figyelte Blaiset. – Átadta a hatalmát…

-         Az nem lehet – dőlt előre megdöbbenve Blaise.

-         De igen – nézte lemondóan Nott. – És még nem is tudsz mindent. Az utódjának…Pansy Malfoyt nevezte ki! – Blaise kidülledt szemekkel meredt Nottra. Pansy Voldemort utódja? A halálfalók vezetője! Az nem lehet.

-         Nem…- Blaise hitetlenül nézett Nottra és most már egyenesen légszomjjal küszködött. – Az nem…- Blaise a mellkasához kapott, kimeredt szemekkel fuldoklott.

-         Blaise ne! – Nott  kapta el a felállni készülő férfit, Blaise a bájitaljáért indult, de a hírtől már képtelen volt lábra állni. Zuhant rá a sötétség. Blaise Nott karjaiba ájult…

Sokáig borult rá az öntudatlan sötétség. A tudatlanság boldog állapota. Aztán időnként hangokat hallott.

-         Magas láza van….

-         De rendbe fog jönni ugye?

-         Amint túl lesz az első sokkon biztosan – nyugtatta a mély férfihang a másikat. Időnként érezte Daphné igazgató kezeit, amint áttakarják, Nott intézkedett a Montmorency utcai házban. Bonyolította Blaise levelezéseit. Blaise lázasan feküdt napokig. És gondolkodhatott. Pansyra gondolt éjjel és nappal. Pansy, aki nem késlekedett, megküldte Dracoval a békeajánlatát Potternek  és Potter visszautasította. Pansy, aki ekkor már tudta, hogy Blaise ellene lépett fel. Blaise képtelen volt felfogni a helyzetet, amibe saját magát juttatta. Voldemort ellen szövetkezett Potterrel, de hát a szerződésben nem Voldemort neve szerepelt, hanem  csupán a halálfalók vezetője, az aranyvérű eszmék képviselője megfogalmazás foglaltatott. Tehát a szerződés értelmében ő nem Voldemort ellen küzd…hanem…hanem a vezető Pansy ellen! Nem ezt nem! Blaise-el forgott az egész szoba, még behunyt szemei mögött is forgott vele a világ, lázasan vergődött az ágyban. Ezt képtelenség felfogni. Az egyetlen, akiért képes lenne meghalni, akiért mindent odaadna, akibe a legkisebb viszonzás nélkül is halálosan szerelmes. Most ő ellene kell vezetnie a seregeket. Pansy, akinek a képe ott van még ma is a tárcájában. A levendulaszín talár. Merlinre! Micsoda helyzet! A ravasz Voldmeort! Hát persze! Pansynak adta a hatalmát, hogy ezzel gyengíthesse az ellenállást! Hogy lenne képes a szeretett nő elen fellépni? Hogy tudná elfelejteni, hogy ki ő!  A szívének nem parancsolhat! Hiszen Pansy megdöntéséért kell munkálkodnia! Hát ez hihetetlen és lehetetlen helyzet! Mit gondolhat róla most Pansy?  Pansy, az egyetlen, aki számít, akit képtelen elfelejteni, kiverni a fejéből. Pansytól elfogadná az eszmét? Hát igen…talán az egyetlen, akitől elfogadná az eszmét, akiért képes lenne az ostoba eszméért harcolni. Most Pansy előtt térdelhetne, aki előtt bármikor térdelne. Akinek bármit teljesítene. Most ádáz ellenségek lettek. Nem gondolta volna. Hogy a sors ezt tartogatja nekik. Pansynak és neki. Hogy vezetők lesznek mindketten. De ellentétes oldalakon. Mert azt bármikor elképzelte volna, hogy Pansyval együtt…de hogy külön és ellentétesen…

-         Blaise! Blaise! – Daphné ébresztgette a férfit lázálmából – Ébredj egy kicsit! Muszáj enned valamit, meg akarod ölni magad?

-         Igen – suttogta Blaise elhalóan. Cserepes ajkai alig mozogtak. Két napja feküdt lázasan. És semmit nem akart magához venni.

-         Ne bolondozz! – Daphné  az ágyra helyezte a tálcát. Megemelte a férfi fejét és beletukmálta a pohár teát. A nő kicserélte a borogatást Blaise homlokán.

-         Hagyj meghalni. Ezzel a tudattal képtelenség élni – erőtlenül nézett fel a mélyzöld szemekbe.

-         Ezt hallani sem akarom attól akinek életet adtam! – állt fel a sarokból a nő. Blaise meglepődve látta az anyját. Daphné mellé lépett, ugyanaz a szemszín ugyanaz a hajszín. Daphné mosolyogva lépett ki a hálóból.

-         Anya! – nézett rá Blaise.

-         Mindent tudok, mit gondolsz miért jöttem? – a nő fia elé tolta a levest, s Blaise engedelmesen kanalazni kezdte. – Tudom mi jár a fejedben Blaise.

-         Anya ezt nem tehetem. Szövetkeztem ellene, hiszen tudod, tudod…

-         Tudom Blaise! Tudom, hogy szerelmes vagy belé. Néha azt bántjuk a legjobban, akibe szerelmesek vagyunk. És annak okozzuk a legnagyobb fájdalmat akit szeretünk – mosolygott szomorkásan a nő. Levette a forró homlokról a borogatást és átcserélte. – De nem adhatod fel az eszmét. Egy férfit az eszméi tesznek erőssé. Akár ellentétes az a nőével, akár nem. Egy férfi azért férfi, hogy kiálljon az eszméiért Blaise.

-         Képtelen vagyok ellene harcolni. Nincs hozzá erőm.

-         Ő is képes lesz ellened harcolni. Pansy Malfoy, nem zsenge virágszál. Neki is az eszme a fontos. Neked is az. Csak most előtérbe helyezed a személyes érzelmeidet irányába. Pansy is szeret téged mint barátot, neki is nehéz, de túl kell lépni. Blaise ígértetet tettél, nem hagyhatod el a csapataidat, csak azért mert az ellenfél vezetője iránt gyengéd érzelmeket táplálsz teljesen fölöslegesen – tett hozzá morcosan az asszony. – Vagy nem fontos az eszme?

-         De igen. De Voldemort ellen könnyebb volt fellépni, hiszen gyűlölöm, de Pansy…az egészen más – suttgota Blaise. – Anya, hogyan is akarnám megdönteni! Hiszen szeretem – Blaisenek eleredtek a könnyei. Erőtlenül hanyatlott a párnára. Az asszony megrázta a fejét és elővette a zsebkendőit. Blaise hangosan fújta az orrát.

-         Hagyd ezt abba. Fejfájás és orrvérzés lesz az eredménye – szidta a fiát. – A tüdődet teljesen tönkre akarod vágni? Így is gyenge vagy, erre tessék most lelki bajokat is magadra erőltetsz.

-         Anya! Én teljesen kikészültem. Átadom a vezetést. Én képtelen vagyok végigcsinálni.

-         Az emberek benned bíznak és hisznek. Hiszen neked a legerősebb az eszméd, még Potternél is erősebb ebben biztos vagyok – megszorította a fia kezét. – Nem adhatod át, azzal Voldemort győz.

-         Igen tudom – morogta bosszúsan Blaise. Neki is felvetődött már ez a fejében. Ha átadja a hatalmat, azzal Voldemort legyőzte őt. És kétségtelen, hogy Blaise ügye is elveszetté válik. Nem teheti. Még ha akarja sem. Pansy mögött még szorosan ott van Voldemort ez biztos.

-         Na látod – mosolygott a fiára az asszony. – nem engedheted, hogy Voldemort legyőzzön téged! Beteges öregember te magad mondtad.

-         Én meg beteges fiatalember vagyok, na az jobb? – szipogott Blaise. – Voldemortnak ez volt a célja, Hogy gyengítsen. Hogy leverjen harc nélkül. Azzal, hogy Pansynak adta a hatalmat ez célzás nekem. Azt várja ,hogy meghátráljak, hogy visszavonjam a csapatokat, Pansyt védve. Azt várja, hogy a nő iránt érzett szerelem miatt a csapatokat sem indítom Pansy ellen.

-         Amint elnézem Voldemort terve sikerült is – nézte a nő az ágyban gyengén heverő fiát.

-         Össze kellene szednem magam. Pansy ellen harcolni! Merilnre! Ekkora képtelen és lehetetlen helyzet…elé is csak Voldemort állíthatott –húzta el a száját Blaise. Máris illanó után keresgélt a tekintete.

-         Nem Blaise! Kíméld most a tüdőd egy kicsit – intette le a nő. – Ne készítsd ki magad egészségileg. Én tudom, hogy erős vagy Blaise. Képes leszel ebből is felállni, ahova Voldemort taszított.

-         Nem lesz más választásom. Más dolog az érzelem és más a politika – mondta szomorúan Blaise. Hányszor kellett ezt mondania magának és most milyen súlyos értelmet nyert! El kell választania és határolnia, az eszme és a szerelem kérdését.

Blaise két hét után először lépett ismét a halálfalói elé a változások után. A Levendula dallamaiban voltak. Zártkörű gyűlésen. Blaise gyorsan felhajtotta a Wiskyt megszívta még az illanót és szóra emelkedett. Zavartan simogatta a tarkóját. Torokköszörülve nézett körbe.

-         Khm… az élet útjai kiszámíthatatlanok – kezdett bele és zavartan elröhögte magát. A halálfalók csendesen nevettek.

-         A tied főleg Blaise! – kiáltotta neki előre Harper.  Blaise bólogatva szorította össze a száját. Igen. Mindenki tudja, hogy a változások milyen hatással lehettek Blaisere. Megértőn nézték a férfit, aki leküzdve saját érzéseit ismét itt állt előttük.  Levendula talárt visel. A nő színét, aki ellen harcol. Az egész halálfalótársadalmon végigsöpört a hír, és a kapcsolódás is. Nem volt, aki ne tudta volna. Blaise Zabini Pansy Malfoyba szerelmes, aki ellen Voldemort háttérbe szorulása után harcolnia kell. És mindenki izgatottan figyelte a híreket, hogy mit lép a férfi, és mit lép a nő.  A női hiúság, a férfi hódolat. A barátság, a szerelem, vagy az eszme győz. Blaise felemelte maga elől a Reggeli prófétát. A címlapon ott volt Pansy Malfoy képe. Voldemort trónusán ült a beavatása után. Kígyófej tiarával a fején, a sötét jegyű nyakékkel, fekete talárban, elegánsan, Malfoyosan, asszonyosan, határozottan, és gyönyörűen. Szinte fekete szemei pontosan olyanok voltak, amilyennek elvárható Voldemort utódaként, gonoszan, undokul és hidegen néztek a lencsébe. Jobbján Voldemort, balján Draco Malfoy, a férj állt. Beállított kép volt természetesen. Egy, a hivatalos sorozat közül.  Blaise merőn nézte a próféta lapját. Végül maga elé ejtette.

-         Khm…Bizonyos jellegű változások ellenére, a harcot folytatjuk – Blaise zavartan vette el a tekintetét a nőről. Háromgyerekes édesanya. És Malfoy. És Voldemort utódja. Blaise ellensége. És szerelme. – Mint mindenki tudja, Voldemort visszavonult a közszerepléstől a hatalmát átadta egy fiatalabb és én pontosan jól tudom, hogy erősebb kézbe is.

-         Blaise nem kell körítened ismerjük a hölgyet – mosolygott rá Warrington.

-         Ok – röhögött Blaise. – Tudom, soha nem csináltam titkot a kapcsolataimból és az érzéseimből. Most az egész varázslóvilág rajtam röhöghet…

-         Nem röhögünk rajtad Blaise – szólalt meg Nott is mellette. – Ellenkezőleg. Ha lehet még jobban csodálunk. Mert bizonyítod, hogy még nála is fontosabb az eszme. Az eszme iránti elhivatottságod innentől senkinek nem lesz kérdéses Blaise. És mind köszönjük neked, hogy a nehézségeket leküzdve nem hagysz árvátlanul minket – mondta komolyan Nott. A társaság helyeslően bólintott.

-         Blaise nagyobbat nőttél mindenki szemében ezzel, mintha letiportad volna Voldemortot a kriptájáig – tette hozzá Warrington.

-         Khm…jó azért nem kell csontig…barátaim – vigyorgott Blaise. – Belegondolva végre megbosszulhatom hogy ennyi éven át visszautasított az a vadmacska! – legyintett elbagatellizálva az ügyet. – Megmutatom a nőknek, hogy aki visszautasít az Pansy Malfoy sorsára jut – nevetett Blaise a hajába túrva. – Még hasznom is lesz belőle, innentől nem lesz nő ,aki nemet tudna mondani nekem – nevetett szomorúan Blaise. – Így jár aki nemet mond Blaise Zabininek – mosolygott, majd elkomorult az arca. – Komolyra fordítva a szót. Nem mondom, hogy könnyű túltenni magam a dolgon, és ellőttetek nem csinálok titkot belőle, hogy jelenleg is nyugtatóbájitalokkal tartom magam – fanyalgott, és Daphné csendesen nevetett ahogy a férfi lenézett rá. – De remélhetőleg egy-két hónap után már ismét képes leszek helyrevergődni. Tehát. Amint összeszedtem magam újult erővel támadunk az aranyvér eszme ellen.  És megmutatjuk Pansy Malfoynak, hogy nem vagyunk gyengébbek mint a hű halálfalók sőt! Most már Potter seregeivel együtt mérhetünk csapást rájuk! Mint mindig megvárjuk a támadást! Ezt Potterrel egyöntetűen így látjuk. Nem kétlem, hogy a heves vadmacska Pansy nem fog sokáig várakoztatni minket – nézett le a Reggeli Próféta címlapjára. – Le akar verni, de nem tudja, hogy engem nem lehet legyőzni, még így sem. Hogy ő próbálja. Tehát a harcot nem adjuk fel, a vezető én maradok és megmutatjuk nekik, hogy mire vagyunk képesek! – Blaisehez hasonlóan a halálfalói is felhajtották a wiskyjüket. Mindenki között Blaisenek a legnehezebb feldolgozni, hogy Pansy ellen küzdjön. De ő is képes volt túllépni rajta. És ha ő igen, akkor a többieknek magától értetődő, hogy a vezetőváltás ellenére sem változtak a céljaik. Blaise döntött. Levendulatalárban indul Pansy ellen  a legközelebbi ütközetben. Ha ezt rendelte nekik a sors, akkor ezt kell végigcsinálni…

Az egész halálfalótársadalom megdöbbenve figyelte Blaise reakcióját. Igazán nem tudták mire számíthatnak tőle. De álmukban sem gondolták, hogy végül minden marad, ahogy volt. Blaise nem változtatott talárszínt. Nem hátrált meg, nem vonult vissza, nem adta át a vezetést. Pansy pedig semmit nem reagált. Egyetlen utalást sem tett. Úgy tettek, mintha nem tudnák ki az, aki ellen harcolnak. Mert máshogy ép ésszel ezt nem lehetett elviselni. Voldemort ravasz terve, pedig így nem sikerülhetett. Aki azt hitte Blaise összeroppan a hírre, és Pansy egyenes ágon tisztán kapja meg a trónt tőle, minden erőpróba nélkül, tévedett. Blaise végigvezette a halálfalókat Pansy ellen, ahogy Pansy is vezette a halálfalóit Blaise ellen, mindketten harcoltak az ütközetekben, bár óvatosan kerülték, hogy véletlen is találkozzanak. És a halálfalók nem győztek csámcsogni a témán. A fekete és a levendula, Pansy és Blaise. A halálfalók vezetői, akik közt mindenki tudta, hogy volt valami. A Montmorency utcai képek időnként kiszivárogtak és a szalonok félhomályában mutogatták egymásnak a halálfalónagyasszonyok és leányok, hogy íme a szeretők egymás ellen harcolnak. Blaisenek fogalma sem volt, hogy juthattak ki a képek, hiszen azt hitte mind nála van. Ezek szerint a fotósok eltettek maguknak néhány képet a későbbiekre, hogy felhasználhassák, és tessék, használták is. Közkézen forogtak a képek, és a két vezető semmit sem tehetett ellene. Róluk beszéltek. A két vezetőről, akik titkon talán még mindig szerelmesek, és egymás ellen harcolnak. Blaise akárhol megfordult összesúgták mögötte, és a nők mégis hullottak elé, jobban mint bármikor. Kerülte a találkozást Pansyval és nem mert a nő elé lépni. Mit is mondhatnának egymásnak. Más az eszméjük, más a céljuk…És az újságok pletykarovata is szívesen boronálta minduntalan össze a két vezetőt. Blaise s Pansy is számíthatott az intim kérdésekre, amik elől nem győztek kitérni. Mindenkit izgatott a helyzet pikantériája és minél többet akartak megtudni a részletekről. De a még mindig szókimondó Blaise is visszautasította az ügyben a válaszadást. Voldemort idejében hitték, hogy együtt voltak. De vajon most? A fantáziák nem ismertek határokat. A fáma szerint Blaise és Pansy az éjszakákat együtt töltik, míg nappal egymás ellen harcolnak. És attól függően, hogy ki nyert a csatában, attól függően állapították meg, hogy az ágyban ki milyen ügyesen szerezhette az információkat. És számtalan pikáns helyzetet képzeltek el a két vezető között, aminek semmi megalapozása nem volt. De hát Blaise megmondta akár boszorkányok, akár varázslók a szex mozgatja a világot. Ez izgatja őket is. Blaise  fejéhez időnként a halálfalói hozzávágták a pikáns meséket, amiken Blaise mindig röhögött, nem tagadta és nem erősítette meg őket soha. Bár úgy volt vele az ő fényét csak növeli az ilyen szóbeszéd. Pansy pedig bosszúsan fogadta, hogy már megint az ő erkölcsei inganak, na persze vezetőként bárkit Crucióval sújthatott ha célozgatni merészelt. A varázsvilág két legismertebb személyisége között igyekeztek csinosítani a szálakat… a szerelmi szálakat….aminek Blaise szerelmi háttere alapul is szolgált amit Blaise soha nem tagadott és válaszul mindig megerősített…

És most itt ül. Pansy lányával borozgatva. Ha ezt tudnák. A pletykaéhes nőszalonokban már menne a pusmogás. De most még senki nem tud semmit. Blaise nem győzött magán csodálkozni. Mit gondolnának, ha tudnák, hogy a volt állítólagos szeretője lányát ágyra vitte, sőt azóta is rendszeres szexuális életet él vele. Ez a kapcsolat lenne a koronája Blaise szerelmi pályafutásának és szeretőként az igazi hódítás magas fokának. A nők nagyon élveznék. Mind. Évekre szóló beszédtéma lehetne ,a részleteket kiszínezni. Blaise a lányra mosolygott.

-         Grainne cicám! Nálad jobban már senki…senki nem tudná a dicshimnuszt megfényesíteni.  – Blaise megszívta az illanót. – Ez a hihetetlen ugye? – mosolygott a lányra. – Grainne teljesen rossz híremet akarod kelteni. Elcsábítottál én meg beleestem a csapdádba. Végleg oda a jó hírem.

-         De Blaise! – nevetett a lány. – Ez a betetőzése a vadászatodnak a legértékesebb vadat is elejtetted!

-         Ebből hatalmas botrány lenne. A kettőnk kapcsoltából. Már látom is az izgatott összesúgó női fejeket a legyezők mögött. Hallottad? Blaise Zabini megszerezte Pansy Malfoy lányát is! Ez aztán a férfi! Mindent megenged magának és bárkit megszerez…bár én is…

-         Hogyisne! Én kapnék pálcázást anyámtól. A halálfalók kővel dobálnának.

-         Ez azért elég drasztikus lenne. Biztos nem engedné anyád –

-         Persze, hiszen apám már megfojtana addigra – legyintett Grainne.- Kíváncsi lennék…

-         Azt már nem! – capott az asztalra Blaise.

-         De Blaise cica! – nézett rá kedves mosollyal Grainne.

-         Látom élvezed, ha fájdalmat okozok neked – vigyorgott rá Blaise. – Az ilyesmi is egy szexstílus – nevetett Blaise.

-         Holnap megmutatod? – lépett hozzá Grainne és mindkét kezét a férfinak tartotta.

-         Mh. Hát ha annyira látni szeretnéd – nézte bizonytalanul a lányt… - Holnap… - Blaise megfogta a két apró kis lánykezet…