Grainne fázósan dideregve lépett a meleg vadászkastélyba. Megérkeztek az első fagyok. Az éjszaka alaposan lehűlt a levegő. Alig várta, hogy a kandalló ropogó tüze mellett üldögélhessen Blaise-el. A férfi ott ült felpockolt lábbal illanózott. A szantálillat uralta a szalont. Nem állt fel a lány fogadására. A lába pléddel volt betakarva, és sejthetően nemrég végezte el a kúrát. Grainne csak összehúzott szemmel figyelte a férfit. Miért titkolja előtte? Blaise életmódja hozta ki a betegségeit is. Nincs ebben semmi meglepő, és ő így is elfogadja a férfit. De Blaise valószínűleg igyekszik a tökéletesség látszatát kelteni. A tél közeledtével pedig tudja, hogy egyre nehezebb lesz. Az időváltozást a lába is megérezte.

-         Szép estét Cicám! – vigyorgott a lányra.

-         Azt ígérted megmutatod! – tette keresztbe a karját a lány és a téli köpenyét ledobta a kanapéra.

-         Reménykedtem, hogy elfelejted – fordult meg a fotelban Blaise, hogy a lányra nézhessen. Köntös volt rajta, a földig ért, Behunyt szemmel lökte fel magát. Reggelre már ismét a régi lesz. De most még nem tökéletes. Fáj a lába. A lányra nevetett és lassabb tempóban, de elindult az alagsor felé.  – Ha látni szeretnéd, nem fosztalak meg tőle – Blaise a korsóból kivette a kulcsot és elforgatva a zárban, könnyedén nyitotta ki a finom mintás üveges ajtót. Grainne csak futólag tudta kivenni, hogy a mozaikmintán szerelmi jelenet látszik. Grainne belépett az alagsori  hosszú terembe. Blaise megszívta az illanót és az ajtónak dőlve figyelte a lányt.

-         Nálunk az ékszerek vannak hasonlóan elhelyezve – jegyezte meg Grainne végigfuttatva tekintetét a vitrineken. Blaise nem követte a lányt. Figyelte, ahogy GRainne ujjaival az üveget simítva halad a vitrinek mentén. Blaise gyűjteményében. Tíz centis tincsek. Szalaggal átkötve, és Blaise precíz rendezésében. A név, a hölgy életkora és Blaise akkori életkora, az együttlétek száma. Dátumok. Grainne nagyot nyelt. Szőkék, vörösek, barnák, feketék…felváltva, és az életkori paletta tizennégy évtől egészen ötvenkettőig. És végeláthatatlan sok tincs volt. Grainne arcáról semmit nem lehetett leolvasni, hogy mit gondol, mit érez, hogyan viszonyul a gyűjteményhez. Nők sokasága, akik előtte voltak Blaise életében. Történetek, amelyekről Blaise ne mfog neki beszélni, de akikről, az ismertebbekről sejteni lehetett, hogy és mint zajlott az együttlét. Blaise a szerető, a csábító a tapasztalt férfi. Akinek a tapasztaltsága nem csak Grainnet vonzotta, de szinte minden nőt. Meg akarták ismerni. Tudni legalább egyetlen éjszakára, hogy milyen Blaise az ágyban. Grainnet is ez vonzotta a férfiban. A fölényes tapasztalata, minden férfival szemben. És a stílusa. Blaise lehengerlő, csábító modora. Nem volt férfi a varázsvilágban aki úgy tudott nézni a nőre mint Blaise. Mellette a nő nőnek érezhette magát, még akkor is ha Blaise pillantása egyetlen másodpercig tartott. Mert Blaise minden nőt nőnek nézett. Férfiszemmel. Nem lenézően, nem csak a szexet látva bennük. Hanem tisztelettel, elismeréssel, és figyelmességgel. A sikerei nem voltak véletlenek. Azért volt ilyen népszerű, mert értett a nőkhöz. Úgy nézte a nőt ,ahogy az vágyott rá, hogy nézzék. Rutinos volt benne természetesen. Kezdetben tudatosan nézett így, később már magától értetődően. És a nők szédültek tőle. Attól, ahogy Blaise viselkedett velük, azokkal is, akiktől semmit sem akart. Finoman, gálánsan, lehengerlően és érzékien. Blaise egyetlen szemvillanásában annyi erotika volt, hogy az aggszüzek évekig erről a nézésről álmodozhattak, ha véletlen rájuk villant. És Blaise minden jegyet magán viselt, ami szükséges is volt a csábítás művészetéhez, férfias, magas, egyszerre laza és elegáns, és a járása, egyedi volt. Senki nem tudta utánozni sem. Csípőből, könnyedén, mintha járás közben is a szeretkezést képzelné maga elé. Kezdetben a fiatalos tüze ragadta magával a nőket, ma már a tapasztaltsága, az érettsége. Az egész egyénisége vonzotta a nőket, és imponált nekik. Blaise politikai pályafutása, a nem titkolt kapcsolatai, a nőkhöz való viszonya, az élet szeretete, a borai, a plátói szerelem, az öltözködése, az illanója illata. Blaise szantálos érzéki illata után áhítozott minden nő. A legkívánatosabb férfi volt a varázsvilágban. Blaise többségben feketében volt. Főleg mert ez állt neki a legjobban. Na ennek megvoltak a praktikum okai is. A levendulaszín alá ugyanis a fekete jobban illett mint a fehér ing. Ezért is mondott le már évek óta a fehér ingekről, sosem tudhatta mikor vált levendulatalárra a hétköznapi hivatalos feketéről. Az erős, kábító szantálillat ismét beborította a termet. Egy mozaikos levendulamotívum futott az egyik vitrinen. Grainne már az apró kapcsot akarta felpattintatni, de Blaise magát meghazudtoló gyorsasággal a lány mellett termett, és lefogta a kezét.

-         Ne! Ezt ne!-  rekedtes volt a hangja. Grainne sokáig meredt a férfi szemébe. Egyértelmű, hogy mi bújik meg a levendulamozaik alatt. Az örök titok. Ami mindenki fantáziáját izgatja. A bizonyíték. Blaise és Pansy között. Amit igazán csak ők ketten tudnak. És persze Draco is. De mindenki más előtt tisztázatlan titok.  Blaise lassan csúsztatta le a kezét a lányéról. Grainne visszanézett a mozaikos szekrénykére. Tényleg tudni akarja? Miért? Nem elég a bizonytalanság, az esély, hogy igen és hogy nem? Blaise a szekrény alatt levő vitrinre támaszkodott. Nem szólt semmit. Ha GRainne tudni akarja, akkor tegye. De mit számít ez? Mit számítana abban, ami köztük zajlik? Semmit. GRainne egyetlen határozott mozdulattal felpattintotta a könnyed billenőkart. A szekrény kinyílt és Grainne szemben állt anyja arcképével. A fiatal végzős roxforti diáklánnyal. Blaise szerelmével, ami végigkísérti a napjait és éjszakáit, az életét, az útját a sírig. A végzetes szerelem. Pansy. A vitrinben nem volt hajtincs. Csak a Montmorency utcai képsorozat. Pansy egy Parkinson-címeres régi diákkori zsebkendője, ami még mindig levendulaillatot árasztott. Az egész vitrinből a jól ismert nőies levendula és szantálillat áradt. Anyja illata. Blaise lehunyva a szemét lélegezte be az illatot. Elhúzódott. Grainne szemébe könny gyűlt. Hát mégis. Mégis az anyja. Hogyan nyerhetne az anyjával szemben Blaise fejében? Sehogy.

-         Még mindig őt szereted igaz? – kérdezte halkan Grainne. Blaise figyelte a lányt. Ébenszín hullámos hosszú haj. Nőiesen érzéki rózsaillat. Karcsú szűzies alkat. Az ártatlan és érintetlen fiatal lánytest. És macskaszemek. Igazán azok. Szépek ,aranybarnák. Grainne gyönyörű lány volt. Szebb mint amilyet képzelhetne magának. Üti-e a rózsa a levendulát? Grainne mindenben felülmúlta anyját ,egyszerre Pansy és Draco. És mégis Blaisehez közeli életszemlélettel.

-         Lehet szerelmesnek lenni egy emlékbe? – kérdezte vissza halk rekedtséggel Blaise. Ez a lány! Ah! Mindenkit a macskájának hívott mégis egyedül erre a lányra igaz ez. Macskaszemek, behízelgő kedvesség és makacsság. Fiatal kiscica! És az övé! Nem kétséges. Nem csak testileg, az a lány lélekben is az övé.

-         Anyám nem emlék – fordult vissza a vitrin felé Grainne.

-         Nem. Annyira nem, hogy már megint ütközetre vágyik. Akaratos – legyintett Blaise.

-         Tudod mit mondok? – nézett körbe a tincsek sűrűjében Grainne. – Nem ezekre a nőkre vagyok féltékeny – körbemutatott a tincseken. – Hanem az egyetlenre, akit nem kaptál meg – Grainne az anyjára nézett. – Igen. Az anyámra.

-         Grainne cicám! – nevetett fel Blaise.  – Ki teremtette az egész helyzetet?

-         Most egyedül én? – fordult szembe vele a lány ,haja szoknyaként lebbent körülötte, ahogy indulattal fordult a férfi felé.

-         Ki jött a másikhoz? Te ajánlottad fel! – vigyorgott rá Blaise.

-         Mintha te nem akartad volna. Én nem tudok egy képzeletbeli emlékkel harcolni. Ez képtelenség – Grainne becsapta a vitrinajtót és már el akart lépni, de Blaise megállította. A lány hajába súgta a szavakat.

-         Grainne! Hát nem veszed észre, hogy senkivel nem kell harcolnod? – súgta rekedten.

-         De mindig itt lesz a tudat, hogy anyám és én, engem kaptál meg szexuálisan, de mégis az anyám képe van elzárva a vitrinedbe! – megállás nélkül potyogtak a könnyei. Blaise magához szorította a lányt.

-         Grainne! A múltamat nem törölhetem el. Még meg sem születtél, az anyádba már akkor évek óta szerelmes voltam. Én nem játszom az érzelmekkel. Ha szeretek valakit azt szeretem. Függetlenül, hogy melyik oldalon áll, szabad-e vagy sem. Most csöppentél az életembe, és még messze nem szeretkeztünk úgy, ahogy kellene – ingatta a fejét Blaise. – Tudom, hogy nehéz neked, a tudat, hogy anyád és én, hogy Pansy nem közömbös a számomra. De képzeld nekem sem könnyű. A lányom lehetnél, akkora a korkülönbség köztünk. Láttalak megszületni! Én tartottalak először a karomban! Hamarabb mint apád, vagy anyád! ÉS tizenhét év után hirtelen váratlanul meglátok egy lányt, egy nőt, aki minden, amit kerestem. Aki minden, ami tökéletes lehet, még Pansynál is, ami nálam nagy szó. És ez a lány Pansy gyermeke. Természetesen szeretem benned az anyádat is igen. De te több vagy nála, számomra is.

-         Mert megkaptál – húzta el a száját Grainne.

-         Nem csak, mert a szüzességed az enyém Grainne! Nekem adtad magad és kétségtelen, hogy jelenleg szexuális függésben vagyok veled, de hát nálam mindig előrébb való a szex, mint más. De én mégis úgy érzem, nem csak a szex miatt vagyunk együtt Grainne. Mindenben hasonlítasz anyádhoz és semmiben sem – Blasie maga felé fordította a lányt. – Nekem sem egyszerű, még ha azt is hiszed. Igazán még magamban sem látom az egészet. A kapcsolatunkat. Egyáltalán, hogy is érhetnék hozzád, amikor Draco a legjobb barátom és Pansy is. Én meg itt rontom a lányukat már hetek óta. A saját lelkiismeretemet gyötröm ezzel minduntalan. Hogy helyes-e amit veled teszek?! Egyáltalán mit művelek itt? ÉS kezdem azt érezni, hogy nem tudom. Kicsúszott a kezem közül az irányítás, és hagyom, hogy történjenek a dolgok, pedig az elején gátat kellett volna ennek az egésznek szabni, mégsem tudtam ,emrt kívánlak. És ez nem üres sokat ismételt frázis GRainne. Nem volt nő, akinek ennyire érzékileg a rabja lennék mint a tied. És ne mértem hogy csinálhatod ezt velem, aki láthatod már számtalan nővel volt, számtalan nő csábított az ágyába, nem újdonság, hogy eggyel több vagy kevesebb, és tapasztaltabbak, és tessék jössz te. ÉS felborítasz mindent körülöttem. Az egész világomat. Egy érintetlen lány. Bleegondolva én csókoltalak meg először…ne tagadd GRainne tudom jól- intette le Blaise. – S én egy tapasztalatlan lány foglya vagyok érzékileg, szexuálisan. Hát tiszta hülye vagyok! – túrt a hajába Blaise. Hitetlenül rázta a fejét és GRainne-re nézett. – Az ellenségem vagy! Az ellenséges halálfalók vezetőjének a lánya! Minden tekintetben tabu előttem és én mégis felrúgva minden szabályt minden éjjel végigcsinálom veled ezt ezt a képtelenséget! Én, aki hat napja nem szexeltem miattad! Merlinre! Nem tudom mikor voltam így kiéhezve, mint most! És alig bírom megtartóztatni magam, hogy ne teperjelek le! – Blaise dülledt szemekkel nézte a lányt. Túl sokat elárult. Amiket nem is akart. GRainne hozzálépett és mohón szorította a száját a férfiéra. Blaise a vitrinnek nyomta a lányt és a rózsaillatú hajba túrva csókolta indulatosan a halvány ajkakat. Sós íze volt a könnyektől.  Blaise már türelmetlenül csúsztatta ujjait  a lány talárja alá. Meg akarta érinteni, de…ujjai megakadtak a…

-         A francba is! – Blaise ellépett a lánytól. – azt hiszem a szex nélküli életbe is bele lehet halni, én leszek az első példa erre – vigyorgott a lányra. Grainne sajnálkozva nézett a férfira. Blaise miatta nem ment más nőkhöz. Pedig napközben megtehetné. Lennének jelöltek, akik Blaise vágyának engednének ebben biztos lehet. Mindketten hozzák a maguk áldozatát a kettejük kapcsolatáért…