Ásítozva ült  a fogadóteremben. Szemei száradtak, alig volt képes nyitva tartani őket. Tracey hozta neki a kávét. Blaise kavargatta egy ideig, majd kortyolgatni kezdte. Ez ma már a harmadik. Sok. Nagyo sok. De napközben egyszerűen nincs ideje aludni.

-         Meg akarod ölni magad egy csitri miatt? – morgott Nott látva, hogy Blaise alig bírja összeszedni magát.

-         Nem. A Malfoyok ölnek meg – vihogott Blaise. – Egyszerűen nem hagyják, hogy kipihenjem magam.

-         Blaise ki fogsz készülni – nézte aggódva a nő.

-         Nyakunkon az ütközet, te meg éjszaka ahelyett hogy pihennél Grainne-el hetyegsz. Fejezd ezt be! – Nott idegesen dobolt az asztalon. Blaise szétszórt és teljesen kába volt már lassan egy hónapja, így nem lehet vezetni, nem lehet komoly döntéseket hozni. Márpedig itt és most erre lenne szükség. De Blaise mindjárt lefordul a székről, annyira álmos.

-         Nott, ne szólj bele a dolgaimba – mordult Blaise.

-         Ez már nem csak magánügy Blaise! Nem veszed észre?? – csattant Nott. – Emberek vannak a kezed alatt, akiket irányítasz. Nem lehetsz ilyen…felelőtlen!

-         Nem vagyok felelőtlen. Igen én is érzem, hogy ilyen állapotban… talán nem kellene részt vennem az ütközetben. Nott te irányítod a csapatokat! – hörpintette fel a kávéját Blaise.

-         Nem! Blaise amióta visszajöttél nem irányítottad őket. Itt az első, amikor ismét vissza kell venned a kezedbe a gyeplőt. Te vagy a vezető, nem bújhatsz ki a feladatok alól, csak azért, mert nem bírsz kedvére tenni egy tizenhét éves lánynak! – Blaise illanóra gyújtott és szemét résnyire húzva időnként bólogatva gondolkodott.  Szeme mozgott az asztal mintáit követve. Váratlanul ugrott fel ültéből.

-         Öhm…nahát drága barátom! Mindig mindig  eszembe juttatsz minden fontos dolgot…nem is tudod, milyen hálás vagyok érte – vigyorgott a férfira és kiviharzott a teremből. Nott nem győzött utána iparkodni.

-         Blaise! Hát örülök, hogy megjött az eszed és a tettre készséged is de hová rohansz? – kapkodta magára a felelségétől elvett köpenyt. Tracey még az ajtóban nyomta férje kezébe a kesztyűjét és a kalapját. Blaise csak futólag kapta magára  köpenyt és már rohant is a hintó felé.

-         Blaise! MErlinre! Várj már! És öltözz fel rendesen! Meg akarsz hűlni? – igazgatta Blaise-en a köpenyt. Blaise játkosan csapta el a babráló kezeket. Na igen, Nott már ismeri a teleket Blaise életében. És tudja, hogy a férfi egészségére fokozottan figyelni kell ezekben a hónapokban. De Blaise….

-         Blaise! Hova mégy? – ült a hintóba nyugodtan a vezetővel szemben.

-         Khm…hát…ööö. Fontos elintézni valóm akadt – vihogott Blaise és tovább eregette a szantálillanót. Nott megrökönyödve látta, hogy a legelőkelőbb virágszalon elé hajtatott Blaise. És máris leugrott a hintóról.

-         Blaise! Mi a francokat akarsz most egy virágüzletben? – Nott zavarodottan futott be a férfi után. Blaise nem csak a kiáló minőségű árú miatt választotta a leghíresebb virágszalont, hanem a diszkrécióért is. Persze felismerték az üzletben, de biztos lehetett benne, hogy soha nem indul innen a pletyka, hogy Blaise milyen címre és mely hölgynek küldte a virágot mindig titokban maradt. Így Blaise most is a legnagyobb nyugalommal hajtatott.

-         Mr. ZAbini – fogadta a törzsvásárlót a tulajdonos. – Már kezdtem hiányolni. Rég járt mifelénk! Remélem nem haragudott meg ránk? – moolygott a kövérkés asszony.

-         A legkevésbé sem – kacsintott Blaise. A nő elpirult. Blaise a pultra könyökölt és nézegetni kezdte a virágokat. – Ellenkezőleg. Napról napra több élvezetem lelem abban, hogy ide járjak – kacagott.

-         Mitadhatok? – törölgette az arcát zavartan a nő. Blaise egyszerűen minden nőre ilyen hatással volt. A tulajdonosnő persze tudta, hogy esélye sincsa fiatalos férfinál, de Blaise kedvességét és még rá is szóródó fényét képtelen volt elutasítani.

-         Tizennyolc szál vörös rózsát – Blaise keresgélt a vödrökből, amikor rálelt a legillőbbre – ezekből – bimbódzó lassan nyíló, selymes szirmú gyönyörű és harmatos virágok voltak. Éppen mint Grainne. Blaise megsimogatta a szirmokat. – Tökéletesek, mint ő – suttogta a virágoknak. A tulajdonosnő máris válogatni kezdte a rózsaszálakat. – Jaj és , kosárba legyenek – tette hozzá szórakozottan Blaise miközben már a köszötőkártyák között keressgélt.

-         Blaise! Mond nem kaptál agylágyulást ott a birtokon? Vagy beszívtál lent a pincédben? Tudod az alkohol erjedésénél veszélyes ott lenni – sorolta Nott a képtelen helyzetet látva. – Mi a jó büdös fenét keresünk egy ivrágszalonban, amikor az ütközetet kellene megbeszélnünk. Potter várja a válaszodat!

-         Jaj Potter ráér – vigyorgott Blaise. – Grainnenek ma van a tizennyolcadik születésnapja. Ja és a borokhoz kettőnk közül én értek jobban csakúgy mint a nőkhöz is.

-         És a politikához?

-         Ahoz is.

-         Akkor tégy úgy, mintha értenél hozzá! – hümmgöte Nott.

-         Rendben – nézte elégedetten a kosarat Blaise.

-         Hová küldhetjük? – mosolygott rá a tulajdonosnő.

-         Mh…hát – Blaise elvigyorodott. – A Malfoy-birtokra – még mindig a pultra könyökölt. A tulajdonosnő nem szokott pofákat vágni, de msot képtelen volt visszatartani magát. Te jó ég! Blaise Zabini tizennyolc szál vörös rózsát küld a Malfoy-birtokra! Márpedig a pletyka pletyka. Ő is tudja, hogy Pansy Malfoy és… de ott van a fiatal és  szép Grainne Malfoy is…Kikerekedett szemekkel tátott szájjal meredt a férfire. Blaise felhúzott szemöldökkel nézte a virágárús döbbenetét, és levakarhatatlan vigyorral.

-         Öhm…jaj igen. Elnézést! Tehát a Malfoy- birtokra – a kövérkés asszony rájött milyen udvariatlanul kifejezte a teljes megrökönyödését a rendelésen és most nem győzött zavarában kapkodni. Pennát keresett és máris véste a címet a pergamenre.

-         Köszönöm a fáradozását – Blaise ráncolta a homlokát. – azt hiszem hamarosan ismét találkozunk! – ruganyos léptekkel távozott. Nott hűséges kutyusként követte a férfit, miközben megállás nélkül morgott.

-         Blaise! Nem vagy eszednél!- ráta a fejét. – Mondtam, hogy veszélyesek a Malfoyok, tudtam. Mindig is.

-         Jaj fejezd már be ezt a rikácsolást – zöttyent a hintóba. – Térj a lényegre! Mi  Potterék felállása? – nézett elkomorodva a férfira. Nott meglepődve látta Blaise gyors hangulatváltását és örült ,hogy végre ismét a vezetővel beszélhet, nem egy szerelmes férfival…

Miközben Blaise már tervezéssel töltötte a napja hátralevő részét megérkezett a szépen, igényesen díszített rózsaszín selyemszalaggal átkötött virágkosár a Malfoy-birtokra.

-         Grainne Malfoynak személyesen adhatom át – hajtogatta a manó. Narcissa tehetetlenül nézte az akaratos lényt.

-         A nagyanyja vagyok majd átadom neki – húzta ki magát a nő még jobban.

-         Sajnálom de nem tehetem. A kisasszony kezébe kell átadnom  - állt rezzenéstelenül a manó. Narcissa összepréselte az ajkait.

-         A kisasszony az emeleten van – vetette fel hűvösen a fejét. A manó máris igyekezett fel az emeletre. Grainne épp lefelé igyekezett, amikor a manóba botlott.

-         Grainne MAlfoy?

-         Igen – döbbent le a manót látva.

-         Ez az öné – Grainne átvette a kosarat. Hosszú gyöngyszürke ruhában volt. Még készülődőben az ünnepségre. És kábultan meredt a gyönyörű virághalomra. A kis kártya a rózsák közé volt tűzve. „Boldog 18. születésnapot! Remélem tudod ki küldte!” Grainne elpirult. Zavartan ácsorgott a folyosón a kosárral a kezében. A manó  már el is tűnt előle. Visszalépett a szobájába és a fésülködőasztalára helyezte a csokrot.

-         Húha! – rontott be Falco a hálóba. – Hallottam a hírt, hogy titkos hódolótól kaptál virágcsokrot! Vajon ki lehet? – tette az ártatlant Falco.

-         Ne szemtelenkedj! – lgyintett felé Grainne és a rózsákat nézegette. Ujjaival ugyanúgy simogatta a selymes szirmokat, mint ahogy Blaise tette, alig néhány perce.

-         Engem is érdekelne ki vette a bátorságot, hogy virágot küldjön a születésnapodra – lépett lánya hálójába Draco. Szeme a két testvér között járt. –Nos magyarázat?

-         Nem tudom apa – mosolygott rá Grainne.

-         Csak nem az illető, aki szemtelenül a távollétemben fel merészelt kérni Voldemort születésnapján.

-         Ki tudja? – rántott vállat Grainne. Draco a rózsacsokrot vizsgálgatta. Pálcájával időnként rábökött. Grainne alig bírta visszafojtani a nevetését.

-         Mh. Ártalmatlannak tűnik – bólintott Draco. – Miféle férfi mer ilyesmit tenni! Az én lányomnak nem lehet csak így rózsákat küldözgetni, mint valami szeretőnek! – tiltakozott Draco . Falco hatalmas köhögőrohamba igyekezett álcázni a röhögését, Grainne színe pedig már rubinossá változott.

-         Hát…ööö..igazad van apa – tett karba  a kezét Grainne és gyilkos szemeket vetett ikertestvérére

-         Csak kerüljön a kezem közé! Kitekerem a nyakát – simogatta meg lánya állát Draco. Grainne esetlenül mosolygott. Hát azt azért talán mégse! Apuci drága! De nem szólt semmit. – Ne aggódj én vigyázok rád kicsim! – nyomot puszit lánya feje búbjára és kilépett a hálóból.

-         Hallod kitekeri a nyakát – röhögött Falco. – Hát még ha tudná! Akkor dementorokkal is találkozhatna talán! – kacagott Falco.

-         Nagyon vicces! – lépett a rózsákhoz Grainne.

-         Ne aggódj GRainne! Hallod apa vigyáz rád! – röhögött Falco. – Te rád! Ha tudná, hogy már nincs mire vigyázni!

-         Elhallgass! – sziszegte GRainne. Nem kételkedett az ajtóban már meg is jelent Pansy.

-         Falco menj ki! – szólt hidegen Pansy.

-         Jaj anya had maradjon olyan jól elszórakoztat.

-         Falco! – szólt erőteljesebben a fiára Pansy. FAlco bocsánatkrően nézett a húgára. Mennie kell.

-         Grainne magyarázatot várok! – állt az ajtóbanfekete talárjában Pansy. A fésülködőasztalon lévő csokorra nézett. A rózsák közé nézett. Belélegezte az illatot. Semmi árulkodó. Rózsaillata van. Az üzenő pedig sablonszöveg, nem is kézzel írva. Ravasz az illető az biztos!

-         Nem tudom anya!

-         Ne hazudj! – villant a sötét szempár a lányára. – A te születésnapod családi ünnep. Kevesen tudják, hogy mikor van. Ugyanúgy, ahogy az enyémet sem tudják. Elmondtad valakinek?

-         Dehogy anya! Hogy feltételezhetsz ilyet? – ez végülis igaz. Egyszóval nem említette. Pansy sokáig meredt a lányára. Ismert egyetlen férfit, aki tudhatja, hogy mikor van Grainne születésnapja. Azt a férfit, aki ott volt a születésénél. Erős volt benne a gyanú, hogy a kettő szorosan összekapcsolódik.

-         Remélem a dolognak semmi köze Blaise Zabinihez. Ugye Grainne? – Grainne minden lelki erejét össze kellett szednie, hogy ne piruljon el, ne harapja be a száját és villámgyorsan lezárja ez elméjét. Ismerte már anyját. A legkisebb moccanásból is tud mindent.

-         Ugyan anya! Honnan veszed ezt? – nézett ártatlanul szemekkel a nőre. – Tényleg nem tudom. – okos asszony az anyja mindig is tudta. És ez veszélyes. Pansy a lányához lépett.

-         Hajolj közelebb! – intette e lányát, megemelte az ében hajzuhatagot és belélegezte az illatát. – Mh. Érdekes – húzta el a száját Pansy.

-         Mi lenne érdekes anya?

-         Mostanában elég sűrűn mosol hajat. Naponta többször is – villant Pansy szeme. Hát igen GRainne amint hazajött hajat kellet mosnia, mert szantálillattal vegyült a rózsaillat. És mielőtt ment a férfihoz szintén hajat mosott. Anyja egyszerűen mindent észrevesz. Rettenetes. – Van rá magyarázat? – Grainne homlokán apró ráncok jelentek meg.

-         Mh. Egyszerű tisztaságmánia – vágta rá Grainne.

-         Ühüm. Különös  -húzta el a száját Pansy és ellépett a lányától. – Kezdenek új szokásaid megjelenni – húzta be maga után az ajtót Pansy.  Ajaj! Anya szűrésén nem mentem át felhőtlenül. Ő az egyetlen aki sejti. Hogy talán Blaise…