Grainne zajokra ébredt. Először nem is tudta, hogy mire. Oldalt fordult a franciaágyban. Blaise nem volt mellette. Grainne körbenézett a szobában. Az ezüsttálcán elnyomott szantálillanók. Legalább fél tucat. Az ágy még őrizte a férfi melegét. Hova lett? Ekkorra Grainne újra meghallotta a hangokat amire felébredt. A fürdőből jött. Erőszakos fuldokló köhögés. Blaise volt. Szűnni nem akaró köhögőroham. Grainne rémülten nézte a zárt fürdőajtót. És zihálva kezdte szedni a levegőt. Persze Blaise-től nem volt meglepő egy-két köhécselés, dohogás. De amit most hallott. Az mindennél rosszabb volt. Intenzív tüdőt szaggató köhögés, és most nem száraz köhögés volt. Blaise a kagylóra támaszkodva igyekezett két köhögősorozat között levegőhöz jutni. Ahogy egy pillanatra abbamaradt máris a szekrényre támadt. Elkésett, alig emelte le a bájitalos üveget, újabb roham közeledett. Leejtette kezéből a lombikot és  az üveg csörömpölve tört szét a kagylóban. A tartalma lefolyt a lefolyón.

-         A rohadt életbe! – dohogta Blaise és meggörnyedve ismét a kagylóba kapaszkodott. Sokáig rázta testét a köhögés, ahogy felnézett a tükörben összeakadt a pillantása a rémült kiscicaszemekkel.

-         Blaise?! – Grainne nem mert közelebb lépni a férfihoz. Blaise erőtlenül vigyorgott a lányra.

-         Hát igen Cicám! Jól meggondoltad te? Az én korom a tiedhez képest…Így jár, aki generációkat lép át – Blaise újabb görcsös köhögésben tört ki. Grainne aggódva figyelte a férfi reménytelen küzdelmét.  – Nem kellene ezt látnod – dohogta a férfi.

-         Ne beszélj butaságokat Blaise! – Grainne a szekrényhez lépett, a bájitalok között kotorászott. – Nincs több? – nézte az üveg darabkáit a mosdókagylóban.

-         Mh. Ez volt…az utolsó… - fuldoklott Blaise. Lecsorgott az utolsó csepp is. Esélye sincs már ma este hozzájutni.  – Pocsék éjszakám lesz – húzta el a száját Blaise.

-         A hozzávalók megvannak? – nézte türelmetlenül a férfi erőlködését Grainne. Blaise csak a fejét rázta.

-         Cicus! Ne röhögtess! Minek legyenek hozzávalóim…ha úgysem… tudom…elkészíteni… - dohogta Blaise és ellépett a kagylótól. Grainne értetlenül nézett utána. Blaise évek óta szenved ettől. Ezt nem lehet elhinni. Ennyi év alatt képtelen volt legalább ezt az egy bájitalt elkészíteni magának.

-         Szép kis vezető vagyok mi? – vihogott Blaise, kicsit fellélegezve. Az erkélyajtóban állt, és a friss levegőtől próbált megnyugodni. Ami persze hideg volt és így újabb göthös rohama támadt. – Mardekáros! Pfh! Aki még egy bájitalt sem képes összekotyvasztani! Hiszen  minden bájitaltan  vizsgámon apád segítségével mentem át. – nézett szomorkásan a lányra. – Na meg Piton jóindulatából! – szorította a kezét a mellkasára.

-         Blaise jó vezető vagy! Én biztos vagyok benne! – keresgélt a szekrényben Grainne, hogy a férfira ráadjon valami meleg holmit. Két köpenyt is elővett és a férfi vállára terítve lépett hozzá.  – Nem véletlen, hogy benned bíznak – mondta komolyan a lány.

-         Jó vezető! Aki egy lebbenő szoknyát fontosabbnak tart? – dohogta ironikusan Blaise. – Grainne holnap összeütközünk! – nézett a lányra Blaise

-         Tessék? – Grainne teljesen elfelejtette, hogy attól, hogy ő Blaise-el van, és vele tölti az éjszakáit attól még minden maradt a régiben. Anyja megüzente az új időpontot az ellenfélnek, és Blaise-ék elfogadták. És holnap Blaise az anyjáék ellen harcol. Grainne zavarodottan állt és nézett a férfira.

-         Igen. pihennem kellene, elfelejtettem Pitonnak szólni, hogy fogyóban van a készlet…és én irányítom holnap a csapatokat – rogyott az ágyra Blaise. Grainne gyorsan bezárta az ablakot.

-         Üzenek Pitonnak – nézett a férfira.

-         Az éjszaka kellős közepén ne viccelj cicus!  Majd holnap reggel már úgyis hoz egy új készletet – köhögött erőtlenül Blaise. – ne fáraszd! Ha felébresztik azért nagyon morcos tud lenni – vihogott Blaise.  A kandalló melegét megnövelte egy pálcaintéssel. Fázott. Pedig nem volt hideg. Grainne visszaült mellé az ágyra.

-         Miért nem mondtad?  - kérdezte halkan.

-         Amiért te mindig jössz – felelte rá Blaise. Nem mondták ki, de mindketten tartottak tőle. Ha visszautasítják egyszer a másikat, akkor többet már nem kellene. És ettől féltek. Ezért mentek bele újra és újra az energiájukat őrlő éjszakázásba. Grainne idegesen nézte a férfit. Rosszul volt. Sápadt, és köhécselt. – Jó vezető. Hát. Nem sok mindenben voltam jó a Roxfortban sem – Blaise fellökte magát az ágyról és a fürdőbe sietett. Fuldoklott. Grainne nem akart utána menni. Tudta, hogy Blaise sem akarja, hogy ott álljon felette és nézze a küszködését. Miért ez a büszkeség? Miért gondolja azt, hogy neki csak tökéletesen kell? Hallgatta a percekig tartó megállás nélküli köhögést. Megrémült attól, hogy a férfi tényleg ennyire beteg. Akaratlanul is megeredtek a könnyei. Meg sem gondolta volna. Nyáron. Amikor vidáman nevetgélt az apjával az asztalnál, életerősen, szantálillanót szívva, csábosan nézve, és most a köhögéstől könnybe lábadó szemmel erőtlenül. Blaise a végletek egyvelege. S ha azt hitte teljesen ismeri már a férfit tévedett. Blaise merően érett férfi volt hozzá képest, a maga gondjaival és bajaival, amiket titkolt, rejtett a nagyvilág elől. A külszín mellett Blaise sokkal összetettebb volt, sejtelme sincs mennyire. Blaise-ről ritkán szóltak mint betegről. Többnyire nem is tudták, hisz Blaise mindig jól leplezte. De hát Grainne előtt képtelenség takarnia, most, hogy ezekben a förtelem időkben itt van, minden éjszaka. Blaise tudta, hogy nem tudja sokáig őrizni a látszatot, és ma este kijött. Nem tudja titkolni tovább a lány előtt. És félt a gondolattól, hogy elijeszti magától a lányt. Negyvenhárom évesen. Hát nem éppen Grainne korosztálya. De egyáltalán miért is érintené mélyen, ha Grainne továbblépne? Számtalan kapcsolaton van már túl. Azért mert Grainne éppen Daphnéval való szakítása után jött? Mert kezdte azt érezni, hogyGrainne lépett Daphné helyére az életében? Hiszen amióta Grainne-el van megszűnt minden más kapcsolata a nőkkel. Kezdetben azért, mert tudta ez nem lenne ildomos a lánnyal szemben, most meg már kezdte megszokni ezt a felállást. Hiszen GRainne minden nap jött, azt, amit keresne a nőkben megkapja Grainne-től, hát akkor mit akarna? Blaise nem értette magát, de rettegett a gondolattól, hogy talán ma látja utoljára az ágyában Grainnet, mert a lány ráébred, hogy Blaise-el nem minden olyan mint a tündérmesékben. Végre csillapodott a köhögése. Apró levegőket véve tudott lélegezni, de legalább köhécselés nélkül. Kilépett a fürdőből. Grainne könnytől ázott arccal nézett rá. ÉS mezítláb sietett a férfihoz, s kapaszkodott a nyakába.

-         Merlinre Blaise! Úgy megijesztettél!  - szipogta Grainne. – Jobban vagy? – csókokkal hintette a férfi arcát.

-         Sss! – simogatta át futólag a lány derekát Blaise. – Cicám! Tudom, hogy hiányozna a szex nélkülem – vihogott rá Blaise. – És nos még negyed annyit sem szeretkeztem életemben, mint amennyit akarok, úgyhogy ki kell ábrándítsalak maradok még egy darabig.

-         Jaj Blaise! Olyan morbid humorod van! – nevetett Grainne. Blaise az ágyra döntötte a lányt.

-         Mh. Féltél, hogy kinyúlok a saját fürdőmben? – vihogott Blaise. – Biztos felejthetetlen látvány lettem volna ,tuti belém szerettél volna.

-         Blaise! – tiltakozott a lány, s kivette a férfi kezéből a szantálillanót. – most ne! Nem akarom, hogy előjöjjön a rohamod.

-         Olyan vagy mint az anyám – húzta el a száját, nem akarta Daphnéhoz is hasonlítani, mert az sértés lett volna.

-         Él még? – könyökölt fel kíváncsian Grainne.

-         Persze – dobolt a mellkasán Blaise.

-         Szeretnék találkozni vele. Elképzelni sem tudom, hogy nézhet ki, bár hallottam, hogy nagyon szép nő…

-         Hát… én se sokat látom. Anyám mindig váratlanul lep meg. Lehet már itt van a háló ajtajában nézd csak meg! – Grainne felnézett az ajtóra.

-         Most ugrattál?

-         Nem.  – Blaise kacagott. – Komolyan váratlanul toppant be. Sose lehet tudni. – Grainne elkomorodott. – Az ütközetre gondolsz igaz? – simogatta a lány hátát Blaise. – Nehéz ügy.

-         Nem szereted az ütközeteket igaz? – kérdezte halkan Grainne.

-         Hogy szeretném? A barátaim ellen harcolok. És azt hiszed én olyan bigottul hiszek az eszmémben? Néha bennem is felvetődik, hogy én most komolyan a békéért harcolok? Hiszen ha az aranyvér eszme mellett maradok lehet nem is lenne háború. Vagy mi a csoda ez. De akkor mindig eszembe jut, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem csak arról van szó, hogy muglik és varázslók harca. Hanem értékek, tudás, varázslat és hatalom kérdése. A varázserő sokkal fontosabb. Akiben megvan miért ne tegye? Lehet magamból indulok csak ki. Aranyvérű vagyok. De. Nem tudok egy bájitalt összekeverni. A fekete mágiához se értek olyan rettentően jól.

-         Ez nem igaz. Ahhoz azért értesz. És kviddicsben sem voltál rossz. Sőt a pálcaforgatásban sem. Vagy apám rosszul mondja.

-         Jó igaza van. De ott van számos mugli származású, akik jobbak nálam. Miért fosztanánk meg őket a tudástól? – Blaise legyintett. – Tudom neked fölöslegesen beszélek. Anyád és apád lánya vagy. Voldemort karján üldögéltél. Neked ez ostobaság.

-         Nem ostobaság, amit mondasz Blaise. Bár valóban igaz, hogy én nem értek egyet veled, ez nem jelenti azt, hogy hülyeségnek tartom. De te így látod én viszont máshogy. – simította el a haját, hogy a férfira nézhessen.

-         Nos kit szeretnél ki nyerjen? – húzta fel a szemöldökét Blaise. – Én vagy anyád?

-         Ez meg milyen kérdés? – billent meg bizonytalanul GRainne. Sejtette, bármit is válaszol a férfi következtetéseket fog levonni. Akkor is ha visszautasítja a kérdést. Ha azt mondja az anjyának, akkor egyértelműen kifejezi, hogy apja és Blaise között választva az apa eszméit követi és a szüleit választja, vagyis még nincs felkészülve valami többre s valami másra Blaise-el, ami egyáltalán nem igaz. Blaise-re sohasem csak úgy gondolt mint szeretőre. Neki Blaise ennél sokkal több volt. Ha azt mondja mindkettőjüket. Akkor…sem jobb a helyzet. Pedig leginkább tényleg ezt érezte. Hogyan is választhatna a szülei és Blaise között…Nem dobhatja el azt amit vallott. Az eszme az eszme. Neki is. Ezt Blaise-nek is meg kell értenie. Nem fog tudni sohasem azonosulni Blaise eszméivel. Hiszen nem is így nőtt fel. Az ő szemszögéből nem rossz Voldemort eszméje és nem bűn harcolni a muglik ellen. De ha választani kellene eszmében anyja győzelmét akarná, de Blaise kudarcát sem vágyja…nehéz helyzet.

-         Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz – Blaise magára is dühös volt. Próbára akarta tenni a lány érzéseit. Tudja nagyon jól. Talán túl hamar is. Grainne még gyerek. Nem fogja visszautasítani az anyját, a szülői házat. Nem égeti fel maga mögött a gyökereket. Egy Malfoy ezt nem is teheti. Érthetné. Ostoba kérdés volt. És Grainnet csak megzavarta a kérdéssel. Túl komoly kérdés ez és túl hamar tette fel.  – Ne haragudj Grainne ezt ne mkellett volna. Felejtsd el! – legyintett Blaise. Ah biztos az illanóhiány az oka, hogy ilyen hülye kérdéseket vág a lányhoz. Szegény. Teljesen elijesztem ma.

-         Azt szeretném ha te nyernél – súgta rekedten Grainne. – A csatákban, de nem a háborúban Blaise – nézett komolyan Grainne.

-         Igazi Malfoyos felelet – vigyorgott Blaise. – Tökéletes válasz. Jól van Cicám! Na aludj egy kicsit fél óra múlva készülődhetünk – hunyta le a szemét Blaise. Igen Grainne szíve szerint felelt. És Blaise értette is, hogy mit akar. Grainne végső győzelemként az aranyvér eszmét szeretné látni, de Blaise veresége nélkül. Ami képtelen helyzet. Túl egyenlítettek a felek. Ezért nem nyerhet egyikük sem. Ezért ingadozik a mérleg nyelve egyszer Blasie-ékhez, egyszer Pansyékhoz.