Grainne már andalogva majdnem elaludt Blaise karjaiban, amikor hatalmas nevetések és kurjantások közben megérkezett a tűz körmenet. Blaise letette a hangszert és talpra állította a lányt. A halálfalók is mind felálltak, hogy fogadják a tüzet hozókat. A falu elöljárója adta át a fáklyát Blaisenek, aki meggyújtotta a tömeg előtt a hatalmas farakást. A tűzgyújtáshoz mindenki hozott előre gallyakat, avart, fadarabot, a rakást így állították össze napokon át. Hatalmas taps és őrjöngés fogadta a tűz meggyújtását. És megkezdődtek a mulatságok. Zenészek húzták a hegedűt, gitár és fafúvósok hangja is lebbent az éjszakában. A kastély előtt végeláthatatlan tömeg. Blaise mindenkit meghívott, a férfiak feketében voltak többnyire, a nők világos ruhában. Blaise valószínűleg évek óta ismerte az embereket, akik itt voltak. A Nagy tűzből kisebb tüzeket gyújtottak és megkezdődtek a napfordulós szokások. Blaise elsősorban a fa alatti társasággal maradt. Grainne Traceyékhez húzódott, amíg Blaise körbevitte a kisebb táborokhoz a tüzet.  Amint visszatért már a két áldozati állat vérét csöpögtették a tálba.

-         A női és a férfi véráldozat – magyarázta Tracey. Grainne figyelte a tálba csepegő vért. – Most jön a kedvenc részünk.  – mosolygott rá Grainnere a nő. Blaise is hozott öt koszorút nekik. Szétosztogatta és a nagy tűzbe Notték dobták először a koszorút.

-         Hagyjon el minden balszerencse és égjen el ezekkel! – mondták egyszerre Theodore és Tracey. Blaise és Grainne dobták utoljára a tűzbe a füzért és összemosolyogtak. A tűz fénye meglágyította a vonásaikat.

-         Blaise rád különösen rád fér ebben az évben ez ugye? – vigyorgott Nott.

-         Mh. Azt hiszem igen – vigyorgott Blaise. A fiatalok már a kisebb tüzekhez szaladtak a próbákért. Grainne értetlenül figyelte a műveletet. Kézen fogva ugrották át a tüzeket. Egymás után háromszor. Együtt a párok. Már a vezetőségi tagok is csatlakoztak.

-         Menjetek ti is! – bökte meg Tracey Blaiset.

-         Mi lesz ha megégünk – bizonytalankodott Grainne.

-         Ne butáskodj! – mosolygott rá Tracey.  – Blaise nem engedi! Szerintem remekül át tudja ugrani veled azt a tüzet – kacsintott a lányra. Grainne aggódva figyelte a tüzeket. Senkinek nem kapott a szoknyájába. Blaise kézen fogva húzta a tűz felé.

-         Jaj Cicám! Ne szeppenj meg nézd meg milyen alacsonyak – karolta át a lányt.  – A lényeg a gyors nekifutás és magasra húzd a lábad! – nevetett Blaise. – Felkészültél? – figyelte a lányt. Grainne erőtlenül bólintott. Blaise elkezdte a nekifutást.  A tűz előtt fél méterrel kiáltotta el magát. – Most! – Grainne-el együtt felugrottak ás egy jól irányzott távolugrással a tűz másik oldalán fogtak talajt. Blaise épp időben rántotta fel a levegőbe a bizonytalankodó Grainnet. Grainne meredt a hátuk mögött maradt tűzrakásra és elnevette magát.

-         Ez nagyszerű érzés volt! – mosolygott fel Blaisere. A férfi magához szorította.

-         Hát persze, hogy az. Nos még egyszer? – emelte meg a szemöldökét Blaise. Grainne határozottan bólintott. Blaise-el újra beálltak a sorba, és vigyorogva szaladtak neki. Egyszerre rugaszkodtak el a talajtól, és repültek át a tűz felett. A meleg lebbentette Grainne szoknyáját, a tűz melege felmelegítette a lábukat és csodás látvány volt a tűz felett lenni egy villanási ideig, ahogy arcukat alulról világította a tűz, érezték talpuk alatt a tűz melegét, és máris talajt fogtak a másik oldalon. Blaise erősen szorította Grainne kezét, a földet érésnél is. De hát Grainne hosszú lábaival könnyen felszökkent. Csak a bátorsága nem volt igazán meg hozzá. De hát jóval alacsonyabbak is könnyen átugrották. Grainne a férfi mellkasához bújt, és Blaise nevetve szorította magához a lányt. Ismét ez az érzés. A lánnyal  mintha éveket fiatalodott volna. Annyiszor érezte már ezt. És nagyon jó érzés volt.

-         Még egy nekifutásunk maradt – kacsintott Blaise.

-         Ezerszer is átugranám veled – nevetett Grainne, és átkarolta  a férfi derekát, ahogy ismét beálltak a sorba. – Blaise ez remek szórakozás.

-         Tudtam én, hogy tetszeni fog – röhögött Blaise, s csókot nyomott a lány halántékára. A sötétben csak a tüzek világítottak, mégis elegendő fényt adtak a sokaságnak. Sok tűz égett, minden felé, fáklyák, kisebb nagyobb tüzek. Grainne izgatottan figyelte a párokat, ahogy nevetve visongva ugranak át a tüzek felett. Idősek fiatalok, mindenki, Blaise barátai. Egészen más volt ez a közösség mint az övék. Vidámak, jókedvűek, mosolygósak és nagyon Blaise-esek. Érződött rajta, hogy Blaise életstílusa nyomta a bélyegét a közösségére. Az ő keze alatt kovácsolódtak össze. És Blaise a halálfalóiban igyekezett megalkotni a családját. Blaiset lehetetlen volt nem szeretni, valahogy a szerelemben mégsem volt igazán szerencsés. Ki értheti ezt?

-         Ne bambulj el Grainne cicám! – rázta meg a kezét figyelmeztetően Blaise. – Mi jövünk! – Grainne szorosan kulcsolva Blaise kezére az ujjait ismét Blaise-el együtt nekifutott a tűz átugrásnak. Egyszerre kiáltották el magukat. – Most! – Könnyedén röppentek át a tűz meleg füstje felett. Hosszú lábúak voltak mindketten. Grainne úgy érezte, szinte szárnyalnak egymás mellett. Blaise-el remek volt közösen csinálni mindent. És máris vágyakozott az újabb átugrás után.

-         Még egyszer! Még egyszer – rázta meg Blaise karját.

-         Jaj Cicám! Igazi kis telhetetlen vagy! Háromszor kell átugrani a tűz felett! – simogatta meg a lány arcát.

-         Ó de kár! – horgasztotta le a fejét Grainne. Legszívesebben egész éjszaka ugrált volna Blaise-el a tűz felett. Annyira beleélte magát. Valahogy, olyan meghittség volt benne. Ahogy  kézenfogva ugranak át, nekiszaladnak, földet érnek és együtt nevetnek a sikeres átugrás után.

-         Hozok koszorúkat, az is jó mulatság! – csókolta arcon a lányt és elsietett az asztalok felé. Grainne-hez Tracey csatlakozott addig. Nem hagyta egyedül a lányt. Grainne pedig meglepődött, hogy tényleg nem hagyták magára egy pillanatra sem. Tracey mosolyogva nézett rá.

-         A tűz átugrásnak szimbolikus jelentése van – mondta halkan.

-         Komolyan? – nézett rá Grainne.

-         Igen. Az a lány, aki átugorja, azt tartják, még abban az évben férjhez megy – mosolygott rá Tracey. Grainne elpirult. Blaise egészen biztosan tudja a jelentést. Ez azt jelenti, hogy…? Talán Blaise fejében is megfordult ez? Grainne keresztbetette a karjait és zavartan lehajtotta a fejét. – Lesz jövendőmondás is. Tenyérből! Megnézzük? – invitálta Tracey.

-         De Blaise…! –kezdte  Grainne.

-         Mire Nottal öszegyűjtik a koszorúkat addig jósoltatunk magunknak gyere! – húzta magával a lányt. Grainne nevetve engedett az unszolásnak. Egy távoli tűznél idős asszony üldögélt. Tracey azonnal lecsapott rá. Grainne várta, hogy sorra kerüljön. Röviden jósolt az öregasszony hiszen sokan voltak. Végre Grainne került sorra.

-         Gyere csak gyermekem – mosolygott az öregasszony. Felfordította Grainne fehér kis tenyerét. Átsimított a  lányos bőrön. – Mh. Nagy változás közeledik az életedben leányom. Egy férfi miatt – Grainne sötét szemeivel meredt az öregasszonyra, az mosolyogva elengedte a kezét. Grainne átsimított a tenyerén. Tracey már belekarolva húzta vissza.

-         Neked is jókat mondott? – kérdezte izgatottan. – El sem hiszem, azt mondta hamarosan fiam születik! Ezt még soha nem mondta, jaj pedig már hány éve! – Tracey arcán sugárzott a mosoly. Grainne is mosolygott a nővel.

-         Ez nagyszerű jóslat volt – mondta halkan Grainne. Mire gondolhatott az öregasszony? Ahogy visszaértek, már Blaise  és Nott egy egész kosár koszorút vonszoltak maguk között.

-         Gyerünk Cicáim! – nevetett Blaise a nőkre – Ez csak a tietek, mi odaát leszünk! – kacsintott Grainnere, s Nott-al átsiettek a hatalmas tűzrakás másik oldalára. Grainne a fonott koszorúkat nézte.

-         Át kell dobni, úgy, hogy ne kapjon lángot – magyarázta Tracey. – És a másiknak el kell kapni. Ezen órákig eljátszunk Ted-del – kacagott a nő és máris kikapott egy koszsorút és áthajította. Nott persze nem figyelt és a cipője orrára esett a koszorú. Sajnálkozva mosolygott a feleségére. Grainne is kivett a kosárból egy koszorút és átdobta. Alacsonyan repült a koszorú és a tűzön át repült a másik oldalra. Tűzcsóvát húzva maga után repült Blaise felé, aki könnyedén kitért előle.

-         De Cicus! Csak nem gondolod, hogy elkapom, amikor ég az egész!? – kacagott Blaise. A férfiak jöttek a dobással. Blaise lendítette fel a koszorúját, magasan, gyorsan repült és pontosan a lány ölébe hullott. Grainne meglepődve látta, hogy pont a kezeibe esik a koszorú.

-         Blaise jó terelő volt mindig is! – nevetett Tracey a lány döbbent arcán.

-         Cicám! Legközelebb meg kell dolgoznod érte! Úgyhogy ne bámészkodj! – kiáltotta át Blaise. – Kérem a koszorúdat Grainne! – intett hívogatóan. Grainne a derekától indítva dobta el a koszorút, ami laposan egyenesen a tűzbe esett.

-         Grainne! Látom a sportteljesítményedet anyádtól örökölted – fogta a hasát Blaise nevetve. – De cicusom! Hol van a Malfoy véred? Azok mindenben jók! Vagy nem? – incselkedett a lánnyal. Grainne ránevetett a tüzön keresztül nézve a férfit.

-         Gúnyolódj csak! Nekem a bátyáim kvidicseztek, nekem nem kellett – húzta fel az orrát Grainne és Hátracsapta a haját. Blaise csípőre tett kézzel figyelte a kipirult lányt.

-         Gyerünk dobd át Malfoyhoz méltón Cicám! – intett a lánynak. Grainne magasan lendítette, és hatalmas ívben repült a koszorú. Blaise nem győzött hátrálni, hogy elkapja. Kezeivel lehúzta magához a koszorút.

-         Rendben ez jó volt Cicus! – mosolygott át Blaise és Nottal együtt hajították át a saját koszorújukat. Nottét elkapta Tracey és Grainne is a Blaise-ét s együtt ugráltak örömükben. Kipirult arccal emeltek ki újabb koszorúkat a kosárból és lendítették át a tűz felett. Grainne haja minden dobásnál nagyokat lendült körülötte. A tűz fénye játszott a szép ében, hajzuhatagon, Grainne arca nem a mindig hófehér volt most, hanem vörösesre pirult az izgalomtól és a tűz melegétől, és a fények sárgásan játszottak rajta, árnyakat vetve a szép arcra. Nevetéstől kivirult arccal, és újra és újra felcsattanó ujjongással ,egy-egy sikeres koszorúátdobásért vagy elkapásért. Felszabadultan nevetett.

-         Blaise ez nem ér! Direkt a tűzbe dobod! – mondta durcás hangon, de nevetett a körülötte röpködő tüzes koszorúkon.

-         Alátok pörkölünk egy kicsit, had szaladgáljatok! – kacagott Blaise és Nottal az egész karjukat beterító koszorúkat, sorba vették le és egymás után dobálták a másik oldalra. Nott oldalről és alacsonyan dobta a koszorúkat, Blaise magasan, de még éppen a tűzön át. A nők egymás mellett kerülgették és egymást ráncigálták a koszorúk elől, és visongva nevettek és kapaszkodtak egymásba. A két férfi kíméletlenül dobálta át a koszorúkat sorjában. Nevettek egy-egy jól sikerült dobásukon és figyelték a nők szórakozását. Feketében voltak mindketten. Magasak, jó kiállásúak, és most szélesen vigyorgó képpel röhögtek össze a csínyükön. Férfias volt a dobásuk is, visszafogott erejű, mégis pontos és jól irányzott. Blaise most is feltűrte az ingujját, és kibuktak formás karjai az ing alól. Szép kézfeje, és hófehér nyaka, most, hogy kigombolta a felső gombokat, élesen világította a fényben. Nadrágja övén csillogott a tűz, vad táncot futott ,szinte visszatükrözte a tűz mozgását. Megenyhült mosolygós arccal lágy, mégis férfiasan helyes és markáns vonásokkal, megfiatalodott újból és újból. Notték is. Úgy játszottak, mint a gyerekek. Pajkosan, fiatalosan, gond nélkül. Mintha elfelejtették volna az éveik számát. Blaise mindenkivel ezt érte el. A fiatalságot tartotta meg és hozta vissza az emberei lelkébe és életébe. Ez a szeretni való férfi. És végre itt van ez a lány, aki viszont szereti.

-         Fiúk! Álljatok le! – kiáltotta nevetve és kifulladva Tracey. – Játszunk rendesen! – Grainne-el levegő után kapkodva pihegtek a tűz másik oldalán és nézték a férfiakat. Blaise simogatóan nézte a ziháló fiatal lányt. A tűz fénye csillogott a szemében. Mindkettejükben, ahogy a tűz felett nézték egymást a lángok mögött állót. És mindketten gyönyörködtek a másikban. Képtelenek voltak levenni egymásról a szemüket. Csak álltak és kábultan mosolyogtak a másikra. Itták a tűz fényében fürdő szép arányos testet. Grainne már úgy érezte szédül a férfi nézésétől. Mindig így nézte. Kiszáradt a szája és idegesen nyalta meg a száját. Blaise elvigyorodott.

-         Hé! Fejezzétek már be az egymást bambulást! Még van egy pár eldobálni való koszorúnk! Úgy néztek egymásra mint valami kamaszok! Jaj elnézést a hölgytől – vihogott Nott. Hát igen Grainne még elég fiatal volt ahhoz hogy így nézzen. Blaise zavartan elkapta a pillantását a lányról és felvett egy koszorút. Most már azon voltak, hogy ugyanazt a koszorút dobálják át egymásnak. És egész jól ráhangolódtak. A tűz mögött állót figyelték. Ahogy elkapja a neki szánt koszorút és visszadobja. Sokáig passzolgatták egymásnak a koszorút. És nagyon meghitt érzés volt. Ismét. Blaise-től várni és Blaisenek átdobni. Blaise mestere volt a közösségformálásnak ez nem kétséges. Ezért volt nagyon jó vezető, ezért álltak mellé olyan sokan. Mert ehhez a közösséghez élvezet volt tartozni. Blaise miatt. Blaise volt a halálfalóinak a szíve. Ha ő nincs. A kivált halálfalók is elvesznek. Nott nem tudja sohasem pótolni Blaiset, ahogy senki sem. Ezért volt annyira fontos Blaise személye. Ugyanúgy minta másik oldalon is az erőt képviselő Voldemort majd Pansy. Itt Blaise. Blaise mindenkire odafigyelő stílusa, aki mindenkinek tudja a gondját, baját, képességeit, erősségeit és gyengéit. Úgy ismeri az embereit mintha a saját gyerekei lennének. Senki nem képes erre. Csak ő. Ezért védik, ezért óvják, ahogy csak tudják.  Szerették a vezetőjüket. Talán erősebb volt ez a szeretet bennük, mint az eszme iránti hit. Blaise képviselte az ő eszméiket. HA Blaise nincs, az eszméjük is elhalványul. És Blaise kellemessé tette a közöséghez tartozást. Mindenkinek. Egészen más stílus volt, mint az ellenfeleké. És Grainne meglepődve érzékelte, hogy lehet ezt így is. Teljes ellentéteként anyja és Voldemort módszerének. Bár el kell ismerni. Mindkét módszer hatásosnak bizonyult. Mindegyiknek megvolt a maga előnye. Pansy halálfalóiban maga az eszme iránti elfogódottság és hit volt erősebb. Ő csak az élére állt az eszmének. Blaisenél viszont ő maga az eszme. Ő az aki erősen tartja a hallfalóiban az eszmét. Ez a nagy különbség. És ez veszélyesebb talaj. Mert ez egyet jelent azzal, hogy ha Blaise nincs a kivált halálfalók eszméje sincs. Blaise, el a halálfalói eszméje is sírba száll. Vagyis Blaise ezért igyekszik még életében megvalósítani a terveit, mert ő is látja, utána már nem lesz olyan. Semmi sem lesz olyan, mint most. A tényezők most állnak úgy, ahogy, a csillagzat vele kedvező. Nélküle már nem. Ezért a szüntelen tervezés, a megállás nélküli küzdés. És ezért a bizalom Blaiseben. Ezért fogadnak el neki mindent. A fő vezetőjük ő. És nem kérdőjelezik meg a döntéseit. Elfogadják Blaise-t olyannak, amilyen, a hirtelenségével, a meggondolatlanságával, az élet szeretetével, a nők iránti rajongásával. Mindennel. És Nott az, aki igyekszik Blaise hibáit kiküszöbölni és kicsiholni. Ő az, aki Blaise meggondolatlanságát igazítja, simítja, javítja szüntelen. Összeszoktak már az évek alatt. Tudja, mikor kell és mit hogy kell Blaise-el átbeszélni és megvitatni és helyes útra terelni. Grainne koszorúja a mellkasának vágódott.

-         Elbambultál! – nevetett rá Grainne.

-         Elveszed az eszem mint mindig – mosolygott rá vissza Blaise.

-         Jön a tűzhenger! – kiáltotta Nott – szekéren hozták fel a domb tetejére az emberek a hatalmas fagörgeteget. Blaise átfutott Grainnehez.

-         Követjük a tűzhengert, ami egyenesen a tengerig gördül. Utána jön az igazi…

-         Pajzánság. Blaise kedvenc része! – nevetett Tracey.

-         Mert mi lesz?

-         Mindenki leveti a ruháját és a tengerbe ugrik. Aztán, akire talál, azzal közelebbről is megismerkedik – vihogott Blaise.

-         Nem is rólad lenne, szó, ha nem tartozna ilyesmi is hozzá – nevetett Grainne. Blaise kézen fogva futott vele a dombtetőre. Az emberek már türelmetlenül elindították a tűzhengert és futva követték a lángoló sebesen lefelé guruló fatákolmányt.  Grainne botladozva futott vele az emberek mind követték a lefelé guruló tűzet, elérték a partot a vízbe gurult s azonnal kialudt a tűz. Ugyanekkor a kastélyra is sötétség borult, mindenütt eloltották a tüzeket.  Teljes volt a sötétség. Már éjfél jócskán elmúlt. Blaise ledobálta magáról a ruhákat és a tengervízbe gázolt. Grainne is követte a példáját. Igaz semmit sem látott. Mindenki szétszéledt a tengervízben. GRainne bizonytalanul lépkedett a vízbe, az orráig sem látott a sötétben. Meleg karok karolták át. GRainne rémülten kapott levegő után.

-         Ss! Nyugi Cicám! Én vagyok az!

-         Jaj Blaise! Jól megijesztettél – megkönnyebbült sóhaj szakadt ki GRainne-ből.

-         Nem is engedném, hogy más hozzád érjen ne aggódj! – duruzsolt a lány fülébe. GRainne magborzongott. Blaise apró csókokat hintett a lány vállára.

-         Mh. Ismét egy kis vízben szeretkezés? – búgta Grainne.

-         Kár, hogy most nem láthatom a gyönyörű hajadat – suttogta  a lány hajába Blaise. A sokaság elcsendesedett a vízben. Kellemesen meleg marad a tengervíz. A sötétben senkit nem lehetett látni, a csillagok ragyogtak az égen, s bársonyos feketén feszült az égbolt. Grainne a csillagokban gyönyörködve repült Blaise-el a mennyország felé.