46. A Malfoy-düh
callie 2007.03.19. 14:24
Zabini- fogattal érkeztek. Grainne idegesen bújt a férfihoz. Remegett a félelemtől. Az ajkait összeszorította. Blaise nyugtatóan simogatta a hátát és a derekát. Érezte Grainne nyugtalanságát és megértette a lányt. Viszont ő jól ismerte Pansyt is. Tudta, túl okos ahhoz, hogy át lehessen ilyen könnyen verni. Átlátta a lánya terveit. És Blaise nem merte egyedül hazaengedni Grainnet. Nem akarta, hogy egyedül csattanjon az ostor a lányon. Ketten követték el, amit tettek, ketten viseljék a következményeit is. Amennyire lehet el akarja, most hárítani a lányról a szülei dühét. Legyenek csak rá dühösek, ne Grainne-re. Ő már megszokta a furcsa helyzeteket. Hogy a barátai ellen kelljen harcolnia. De Grainne-nek bizonyára szokatlan, hogy a szüleivel dacoljon. A fiúkhoz hasonlóan jól nevelték. Nem valószínű, hogy Grainne sokat fordult Dracóék ellen. Blaise akart a villámhárító lenni Draco és Grainne között. Mély levegőt vettek mindketten. Egyhamar nem lesz alkalmuk ezt tenni, ebben biztosak lehettek. Blaise leugrott a fogatról és lesegítette a lányt. Kéz a kézben léptek be a Malfoy-kastélyba.
Nem kellett várakozniuk. Tudhatták. Narcissa Malfoy észrevette a birtok területére lépő Zabini fogatot. És értesültek róla Pansyék is. Pansy a lépcső tetején állt. Fekete éjszín talárban. Draco az oszlopcsarnokban várta őket. Grainne ahogy meglátta anyjáék hűvös ellenséges és dühös arckifejezését megtorpant. Elviselhetetlen volt a feszültség. Meredtek a belépő párra. A kézfogásukra. De a szemük sem rebbent. Grainne közelebb húzódott a férfihoz. Blaise megszorította a kezét, s megtörte a fagyos csendet.
- Szép napot drága barátaim! – igyekezett tréfával elütni a dolgot.
- Életem legsötétebb napja, és ne merészelj a barátodnak nevezni Blaise! – csattant dühösen Draco hangja. A családfő szerepét vette fel. Érezhető volt a fellépésén.
- Apa, had…! – kezdte Grainne, előrébb lépve, de nem engedte el Blaise kezét.
- Veled majd később Grainne! –a szürke szemek egy pillantásra se méltatták a lányt.
- Apa! – Grainne szeme megremegett a sírástól.
- Takarodj a szobádba! Ne is lássalak! Mert dühömben olyat teszek… - Draco keze ökölbe szorult, s nem vette le a tekintetét Blaiseről. Grainne Blaisere nézett. A férfi bólintott. Ne szegüljön ellent apja parancsának! Most ne! Blaise engedte el a lány kezét, s Grainne nagy ívben kikerülve apját felsietett az emeletre. Pansy intett neki, hogy menjen vele. Grainne egy utolsó pillantást vetett Blaise-re mielőtt anyja után sietett. Az oszlopcsarnokban maradt a két férfi. Draco arcán rángatódzott egy ideg. Látszott, hogy a fogait keményen szorítja. A halántékánál kidagadtak az erek.
- Draco! Beszéljük meg a dolgot! – kezdte békülékeny hangon Blaise.
- Ezen nincs mit megbeszélni te mocsok! Nem lep meg. Mit is vártam tőled. Szembefordultál az eszmével ,a te dolgod! Hátat fordítottál Voldemortnak! Aztán a feleségem ellen lépsz fel, és harcolsz! De hogy a lányomat is beszennyezed magaddal ez már több a soknál! Hiszen alig tizennyolc éves!
- Draco!
- Mit képzeltél? Hogy örömmel fogadlak és megünneplem veled, hogy egy trófeával több van a gyűjteményedben! Az én lányom ártatlan testét tapogattad te szemét! Azt ne mond, hogy beszélgettetek két teljes napon át! Te!
- Mi lenne, ha a szabályok szemellenzőjén túl a lányodat is látnád?! És számítana neked egy kicsit az ő véleménye, és érzése?
- Mert te aztán figyeltél a lányom érzéseire mi? Csodás figyelem! Lefeküdni vele! TE rohadt ,szemét! Neked, semmi ne mfontos, semmi nem érték! - Blaise ne mi s fogta fel mikor termett Draco előtte és mosott be neki egyet. Az oszlopnak tántorodott.
- Draco! Ne ragadtassuk el magunkat, a szándékaim teljesen tisztességesek. Hibát követtem el! De szeretném helyrehozni – mondta nyugodt hangon Blaise az orra vére a márványra fröccsent. Hirtelen ugrott be neki a régi távoli énekhang. Amit két nő is énekelt neki. Oly azonos volt az a két hang, és a nők mégis oly különbözőek…: „…sima tükrű márvány tenger látott akkor vért…” visszhangoztak a fejében a dallamok, a két nő hangja, ahogy egymásba fonódva énekelte a dallamot, kísértetiesen zsongtak a szavak a fejében. Blaise megszédült. Jaj ne, ne most! Most igazán nem alkalmas az időpont!
- Már Pansyra is szemet vetettél te mocsadék! Őt is szívesen leszakítottad volna igaz? De ne mvégülis tényleg nagyobb fájdalmat tudsz okozni azzal, hogy a lányommal teszed ezt! Bámulatos képességed van arra, hogy az ember lelkét tépd! Voldemortnál is jobb vagy öregem!
- Draco megértem, hogy mit érzel most… - sorította a zsebkendőjét az orrára Blaise.
- Nem, fogalmad nincs, hogy mit érzek! – Draco el is feledkezett arról, hoyg eredetileg párbajra akarta hívni a férfit, msot puszta kézzel esett neki. Blaise megcsúszott a márványon és szó szerint dulakodtak az oszlopcsarnokban. Blaise persze ne mütötte Dracot, csak védekezett amennyire bírt, de Dracó agyát már elborította a dühe. És nem látott és nem is gondolkodott. – Mit értesz te ahhoz, hogy mi a család nőinek védelme! Hiszen neked a szüzesség semmi! Csak egy fölösleges akadály igaz? AZ én lányomtól is elvetted te szemét! Még egyszer a barátodnak ne merj nevezni! –Draco minden felgyülemlett dühe erejével támadt Blaisere, aki ne számított ekkora túlerőre, és megbillenve zuhant hátra. Hanyat vágódott a lépcsőnek és fejét a márványkorlátba verte. Fejében még mindig a makacs törökös dallam hullámzott akadozva „ márvány…vér…” s végül minden elsötétült előtte.
Pansy behúzta a lányát Grainne hálójába és fáradtan zuhant lánya fésülködőasztalához. Grainne szeméből hullottak a könnyek, az ágyára rogyva várta anyjától a szóáradatot. De Pansy meglepően nyugodt volt. Remegtek az ujjai, ahogy meggyújtotta a levendulaillanót. Futólag a lányára nézett aztán elfordult.
- Azt hittem nem vagy olyan ravasz, mint én. Látom tévedtem – húzta el a száját Pansy. – Mindent megtettem, hogy megakadályozzam ezt. Bár talán hét lakat alatt kellett volna őriztesselek – Pansy belélegezte a nyugtató levendulaillatot. – Apád nagyon dühös rád. Elmondani nem tudom mennyire Grainne. Fáj neki, amit tettél. És nekem is. Bár…hát igen. Azt vágtad a fejemhez, hogy megtettem volna én is. Nem tagadom. Ha apád nincs, megtettem volna. De azért mert én gyűlöltem az apámat, a szüleimet. TE is gyűlölsz minket Grainne? Azért tetted? – lelki ráhatás. Pansy már megint bámulatosan forgatta a szavakat.
- Nem anya! – mondta halkan Grainne.
- Szóval nem – Pansy a szájához emelte az illanóját. – Elég furcsán fejezed, ki hogy nem – nagyon nyugodt volt. Grainne meg is lepődött. Ismerte az anyját a hirtelen természetét, a haragját, a temperamentumát. De Pansy hűvösen kezelte a helyzetet. – Narcissa Malfoy a kis kárörvendő boszorkány. Boldog lehet. Elmondhatja, hogy ő tudta, tudta, hogy ez lesz. A barátságunkból. Világ életében gyűlölte Blaiset. Mert veszélyesnek érezte a családunkra nézve. Valahol, mindig beigazolódott az ő ellenszenve. Megmondhatja. Hogy lám Pansy Parkinson vére van a lányodban Draco. Az hajtja Blaise Zabini karjaiba.
- Anya! – Grainne törölgette a könnyeit.
- Igaza van - legyintett Pansy. – Apád még rám is dühös. Szép kis felállás mi? Az én bűnömet te követed el – nézett Grainnere. – Apád szerint. Ezt hajtogatja. Megkaptam ma én is apádtól, ne aggódj. Nem csak Blaise. Csodás veszekedni apáddal. De talán nem így. És nem ilyen céltalanul. Nem változtathatunk azon ami megtörtént – Pansy lánya dobozkáit igazgatta a fésülködőasztalon. – Hallgatlak GRainne! Mit akarsz tenni? Egyáltalán mit akarsz Blaise-el? Tulajdonképpen mit akar veled Blaise?
- Nem tudom anya – hajtotta le a fejét GRainne.
- Mondta egy szóval is, hogy feleségül akar venni? – Grainne nem válaszolt. –hát persze, hogy nem. Blaise az örök agglegény. Mit akar? Elszórakozik veled aztán eldob, mint annyi nőt? Kitartottja leszel? Szeretőnek tart a hálószobájában?
- Anya ne mondj ilyet! – Grainne már nem látott a könnyeitől.
- Én csak a valóságot törekszem bemutatni. Blaise-en elég nehéz elmenni. De neked jelenleg súlyosabb gondjaid vannak. Apád leveszi rólad a gondos atyai kezét legalábbis most úgy tűnik. Képtelen elfogadni, hogy a lánya megszegte a Malfoy-hagyományokat. Hiszen tudod, milyen fontos a családnak a hagyomány, nemde?
- Igen.
- És tőled, akit még talán a fiainál is egy leheletnyit jobban szeret, nehezen fogadja el, sőt el sem tudja fogadni ezt. Nem tudok mit mondani neked Grainne. Nem tudom mit akar. És nekem ebbe nincs beleszólásom. Ez családi ügy és nem politikai. Mindamellett, hogy én azért vagyok dühös mert a politikai ellenfelünk karjaiba szaladtál Grainne. Ami bizonytalan talaj. Politikai vasajtók és rácsok választanak el titeket. Én politikailag ellenzek bármit is apád családilag. És a kettő erősen összecseng. A jóindulatunkat sajnos meg kell vonnunk tőled – Pansy türelmetlenül pattant fel és elhagyta a lánya lakosztályát. A lépcsőn lefelé igyekezett, hogy ránézzen a két férfira. Későn érkezett. Draco kábultan meredt a lépcsőn eszméletlenül heverő Blaisere. A fejéből erősen és gyorsan ömlött a vér.
- Merlinre! Draco! Mit csináltál? – kiáltotta el magát Pansy és lesietett lépcsőn az ájult férfihoz. – Azt hittem nem mondod azért komolyan, hogy megölöd! – rémült vizenyős szemekkel nézett fel Draco szürke szemeibe, s leguggolt Blaise-hez.
- Hát, konkrétan nem is gondoltam ennyire komolyan – motyogta Draco döbbenten. Rémülten nézték mindketten a Pansy karjaiban vérző férfi fejét.
|