Blaise erőszakos öklendezésre ébredt. Grainne volt a fürdőből szűrődtek ki a hangok. Hát elkezdődött. A jelek, amelyek utaltak rá, hogy új élet lesz születőben. A Zabini nevet viselő új tag. Összeszorult szívvel hallgatta a lány hallható rosszullétét. Megengedte a zuhanyt, fogat mosott és csak utána lépett ki a fürdőből. Blaise a lányra nézett.

-         Cicám! – hívta magához az ágyba a lányt. A hangjában annyi féltés és aggódás bújt meg ,amennyit csak ebbe az egy szóba lehet paszírozni.

-         Mh. Kutyául érzem magam. Vagy, hogy. Nagyon pocsékul vagyok – zuhant mellé az ágyra. Blaise  simogatta a lány kezét, és haját, ahol csak érte.

-         Mit hozzak cicus?  - nézte aggódva. – Szeretnél valamit? Gyümölcsöt? Mh. Reggelit? Teát? – Grainne nemet intett mindre. – Bort? – vigyorgott Blaise.

-         Jaj Blaise! Semmit, az is ki fog jönni belőlem – dőlt hátra Grainne. Meleg volt nagyon. Pedig még csak most zuhanyozott langyos vízben. Blaise előkeresett egy törülközőt és hideg vizet engedett rá, visszahozta és a lány homlokának nyomta. – Mh. Ez fenséges! – dőlt a férfinek Grainne. Blaise  a lány kezét csókolgatta. Puszikat nyomott a kis ujjpercekre. Grainne erőtlenül simogatta a férfi arcát. – Nem gondoltam, hogy gyereket várni ilyen szörnyű érzés lehet – émelygett szüntelenül. Forgott a gyomra, és hányingere volt.  Rémülten pattant fel az ágyról és sietett a fürdőbe. Blaise aggódva hallgatta a hangokat. Újabb fogmosás. Grainne kábultan jött ki. Blaise minden kívánságát leste.

-         Mit szeretnél Cicám?

-         Menjünk ki egy kicsit a friss levegőre – keresgélt a szekrényben kábán Grainne. Blaise is felöltözött. Grainnet kézenfogva léptek ki a folyosóra. Blaise édesanyja már az udvaron ült.

-         Fiam! Gyertek ide! – intette magához mosolyogva a fiatalokat. – Nézd így terveztem az asztalokat felállítani itt az udvaron – Blaise anyja belevetette magát az esküvői előkészületekben, szinte madarat lehetett fogatni vele, olyan boldog volt, hogy a fia végre megnősül. És hálás szemekkel nézte Grainne-t aki végre végre rávette a fiát erre. Szimpatikus volt neki a fiatal lány, akin látszott, mennyire szerelmes a fiába. És neki a többi nem számított. Bár igen. Tudta, hogy Malfoy. Hogy kiknek a lánya. De neki ez nem számított. Ez az ő dolguk. Ha szeretik egymást, akkor nincs semmi gond.  A hétvégén tartják az esküvőt, de a fő kérdést még mindig nem tudták.

-         Anya! Felőlem legyenek itt az asztalok teljesen mindegy nekem – legyintett Blaise.

-         Szeretném, ha az esküvőd úgy zajlana, ahogy annak lennie kell – A smaragdszemek kutatva néztek a lányra. – mh. Még mindig nem tudunk semmit a Malfoyok részt kívánnak venni az esküvőn? – az asszony egyikről a másikra nézett.

-         Nem tudom – hajtotta le a fejét Grainne. Bántotta a dolog. Hogyne bántaná. A fivérei, az anyja ,az apja, a nagyszülei.  Senki nem kérdezősködött utána. Nem írtak, nem üzentek, és nem is jöttek el. Pedig már lassan két hete eljött otthonról.

-         Ne foglalkozz ezzel cicus! – karolta át a lány derekát Blaise. Egy hatalmas tölgyfa árnyékában ültek az udvaron. Blaise anyja rajzolgatott ,rendezgette a sorokat. Tervezte az esküvőt.

-         Blaise menj el és kérdezd meg őket! Mégiscsak tudniuk kell – nézte komolyan a fiát  az asszony.

-         Nem! – felelte nyersen Blaise. – Anya ne nyaggass! Megmondtam. Én többet be nem teszem a Malfoy-birtokra a lábam. Majdnem megöltek! Nem küldhetsz vissza a gyilkosok közé! – morogta Blaise.

-         De a lányuk azért kell neked igaz? – vágta rá az asszony.

-         Anya! Én elmentem, hozzájuk. Kész voltam előadni a dolgot, és megbeszélni Dracoval egy esetleges eljegyzés részleteit. Erre leüt! Hát én most mit tehetek? – Blaise bosszúsan gyújtott illanóra.

-         Komolyan megbeszélted volna apával? Ezt nem is mondtad! – lepődött meg Grainne.

-         Jaj cicám! Hát nem kötök mindent az orrodra. Képzeld nem csak nektek lehetnek szokásaitok. Én sem a saját ágyamban akartam megkérni a kezed – bosszankodott Blaise, s belélegezte a szantálillatot.

-         A mi családunkban úgy szokás, hogy  a vőlegény a menyasszony házába megy a család egy férfitagjával, és ott jegyzik el egymást. De a ti esetetekben ez képtelenség volt. Blaise az eljegyzés napját akarta kitűzni azért ment el hozzátok Grainne. És hát a fogadtatás nos nem volt alkalmas erre. Persze ha jól tudom ti ezt  a szokást nem tartjátok, hiszen Draco is a Malfoy-birtokon jegyezte el Pansyt. Mármint apád anyádat – nézett Grainnere a nő.

-         Magyarán az eljegyzésünket apádék elcseszték – szívta meg az illanót Blaise.

-         Most ne Grainnere veszekedj ezért fiam – szólt a fiára az asszony.

-         Nem Grainnere veszekszem. Magamnak bosszankodom – dünnyögte Blaise. – A Malfoyok borítanak mindent. Nekem kellene érted mennem az esküvőnk napján.  És én hoználak el a szülői házból. Erre a saját házamból hozlak ki. – Blaise áttúrta  a haját mérgében. Amióta levették fejéről a kötést élvezettel túrta át a haját. Újra és újra. – Ah, nem is idegesítem magam ezzel  -legyintett Blaise, s a falevelek felé fújta az illanót.

-         Blaise néha meglepően dühös tud lenni – mosolygott az asszony Grainne-re – Majd megszokod.

-         Drága anyám! – Blaise kezet csókolt az anyjának . – Tervezd ahogy szeretnétek, nekem tökéletes lesz – mosolygott Grainne-re és kettesben hagyta a két nőt a tölgyfa alatt. Grainne a férfi után nézett.

-         Úszni megy – mosolygott Blaise anyja. – Mindig így vezeti le a feszültségeit. Azért jó lenne tudni, hogy a Malfoyok jönnek-e és ők is kívánnak-e vendégeket hívni, mert így elég nehéz pontosan megállapítani a vendégek számát – ráncolta az asszony a homlokát.

Draco és Pansy hűvösen rágták a falatokat. Lucius és Narcissa is komoran ültek. A Két Malfoy-fiú a tányérjába mélyedt. Két hete. Grainne távozott a Malfoy-birtokról. Kényelmetlenül feszengve ültek. Senki nem merte szóba hozni a dolgot. Draco előtt. Aki mogorván és ha lehet még undokabbul viselkedett.  De Pansyt csak izgatta a lánya hogyléte. Hogy mi történt vele, amióta nem látta. Mégiscsak az anyja volt és aggódott érte.

-         Draco! Keressük meg! – tette le a villáját Pansy.

-         Folytasd a reggelizést – hümmögte Draco.

-         A lányunkról van szó!

-         Már te és Blaise után futsz? Az ő hogyléte izgat téged nem a lányunké! – csattant Draco.

-         Honnan veszed ezt? – húzódott vissza sértődötten Pansy. – Természetesen érdekel Blaise sorsa is, de most a lányomról beszélek.

-         Nem érdekel mit csinál az a… - Draco lenyelte a mondatot.

-         Jó. Ha te nem vagy hajlandó elmenni. Akkor majd én – lökte hátra a székét Pansy.

-         Nem mégy sehova – fogta át a csuklóját Draco.

-         Akkor elmégy a Zabini birtokra te? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét Pansy.

-         Megnézem oda szaladt-e meggondolatlanul már másodjára is a lányom igen. És szíjat hasítok a hátából, miközben hazahozom – szűrte a fogai közül Draco. Egyedül indult a bejárat felé. Bosszúsan, nagy léptekkel, és dühösen haladt, bevágta magát a Malfoy-címeres hintóba és a Zabini birtokra hajtatott.

Blaise a padon lovaglóülésben ült és Grainne-el és anyjával vitatta az esküvő részleteit, amikor meglátták a begördülő  Malfoy-címeres hintót. Draco ugrott ki belőle. Sötétzöld talár volt rajta. S figyelte a tölgyfa árnyékában ülő lányát és Blaiset.  Az érkezőt meglátva Blaise felállt, s Grainne is. Tettek néhány lépést, hogy közelebb legyenek, majd megálltak. A két férfi sokáig méregette egymást.

-         A lányomért jöttem – szólt fagyosan Draco.

-         A menyasszonyom velem marad – állt Grainne elé Blaise.

-         A menyasszonyod? Ne röhögtess Blaise! Hol kérted meg? Az ágyadban? – kérdezte flegmán Draco. Grainne elpirult, Blaise pedig összeszorította a száját, hogy ne röhögjön fel hangosan. Draco kivételese rátapintott a lényegre. Igen az ágyában kérte meg Grainne kezét.

-         Mivel ti lemondtatok Grainne-ről, semmi közöd hozzá – vágta zsebre a kezét Blaise. – Grainne marad. És két nap múlva feleségülveszem.

-         Mi? – Draco szürke szemeket meresztett a lányára.  – Ezt nem hiszem el. Ki mondta neked, hogy a lányom a tied? – vágta rá flegmán Draco.

-         Mivel a családja kitagadta, nem kell a te felhatalmazásod és engedélyed ahhoz, hogy feleségül vegyem.

-         Ki mondta, hogy Grainnet kitagadtuk? – vágta zsebre a kezét Draco.

-         Akkor miért hozzám jött Grainne? – felelte rá Blaise.

-         Egyáltalán, hova ez a sietség? Még fel sem fogtam, hogy el akarod venni a lányomat! – bosszankodott Draco.

-         Nincs mit várnunk. Grainne terhes – közölte szárazon Blaise.

-         Tessék? – Draco úgy érezte mindjárt megfojtja a férfit. – Gyors a tempó, hova rohantok?  - meredt a lányára. Blaise előkapta a pálcáját.

-         Ne gyere közelebb Draco. Elég volt egyszer összeverekednünk. Most már az én szabályaim szerint játszunk. Grainne marad. A feleségem lesz. Akár akarjátok akár nem. Az esküvőnk holnapután lesz. Addig gondolkodjatok, hogy részt akartok-e venni – Blaise elmondta amit mondani akart. Draco bambán állt. Hát éppen nem így tervezte ezt  a találkozást. Grainne szemlesütve állt Blaise mögött. Itt ő semmit nem tehet már. Vagy elfogadják a meghívást vagy nem.

-         Grainne! – szólította meg a lányát Draco. – Gyere velem haza!

-         Nem! – fogta át a lány kezét Blaise. – Ismerlek Draco! Eldugod előlem Voldemort barlangjába. Nekem pedig már nincs energiám utána keresgélni. Grainne itt marad. A meghívókat szétküldtük. Ha igényt tartotok rá még van két napotok. Voldemort módszerét alkalmazom. Gyorsan döntés elé állítalak. Viszontlátásra! Az esküvőn, ha jöttök – morogta Blaise és elhúzta a lányt az apja elől. Draco nézte a kastélyban a szeme elől eltűnő lányát. Hát ezt nem hiszi el!