Nott és Harper megkoppantották a vadászkastély ajtaját. Blaise maga nyitott ajtót. Fekete felgyűrt ingujjban volt, és szélesen vigyorgott a fiúkra.

-         Gyertek. Gyertek, ne kíméljetek – vihogott rájuk

-         Blaise! Eszünk ágában sincs kímélni – nevetett Nott és a térképtekercseket ledobta a kanapéra. Az átvezetőajtóban Grainne állt.

-         Szép estét a hölgynek – mosolygott Harper. Grainne visszamosolygott a férfira.

-         Az én Cicám! – ölelgette meg Blaise, de Grainne zavartan és mereven fogadta.- Én is épp előttetek érkeztem. Siettem, haza mert már megint majdnem kiment a fejemből – mosolygott bocsánatkérően Blaise. – Wiksyt, bort?

-         Wiksyt most öregem, de sokat – intett Nott. Blaise tálcán hozta az üvegeket.

-         Grainne is marad? – kacsintott Harper.

-         Nem. Grainne az emeleten lesz, igaz cicám? – mosolygott a lányra Blaise. Már megint. Blaise hangja soha nem parancsoló volt, de egyértelműen kifejezték, hogy utasításnak szánták.

-         Már megyek is – fordult ki halkan Grainne, s felsietett az emeletre.

-         Mi van Blaise? – nézett a nő után Harper.

-         Mi az, hogy mi van? – bontogatta az üvegeket Blaise. – Grainne Malfoy. És én nem felejtem el. Semmiképp sem szeretném, ha a feleségem ripszropsz kémmé változna. Nagyon kellemetlen ügy lenne a halálfalóim előtt.

-         Blaise félelmetes vagy! Nem lennék a feleséged – jegyezte meg Harper.

-         Grainne nő. Érti, amit kell. Azért vettem el.

-         Engedelmes idomított állatnak? – nézett rá Harper.

-         Most akkor tervezünk vagy beszélgetünk a magánéletemről? – nézett rájuk Blaise.

-         Szerintem is az ütközettel kellene foglalkozni – vette elő a térképeket Nott. – Ez a dolog ráér később is. A Malfoyoknál tilos a válás.

-         Maximum megmérgezi Blaiset. jah oda se neki – ironizált Harper.

-         Na jó onnan tól politikai ügy – tette hozzá Nott, de már a térkép felé hajolva.

-         Most Potterékkal úgy egyeztettem, hogy a szélső két szárny leszünk mi, de kívül ismét a  Potterseregek – gyújtott illanóra Blaise.

-         Mh, és ölelő vagy nyíl alakzat? – kezdte a pálcájával rendezni a sorokat.

-         Hát, most ölelőre gondoltunk ,de persze még változtathatunk rajta. – Blaise kifújta a füstöt. – Jaj én ma estére még edzést is akartam – csapott a homlokára Blaise.

-         Lefújtuk helyetted ne idegeskedj! – legyintett Nott. – Tegnap össze vissza beszéltél láttam rajtad, és kihámoztam, hogy mit akarsz.

-         Nott! Ezt szeretem. Fél szavakból is megértjük egymást, és még akkor is tudod mit akarok, amikor értelmetlenül beszélek – nevetett Blaise. – A fenébe téged kellett volna elvennem feleségül! –csapott a térdére és megszívta az illanót.

-         Hát nem tudom – Nott még gondolkodó pofát is vágott. – És te szülnél nekem fiút?

-         Mh. Mondom elvennélek feleségül.  – röhögött Blaise. – Te vagy a feleség.

-         Sajnálom, akkor nem áll az ajánlatod. Nekem is utód kell – böngészte a térképet Nott.

-         Ti tényleg meg vagytok buggyanva – röhögött Harper. – Mondjátok a térképnek még ne mtettetek házassági ajánlatot.

-         Elnézést térkép asszonyság – kopogtatta meg Nott a pergament. – maga szülne nekem fiút?

-         Oké, kórosak vagytok – kacagott Harper, és a másik kettő is vele nevetett.

-         Szegény Nott bele van kattanva az utódlásba. Hát Tracey tényleg az utolsó éveket tapossa – szívta meg az illanóját Blaise. S tekintetét végigfuttatta a térképen.- Ez egy nagyon szép test. Tele dombokkal és völgyekkel, kiálló hegycsúcsokkal – vihogott Blaise.

-         Undorítóak vagytok – nevetett Harper. Blaise újratöltötte a poharakat.

Grainne az éjszaka közepén még hangos férfinevetésre ébredt. Blaise-ék alaposan beihattak odalent. Újra-és újra felcsattanó röhögések hangzottak. Valaki levágta magát a zongorához és egy gyors rigmusba kezdett. Grainne álmosan kikászálódott az ágyból, s előkereste a papucsát az ágy alól. Felkapta a köntösét és úgy döntött lenéz  a férfiakhoz. Ahogy az ajtóhoz ért éppen Blaise beszélt.

-         Komolyan erősebbek lettek volna ,amióta visszakapták a halálfalóálarcot? – jött a bizonytalan kérdés Blaisetől.

-         Miért nem adod vissza te is az embereidnek, s akkor megtudod – szólalt meg Grainne az ajtóban állva. A három férfi egy emberként fordult az ajtóban álló felé.

-         Te ne szólj a politikába asszony megmondtam! – csattant Blaise. Grainne rémült macskaszemekkel nézett rá. Soha nem látta még ilyennek Blaiset. Soha nem kiabált még vele. Grainne szorosabban fogta össze magán a köntöst és szemét elfutotta a könny, Grainne felsietett a lépcsőn a hálóba, de most kivételesen a férfi is követte. Úgy termett mögötte, hogy észre sem vette. Blaise bevágta az ajtót maga mögött.

-         Mit kerestél lent Grainne? Hallgatóztál? – süvöltötte Blaise.

-         Nem hallgatóztam – menekült a fotel mögé Grainne.

-         Akkor? Sétálni indultál?  Lehet nem figyelmeztettelek, de a politikából vond ki magad. Nem szeretném megtudni, hogy anyádnak kémkedsz, és csak azért jöttél az ágyamba, hogy a Malfoyokat erősítsd! Mert akkor azt mondom anyádnál okosabb és ravaszabb teremtményt nem termett a föld, de hidegszívűbb anyát sem, hogy a gyerekét idedobja nekem, csak azért, hogy információkat tudhasson meg!

-         Honnan veszel ilyeneket?! – sikoltotta Grainne.

-         Győzni akartok nem? Képzeld én is! Nekem is fontos a győzelem, nem csak anyádnak, és Voldemortnak! Fogd fel kislány! Van az én eszmém és van a tied! Melyik oldalra állsz Grainne?! Draco az apád én a férjed vagyok! Nem ugyanaz a kettő Grainne! És a nő a férj oldalára szokott állni Grainne! Nem venném észre, hogy te az én oldalamat erősítenéd! Döntsd el, hogy hol maradsz! De ahhoz is tartsd magad! Megértetted?!

-         Igen megértettem! – Grainne már megállás nélkül sírt.

-         Helyes! És vésd az eszedbe! Most itt! Ebben a percben! Nekem sem könnyű! A feleségem vagy! És az ellnségem lánya! Vezető vagyok Grainne! Ahogy te az ellenséges vezetők lánya! Mit akarsz mit tegyek?! Állítsalak döntés elé?! Hogy Apád vagy én?! Jó ki vele! Halljuk! Tehát?! Ki mellé állsz, most hogy az én gyerekemmel vagy állapotos mit lépsz mh? Draco vagy én? Melyik eszmét követed? Az apádét, vagy a férjedét?- vetette a falnak a hátát Blaise. Grainne szipogva törölgette az arcát. Blaise várakozóan nézett rá. – Várom a válaszodat kislány! – morgott Blaise.

-         Nem vagyok kislány! A feleséged vagyok! Még akkor is ha nevetségesen és ahogy mndtad szemtelenül fiatal! Igen! És a váalszom,hogy apám eszméit vallom! ÉS soha ne mvallanám a tiedet! Igaza volt apámnak! Neked semmi nem szent Blaise! Se a család, se a szüzesség ,se a terhes feleséged! Apám soha nem veszekedett anyámal így, miközben a gyerekeit várta! Mit akarsz mt mondjak !? Igen apám lánya vagyok aranyvérű, de beléd lettem szerelmes! Bánom a percet, amikor megláttalak! És amikor hozzádmentem! Ne mveszed észre hogy teljesen elnyomsz?

-         Én nem vagyok apád Grainne! Ne várd azt, hogy úgy a fejemre nőhetsz, mint Pansy az apádnak! És elegem van abból, hogy apádhoz hasonlítasz. Ne vess össze vele! Még ha számodra ő is a világ csodája és a megtestesült tökéletesség! Ellentétben a MAlfoyokkal én nem vagyok tökéletes, soha nem is áltattalak ezzel! – Blaise becsapta maga után az ajtót.

-         Blaise te mindenkire figyelsz csak épp rám a feleségedre nem! – csapta ki az ajtót Az egész kastély visszhangzott tőlük. Nott és Harper egymásra meredtek. – Amíg a szeretőd voltam több figyelmet kaptam mint most! Mindenkihez van egy kedves szavad, csak hozám nem!

-         Mikor ne mvolta mhozád kedves?

-         Például msot sem! Elegem van abból, hogy ne mtudom mit csinálsz, mit gondoslz, és éled a magad világágt nélkülem, én nem iylennek ismerem a házaságot. Minden nap más nő illata van rajtad! Bezárkózol a szobádba és iszogatsz! A világ legnagyszerűbb férfijának téged tartottalak de tévedne mkell. Csalódtam benned Blaise! És ngyon félreisemrtelek. Rá kell ébrednem, hogy te tényleg csak a világ legnagszerűbb szeretője vagy és nem más. Szóval menj és éld a régi életed, de én nem kérek belőle! Én nem vagyok daphné4 Nem tudo kszeretőként élni veled! – Grainne kirohant a kastélyból és nem is látta, hogy merre szalad, ment amerre a lábai vitték. Blaise a hajába túrt.  Harper lépett mögé.

-         Blaise most menj utána, mert később már nem lesz alkalmad – mondta halkan. Blasie ránézett. Az egész veszekedésüket végighallgathatták. Na szép! Csodás házasságuk van, láthatják! Blaise kereste a sötétben a lányt. Már elnyelte a sötétség.  Blaise leszaladt a tengerhez. Ott volt a lány. Fehér köntösének szélét áztatta a tengervíz. Nagyon magányosnak és nagyon törékenynek tűnt. Blaise halkan közelített a lányhoz.

-         Grainne! Gyere vissza a házba.

-         Szeretném, ha a tengerbe veszhetnék, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat – suttogta halkan a lány, de Blaise így is hallotta. – Amikor itt voltunk először. Életem legboldogabb napja volt.  Gyerekesen hittem azt, hogy veled minden nap ilyen lehet. A nyári napfordulón. Itt alszanak ki a tüzek. A legnagyobb tüzek is kialszanak igaz Blaise? – kérdezte csendesen a lány. Blaise elszomorodott. Értette mit akar mondani a lány.

-         Igen… - Blaise áttúrta a haját. – Ha hagyják – tette hozzá halkan. Át akarta ölelni a lányt, de Grainne elhúzódott és elindult. – Grainne! – szólította meg Blaise.

-         Nem ismerlek Blaise. És nem is tudom, hogy ki vagy. Azt hittem hagyod, hogy megismerjelek. Hogy beengedsz az életedbe. Otthon úgy tanultam, a házasság egyenlő felek között köttetik. És anyám nem nőtt apám fejére, ahogy én se akarnék a tiedre. Mindig egyenlőek voltak. Azt hittem mi is azok vagyunk. Az ellentéteink ellenére is. De látom, hogy tévedtem. Nem akarok politizálni, mert nem értek hozzá. De attól nekem is megvan a magam hite. Ahogy a tied is. – Blaise nem szakította félbe a lányt, hagyta, hogy kiöntse a szívét. Már réges régen meg kellett volna ezt beszélniük, valamiért mégis tologatták az ügyet, ide-oda. Hogy aztán idáig fajuljon a dolog. Grainne a tenger hullámzását figyelte. – Esélyt sem adsz, hogy megismerjem a te világodat, a te embereidet, a te harcodat. Mert mindig azt látod bennem, hogy apám és anyám lánya vagyok. Anyám a saját apját kínozta meg, amikor az megkérdőjelezte Voldemort döntését. Persze gyűlölte, ami rám nem igaz. De ahogy anyám is azt a nevelést kapta, hogy feladja magát a Malfoyok érdekeiért, úgy én is ezt kaptam. Az apám eszméit vallom, de a tiednek vetem alá magam. Nem mondtam neked, pedig talán mondanom kellett volna, de tetszik az, ahogy az embereiddel bánsz, és látom azt, hogy van értelme annak, amit tesztek, és ahogy teszitek. A te közösséged, a te halálfalóid.  Azt hittem megismerhetem őket. Egy kicsit jobban. Ahogy téged is. Az életed része lettem nem zárhatsz ki belőle. Legalábbis ezt hittem – suttogta maga elé az utolsó szavakat. Blaise mély levegőt vett, s leült a homokba. Ő is a vizet nézte. S végül rekedtes hangon szólalt meg:

-         Mindig azt hiszem, hogy egy lányt vettem el. És mindig elfelejtem, hogy egy Malfoyt. Apád beszél belőled most is, és anyád is. Az ő tanításuk és az ő  hagyományaik. Amelyek mindig összecsengtek az enyémekkel, csak a megfogalmazás módja volt más. Gyereknek kezellek, pedig már nem vagy az. Akkor sem voltál az, amikor megismertelek. Azt a bölcsességed hozod magaddal, ami a véredben van. Szerető voltam mindig is. Szép asszonyok, gazdagok, halálfalók és aranyvérűek szeretője. De ezek nem szerelmek voltak Grainne. Mert ezeket élveztem. A szerelem az fájdalmas dolog. Fájt szeretnem az anyádat, és fáj …az irántad érzett szerelem is. Hirtelen jöttek a változások, észrevétlenül, s nagyon sokkolóan. Veled. Felkavartad az életem, mint egy forgószél, és most szanaszét vannak a darabjai. Későn mondom már azt, amit hamarabb kellett volna. És amivel magadnak kellett szembesülnöd. A kor. A régi élet. A politika. Mind itt van. Elválaszthatatlanul tőlem. Nem figyelmeztettelek, hogy az élet velem nem leányálom. Pedig kellett volna.  Nem vagyok több, mint a szép díszek mögött megbújó roncs. Tönkrevágott az élet. A nőkben az anyámat kerestem újra, szerelmes lettem egy lányba aki soha nem lehetett az enyém, és menekültem egyik nő karjaiból a másikba. Kerestem az utam, és én is az eszmében találtam meg. De nem a saját vérem eszméiben. Hanem egy teljesen másban. Szembefordultam mindennel és elkezdtem a magam harcát. Küzdök az ellen, akibe szerelmes voltam. Amíg meg nem láttalak. Féktelen ivászatok és illanózás, visszatérő betegségek és mindemellett a magam életstílusa. Egész nap az eszme szolgálatában akárcsak anyád. És este végre visszahúzódhatok a világ elől. Őrlöm magam, amíg lehet. És hagyom, hogy sodorjon az ár. Veled is hagytam. Megzavartuk egymás békés világát. És most zavarodottan állunk a zűrzavar közepén. És most a feleségemet gyötröm, pedig nem akarom. Nem akarok fájdalmat okozni annak, aki ismét elhozta nekem a szerelmet. És aki mellett ismét boldog lehettem. Aki az ellentétek dacára, mindent leküzdve harcolt értem minden akadállyal. Én már képtelen lettem volna erre. És ámultan figyeltem ,azt hogy van valaki, aki mégis megteszi ezt értem. Egy nő, aki csak rám vár, és akiről tudom, hogy csak az enyém. Anyádnak mondtam ezt a mondatot és a sors iróniája ,hogy ő is adta meg nekem ezt. Én rá gondoltam, és ő téged adott nekem.  Én hozzád képest Grainne a szenny vagyok, pedig valójában én is ilyen tiszta voltam mint te. Amikor ennyi idős voltam. Sajnálom, amit tettem, és sajnálom, hogy kiabáltam rád. Nehéz a kettőnk harca a politika tengerében Grainne. – Blaise felállt és leporolta a nadrágját. – Holnap este edzést tartok a sereggel, szívesen veszem, ha velem tartasz – mondta halkan és visszaindult a házhoz.

-         Blaise! – szólt utána Grainne, s átkulcsolta a férfi ujjait. – Szívesen veled tartok – nézett a férjére komolyan. Blaise elmosolyodott és gyengéd csókot nyomott a lány szájára.