Pattogott a tűz a várkastély udvarán. A fehér falig nem ért el a tűz körül ülők árnyéka. Tűz felett sültek a húsok és a zöldségek, két erős férfikéz forgatta meg a nyársakat. Szélcsendes nyári éjszaka volt. Az asztalon már borosserlegek álltak. Halk dallamok csendültek, pengtek a húrok és időnként énekhang is vegyült a nevetésbe. A nevetős arcokat megvilágította a tűz fénye, családiassá téve a néhány fős társaság mulatozását. Megbillent az asztal, s a serlegekből hullámozva buggyant ki a nemes ital.

-         Ne borogasd a boromat! – mordult a kellemes férfihang, de hangjában nevetés bujkált.

-         Harper lökött meg! Amúgy meg te beszélsz? Aki borban mossa a kezét is? – tapogatta a térdét Nott, ahogy bevágta az asztal sarkába.

-         Az más! Az én fáradtságos munkám van benne! – állt fel Blaise, s a nyárson ismét fordított egyet.

-         Meg a házimanóidé – szúrta közbe Harper.

-         Te csak ne szólj semmit, te a gyógykészítményeimet pusztítod, pedig abból nekem sincs sok – röhögött Blaise. Grainne az asztalnál aprította a zöldségeket Tracey-vel.

-         Blaise hogy lenne sok, amikor sorra összetöröd az üvegeket? – nevetett Grainne.

-         Na jó, hát az is elő szokott fordulni – ingatta a fejét Blaise.

-         De minden hónapban? Blaise szándékosan csinálod – tette csípőre a kezét Grainne.

-         Valld be Pitonnal akarsz randizni! – röhögött Harper.

-         Hé! Szállj le a bájitalszállítómról – fenyegette meg Blaise. – Cicám! Ha valamit szándékosan csinálok annak nyoma marad – vihogott Grainnere.

-         Azt észrevettük – nézett Grainne apró gömbölyödő hasára Nott.

-         Ehhez semmi közöm nincs – intette le Blaise.

-         Már hogyne volna közöd hozzá – villantak a macskaszemek.

-         Nem úgy értem. De a szándék benned több volt mint bennem – kacsintott a lányra. -  Nott te potya italozásra számítasz mi? Valld be! Nem akarsz tőlem rendelni, ezért baráti alapon nálam iszod le magad mindig – vihogott Blaise.

-         Hát mi nem úgy szerezzük a vagyonunkat, hogy jól házasodunk, az a te családod szokása – röhögött Nott.

-         Irigykedik a lelkem – bólogatott elégedetten Blaise. S átölelte Grainnet. – Nem hiába anyámtól csupa jó tulajdonságokat örököltem – kacagott s megsimogatta Grainne hasát. – Megtaláltam a legvagyonosabb lányt a varázsvilágban – ajkaival súrolta a lány fülét.

-         Blaise mindig is tudtam, hogy csak apámékat akarod bosszantani, de hogy ilyen számító legyél! És én még képes voltam hozzád menni – tolta el Grainne.

-         Késő bánat Cicus! A hozományod átcsörgött az én Gringottsbeli széfemhez.

-         Blaise! Mégis mekkora összegre rúg az a hozomány?  - hunyorított Nott. – Úgy sacc per kb?

-         Az anyagias Nott megszólalt – röhögött Harper. – Pénzt lát mindenben, még a serlegemen lecsorgó kárba vesző csepp borban is

-         Már megint te pocsékolod a boromat? Kezdesz veszélyes lenni Harper. Nyomás felszívni azt az egy cseppet is! – vihogott Blaise.

-         Blaise az egy egészen más állagú anyag, amiből vétek elveszni hagyni egyetlen cseppet is – vihogott Nott.

-         Nott barátunk sokat ivott! És már megint előtör belőle az utód utáni rögeszme. Ébresztő Nott végre sikerült összehoznod egy fiút, most már pazarolhatod a cseppeket – csapkodta meg barátja hátát Blaise.

-         Blaise! Fogd vissza a nyelved szerintem a feleséged nincs hozzászokva a közönséges fantáziádhoz – szólt rájuk.

-         Grainne! Most komolyan – Harper csapott le a lányra. – Blaise mint férj! Áruld el a titkokat. Milyen?

-         Mh. Azt hiszem hangos – nevetett Grainne. S a három férfi is elröhögte magát.

-         Azt tudjuk, volt alkalmunk hallani – legyintett Nott.

-         Nem ezek érdekelnek. Tapasztalható valami változás? Érted… az ágyban? – nevetett Harper.

-         Harper! Ne tegyél fel intim kérdéseket a feleségemnek, teljesen zavarba hozod az én cicámat – Blaise megsimogatta Grainne fenekét. S lekapta a lányt a barátai előtt. Grainne nevetve fogadta a csókot. A két férfi pedig megállás nélkül fütyült.

-         Blaise! Nem kértünk bemutatót, Az ágyjeleneteket el tudjuk képzelni.

-         Te csak ne vetköztesd a feleségem a képzeletedben – húzta a karjaiba Grainnet, ahogy leült.

-         Pedig igazán szemre való cicát szereztél magadnak Blaise! – vihogott Harper.

-         Máris féltékeny vagyok. Cicám légy óvatos ezzel a szemtelen kandúrral – érintette meg a lány pisze orrát.

-         A féltékenységről én beszélhetnék – jegyezte meg Grainne.

-         Blaise megkomolyodott Grainne. Rossz hatással vagy rá .- dünnyögte Nott.

-         Ellenkezőleg, csodás hatással van rám – mosolygott vissza a lányra Blaise, miközben leemelte a nyársat a tűz felől. – Na ne járjon a szátok, hanem egyetek – Blaise vágta fel a húst.

-         Blaise unalmas lettél ez van. Állandó nőd van, nincsenek esti kiruccanások. Blaise? Te vagy az? – kezdett gyanakodni Harper.

-         Ugyan, mellettem nincs szüksége újakra ugye Blaise? – kacagott Grainne és átölelte a férfi nyakát, ahogy a hátára borult. A férfi ismét az ölébe húzta, s együtt falatoztak.

-         Komolyan – bólintott Blaise. – Öregszem fiúk. Egyszerűen nem is igénylem, hogy más nőkkel legyek. Grainne! Te megszelidítettél? – nézett a nőre. Grainne  hasát fogva nevetett.

-         Erre, így konkrétan nem is gondoltam. De könnyen szelídíthető vagy. Azt hiszem, a teljes megszelidítésed akkor történt, amikor Nott és Harper is nálunk volt.  – Grainne bekapott egy falat húst és a férfira nézett. – Ez van Blaise! Lásd be, vége a vadon élő időszaknak!

-         Ó a trófeagyűjteményem! – sopánkodott kéjes vigyorral Blaise.

-         Meglesz az további hódítások nélkül is. Én szétnéztem ott, és megállapítottam, hogy már nincsen hely – mondta komolykodva Grainne.

-         A te tincsednek sem? – villant Blaise szeme.

-         Szeretnéd az én hajtincsemet is ott látni? – Grainne elgondolkodott.

-         Nem. A tied nem való azok közé. És a tied nem csak egy megszerzésre való trófea. Téged meg is kell tartani. Azt hiszem ez sokkal nehezebb feladat – sóhajtott Blaise, de Grainne legyintésére már felnevetett. Egy tálból falatoztak ketten, s Blaise kockázgatta a húst, Grainne törte a kenyeret.

-         Blaise, felkockázod a feleségednek a húst? – vihogott Harper. – hihetetlen! Ha ezt évekkel előre látom már halálra röhögöm magam.

-         Akkor szerencséd, hogy nem láttad előre, mert magja szakadt volna a Harper családnak – vigyorgott Blaise.

-         Ellentétben veled, én nem egyedüli gyerek vagyok Blaise – vágott le egy katonát Harper.

-         Jó-jó, hagyjuk a családfánkat – terelte el gyorsan a témát Blaise.

-         Kényes ügy igaz? Főleg, hogy olyan sok apukád van – nevetett Nott.

-         Nem én csak nem akartam már megint hallani az utódlással kapcsolatos nyavalygásodat – morgott Blaise, mire Nott le akarta lökni a székről. Grainne már fel akart állni ,de Blaise visszatartotta. – Nem lehet engem olyan könnyen kilökni a székemből, még ha Nott azt is hiszi.

-         Mert Nott tényleg a helyedre pályázik? – nézett a két férfira kacéran Grainne.

-         Attól függ milyen szempontból. Politikailag biztos – röhögött Blaise.

-         Ez nem igaz! Tiltakozom! – csapta a kést az asztalra vihogva Nott.

-         Bezzeg a feleség kéne mi? – lökte meg Nottot Harper.

-         Ne lökdöss, mert Blaise megfojt, ha még egy csepp bora kárba veszik – hurrogta le Nott Harpert.

-         Persze, hogy kellene, de sajnálom a Cicus csakis és kizárólag az enyém. A birtokomban van – nevetett Blaise.

-         Persze, hogy a birtokodon vagyok – tette helyre a mondatot Grainne. Blaise rákacsintott. Értette Grainne mire utalt.

-         Egyedül az én utódaimat, hozhatja a világra – kortyolt a borába Blaise. Szemében vidámság csillogott, s Grainne a férfi hajába túrt.

-         Kisajátít! Gondoltátok volna Blaise-ről, hogy ilyeneket mond? – nézett a két másik férfira.

-         Blaise-t nem ismertük erről az oldaláról azt hiszem – néztek össze. Blaise a jól ismert mozdulatokkal, illanóra gyújtott és az asztalra könyökölve kacsintott a jelenlevőkre.

-         Nott most burkoltan azt próbálta megfogalmazni, hogy én egy nagyon árnyalt személyiség vagyok – suttogta bizalmasan az asztal fölé. A társaság felnevetett. Blaise elégedetten fújta ki a szantálillanót. – Szeretem, amikor dicsér. Igaz elég ritkán fordul elő.

-         Nem én ezt nem is dicséretnek szántam – tiltakozott Nott. Harper felröhögött.

-         Blaise arra ne is gondolj, hogy te dicséretet hallasz a szívtelen Nott szájából - vihogott Harper. Sokáig maradtak fent, végeláthatatlan nevetésekbe merülve, amíg a hajnal első napsugarai szét nem kergették a vendégeket.