Halkan csukódott a nehéz ébenajtó a férfi mögött. Levendulaszín talár libbent a lépcső alján, s a férfi már a lépcsőfokokat vette, amikor a női hang megállította.

-         Lent vagyok cicám! – futott a levegőben a dallamos hang. Blaise meglepődve torpant meg, de visszafordult és a szalonba lépett.

-         Grainne?! Már azt hittem lefeküdtél – Blaise megrántotta a vállát és mellényzsebét tapogatva előkapta az illanóját és rágyújtott.

-         Téged vártalak? Nos? – Grainne a térdére fektette a bőrkötéses könyvet és enyhe huncut kíváncsisággal a szemében nézett  férfira.

-         Nyertem. Természetesen – vihogott Blaise. – Anyádat és apádat lesöpörtem a csatatérről – lazította meg a levendulatalárt és a kanapéra dobta. Fekete ingjének ujját már szokásához híven tűrte fel, miközben a bárszekrényhez lépett.

-         Csak hagytak nyerni, ez utónászajándék – gonoszkodott Grainne.

-         Nem talált cicus! – zubogott az erős ital, ahogy Blaise megdöntötte az üveget. – Anyád a harcokban nem ismer kegyelmet. Egyszerűen ma jobb voltam mint ő – bólogatott elégedetten Blaise, s torkát égette az erős ital. Grainne figyelte a férfit, ahogy pillanatok alatt eltünteti az első üveg lángnyelv whiskyt.

-         Blaise már megint részegre iszod magad? – lebbentek a fekete pillák.

-         Cicám! Hiszen ismersz – vihogott Blaise. – Csak, hogy igazán jó kedvem legyen – simogatta meg felesége arcát Blaise. – Egyébként meg sosem vagyok józan. Megrészegítesz – kacsintott a lányra. Lerúgta a cipőit és lábát felvágta a szemközti asztalra. – Aj! A lábaim már megint kezdik – mozgatta meg a lábujjait Blaise.

-         Összekészítsek egy gyógykúrát? – kérdezte Grainne.

-         Hagyjad Cicám! – mosolygott melegen Blaise. – Majd holnap.

-         Blaise, ha nem innál ennyit talán…

-         Ugyan! – legyintett Blaise és az utolsó cseppeket is kiitta a poharából.  – Van, amiről semmi pénzért nem mondanék le, és még a te kedvedért sem Cicus! – villantotta a szemközt ülőre a fogsorát. Grainne viszonozta a mosolyt.

-         Sejtettem – állt fel Grainne s a barackok közül kezdett válogatni, az étkezőben. – És anyám kedvéért lemondanál bármiről is? – kiáltotta át.

-         Nem, rólad sem mondtam le az ő kedvéért – vihogott maga elé Blaise. A poharát a hasán tartotta, s nézte, ahogy megsötétíti az italt az üveg másik oldalán gyűrődő fekete ing. – Az italról se mondok le a lábam kedvéért – heherészett, s a kanapéra döntötte a fejét.

-         Blaise! El fogsz aludni a kanapén – figyelmeztette Grainne.

-         Legalább fent kellőképp nyújtózkodhatsz kismacskám – emelte meg a szemhéját, hogy a lányra nézhessen. Grainne a barackot ízlelgette a szemközti fotelban kuporogva.  – Milyen napod volt ma?

-         Mh. Hányástól mentes – simította el hosszú ében haját Grainne.

-         Akkor neked is csodás napod volt – kacagott Blaise.

-         Egyetértek – kuncogott Grainne, s a baracklevet szürcsölte. – Lent voltam a parton. Majdnem két órán át úsztam – nézte a hosszú magas férfit, ahogy elnyúlik a kanapén.

-         Látom erősíted magad – röhögött Blaise. – Biztos tetszett a kis lényünknek – siklott a tekintete Grainne pocakjára.

-         A kis lényünk lány lesz – morgott Grainne.

-         Ez rossz hír? – csodálkozott Grainne bosszús arckifejezésén Blaise.

-         Igen. Én fiút akarok szülni neked nem lányt! – elégedetlenkedett Grainne.

-         Jaj Cicám! Én amúgyis jobban szeretem a lányokat, hiszen tudod… a lányokkal sokkal jobban megértetem magam – vihogott Blaise.

-         Blaise! De ő a lányod! – nevetett Grainne, s a férfihoz akarta vágni a könyvét, de Blaise elkapta.

-         Akkor is így gondolom. A fiúkkal nem is tudnék mit kezdeni.

-         Dehogyisnem! – bólintott Grainne, s megtörölgetve a kezét átült a férfihoz a kanapéra. – Nem baj. Majd a következő fiú lesz, igaz?

-         Hát nem tudom – nézett a lányra tanácstalanul. – Mindenképpen kell következő is? Nem érzem magam valami apatípusnak Grainne  - vihogott Blaise és a homlokát törölgette.

-         Majd belejössz – bíztatta Grainne. – Kell valaki, aki továbbviszi a Zabini nevet.

-         Mh. A Malfoy-vérrel találkozom már megint – nézte a mennyezetet Blaise.  – Ez az ő mániájuk – Grainne Blaise arcát akarta megpaskolni, de a férfi elkapta a csuklóját.

-         Milyen kis félős vagy! – nevetett Grainne. – A saját gyerekeidtől megszeppennél?

-         Mh. Hát furcsa szerep ez az apa szerep. Én meg…mh…hát nem hiszem, hogy az lennék. Igen. Félek tőlük. Apának fognak szólítani! – sopánkodott Blaise. – Ez nagyon szörnyen hangzik.

-         Már miért?

-         Hát nem tudom. Senki nem hívott még így, azért. – vihogott Blaise.

-         Szerintem ez a legszebb dolog – álmodozott Grainne és maga alá húzta a lábait.

-         Jaj nem! Ez ijesztő! Öregítenek! Én még fiatal vagyok, ahhoz, hogy apa legyek – tiltakozott Blaise. Grainne majd lefordult a kanapéról úgy nevetett.

-         Blaise ezt te sem gondolod komolyan ugye? – kapkodott levegő után a lány.

-         De igenis. Még azt sem szoktam meg, hogy férj vagyok – röhögött Blaise, s megsimogatta a lány lábszárát.  – nem hogy, felelős egy kis apróságért! Jaj nem! Grainne te életem legfélelmetesebb dolgait hoztad a házamba! – nézte gyanakvóan a lányt.

-         Blaise! Sokat ittál! – állapította meg Grainne mosolyogva.

-         Hát lehet – vihorászott Blaise.-  Plusz nyertem is. A kettő teljesen megzavarja a fejem – nevetett magán Blaise.

-         Tudtam. Blaise olyan sok kisbabát láttál, egyre sem vágytál az évek során?

-         Mh. Nem. Egyre sem – nevetett Blaise. – Sok babát láttam. De te voltál a legszebb köztük – simogatta meg Grainne kezét.

-         Ezt most csak mondod! Nem is igaz – legyintett Grainne.

-         Nem nem. Ezt teljesen komolyan mondom – vigyorgott Blaise.

-         El akarsz csábítani? – sandított a férfira Grainne.

-         Hát lehet – csúszott közelebb Blaise.

-         Ilyen szöveggel? Blaise? Hogy én voltam a legszebb csecsemő?  - ráncolta a homlokát Grainne.

-         Na jó, akkor felidézem, hogy megmostam a … - Kezdte Blaise, s ujjaival átsimított a gondolt részen.

-         Ok! Meggyőztél – adta be a derekát Grainne, s apró csókot nyomott Blaise férfiasan szép ajkaira.

-         Igazad van. Tetszik a gondolat, hogy ismét nőket simogathatok ott. Sok lányt szeretnék – vihogott Blaise.

-         Blaise! Már  megint perverz vagy – intette le Grainne.

-         Jaj Grainne! – szorította magához a nőt Blaise. – Annyira gyönyörű vagy! Anyád is szép volt terhesen, de te őt is felülmúlod – nézegette Grainne kikerekedett arcát, mosolygó száját, és csillogó macskaszemeit. – És az enyém vagy – vigyorgott elégedetten Blaise.

-         Nahát…kezdesz hasonulni apám beszólásaihoz – állapította meg Grainne. – Ő is ilyesmiket szokott anyának mondani. Csak nem Malfoyosodsz? – incselkedett a férfival.

-         Nem. Nem hinném. Szerintem ez pusztán férfiúi hiúság és birtoklási vágy – nevetett Blaise. – Apádban is bőven megvan az biztos, de bennem is – jegyezte meg ironikusan Blaise. – Apádról jut eszembe. Említették, hogy meglátogatnak a héten – Blaise tapogatni kezdte a mellkasát. – Hol hagytam az illanómat?

-         A bárszekrényben – nyújtózott végig Grainne, ahogy a férfi felállt.

-         Hé! Elfoglaltad a helyemet! – szólt rá Blaise.

-         Késő!- nevetett Grainne. – Ha apáék jönnek úgyis sok a dolgod.

-         Eltüntetni az ágytámláról a macskakaparásaidat? – vihogott Blaise.

-         Mi? Én nem is! – háborgott Grainne.

-         Dehogynem. Meg tudnám számolni hány orgazmusod volt az elmúlt egy hónapban – röhögött Blaise.

-         Szörnyen mocskos fantáziád van Blaise! – rótta meg Grainne.

-         Ez az igazság.

-         Szerintem a szanaszét felejtett illanóidat kellene felkutatni, meg a cipőid és zoknijaid – vágta rá mérgesen Grainne.

-         Csak nem házimanó panaszt hallottál?

-         De igen. itt fog hagyni Blaise! Szörnyen pedáns és egyben szörnyen szétszórt vagy – szögezte le Grainne.

-         Az igaz – értett egyet Blaise. – mindig megfeledkezem az ilyen apróságokról.

-         Vajon a gyerekeidről és a feleségedről is így elfelejtkezel majd? – nézett a férfira elgondolkodva.

-         Amikor belém akaszkodnak és nem tudom lerázni sem őket? – vihogott Blaise. – Ha eddig nem őszültem, ezután biztos fogok – túrta át még tökéletes fürtjeit. – Grainne megkeseríted az életem – nézett a nőre.

-         Persze Kedves! Tudod erre születtem – nevetett Grainne.

-         Hú ez nagyon Pansys volt – meredt a lányra Blaise. Már megint ez az érzés. Mint már annyiszor. Pansy ült a kanapéján és mégsem Pansy. Félelmetes volt ez az érzés. És egyben nagyon jó. Sokszor érezte ezt. Hogy végül mégis megkapta Pansyt. De mégis Pansy egy hozzá közelebb álló változatát. Már kezdte megszokni, hogy Grainne mégiscsak hasonlít az anyjára, s ennek ellenére teljesen más. Grainne, aki sokkal inkább Blaise kedvére való feleség volt. Aki hallgatott, amikor kellett, aki nem avatkozott a politikába, aki úgy volt feleség, ahogy azt Blaise elképzelte. Szerényen, mégis meghitten. Aki megvárta este. Aki kedvesen kinevette a férfit, minden panaszkodásán. Akivel el lehetett szórakozni itthon, esténként, kettesben. S Grainne mégis mindig ráérzett, mikor kell egyedül hagynia a férfit. S mikor kell éjszaka ráparancsolni, hogy ideje aludnia. Grainne, akinek volt türelme Blaise ingatag életét átfésülni és rendszerezni, s egyengetni a lépteit. Blaise meglepődve tapasztalta, hogy Grainne szép csendben átalakította a vadászkastélyt. Nagyon finom árnyalatokkal, de  a férfias stílus mögött észrevétlenül megjelent az asszonykéz simítása is. Felidézte magában, amikor először vette észre a kikeményített fekete ingeket a fiókjaiban, amit nem ő tett oda, hanem Grainne. És percekig bámulta az összehajtott ingeket. Grainne egy egész virágoskertet ültetett a kastély mögé, s Blaise az erkélyen illanózva Nottal meredt felesége hóbortjára, ahogy Tracey-el vitatják meg a növények gondozását és tippeket adnak egymásnak. Grainne-el élve, mintha több napsugár sütött volna, mintha melegebb lett volna a birtokon. És a kezdetben oly szokatlan tény, hogy már nem volt egyedül, egyenesen élvezetessé vált. Grainne mindig ugyanazzal a kérdéssel fogadta, hogy hogy telt a napja, s viszont is elmesélte a napját. A kastélyban pedig Blaise tudta nélkül a textíliák színesebb árnyalatokat vettek, a megszokott ében és fehér váltakozásával ellentétben Grainne több színt vitt a szobákba. Meghagyva Blaise kedvelt színeinek dominanciáját. Blaise pedig hagyott és engedett mindent. És kétségtelenül Grainne nevetése ragyogta be a napjait.

-         Jól van cicám! Most már alvás, mert anyádtól pálcázást kapok, ha meglátja, hogy nem hagyom, hogy kipihend magad – húzta fel a kanapéról a lányt Blaise, s még egy illanót elszívott elalvás előtt.