Draco és Pansy az udvarházban léptek le a hintóról. Méregzöld talárt viseltek mindketten. Pansy idegesen babrált a süteményes tálcán. Malfoy címeres volt persze.  Draco undorodó flegma arckifejezéssel tartotta a csomagot. Pansy rávillantotta sötét szemeit, mire a szürke szemek még undokabbul néztek. Pansy ütögette meg a kastély kopogtatóját. Sokáig nem érkezett semmi.

-         Rád üt – morogta gúnyosan Draco. – A lányod be se enged minket – bólogatott flegmán.

-         Csak lusta mint az apja – vágta rá Pansy. Végre nagy lendülettel feltárult a kastély kapuja. Grainne állt az ajtóban. Széles mosollyal. Rózsaillatú hullámos hajjal. Lányosan, mégis asszonyosan.  Óceánkék ruhában.

-         Anya! Apa! – ölelgette meg őket. – Úgy örülök, hogy eljöttetek! Gyertek beljebb! – húzta be őket magával Grainne. Draco összeszorított fogsorral állapította meg, hogy kétségtelenül a lánya másállapotban van.

-         Drága anyósom és apósom! – jött szantálillanót tartva a kezében Blaise is. Pansyt lekapta egy arconcsókolás erejéig. Dracoval azonban hűvösen fogott kezet.

-         Te tényleg teherbe ejtetted a lányom! – sziszegte Draco.

-         Nahát micsoda felfedezéseket teszel Draco – vihogott Blaise, s megsimogatta Grainne hasát. – Igen. Tényleg. Ha elfelejtetted volna ezért is siettünk az esküvővel.

-         A lányom még tizenkilenc éves sincs! – szörnyülködött Draco.

-         Hát valóban fiatal, de hát… - Blaise Grainnet szorongatta, aki nevetve fogadta a szeretgetést.

-         Draco, add át a csomagot – szólt közbe Pansy.

-         Ezt nektek hoztuk – mosolygott zavartan és lánya kezébe nyomta a süteményt

-         Pansy vette, nekem semmi közöm hozzá – lökte Blaise kezébe Draco a csomagot. Blaise kibontotta. Szép hímzéses drága anyagú pólya volt benne. Fehér. Rózsaszín masnikkal.

-         Jaj anya! Ez olyan gyönyörű! – kapta ki Blaise kezéből Grainne, s megnézegette a finom, puha anyagot.

-         Hát gondolom, nincs rá igazán szükségetek, de mh…nekem sem jutott most más eszembe – billegett egyik lábáról a másikra Pansy.

-         Így van cicám! A sütiket add nekem! – vihogott Blaise. – Én annak több hasznát veszem – máris bekapott kettőt. – Gyere Draco régi ismerősöket találsz a kandallóm előtt – indult előre Blaise. Pansy a lánya mellett maradt.

-         Hogy vagy kincsem? – nézte aggódva lánya vonásait.

-         Jól anya – mosolygott Grainne, s  az emeletre indult a pólyával. Pansy követte, s már későn vette észre, hogy lánya a hálóba vitte az ajándékot.

-         Jaj! Azt hittem gyerekszobátok is van – pillantott körbe zavartan Pansy.

-         Még nincs – intette le Grainne. – De nem zavarsz. Én is láttam a te hálódat anya – nevetett csendesen. Pansy végignézett Blaise itteni hálóján. Nem különbözött attól, amit régen látott. Ében bútorok. Fehér huzat. Blaise ízlése. Még mindig. Még itt is. Meg se gondolta volna, hogy a nő, aki Blaise baldachinja alatt alszik vele, az a saját lánya  lesz. Aki az ében bútorok között a fehér huzatú ágyon, a férfi kastélyában él Blaise-el. Itt van a lánya. Blaise oldalán.  A varázsvilág leghíresebb szeretőjének a karjaiban. A feleségeként. Mennyi év. Évtizedek, ő is gondolt néha Blaisere. S most. A lánya, aki az úrnője a szőlősbirtokoknak, a Zabini vagyonnak, a várkastélynak ,a Montmorency háznak. Mindent ismert Pansy. Nagyon zavarbaejtő helyzet volt ez. Meg sem álmodta volna, hogy a lánya lesz Blaise felesége. Amikor még ott nézegette Blaise ében bútorait, valahol fent északon egy kis vidéki házban. Ahol a férfi hálójában aludt, Grainnet és Falcot várva. S ahol elgondolkodott, hogy vajon Blaise képes lesz-e valaha is elszakadni tőle. Az ébentől, a levendulától. Blaise aki a fanatizmusig szerette őt. Aki bármit megadott volna érte. Kiszámíthatatlan a jövő. Az ében maradt, csak az illat változott. Pansy arcán halvány pír futott el. Te jó ég! A lánya az, aki Blaise…ágyában van minden éjszaka. Aki…aki nem csak oklumenciaszex által ismeri Blaise képességeit. Pansy gyorsan elfordult és idegesen babrált a kézelőjén.

-         Mh. Hát én, inkább megvárlak lent – mondta rekedten.

-         Furcsa helyzet igaz? – kérdezte halkan Grainne. – Blaise, aki téged szeretett, amióta meglátott, aki bár nem mondja, még most is szeret. Amíg él nem fog megszűnni az irántad érzett szeretete. Akinek a gyűjteményében ott vagy. Mindenki felett kiemelkedő oltárképként külön elzárt vitrinben, az illatodat őrzi. Nem egyedül. Ketten. Ketten is ezt teszik anya. Voldemort és Blaise is. Ott van Bellatrix Voldemortnak, Blaisenek én. S mégis. A múltból egy illat mindkettőnek megmaradt. Az emlékeket, a régi szerelmeket és vágyakat, nem lehet kiölni az emberekből. Eltompítani igen. De kiölni soha – suttogta halkan Grainne.

-         Biztos vagyok benne, hogy Blaise szeret téged Grainne. Ha imperióval kényszerítettem volna akkor se vett volna el, ha nem szívből érezné – nyugtatta a lányát Pansy.

-         Tudom. De te is tudod. A piramis csúcsára csak felértem melléd, de soha nem döntöttelek onnan le – mondta komolyan Grainne.

-         Mh. Túl sokat örököltél tőlem – simogatta meg lánya haját Pansy.

-         Ez csak előny – mosolygott Grainne.

-         És másban túl keveset – tette hozzá Pansy.

-         Az is előny – nevetett Grainne.  – Épp csak annyit, amennyi szükséges volt Blaise megszerzéséhez – Pansy fáradtan mosolygott.

-         Lemegyek, mert szétszedik egymást mire leérünk – lépett ki a félhomályos folyosóra Pansy. Grainne is követte, s már a lépcsőházban hallották a hangokat.

-         Önszántamból soha nem adtam volna neked a lányom! Azt hiszed neked neveltem fel? – hallatszott a gúnyos mormogás.

-         De apuka! – vihogott Blaise. – Ne ragadtassuk el magunkat! Hiszen hamarosan nagypapává teszünk.

-         Hát éppen ez az! Merlinre! Ha tudom, hogy az unokáim apja akarsz lenni, még ott a Roxfortban…biztosítom, hogy ne sikerüljön a terved – morogta Draco.

-         Blaise! Ez tényleg lehetetlen egy helyzet. Te még most leszel apa, mi meg már mind nagyszülők vagyunk lassan – kacagott Harper.

-         Nos, Blaise mindig is tartogatott meglepetéseket nekünk – lépett be a szalonba Pansy. – Ki gondolta volna, hogy a lányunkat veszi majd el. Sőt hogy a vőnk lesz! – nevetett Pansy. – Blaise! Ez roppant hülye helyzet! Te leszel az unokáink apja! Ez szörnyű! – ült le Draco mellé a kanapéra.

-         Hogy hozhattál ilyen helyzetbe minket! – dühöngött Draco. – Még utálnom se kellene, mert a lányom férje vagy. De hogyne utálnálak, amikor elvetted a lányom és megrontottad!

-         Nem rontottam meg! – vigyorgott Blaise, s megsimogatta Grainne térdét.

-         De igen! Elvetted tőlem. Hiszen még kislány.

-         Nem. nekem nem tűnik kislánynak – kotyogott közbe Nott.

-         Hallod Nott szerint már nem kislány – röhögött Blaise. – Hé! A feleségemről van szó! Szállj le róla! – bökte meg Nottot Blaise.

-         Blaise! Olyan aljas szemétláda vagy! – Draco gyilkolni tudott volna a szemeivel.

-         De apuka! – vihogott Blaise.

-         Te csak ne apukázzál engem! – szorult ökölbe Draco keze, de Pansy leszorította a térdénél fogva, hogy ne álljon fel.

-         Mh Draco kicsit nehezen barátkozik a gondolattal, hogy elszállt felettünk az idő – mosolygott kényszeredetten Pansy.

-         Egyáltalán nem járt el felettünk az idő! A lányom ment túl korán férjhez. Ráadásul kihez! – fújtatott Draco.

-         Pansy téged hívhatlak anyukának? – vihogott Blaise a térdét csapkodva.

-         Kímélj az ilyesmitől – tette keresztbe a lábát Pansy.

-         Akkor szeretett apósomat megkínálhatom egy kis borral? – kacarászott Blaise.

-         Nem fogsz lekenyerezni a boroddal – bosszankodott Draco. – Hiába mézes mázoskodsz, én mögéd látok, ismerlek Blaise! Aljas tetű vagy semmi több. A lányomat csábítod.

-         Mindig is gaz csábító hírében álltam ez igaz – röhögött Blaise. – Sajnos hiába próbálkozol Draco, nem tudsz megsérteni, minden porcikáját élvezem a lányodnak  - húzta Dracot, mire a szőke férfi homlokán már kidagadtak az erek.

-         Mh Draco – szólt közbe Pansy bizonytalankodva.

-         Hogy merészel! Még…! Letépem a … - Draco felpattant, hogy Blaisenek menjen, de Pansy elé állt.

-         Draco! Már unalmas vagy – nézett flegmán a férjére. – Napi rendszerességgel hallgatom a szóáradatodat, hogy éppen milyen módszerrel igyekszel kasztrálni Blaiset, szóval nem tudom most melyik változatod akarod előadni, de én elmenekülök a részletek elől – emelte meg hűvösen a szemöldökét.

-         Huhú! Komolyan? Pansy ne állítsd le! Érdekelnek a részletek – ült vissza izgatottan Blaise és a borospoharakba töltötte a gyöngyöző friss vörösbort.

-         Meglepően élénk a fantáziája – nevetett csendesen Pansy.

-         Ne árulkodj! – sziszegte Draco, s lenézett Pansy mélybarna szemeibe.

-         Ne cseverésszetek! – intette le őket Blaise. – Nem ér, hogy kizártok belőle minket.

-         Mert beszélgetnek? – nézett fel Nott.

-         Persze! Oklumencia csevegést folytatnak a szemünk láttára, mindig ezt csinálták – vihogott Blaise. Draco meglepően nyugodtan ült vissza, és szabályos fogsorát lányára villantotta. Pansy elégedetten vette el Blaise-től a poharat.

-         Mit kaptál Draco? Otthon lepedőgyűrés lesz az este, Mh? – vihogott Blaise.

-         Te a saját lepedőddel foglalkozz! – jegyezte meg gúnyosan Draco.

-         Így van. Úgyis a lányod fekszik rajta – röhögött fel Blaise. – Figyelem! – terelte el gyorsan a témát Blaise. – Játékot találtam ki ma estére! – vigyorgott körbe.

-         Blaise! Ismerjük a játékaidat! Gondolom semmit nem változtál az évek alatt- jegyezte meg Pansy.

-         A gyanakvó cicusom megszólalt jól van – nevetett Blaise. A kandallóról leemelte a korsót, s elsőnek Grainne felé tartotta.

-         Húzzál cicám! – kacsintott Blaise. Grainne engedelmesen kiemelt egy pergament a korsóból.

-         Te jössz cicus! – vigyorgott Pansyra, s a nő szintén húzott. Draco morogva emelt ki egy pergamendarabkát. Blaise körbe vitte a korsót, az utolsót, ami benne maradt azt kivette.

-         Ne kímélj, mi a feladat! – sóhajtott Pansy.

-         Tehát. Mindenki kapott egy mondatot, ami igaz a jelenlevők egyikére. A feladat, felolvassa a mondatot és ki kell találnia kire illik a leírás – adta meg az instrukciókat Blaise.  – Grainne, te húztál elsőnek, kezd te cicám! – kacsintott a lányra.

-         Rendben – Grainne széthajtogatta a pergament, s felolvasta. – „Ha miniszoknyás lányt látok megizzadok.” – Grainne ráncolta a homlokát. A Blaise felőli csapat hatalmas röhögésben tört ki. – Blaise ez te lennél? – nézett a könnyes szemű vigyorgó férfira.

-         Talált cicám! – vihogott Blaise. – Nott te mocsok ezt te írtad igaz? -  lökte meg Nottot, aki majdnem lefordult a fotelról. Harper hasát fogva vergődött mellettük.

-         Mert nem igaz? Te vén kujon!  - röhögött Nott.

-         Jó! Nézzük te mit húztál! – irányította Blaise.

-         „Bár a rám jellemző lila színben pompáznék, női szirmaim legszebb korában.” – Nott körbenézett. – Ez Pansy! Blaise már megint nyáladzott! – állapította meg Nott.

-         Blaise állandóan a családtagjaim után csöpög – jegyezte meg Draco. Pansy zavartan sütötte le a szemét.

-         Soha nem vennék fel levendulaszínt Blaise!

-         A kedvenc színed cicám! – tiltakozott Blaise.

-         Halljuk te mit húztál! – nézett Blaisere Pansy.

-         Khm. „Eddig a gúny éltetett, de talán gyilkolni mégis érdemesebb.” – Blaise röhögött. – hát ez Draco. És nahát! Milyen jellemző! – vihogott Blaise. – Te mit kaptál drága barátom? – Draco mormogott az orra alatt.

-         Draco ezt senki nem hallotta! – nézett a férfira Pansy.

-         „ Rózsák közt a legszebb, nők közt a legékesebb, az utolsó hajtás életem virágán.” – hadarta egy szuszra Draco, s morogva meredt a papírra.

-         Az ömlengős Blaise stílus visszaköszönt – állapította meg Harper. – kitaláltuk mind.

-         Nem, nem a megfejtést ki kell mondani. Tehát Draco? – nézett Blaise a férfira.

-         Grainne – sziszegte a fogai közt Draco.

-         Ez az! Eltaláltad!  - ugrándozott Blaise, mire a többiek felnevettek. – Pansy te jössz!

-         „Mindegy, csak fiú legyen!” – Blaise és Harper hasukat fogva röhögtek.

-         Annyira utálatosak vagytok – nézett rájuk Nott.

-         Még nincs is vége! Olvasd Pansy! – tiltakozott Blaise.

-         „Jaj és kopaszodom is!” – Blaise feje már vörösödött a nevetéstől. Harper összegörnyedve nevetett.

-         Nem igaz! Tiltakozom! – simította hátra a haját Nott. Feje közepére fésülte kissé növesztett haját, hogy takarja a ritkuló fejtetőt.

-         Nott! Ne tagadd! Azt hiszed nem látjuk – vihogott Blaise és egymás tenyerébe csapkodtak Harperrel.

-         Melyikőtök írta! – méregette őket Nott.

-         Nem áruljuk el! – vihogtak egymásra pislogva.

-         Blaise te magadat szórakoztatod nem is minket – dőlt hátra Nott.

-         Ez szerintem is aranyos volt Nott! – jegyezte meg Tracey. – És igaz is! Nincs ebben semmi. Így szeretünk, ahogy vagy!

-         Egyetértek, én mindenkit úgy szeretek, ahogy van – mosolygott körbe Blaise.

-         Na persze! Gondolom a lányomat is terhesen szereted – morogta Draco.

-         Persze így is! – nevetett fel Blaise és a többség csatlakozott hozzá. Éjszakába nyúlóan szórakoztatta őket Blaise és alaposan leitatta a vendégeit, még a tiltakozó Pansyt is, akinek pedig nem lett volna szabad innia, és nem győzte hangsúlyozni, hogy Blaise így akarja eldönteni a két fél közti ellentétet, hogy őt, Pansyt lassan kigyilkolja. S mivel ezzel a felállással Draco is teljesen egyetértett, egymás ellen röhögtek Pansy tehetetlen tiltakozásán, aki hangoztatta, hogy neki politikai okokból vissza kell utasítania  az italt. Draco és Pansy hagyták el a Zabini birtokot elsőként, a hajnal első sugaraival. Blaise és Grainne pedig magukban megállapíthatták, hogy nem is sikerült rosszul ez a találkozás, ha ilyen sokáig maradtak a Malfoyok.