Blaise rohant le a lépcsőn ajtót nyitni. Szemei dülledtek, véreresek voltak. Egész kinézete zaklatott és zilált volt. Mérgesen meredt az ajtóban álló párra. Levakarhatatlan nyugalom látszott rajtuk. Csak a nő kéztördelésén látszott, hogy azért ideges.

-         Késtetek! – kezdte Blaise, s idegesen kapkodta a lábait a vissza az emeletre. A nő hullámzó fekete talárjában belépett. Ezüst minták futottak a bársonyanyagban, hideg volt a március.

-         Megkergült – állapította meg a magas szőke férfi s belökte maga mögött az ajtót. A lépcső felől ismét trappolás hallatszott  a férfi idegesen próbált illanóra gyújtani, de amikor remegő kezeiből már a harmadik szál is kiesett feladta a reménytelen próbálkozást.

-         Hol voltatok eddig? Már délelőtt elküldtem, hogy megkezdődött – lihegte Blaise, s dohogásba kezdett.

-         Hova siettünk volna? Hogy nézzük, ahogy rohangálsz le-meg fel a házban? – tette le csipkefátylát Pansy.

-         Mindjárt megszületik! Jaj, nekem! Megyek megnézem! – rohant vissza Blaise az emeletre. Draco komótosan gyújtott illanóra, egész nap megállás nélkül szívta Pansyval együtt.

-         Blaise! – rázta a fejét mosolyogva Pansy. – Milyen ideges apuka! Te bezzeg nem ilyen voltál – morogta Draco felé.

-         Érdekelt is engem… - vágta rá flegmán Draco.

-         Mondjátuk, ugye? – Blaise állt már megint lihegve az ajtóban. – Ugye nem szoktak belehalni a szülésbe? – nézett aggódva egyikről a másikra. – Belegondolva az én cicusom még olyan fiatal! Szegénykém!

-         Erre akkor kellett volna gondolnod mielőtt teherbe ejted – morogta Draco. Blaise már rohant is vissza az emeletre.

-         Dehogynem. Te is utódmániás voltál mint Nott – emelte ki a levendulaillanót a szelencéből Pansy.

-         Na jó, hát a fiam az érdekelt. De hogy veled mi lesz. Még örültem is volna ,ha magszabadulok tőled – vigyorgott gonoszul.

-         Persze. Azért ittad le magad apáddal a bárszalonban igaz? – kérdezte undok mosollyal Pansy.

-         Hát igen. Előre ünnepeltem, és életben maradtál, a csodába is. Taktikusabbnak kellett volna lennem – bólogatott Draco.- Te szaladgáló kerge macska gyere csak ide! – kiáltott ki Blaise-nek, aki ismét a lépcsőfokokat vette.

-         Mi az? – pihegett Blaise.

-         Bort nekünk! Ha már eljöttünk nézni a szenvedésed – vihogott Draco.

-         Jaj, hogyne! – Blaise lepakolta az öléből a konyhából felhalmozott bolondságokat és üvegek után keresgélt. – Itt vannak! – Blaise nem is nézte miket pakol az asztalra, gyorsan felállította az üvegeket és már menni készült.

-         Hé! Várj már te forgószél – intette le Draco.  –Hogy van a lányunk? – emelte meg a szemöldökét.

-         Hogy? Hát ööö… - Blaise megnyalta a szája szélét. – Nem tudom. Szörnyen. Azt hiszem. Nem engedem, hogy több gyerekünk legyen. Én őszülök ebbe bele – nézett az emelet felé Blaise. Nem jöttek le hangok, hiszen Grainne maga utasította, hogy anyjáék maradjanak ki ebből, nem szeretné, ha a fejéhez vágnák, hogy magának okozta. – Egész nap szaladgáltam nem bírok a fenekemen ülni – vihogta el magát Blaise és máris a lépcsőhöz menekült.

-         Blaise! Hát nem gondoltam volna, hogy ő tesz nagymamává – rázta a fejét Pansy.

-         Blaise! Fejezd már be a rohangálásod a frászt hozod az emberre – dörmögte idegesen Draco, ahogy a szélvészként rohanó Blaiset a pince felé látta elsuhanni.

-         Jaj bocsi! – vigyorgott be Blaise. – De hát te jó ég! Apa leszek! – nevetett és már az emeletre igyekezett. Hatalmas dörgéssel ugrált lefelé, s kikapta Pansy kezéből az illanót. – A tiedet is szeretem, most jó lesz ez – szívta Blaise gyorsan az illanót.  – Már nagyon hiányzott. S ez legalább meg van gyújtva  -nevetett, s meghúzta az egyik üveget. – Nos komolyan? Ugye nagyon kivételes esetben lehet belehalni a szülésbe? – nézett reménykedve Blaise rájuk.

-         Ellenkezőleg! – gonoszkodott Draco.

-         Ne szemétkedj vele Draco! – nézett rá Pansy. – Ez a világ legtermészetesebb dolga Blaise. Nem lesz semmi gond – nyugtatta a férfit.

-         Azt mondod? – szívta feszülten az illanót.

-         Persze – vihogott Draco. – Nézz csak Pansyra! Ő is belehalt a szüléseibe. Nem látod, hogy élőhalott? – röhögött, mire Pansy gyilkos pillantást küldött felé.

-         Pansy, komolyan élőhalott vagy? – meredt rá bambán Blaise.

-         Blaise te bekattantál! – kacagott Draco. – Felfogtad, hogy mit mondtam?

-         Hát, lehet, hogy nem – motyogta Blaise, de szemét már az emelet felé düllesztette. – Mh megyek vissza! – nyomta Pansy kezébe az illanót és felviharzott a szobába.

-         Azt hiszem bármit mondanánk neki süket lenne rá – állapította meg Draco.

-         Biztos elkényezteti Grainnet – nézett ábrándozva Pansy. – Bezzeg te nem ilyen voltál! Olyan dög vagy Draco! Minek is szültem neked gyereket – vágta hátra magát Pansy.

-         Azért szültél mert ez a feladatod. Ezért vettelek el – mosolygott gúnyosan Draco. – Meg sem érdemled a kényeztetést.

-         Olyan drága vagy, hogy emlékeztetsz a keserű sorsomra – durcáskodott Pansy.

-         Blaise! Állj már meg! – Draco szemében gonosz kis fény csillant. – Tudod annyira kedvet kaptunk tőletek, meg hát megirigyeltem tőled, hogy gyereked lesz…és nos…az a helyzet, hogy hamarosan nekünk is gyerekünk lesz. Pansy kisbabát vár – Blaise bambán meredt Dracora. Kinyitotta majd összecsukta a száját. Pansyra nézett.

-         Ha várnék sem Dracotól – morogta Pansy. – Draco fejezd be a baromkodásod!

-         Ühüm…értem – motyogta Blaise, majd a pincéből csörömpölés hallatszott.

-         Remélem nem dönti le a házat – hallgatódzott Draco. Blaise visszafelé igyekezett a kiskáddal.

-         Jah…Pansy..izé… Gratulálok! – nyögte be Blaise az ajtón és továbbsietett.

-         Megállapíthatom. Blaise agyi kapacitása a nullával egyenlő – vihogott Draco, s Whiskyt kortyolgatott. Blaise lélekszakadva rohant le. Csetlett botlott, majdnem felesett mindenben .sé beszuszogta.

-         Jesszusom, elkezdődött! Mindjárt… - Blaise nekiment  a korlátnak.  – mindjárt megszületik – lihegte idegesen és máris visszaszáguldott.

-         Mh. Azt hiszem ötször majdnem felesett a lépcsőben – számolta össze Draco. – És még nem is ivott – vigyorgott Pansyra.

Már este tizenegyet ütött az óra, amikor Blaise kimerülten tette be maga mögött a háló ajtaját. A karján egy apró csomagot tartott, az újszülött időnként panaszosan nyöszörgött, mire Blaise halkan suttogott neki. Grainne a széles franciaágyban aludt, Blaise lábai remegtek a fáradtságtól és az elgyengültségtől. Minden lépésnél lenézett a csöppségre, megvizsgálgatta, majd továbblépett. Nagy sokára leért a szalonba. Két izgatott szempár meredt rá. Pansy rohant hozzá, és lenézett a karjában tartott kisbabára.

-         Jaj Merlinkém! De gyönyörű! –csapta össze a kezét Pansy. Draco is mögé lépett és lenézett a puha pólyába takart apróságra.

-         Méghogy gyönyörű! Tiszta vörös a feje! És ráncos is! Csúnyaság! – vágta rá flegmán.

-         Draco! Már megint szemétkedik, ne is hallgass rá! – Pansy izgatottan kérte át a karjaiba a kicsit. Blaise kezéből szinte kikapta az unokáját. – Jaj de szép kislány vagy! Milyen szép kerek feje van! – simította át gyengéden Pansy, mire a kicsi panaszosan nyöszörögni kezdett. – Jól van na! Sss!  - Pansy a gyertyafényben csodálta a szép formás kislányt. Mosolyogva nézett fel Dracora, s a szürke szemekből szintén boldog fény csillogott le rá.

-         Nem tudom mit vagy úgy elszállva tőle. Grainne is volt ilyen szép – morogta Draco.

-         Blaise nagyon szép lányod született – fordult meg Pansy.

-         Persze, én csináltam. És az anyjára üt – vihogott Blaise. –na meg a nagyanyjára – kacsintott Pansyra.

-         Na és hogy fogjátok hívni? – emelte meg a szemöldökét Draco.

-         Sabine Zabini – vágta ki büszkén Blaise, feltette fájós lábait az asztalra és bort töltött magának. – Lefáradtam. Szegény Grainne mit érezhet, ha én így kidőltem. Pedig nem is én hoztam a világra – ingatta a fejét Blaise. Pansy szemlélte a kislányt ,aki lassan elszundított a karjaiban. Visszatette Blaise karjaiba a kicsit, s Blaise megállás nélkül szemlélte a lányát.

-         Apa lettem! Van egy lányom! – vigyorgott fel a házaspárra Blaise.

-         Na igen! Mi meg nagyszülők lettünk – morogta Draco.

-         Sabine cicám nyávogj egyet a nagypapinak – vihogott Blaise. A kislány békésen szuszogott.

-         Blaise megöregítettél minket – morcoskodott Pansy.

-         Dehogyis. Pansy cicám, ha nagyon szeretnéd neked is csinálok egy gyereket, és akkor ismét fiatal anyukának érezheted magad – kacsintott Blaise.

-         Ne tegyél ajánlatokat a feleségemnek! Épp elég, hogy a lányommal ezt tetted – mordult Draco. Blaise le nem vette a szemét a kicsiről. Figyelte az apró mocorgásait, a kis pisze orrát, apró fülecskéjét, az időnként meg megmoccanó ujjacskákat. Karjaiban melengette a kislányt, s nem bírt betelni vele.

-         El sem tudom mondani milyen boldog vagyok – súgta rekedten Blaise.

-         Majd nem leszel – vágta rá Draco.  –Amikor egész éjszaka sír! És nem hagy egy perc nyugtot sem. – Pansy ásítozva dőlt Draconak.

-         Na reggel megnézzük a fiatal anyukát is – mosolygott Blaisere, aki behelyezkedett a karosszékbe, hogy egész éjjel szemlélhesse a lányát, ahogy a karjaiban piheg.