Hallowen ünnepére érkeztek a vadászkastélyba. A következő héten, a család a Montmorency utcai házba költözködik télre. Blaise a vezetősége tagjait is meghívta a Malfoyok mellé.

-         Blaise még így, hogy nem nőzöl is egy egész hárem követ – vihogott rá Harper. Blaise, ha csak egy pillanatra is felállt a hétéves Sabine és a hatéves Zephyre apja nyomába eredt és fél méterre se maradtak volna le apjuktól. Most ahogy visszaült a fotelba, két lánya a fotel karfájára ült a két oldalára, s Zephyre mindenáron apjához akart bújni.

-         Azt mondod? – röhögött Blaise. – Nekem már fel se tűnik, hogy állandóan kismacskák vannak a nyomomban – nevetett, s a szemközt ülő Grainnere nézett. Az ölében a két éves Macaulayt tartotta, aki a sütőtököt már szanaszét kente magán, s Grainne most nem győzte törölgetni róla. A négy éves Zacharias pedig visíttatta az öccsét.

-         Zack, gyere ide, hagyjad most anyádékat! – intette magához fiúunokáját Pansy. A Kisfiú engedelmesen Draco és Pansy közé ült a kanapéra.

-         Pansy teljesen kisajátítja a fiaimat – állapította meg Blaise. – Mindig is fiús anya voltál Pansy – vihogott a nőre.

-         Te meg látom nagyon lányos lettél! A lányaid úgy csüngenek rajtad, mint karácsonyfán az égők – vágta rá Pansy.

-         Az ágyadba is magaddal viszed őket? – röhögött Harper.

-         Erre a lehetőségre még nem gondoltam. Bár amilyen szépek… - kacsintott a két kislányra Blaise, akik tejfogaikat kivillantva nevettek apjukra.

-         Apa én látom rajtad szeretnél egy ilyen babát igaz? – nézte Grainne, ahogy Draco egész este a hat hónapos Niobe Roset tartja a karjaiban, és gügyög neki.

-         Mi? – nézett fel Draco. – De lányom! A mi korunkban!?

-         Nem is látszik rajtatok! – nevetett Grainne.

-         Persze! Anyád bűbájjal tartja meg a hajszínét – vihogott Draco.

-         Komolyan Pansy? – hajolt előre Blaise, hogy jobban lássa a nő kleopátra ében haját. – Nem is gondoltam.

-         Draco! Fejezd ezt be! – morogta Pansy. – Mert mindjárt én is elmondom, hogy te meg a fogaidat növeszteted újra – tette hozzá undokul.

-         Most ezt muszáj volt elmondanod? – dühöngött Draco.

-         Hűha! – vihogott Blaise. – Na ne ijedjetek meg, hát én is rásegítek egy kicsit a fiatalságomra – kacsintott Grainnere.

-         Mi lehet a módszered Blaise, csak nem szex? – kacagott Harper.

-         Apa mi az a szex? – rázta meg Zephyre apja karját.

-         Mi hát ööö – Blaise zavartan vakargatta a nyakát, végül elröhögte magát. – olyan mocskok vagytok, muszáj ilyen szavakat használnotok a gyerekeim előtt? – nézett a barátaira Blaise.

-         Ez a kedvenc szavad? Most mi ezzel a probléma? – tiltakozott Nott is.

-         Figyelj Blaise! Most már azért befejezitek ezt a gyerekcsinálást ugye? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Hát nagyon remélem! Ennyi tényleg elég – vihogott Blaise. – Nem győzök óvatosan lépkedni, mert valami kismacska állandóan a lábam előtt kúszik, vagy utánam, vagy valahol. Most már tényleg kezdem azt érezni, hogy sok van belőlük – nevetett Blaise és megszorongatta a lányait.

-         Grainne? – nézett a lányára Pansy.

-         Igen. Elégedett vagyok – mosolygott Grainne.

-         Ennek igazán örülök – nevetett rá Blaise. – Én mindig igyekszem a nőket elégedetté tenni – vihorászott Blaise.

-         Nem beszélve  arról, hogy hihetetlenül nagy zajt tudnak csapni – morogta Nott.

-         Na igen. Szegény Nottra néhányszor ráijesztettek a kis pajkos nyávogásukkal – kacarászott Blaise a térdét csapkodva.

-         Még mindig abban a tévhitben vagyok, hogy Blaise egyedül van a kastélyban, és amikor egy bokor megül négyen megrohannak, hát az félelmetes tud lenni – bólogatott Nott.

-         Blaise! Soha nem gondoltuk volna, hogy így látunk majd – vihogott Harper. – Egy ilyen nagy családban, a gyerekeiddel körülvéve a feleségeddel az oldaladon!

-         Látjátok? – húzta fel a szemöldökét nevetve Blaise, s illanóra gyújtott. – Tudok én meglepetéseket okozni. Még mindig – belélegezte a szantálillatot, s elégedetten dőlt hátra. – Komoly családapa lettem – tette hozzá büszkén.

-         Komoly családapa? Aki a gyerekeivel viháncolt a konyhában az asztal alatt, felborítottatok mindent és szórtátok egymásra a lisztet? – nézte kétkedve Grainne.

-         Ja, hogy az is én voltam? – vihogott Blaise. – na jó hát ilyesmi is előfordult – nevette el magát Blaise.

-         Meg amikor háborúsdit játszottunk a fiúkkal a minap – morgott Draco. – Még most is fáj a derekam – tapogatta meg Draco a hátát.

-         Szuper unikornis voltál nagypapi – vihorászott Blaise.

-         Nevess csak te ördög! Minden őrültségbe belerángatsz a kismacskáiddal együtt – mérgelődött Draco.

-         Imádom, amikor így zsörtölődik – kacagott Pansy. – Van, hogy egész éjszaka ezt hallgatom, meg amiket mesél, hogy mit csinált az unokáival – simogatta meg Zack tarkójánál a tincseket.

-         Persze! Így akarom halálra untatni – röhögött Draco. – Jó taktika mi fiúk?  - kacsintott Blaise-ékre.

-         Hát eddig nem sok sikerrel jártál – állapította meg Nott. Mire összenevettek.

-         Hát tudjátok nem. Mert Pansy szerintem altatómesének hiszi, és elalszik – rázta a fejét Draco.

-         Pedig hidd el Blaise még nálad is ravaszabb terveket eszel ki , hogy már eltegyen láb alól – nevetett Pansy. – A múlt héten a fejünkre dőlt a baldachin. Akkora púp nőtt a fejemen, hogy Piton nem győzte keverni a balzsamokat.

-         Azta mindenit! – vihogott Blaise. – Akkor nagyon vadulhattatok! – kacsintott Dracora. – Jól nyomod öregem!

-         Hát igyekszik az ember – nevette el magát Draco. – Ellentétben veled én nem gyereket csinálok.

-         Hanem kárt! Hát tényleg sokkal jobb – gúnyolódott Pansy.

-         Ühüm – feleselt Draco. – Azért a ránk szakadt baldachin alatt te akartad, hogy befejezzük – Pansy elpirult és gyilkos pillantást küldött Draco felé.

-         Fejezd most már be! – sziszegte neki Pansy. A társaság hatalmas nevetésben tört ki.

-         Igen pont így mondta! – kacagott Draco, mire Pansy meglegyintette. Blaise majd lefordult a fotelról úgy nevetett.

-         Draco! Voldemort utódja vagyok! Hogy merészelsz nevetség tárgyává tenni? – suttogta, hogy csak Draco hallja.

-         Ugyan drágám, csak visszakapod a tegnap estét – húzta el gúnyosan a száját Draco.

-         Az egészen más téma – húzódott el Pansy.

-         Nem más téma! A fiam is ott volt! – sziszegte fagyosan Draco.

-         Más a magánélet és más a politika – nézett el Pansy. Draco visszarántotta, hogy ránézzen.

-         Mégis az én tervemet fogadtad el – súgta a nő fülébe.

-         Ezt most ne itt beszéljük meg – mosolygott Pansy zavartan körbe. Már többeknek feltűnt a sziszegő hűvös szóváltásuk.

-         De igenis! Deimos előtt akartál lejáratni?

-         Miért tenném ezt? És elfogadtam a terved nem? Most mit pattogsz?  - sziszegte hidegen Pansy.

-         Azért mert majd szétvet az ideg az utódlás miatt még nem kell rajtam levezetned! – suttogta flegma ajakbiggyesztéssel.

-         Jó, a politikai és magánéleti problémáinkat majd otthon megbeszéljük – zárta le a vitát Pansy. Blaise-ék nem is sejtették milyen feszültség húzódik már hónapok óta a Malfoyoknál. Az örököst várják már évek óta egyre türelmetlenebbül. És Deimos házasságából még egy lány sem született, nem hogy fiú. Négy év házasság gyermektelenül. Az egyenes ági utódlás pedig a legfontosabb. Amíg az egyik gyereküknél megállás nélkül születtek az unokák, a legfontosabb ágon a gyermekáldás váratott magára. Pansyt pedig Voldemort is szüntelen zaklatta a kérdéssel, míg Dracoék mindent megtettek, hogy Deimost megkíméljék minden felelősségre vonástól, a kérdés már kezdett égető problémává válni.

-         Add ide, felviszem lefektetni! – vette ki a kislányt Draco karjaiból Grainne.

-         Nos a legkisebb sírósabb? – kérdezte gúnyosan Draco.

-         Nem talált gonosz nagypapi – vihogott Blaise. – Egy gyerekem se volt igazán az a bömbölős típus – fújta ki a szantálillatot Blaise.  – Amint a karjaimba vettem őket, olyan békések lettek mind. Na persze egész éjszaka énekeltem nekik – vihorászott Blaise.

-         Még élvezted is mi? Leittad magad esténként és eldaloltál a gyereknek? – kacagott Harper.

-         Végülis? – nevetett Blaise. – Minden pici cicám egy tünemény volt – mosolygott Blaise, s szeretettel hordozta végig tekintetét a gyerekein. Tényleg igazuk van. Magáról sem gondolta volna, hogy egyszer így ül majd itt a szalonjában a kandallója előtt. A gyerekeivel körülvéve, pedig hány este ültek így. Grainne-el. S minden évben egyre több gyerek ülte körül őket. Blaise a fotelben illanózva gyönyörködött a családjában, Grainne odaadó kifogyhatatlan türelmében és nevetésében, a lába körül a szőnyegen játszadozó kicsiken. Egészen más vidámság és nevetés  volt ez, mint a régi, a cimborákkal, akik megmaradtak ugyan, de az első most már mégis a család lett. Blaise sok vendéget fogadott, sokan jöttek, többnyire mindig ugyanazok, de sűrűn és rendszeresen, s az italozások sem maradtak el. Az élete kiegészült a hiánnyal, és nem,  nem zátonyra futás lett a házassága, hanem hazatérés. Az ébenhajú, rózsaillatú, macskaszemű szép feleséghez, aki minden bolondozásban benne volt, akivel együtt nevelték a gyerekeiket. És Grainne mellett érezte azt, hogy igen, most már teljes az élete. Véget ért a szüntelen keresés, vergődés és imbolygás. Élete delére végre megállapodott. S megmaradhatott minden. A szantál, a bor, a harc. A levendula és a rózsa.