A hálószobában motoszkálás volt. Tehát itthon van. Könnyed lépéssel libbentem a hálóba. Iszogatott. Robusztus alkata volt. Talán még tetszett is titkon. Még eleinte, amikor jó volt még a szex. Hát az régen volt –húztam el gúnyosan a szám.

- Hol voltál te szajha? – dörrent rám.

- Na mi van, nem szórakoztad ki magad az éjszaka? – rúgtam le a cipőmet.

- Mindenki szeme láttára leléptél Voldemorttal kettesben? – Rodolphus gyors lendülettel vágott az ágyra. – Te kurva! Eddig legalább titokban csináltad az üzletet! Most meg mindenki szeme láttára szégyenítesz meg?

- most mit vagy úgy kikelve magadból – nyújtóztam unottan. – Hiszen te is csodálója vagy nemde?

- Az más! A feleségem szennyezi! – Feltépte a szoknyám és durván akart belém hatolni. Persze nem sikerült. Gúnyosan kacagtam.

- Te szerencsétlen, hiszen még normálisan meghágni sem tudod a feleséged – kacagtam, s ellöktem magamtól. Egyetlen pofonnal lökött vissza az ágyr.a Az orromból csattant a vér, éreztem a gyors folyását. Elemi erővel löktem el magamtól.

- Ááá! – felordított a fájdalomtól.

- Már megint megmartál te szajha! – arcán apró mély marási nyomok voltak.

- Megmondtam, hogy ne érj hozzám! –sziszegtem rá.

- Akkor érek, hozzád, amikor csak akarok – a felhoz nyomott és erőszakosan nyomult az ölembe az ujjaival. Éreztem ahogy a körme marja a hüvelyem falát. Felszisszentem a fájdalomtól.

- Te mocsok! – el akartam lökni, de elkapta a csuklóm és a falhoz szírotta.

- Megmondtam, hogy azt csinálsz, amit akarsz, amíg feltűnés nélkül csinálod. Eddig csak pletyka szintjén tudták a kis ügyeidet, de most… mi ütött beléd? – erőszakosan siklatta a vértől nedves szoros járatban az ujjait. Sötét szemekkel meredtem rá.

- Nem tehetek róla, hogy képtelen vagy még kielégíteni is – vágtam az arcába a tényt. Gyűlölte, hogy állandóan ezt hangoztatom. A kevés együtt töltött időnkben minden nap hozzávágtam a tényt. Pedig régen jó volt a szex. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy nem lesz sokáig az. Rodolphus már magában hordozta a kórt, amivel engem is megfertőzött. Ezért nem lehet gyerekünk. Ezért nem lehet sohasem gyerekem. Nem eshetek teherbe. Meddő lettem egy életre, a férjem hibájából. Azt hinnénk mágusok vagyunk. Minden csodára képesek. Varázslók, boszorkányok. És mégis létezik a nemi betegség. Amit Rodolphus ki tudja melyik nőjétől szedte össze, s amivel általa én is megfertőződtem. Értelmetlenné vált az életünk, a házasságunk. Egy teljes évig  kúráltak. Ami a Lestrange-oknál is oly fontos lenne az utód, azt nem Rodolphus és én fogjuk megadni, hanem Rabastanék. Rodolphus keményen fizet a fiatalkori hibájáért. Azóta gyakran előtörő fájdalmai vannak, és talán akkor képes közösülésre, ha elég sokat ivott. Gyermektelenül, csalódottan éltünk egymástól teljesen elhidegülve. Ez a kastély szinte csak az enyém volt. Ritkán bukkant fel. És akkor is csak egyet akart. Aztán vagy összejött vagy nem. Gyűlöltem azért amit tett velem. Még akkor is ha különösebben ne mvágytam arra, hogy kis Lestrange-porontyokat hozzak a világra. Később azonban…hiszen Voldemort is tudta. Talán személyesen Rodolphustól. Pedig szültem volna neki fiúkat. Voldemortnak. Amennyit csak akart volna. Akár az életem is odaadtam volna azért, hogy egy fiút szüljek neki. De nem így alakult. Van ahol már a varázslat is véges. Nevetséges helyzet, de így van.

- Vedd le rólam a mocskos kezed! –sziszegtem erőteljesen.

- Szeretnéd igaz? Tudod, írtózom a gondolattól, hogy alig egy órája még Voldemort járt benned. Még ha csodálom is azt nem viselem jól, ha a feleségem dugja.

- miért nem közlöd vele személyesen? – vigyorogtam a képébe, aminek újabb erős lökés lett az eredménye, már az egész öklét az ölembe nyomta. Majd szétfeszültem a fájdalomtól.

- Te rohadék!-  erősebb volt nálam, és esélyem se volt elérni a pálcám.  – Mi van, most nem a pálcád feldugásával próbálkozol? Pedig az hosszú és kemény ellentétben a sajátodéval – meredtem sötéten az arcába. Sokáig néztünk farkasszemet. Végre kihúzta az öklét. Véres volt végig.

- Látom humorodnál vagy Bella – törölte a talárjába a kezét. Behunytam a szemem. Ez most tényleg rohadtul fájt.  Gyors villanás és a kandallóhoz csapódott. Bevágta a fejét és  felüvöltött.

- Bella! Ne akard, hogy folytassam! – mordult rám.

- Nem is értem miért nem hóhérnak mentél Rodolphus! Az neked való kikapcsolódás lenne – vágtam hozzá gúnyosan. A combomra szivárgott a vérem. A fürdőbe léptem, nyitva hagytam az ajtót és a zuhany alá léptem.

- legalább fizetnének neked a szolgálataidért Bella! Akkor aztán meggazdagodnánk de úgy tényleg igazán! – kiáltotta be Rodolphus.

- Áh tudod rossz a tarifa – kiáltottam vissza. -  A közönséges aktust nem fizetik jól.

- Hát akkor használd másra is azt a kígyónyelvedet – röhögött fel.

- Te már a farkad mutogatásával is vagyonokat szereznél Rodolphus – kacagtam gúnyosan.

- Annyira jól néz ki?

- Dehogy. Elrettentő példaként jól mutatna a bordélyházak falán – elzártam a csapot és a kenőcsömet keresgéltem. Már nem először fordult elő, hogy Rodolphus agresszívan ért hozzám. Tehetetlen dühében persze. Csakis. Meg hát élvezte a kínzást, mint én. Most mélyen szántott a körme a bőrömbe. Ez érezhető volt. Fekete csipkeköntösben léptem ki. Rodolphus a kandalló előtt terült szét a kanapén és whiskyt iszogatott.  – Miért nem áztatod bele? – húztam gúnyos mosolyra a számat. – Talán feléled tőle.

- Na mesélj te kis pillangó! Milyen volt az éjszakád? – nézett rám Rodolphus. Áttetsző volt a köntösöm. Mohón tapadt rá a szemeivel. De hát hiába.

- Ha a dementorok kínoznák a lelkem a válaszért akkor sem felelnék – szándékosan illegettem magam előtte. Élvezet volt kínoznom őt, hogy úgysem tudja azt tenni velem, amit szeretne. De nem szólhatott semmit, mert elárulja magát. Hogy kíván. Még mindig. Még élt benne az első évünk emléke. Ha másban nem az ágyban azért egymásra találtunk régen.

- Nem is érdekel. Biztos untatnál vele – húzta el a száját Rodolphus. – Abban viszont nem kételedem, hogy Voldemortnak jó éjszakája volt veled.

- Neked erről már csak emlékeid lehetnek, hogy milyen egy éjszaka velem – nevettem gonoszul és illanóra gyújtottam.

- Kiszúrt velünk az élet.

- Csak a magad nevében beszélj! – fújtam felé a füstöt.

- Nem, én téged is magammal rántottalak jól tettem igaz? – nézett rám undokul.

- Hogyne! Végre nem tudsz rajtam kielégülni, ez a legnagyobb boldogság, csak ezt akartam mindig is – ásítoztam unottan. – Hogy hogy még itt Rodolphus. Nincs partner mára?

- Arra gondoltam te is jó partner lehetnél mára. Vetkőzz! – intett felém.

- Ne nevettess! – legyintettem. – Még a merevedésig se jutsz el – kacagtam gúnyosan.

- Azt mondtam vedd le ezt a vackot! – dörrent. Unottan néztem rá, de levettem a köntöst. – Gyere ide! – intett magához.

- Hagyjál! Mára elég volt a mocsokságodból! – sziszegtem.

- Érezni akarlak! Gyere már! A feleségem vagy!

- Bár ne lennék – fújtam a mennyezet felé a füstöt, de eleget tettem a kérésének. Lágyan ért hozzám, teljes ellentéteként az előzőnek. – mit akarsz? – türelmetlenkedtem. Megszívtam az illanót s kifújtam. Az ujjai a fenekemen siklottak, majd a hasamon, a mellemen.

- Gyönyörű vagy Bella! – suttogta halkan. – Gyűlöllek azért, hogy ennyire szép vagy, és mégsem élvezhetem ki. Pedig az enyém vagy. És gyűlölök minden férfit, aki élvezheti ezt a testet.  Nincs még egy ilyen érzéki erotikus test mint a tied – ujjai a lábam közé siklottak és finoman simogatott. – nem ma nem kaptál kielégülést érzem rajtad – morogta halkan. – Voldemort nem figyel az apróságokra. De én megadom neked – vigyorgott fel gúnyosan. Lehunyt szemmel szívtam az illanót és hagytam, hogy izgasson.

- Magadnak okoztad ezt Rodolphus – suttogtam halkan, s újra a számhoz emeltem az illanót.

- Igaz. Ha tudom, hogy téged vet nekem a sors, talán…talán nem engedek a kísértésnek aznap – morogta. – Kívánlak. Az illatod, a járásod, azt a riszáló csípődet és fenekedet – Rodolphus s ős is lehunyta a szemét egy pillanatra. – Izzik rólad az erotika és megértek minden férfit aki a hálódba zuhan.  A hajad. Merlinre Bella! Nincs még egy ilyen selymű haj, még egy ilyen szép fényes fekete hajzuhatag – megremegtem, elakadt a légzésem és bosszankodva éreztem a fájó hüvelyfalam szorítását. Még nem regenerálódott teljesen. De jó volt. Rodolphus mindig is jól csinálta. Régen is. Elléptem tőle.

- a látványodba szerettem bele, mert a lelked az maga a szenny – morogta Rodolphus.

- Hát a tiedről ne is beszéljünk – néztem rá undorodva.

- Elégetted még a gyűrűnket is – emlékezett Rodolphus.

- minek hordjak gyűrűt? Úgyse jelent semmit. Se nekem, se neked. És túlságosan emlékeztetett rád. És arra, hogy férjnél vagyok – szívtam meg az illanót.

- Milyen kegyetlenség is a jegygyűrű igaz? – nevetett fel Rodolphus.

- Mellesleg te sem hordod – meredtem rá undokul.

- Persze, mert túlságosan emlékeztet rád és arra, hogy feleségül vettelek – vágta vissza Rodolphus. – Visszamégy hozzá igaz?

- Igen – mondtam röviden.

- Gondoltam – bólintott Rodolphus.

- Vonz…a sötétsége… a lelke…

- Párodra találtál benne, épp olyan gonosz mint te – nevetett gúnyosan Rodolphus.

- Igen, én is így látom – suttogtam magam elé révedve. – És ez tetszik benne.

- Bella…

- Engeded?

- Ha nem tenném is kényszerítene – legyintett. – Már sejtettem, hogy kinézett magának.

- Miért nem mondtad?

- Mondom sejtettem. Nem tudtam. Hamarosan összegyűjti az embereket maga alá.

- Én ott leszek. Te?

- Lenne más választásunk? Én is azonosulok az eszméjével ,akár csak te.

- Akkor legalább ebben egyetértünk – biccentettem felé hűvösen. Igen. Voldemort iránti hűségünk megkérdőjelezhetetlen volt. Az enyém persze mindenkinél erősebb irányában. Az én odaadásomat senkisem tudta felülmúlni, de még talán a közelébe se érni. Imádtam őt lelkem minden csodálatával és odaadásával. Az eszméjét, a gonoszságát ,az erejét. És a közelében akartam lenni.