A torkán akadt a szó, mert hirtelen támadt egy ötlete... egy nagyon merész, de nem

kevésbé ígéretes ötlete... Zambini körülbelül egy perc múlva bemegy a hatodéves

mardekárosok kupéjába, ahol ott ül Malfoy is gyanútlanul, abban a hitben, hogy az övéi között

van... Ha ő, Harry észrevétlenül be tud osonni Zambini mögött, érdekes dolgokat láthat-hallhat.

Igaz, a kinti elvadult tájból ítélve legfeljebb félórányira lehetnek Roxmorts állomástól – de ha

egyszer senki nem hajlandó komolyan venni az aggodalmát, nincs más hátra, neki magának

kell bizonyítékot szereznie Malfoy ellen.

– Menjetek csak, majd találkozunk – súgta oda barátainak, s már ki is húzta hátizsákjából

a láthatatlanná tévő köpenyt.

– De hát mit...? – csodálkozott Neville.

– Majd elmondom!

Harry gyorsan magára terítette a köpenyt, és felzárkózott Zambini mögé. Ügyelt rá, hogy

zajtalanul lépkedjen, bár ez a zakatoló vonaton felesleges óvatosságnak tűnt.

A folyosó időközben szinte teljesen kiürült. A diákok visszatértek fülkéikbe, hogy

felöltsék az iskolai talárt, és összecsomagolják holmijaikat. A mardekáros fiú és láthatatlan

követője egykettőre elérték a keresett kupét; azonban hiába haladt Harry szorosan Zambini

mögött, nem sikerült vele együtt beosonnia a fülkébe. Jobb ötlet híján bedugta hát a lábát a

nyílásba, mikor Zambini be akarta csukni maga mögött a tolóajtót.

– Mi a fene van ezzel? – morogta dühösen a mardekáros, miután Harry lába a második

próbálkozását is meghiúsította.

Harry ekkor megfogta az ajtót, és teljes erőből visszalökte. A kilincset markoló Zambini a

váratlan rántástól elvesztette egyensúlyát, és Gregory Monstro ölébe huppant. Harry

kihasználta az ezt követő kavarodást, besurrant a fülkébe, és Zambini üres ülőhelyéről

elrugaszkodva felkapaszkodott a poggyásztartóra. Az volt a szerencséje, hogy Zambini és

Monstro összevesztek, és mindenki rajuk figyelt – ugyanis biztos volt benne, hogy a

tornamutatvány közben bokáig kilógott a lába a köpeny alól. Ráadásul egy rémisztő pillanatig

Úgy látta, mintha Malfoy tekintete követné a cipőjét – de aztán Monstro berúgta az ajtót, lelökte

magáról Zambinit, aki ziláltan leroskadt a helyére, Crak tovább olvasta a képregényét, Malfoy

pedig vihogva visszafeküdt az ülésre – ahol két helyet foglalt el –, és Pansy Parkinson ölébe

hajtotta a fejét. Harry meglehetősen kényelmetlen, összegömbölyödött testtartást vett fel,

nehogy egy porcikája is kilátsszon a köpeny alól. Pansyt nézte, aki olyan önelégült képpel

cirógatta Malfoy szőke haját, mintha a fél világ irigyelné tőle ezt a kitüntető feladatot. A kupé

mennyezetén himbálózó lámpák fényesen megvilágították a jelenetet: Harry akár együtt tudta

volna olvasni a képregényt az alatta ülő Crakkal.

– Na, mi volt, Zambini? – kérdezte Malfoy. – Mit akart Lumpsluck?

– Próbálja begyűjteni az olyan embereket, akiknek jó kapcsolataik vannak – felelte

Zambini, még mindig dühös pillantásokat vetve Monstro felé. – De nem talált túl sokat.

Úgy tűnt, Malfoy nem örül ennek az információnak.

– Kik voltak még ott? – kérdezte ingerülten.

– McLaggen, az a griffendéles...

– Ja igen, a nagybátyja fejes a minisztériumban – bólintott Malfoy.

– ...valami Belby a Hollóhátból...

– Nehogy már, az a hülye? – kotyogott közbe Pansy.

– ...meg Longbottom, Potter és az a Weasley csaj – fejezte be a felsorolást Zambini.

Malfoy félrelökte Pansy kezét, és felült.

– Meghívta Longbottomot?

– Gondolom, igen, mert hogy ott volt – felelte unottan Zambini.

– Mi a fenét akarhat tőle?

Zambini vállat vont.

– Az oké, hogy meg akarta nézni magának a drágalátos Pottert, a Kiválasztottat. – Malfoy

megvetően elfintorodott. – De a Weasley csajban mi érdekes van?

– Egy csomó srácnak tetszik – jegyezte meg Pansy, a szeme sarkából lesve Malfoy

reakcióját. – Még szerinted is jól néz ki, nem igaz, Blaise? Pedig tudjuk, hogy te milyen finnyás

vagy!

– Nem érdekel a mocskos kis véráruló, akárhogy néz ki! – felelte fagyosan Zambini.

A válasz szemlátomást elégedettséggel töltötte el Pansyt. Malfoy visszafeküdt az ölébe,

és kegyesen megengedte, hogy a lány tovább cirógassa a haját.

– Elég trágya ízlése van Lumpslucknak. Biztos már tök szenilis. Kár, mert az apám

szerint régen egész jó varázsló volt. Apám a kedvencei közé tartozott... Szerintem Lumpsluck

nem tudja, hogy a vonaton vagyok, különben...

– Nem biztos, hogy meghívott volna – rázta a fejét Zambini. – Az elején Nott apjáról

faggatott. Magyarázta, hogy régi barátok meg minden... De mikor mondtam, hogy az öreg

Nottot elkapták a minisztériumban, rögtön leszállt a témáról. És Nottot nem is hívta meg...

Szóval szerintem nem komálja a halálfalókat.

Malfoy dühösen összeszorította a száját, de aztán kipréselt magából egy száraz kacajt.

– Mit számít, hogy kit komál Lumpsluck és kit nem? Végül is ki ő? Egy hülye tanár. –

Malfoy színpadiasan ásított. – Különben is, lehet, hogy jövőre már nem is fogok a Roxfortba

járni – miért izgatna, hogy mit gondol rólam az a vén majom?

Pansy nyomban lekapta a kezét Malfoy fejéről.

– Mi az, hogy jövőre nem fogsz a Roxfortba járni? – kérdezte felháborodva.

– Azt sosem lehet tudni... – felelte Malfoy, egy vigyor árnyékával a szája sarkában. –

Lehet, hogy... lehet, hogy akkor már nagyobb és fontosabb feladataim lesznek.

A poggyásztartón kuporgó Harry szíve vadul kalapálni kezdett. Ehhez mit fog szólni

Ron és Hermione? Crak és Monstro nagy szemeket meresztettek – eddig nyilván sejtelmük se

volt Malfoy eljövendő nagyobb és fontosabb feladatairól. Zambini gőgbe merevedett arcára is

csodálkozás ült ki. Pansy gépiesen tovább cirógatta Malfoy haját – felháborodását ámulat

váltotta fel.

– Csak nem... mellette?

Malfoy vállat vont.

– Anyám azt akarja, hogy fejezzem be az iskolát, de szerintem manapság már egyáltalán

nem olyan fontos a képesítés. Ha a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat, azt hiszitek, érdekelni

fogja, kinek hány RBF-e meg RAVASZ-a van? A fenét... csak azt fogja nézni, hogy ki milyen

szolgálatot tett neki, ki hogyan bizonyította a hűségét.

– És te majd komoly szolgálatokat teszel neki, mi? – gúnyolódott Zambini. – Tizenhat

évesen, úgy, hogy még az iskolát se jártad ki?

– Most mondtam, öreg – felelte Malfoy, halkabbra fogva a hangját. – A Sötét Nagyurat

nem érdekli, hogy kijártam-e az iskolát. Talán olyan feladatot bíz rám, amihez nem kell iskolai

végzettség.

Crak és Monstro tátott szájjal ültek, akár két vízköpő szörny egy gótikus katedrálison.

Pansy úgy bámult Malfoyra. mint valami világcsodájára.

Malfoy, miután kellően kiélvezte a szavai keltette drámai hatást, az éjfekete ablak felé

bökött.–

Már látni a Roxfortot. Át kéne öltözni.

Harry, aki minden idegszálával Malfoyra figyelt, későn vette észre, hogy Monstro a

poggyásztartó felé nyúl. A mardekáros lerántotta ládáját, és közben halántékon ütötte vele

Harryt, aki felnyögött fájdalmában. Malfoy felkapta a fejét, és gyanakodva nézett a hang

irányába.

Harry nem félt Malfoytól, de azért cseppet se vágyott rá, hogy egy rakás undok

mardekáros leleplezze. A lüktető fájdalomtól könnybe lábadt szemmel elővette pálcáját, és

lélegzetvisszafojtva várta a fejleményeke!. Szerencsére úgy tűnt, Malfoy meggyőzte magát,

hogy csak képzelődött; kisvártatva levette tekintetét a poggyásztartótól, és társaihoz hasonlóan

talárba bújt. Azután bezárta a ládáját, s mikor a vonat rángatós lépéstempóra lassított, a vállára

kanyarított egy vadonatúj, vastag utazóköpenyt.

Harry látta, hogy a folyosó ismét megtelik emberekkel. Remélte, hogy Hermione és Ron

leszálláskor magukkal viszik a holmiját – ő nem mozdulhatott a helyéről, amíg a kupé ki nem

ürül. Mikor aztán a szerelvény egy utolsó rándulással megállt, Monstro nyomban feltépte az

ajtót, és egy csapat másodévest félrelökve kicsörtetett a folyosóra. Crak és Zambini sietve

követték.

– Menj csak előre – vetette oda Malfoy a várakozó Pansynak, aki szemlátomást abban

reménykedett, hogy kéz a kézben fognak leszállni. – Nekem még van itt egy kis dolgom.

Pansy csalódottan kiment, magára hagyva Malfoyt – és a poggyásztartón kuporgó

Harryt. Malfoy az ajtóhoz lépett, és lehúzta a sötétítőfüggönyt, hogy a folyosón elhaladó diákok

ne láthassanak be a kupéba. Azután visszament a ládájához, és újra kinyitotta.

Harry az izgalomtól szaporán dobogó szívvel figyelte a mardekáros fiú ténykedését.

Vajon mit rejteget Malfoy Pansy elől? Talán most fogja elővenni a titokzatos elromlott tárgyat,

amit mindenáron meg kell javítania?

– Petrificus totalus!

Malfoy hirtelen rászegezte pálcáját Harryre, s ő az átok hatására abban a

szempillantásban kényszerű mozdulatlanságba dermedt. A következő másodperceket úgy élte

át, mintha egy lassított felvétel szereplője lenne: tehetetlenül lefordult a poggyásztartóról,

hosszan zuhant, majd iszonyatos puffanással földet ért Malfoy lába előtt. A varázsköpeny a

háta alá került, nem takarta el többé groteszk magzatpózba merevedett testét. Egyetlen izmát,

egyetlen porcikáját se tudta mozdítani, csak feküdt, mint egy kődarab, és a fölé hajó Malfoyra

meredt.

– Hát jól sejtettem – szólt diadalmas vigyorral a fiú. – Hallottam, amikor Monstro

megütött a ládájával. És előtte, mikor Zambini visszajött, mintha valami fehér villant volna a

levegőben... – A pillantása elidőzött Harry cipőjén. – Miután Zambini bejött, bedugtad a lábad

az ajtóba, mi?

Malfoy pár másodpercre elhallgatott, és töprengve nézte Harryt. Azután folytatta:

– Nem hallottál semmi fontosat, Potter. De ha már itt vagy...

Teljes erőből beletaposott Harry arcába. Harry érezte, hogy eltörik az orra, és ömleni

kezd belőle a vér.

– Vedd úgy, hogy ezt apám küldte. És most jó éjt...

Malfoy kirángatta Harry alól a láthatatlanná tévő köpenyt, és gondosan letakarta vele a

fiú görcsbe dermedt testét.

– Majd ha Londonba ér a vonat, talán megtalál valaki. Viszlát pár nap múlva, Potter...

vagy soha.

Azzal Harry kezére taposva az ajtóhoz lépett, és kiment a fülkéből.

Draco Malfoy épp az arcbataposási jelenetet játszotta és

mutogatta el, s produkcióját asztaltársai harsány nevetéssel és tapssal jutalmazták. Harry dühe

újra fellángolt; lekapta Malfoyról a szemét, és a gyümölcslepényére meredt. Mit nem adna érte,

ha szemtől szemben megküzdhetne Malfoyjal!

Argus Frics a fülénél fogva vonszolta feléjük Draco Malfoyt.

– Lumpsluck professzor! – sípolta a gondnok, dülledt szemében a csínytevő-vadászat

gyújtotta eszelős fénnyel –, ez a tanuló egy fenti folyosón ólálkodott. Azt állítja, hogy meghívást

kapott az ön fogadására, de késve indult el. Valóban meghívta őt, professzor úr?

Malfoy dühösen kiszabadította magát Frics markából.

– Jó, elismerem, nem vagyok meghívva! – csattant fel. – Be akartam szökni! Most

elégedett?

– Nem vagyok elégedett – felelte Frics, de szavaira rácáfolt az arcára kiülő végtelen

káröröm. – Erre most csúnyán ráfizetsz! Nem megmondta az igazgató úr, hogy külön engedély

nélkül nincs éjjeli mászkálás, mi?

– Hagyja csak, Argus, hagyja – legyintett nagylelkűen Lumpsluck. – Karácsony van, és

nem bűn, ha valaki el akar jönni egy partira. Ez egyszer eltekintünk a büntetéstől. Maradhatsz,

Draco.

Hogy Frics erre csalódott és felháborodott képet fog vágni, az megjósolható volt. De az

már gondolkodóba ejtette Harryt, hogy Malfoy vajon miért tűnik majdnem ugyanolyan

csalódottnak. És miért néz Piton mérgesen és – lehetséges volna – kissé riadtan Malfoyra?

De mire Harry egyáltalán felfogta, mit lát, addigra Frics már bosszankodva elcsoszogott,

Malfoy mosolyba rendezte vonásait, és köszönetet mondott Lumpslucknak, Piton arca pedig

ismét kifürkészhetetlenné vált.

– Ugyan, semmiség, semmiség... – söpörte félre Malfoy hálálkodását Lumpsluck. – Végül

is ismertem a nagyapádat...

– Mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt önről, uram – sietett hízelegni Malfoy. – Azt

mondta, ön a legkiválóbb bájitalfőző, akit ismer...

Harry rábámult Malfoyra. Nem a nyalizást tartotta figyelemre méltónak – Malfoy öt éve

ugyanezt művelte Pitonnal –, hanem hogy Malfoy valóban kissé betegnek tűnt. Hosszú idő óta

először látta közvetlen közelről a mardekáros fiút, s most megfigyelte, hogy szeme alatt sötét

karikák húzódnak, s a bőre egyértelműen szürkés árnyalatú.

– Beszédem van veled, Draco – szólalt meg hirtelen Piton.

– Ejnye, Perselus – brummogta újabb csuklások közepette Lumpsluck. – Karácsony van,

ne légy túl szigorú...

– Házvezető tanáraként el tudom dönteni, milyen mértékű szigor a helyénvaló – felelte

hűvösen Piton. – Gyere velem Draco!

Azzal kivált a társaságból, s Malfoy kelletlenül követte. Harry egy pillanatig tétovázott,

aztán Lunához fordult: – Mindjárt visszajövök. Ki kell mennem öh... vécére.

– Menj csak – felelte vidoran Luna, s Harry távoztában még hallani vélte, hogy a lány

tovább ecseteli a Rotfang-összeesküvés részleteit Trelawney professzornak, aki lelkes

érdeklődést mutatott a téma iránt.

A folyosó üres volt, így Harry a dolgozószobából kilépve nyomban elővehette és magára

teríthette a láthatatlanná tévő köpenyt. Pitont és Malfoyt megtalálnia viszont már nem volt

ilyen könnyű. Futva indult el a folyosón, hisz lépteinek zaját elnyomta a Lumpsluck szobájából

kiáradó zeneszó és zsibongás. Piton levitte volna Malfoyt a saját alagsori irodájába? Vagy

visszakísérte őt a mardekárosok klubhelyiségébe? Harry mindenesetre rátapasztotta a fülét

minden egyes ajtóra, ami mellett elhaladt, mígnem a folyosó végén, az utolsó teremből

hangokat vélt hallani. Fellobbanó izgalommal kuporodott le a kulcslyuk elé.

– ...nem hibázhatsz, Draco, mert ha kicsapnak...

– Nem érti, hogy nem volt hozzá semmi közöm?

– Remélem, igazat mondasz, mert ez rettenetesen ügyetlen és ostoba dolog volt. Máris

felmerült a gyanú, hogy benne volt a kezed.

– Ki gyanúsít engem? – dühöngött Malfoy. – Utoljára mondom, nem én voltam! Annak a

Bellnek biztos van valami ellensége, akiről nem tudnak... Ne nézzen így rám! Tudom, hogy

mire készül, nem vagyok teljesen hülye, de nem fog összejönni!

Egy pillanatig csend volt, aztán Piton halkan így szólt:

– Á... látom, Bellatrix nénéd megtanított az okklumenciára. Milyen gondolatokat

próbálsz eltitkolni a mestered elől, Draco?

– Előle semmit nem akarok eltitkolni! De maga ne ártsa bele magát!

Harry még erősebben rányomta a fülét a kulcslyukra. Mi történhetett, hogy Malfoy így

beszél Pitonnal? Azzal a Pitonnal, akit mindig is mélyen tisztelt, sőt szeretett?

– Szóval ezért kerülsz engem év eleje óta. Féltél, hogy beleavatkozom a dolgodba? Ha

bárki más venné a bátorságot, hogy sorozatos felszólítások után se jelenjen meg a szobámban...

– Küldjön büntetőmunkára! – acsargott Malfoy. – Jelentsen fel Dumbledore-nál!

Egy pillanatig megint csend volt.

– Nagyon jól tudod, hogy egyiket sem akarom tenni – felelte végül Piton.

– Akkor ne hívogasson a szobájába!

– Figyelj rám! – Piton annyira lehalkította hangját, hogy Harrynek szinte bele kellett

préselnie a fülét a kulcslyukba, hogy értse a szavait. – Segíteni próbálok neked. Megesküdtem