A folyosó időközben szinte teljesen kiürült. A diákok visszatértek fülkéikbe, hogy

felöltsék az iskolai talárt, és összecsomagolják holmijaikat. A mardekáros fiú és láthatatlan

követője egykettőre elérték a keresett kupét; azonban hiába haladt Harry szorosan Zambini

mögött, nem sikerült vele együtt beosonnia a fülkébe. Jobb ötlet híján bedugta hát a lábát a

nyílásba, mikor Zambini be akarta csukni maga mögött a tolóajtót.

– Mi a fene van ezzel? – morogta dühösen a mardekáros, miután Harry lába a második

próbálkozását is meghiúsította.

Harry ekkor megfogta az ajtót, és teljes erőből visszalökte. A kilincset markoló Zambini a

váratlan rántástól elvesztette egyensúlyát, és Gregory Monstro ölébe huppant. Harry

kihasználta az ezt követő kavarodást, besurrant a fülkébe, és Zambini üres ülőhelyéről

elrugaszkodva felkapaszkodott a poggyásztartóra. Az volt a szerencséje, hogy Zambini és

Monstro összevesztek, és mindenki rajuk figyelt – ugyanis biztos volt benne, hogy a

tornamutatvány közben bokáig kilógott a lába a köpeny alól. Ráadásul egy rémisztő pillanatig

Úgy látta, mintha Malfoy tekintete követné a cipőjét – de aztán Monstro berúgta az ajtót, lelökte

magáról Zambinit, aki ziláltan leroskadt a helyére, Crak tovább olvasta a képregényét, Malfoy

pedig vihogva visszafeküdt az ülésre – ahol két helyet foglalt el –, és Pansy Parkinson ölébe

hajtotta a fejét. Harry meglehetősen kényelmetlen, összegömbölyödött testtartást vett fel,

nehogy egy porcikája is kilátsszon a köpeny alól. Pansyt nézte, aki olyan önelégült képpel

cirógatta Malfoy szőke haját, mintha a fél világ irigyelné tőle ezt a kitüntető feladatot. A kupé

mennyezetén himbálózó lámpák fényesen megvilágították a jelenetet: Harry akár együtt tudta

volna olvasni a képregényt az alatta ülő Crakkal.

– Na, mi volt, Zambini? – kérdezte Malfoy. – Mit akart Lumpsluck?

– Próbálja begyűjteni az olyan embereket, akiknek jó kapcsolataik vannak – felelte

Zambini, még mindig dühös pillantásokat vetve Monstro felé. – De nem talált túl sokat.

Úgy tűnt, Malfoy nem örül ennek az információnak.

– Kik voltak még ott? – kérdezte ingerülten.

– McLaggen, az a griffendéles...

– Ja igen, a nagybátyja fejes a minisztériumban – bólintott Malfoy.

– ...valami Belby a Hollóhátból...

– Nehogy már, az a hülye? – kotyogott közbe Pansy.

– ...meg Longbottom, Potter és az a Weasley csaj – fejezte be a felsorolást Zambini.

Malfoy félrelökte Pansy kezét, és felült.

– Meghívta Longbottomot?

– Gondolom, igen, mert hogy ott volt – felelte unottan Zambini.

– Mi a fenét akarhat tőle?

Zambini vállat vont.

– Az oké, hogy meg akarta nézni magának a drágalátos Pottert, a Kiválasztottat. – Malfoy

megvetően elfintorodott. – De a Weasley csajban mi érdekes van?

– Egy csomó srácnak tetszik – jegyezte meg Pansy, a szeme sarkából lesve Malfoy

reakcióját. – Még szerinted is jól néz ki, nem igaz, Blaise? Pedig tudjuk, hogy te milyen finnyás

vagy!

– Nem érdekel a mocskos kis véráruló, akárhogy néz ki! – felelte fagyosan Zambini.

A válasz szemlátomást elégedettséggel töltötte el Pansyt. Malfoy visszafeküdt az ölébe,

és kegyesen megengedte, hogy a lány tovább cirógassa a haját.

– Elég trágya ízlése van Lumpslucknak. Biztos már tök szenilis. Kár, mert az apám

szerint régen egész jó varázsló volt. Apám a kedvencei közé tartozott... Szerintem Lumpsluck

nem tudja, hogy a vonaton vagyok, különben...

– Nem biztos, hogy meghívott volna – rázta a fejét Zambini. – Az elején Nott apjáról

faggatott. Magyarázta, hogy régi barátok meg minden... De mikor mondtam, hogy az öreg

Nottot elkapták a minisztériumban, rögtön leszállt a témáról. És Nottot nem is hívta meg...

Szóval szerintem nem komálja a halálfalókat.

Malfoy dühösen összeszorította a száját, de aztán kipréselt magából egy száraz kacajt.

– Mit számít, hogy kit komál Lumpsluck és kit nem? Végül is ki ő? Egy hülye tanár. –

Malfoy színpadiasan ásított. – Különben is, lehet, hogy jövőre már nem is fogok a Roxfortba

járni – miért izgatna, hogy mit gondol rólam az a vén majom?

Pansy nyomban lekapta a kezét Malfoy fejéről.

– Mi az, hogy jövőre nem fogsz a Roxfortba járni? – kérdezte felháborodva.

– Azt sosem lehet tudni... – felelte Malfoy, egy vigyor árnyékával a szája sarkában. –

Lehet, hogy... lehet, hogy akkor már nagyobb és fontosabb feladataim lesznek.

A poggyásztartón kuporgó Harry szíve vadul kalapálni kezdett. Ehhez mit fog szólni

Ron és Hermione? Crak és Monstro nagy szemeket meresztettek – eddig nyilván sejtelmük se

volt Malfoy eljövendő nagyobb és fontosabb feladatairól. Zambini gőgbe merevedett arcára is

csodálkozás ült ki. Pansy gépiesen tovább cirógatta Malfoy haját – felháborodását ámulat

váltotta fel.

– Csak nem... mellette?

Malfoy vállat vont.

– Anyám azt akarja, hogy fejezzem be az iskolát, de szerintem manapság már egyáltalán

nem olyan fontos a képesítés. Ha a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat, azt hiszitek, érdekelni

fogja, kinek hány RBF-e meg RAVASZ-a van? A fenét... csak azt fogja nézni, hogy ki milyen

szolgálatot tett neki, ki hogyan bizonyította a hűségét.

– És te majd komoly szolgálatokat teszel neki, mi? – gúnyolódott Zambini. – Tizenhat

évesen, úgy, hogy még az iskolát se jártad ki?

– Most mondtam, öreg – felelte Malfoy, halkabbra fogva a hangját. – A Sötét Nagyurat

nem érdekli, hogy kijártam-e az iskolát. Talán olyan feladatot bíz rám, amihez nem kell iskolai

végzettség.

Crak és Monstro tátott szájjal ültek, akár két vízköpő szörny egy gótikus katedrálison.

Pansy úgy bámult Malfoyra. mint valami világcsodájára.

Malfoy, miután kellően kiélvezte a szavai keltette drámai hatást, az éjfekete ablak felé

bökött.–

Már látni a Roxfortot. Át kéne öltözni.

Harry, aki minden idegszálával Malfoyra figyelt, későn vette észre, hogy Monstro a

poggyásztartó felé nyúl. A mardekáros lerántotta ládáját, és közben halántékon ütötte vele

Harryt, aki felnyögött fájdalmában. Malfoy felkapta a fejét, és gyanakodva nézett a hang

irányába.

Harry nem félt Malfoytól, de azért cseppet se vágyott rá, hogy egy rakás undok

mardekáros leleplezze. A lüktető fájdalomtól könnybe lábadt szemmel elővette pálcáját, és

lélegzetvisszafojtva várta a fejleményeke!. Szerencsére úgy tűnt, Malfoy meggyőzte magát,

hogy csak képzelődött; kisvártatva levette tekintetét a poggyásztartótól, és társaihoz hasonlóan

talárba bújt. Azután bezárta a ládáját, s mikor a vonat rángatós lépéstempóra lassított, a vállára

kanyarított egy vadonatúj, vastag utazóköpenyt.

Harry látta, hogy a folyosó ismét megtelik emberekkel. Remélte, hogy Hermione és Ron

leszálláskor magukkal viszik a holmiját – ő nem mozdulhatott a helyéről, amíg a kupé ki nem

ürül. Mikor aztán a szerelvény egy utolsó rándulással megállt, Monstro nyomban feltépte az

ajtót, és egy csapat másodévest félrelökve kicsörtetett a folyosóra. Crak és Zambini sietve

követték.

– Menj csak előre – vetette oda Malfoy a várakozó Pansynak, aki szemlátomást abban

reménykedett, hogy kéz a kézben fognak leszállni. – Nekem még van itt egy kis dolgom.

Pansy csalódottan kiment, magára hagyva Malfoyt – és a poggyásztartón kuporgó

Harryt. Malfoy az ajtóhoz lépett, és lehúzta a sötétítőfüggönyt, hogy a folyosón elhaladó diákok

ne láthassanak be a kupéba. Azután visszament a ládájához, és újra kinyitotta.

Harry az izgalomtól szaporán dobogó szívvel figyelte a mardekáros fiú ténykedését.

Vajon mit rejteget Malfoy Pansy elől? Talán most fogja elővenni a titokzatos elromlott tárgyat,

amit mindenáron meg kell javítania?

– Petrificus totalus!

Malfoy hirtelen rászegezte pálcáját Harryre, s ő az átok hatására abban a

szempillantásban kényszerű mozdulatlanságba dermedt. A következő másodperceket úgy élte

át, mintha egy lassított felvétel szereplője lenne: tehetetlenül lefordult a poggyásztartóról,

hosszan zuhant, majd iszonyatos puffanással földet ért Malfoy lába előtt. A varázsköpeny a

háta alá került, nem takarta el többé groteszk magzatpózba merevedett testét. Egyetlen izmát,

egyetlen porcikáját se tudta mozdítani, csak feküdt, mint egy kődarab, és a fölé hajó Malfoyra

meredt.

– Hát jól sejtettem – szólt diadalmas vigyorral a fiú. – Hallottam, amikor Monstro

megütött a ládájával. És előtte, mikor Zambini visszajött, mintha valami fehér villant volna a

levegőben... – A pillantása elidőzött Harry cipőjén. – Miután Zambini bejött, bedugtad a lábad

az ajtóba, mi?

Malfoy pár másodpercre elhallgatott, és töprengve nézte Harryt. Azután folytatta:

– Nem hallottál semmi fontosat, Potter. De ha már itt vagy...

Teljes erőből beletaposott Harry arcába. Harry érezte, hogy eltörik az orra, és ömleni

kezd belőle a vér.

– Vedd úgy, hogy ezt apám küldte. És most jó éjt...

Malfoy kirángatta Harry alól a láthatatlanná tévő köpenyt, és gondosan letakarta vele a

fiú görcsbe dermedt testét.

– Majd ha Londonba ér a vonat, talán megtalál valaki. Viszlát pár nap múlva, Potter...

vagy soha.

Azzal Harry kezére taposva az ajtóhoz lépett, és kiment a fülkéből.

A megszólítottak épp csak kimondták egy „kösz, jól”-t, mikor már nyílt is a terem ajtaja,

és kitüremkedett rajta Lumpsluck hasa. Az öreg varázsló bajuszkanyarító mosollyal fogadta a

bevonuló diákokat, Harryt és Zambinit pedig külön is köszöntötte.

Tartunk egy kis összejövetelt néhány nagy

reményű ifjú részvételével. Eljön McLaggen, Zambini, a bájos Melinda Bobbin – őt talán még

nem is ismered. A családjának patikái vannak szerte az országban – és persze remélem, hogy

Granger kisasszony is szerencséltet bennünket

Halkabban! – szólt rá riadtan Hermione, és gyorsan körülnézett, hogy hallgatja-e őket

valaki. A szomszédos asztalnál ülő két varázsló élénk érdeklődéssel nézte Harryt, s Zambini is

ott ácsorgott nem messze tőlük, egy oszlopnak támaszkodva. – Megértem, hogy fel vagy

háborodva, hisz a te örökségedet lopkodja...

Harry félrenyelte a vajsört – az eddig eszébe se jutott, hogy a Grimmauld téri ház teljes

berendezésével együtt az övé.

– Így van, engem lopott meg! – köhögte. – Naná, hogy nem örült, amikor meglátott!

Esküszöm, hogy rosszban sántikálok... vagy ha nem én, akkor Malfoy.

A pergamenlapon azon nyomban láthatóvá vált a Tekergők Térképe a kastély összes

emeletének részletes alaprajzával s a Roxfortban tartózkodókat jelölő névcímkés fekete

pontokkal.

– Segíts megkeresni Malfoyt! – szólt izgatottan Harry.

Letette a térképet az ágyra, és Ronnal fölé hajoltak.

– Megvan! – kiáltott fel egy perc múltán Ron. – A Mardekár klubhelyiségében ül

Parkinsonnal, Zambinivel, Crakkal és Monstróval...