Piton több átkot tudott, amikor az iskolába

került, mint mások hetedéves korukban, és abba a mardekáros bandába

tartozott, amelyiknek jóformán az összes tagja halálfaló lett.

Sirius az ujjain számolta a neveket.

– Rosier és Wilkes – mindkettővel végeztek az aurorok úgy egy évvel

Voldemort bukása előtt. Lestrange-ék – ők összeházasodtak – most

mindketten az Azkabanban vannak. Avery – ő tudtommal kimagyarázta

magát; azt mondta, végig az Imperius-átok hatása alatt állt – ő szabadlábon

van. De amennyire tudom, Pitonnal szemben sose merült fel a vád, hogy

halálfaló lenne – nem mintha ez bármit is garantálna. Rengetegen vannak,

akiket nem vontak felelősségre. Piton pedig elég agyafúrt ahhoz, hogy

elkerülje a bajt.

– Piton jól ismeri Karkarovot, de ezt nem akarja nagydobra verni –

jegyezte meg Ron.

– Igen, látnod kellett volna Piton képét, mikor Karkarov tegnap megjelent

az órán! – tódította Harry. – Karkarov beszélni akart Pitonnal. Látszott rajta,

hogy be van ijedve, és szemrehányást tett Pitonnak, hogy az kerüli őt. Aztán

mutatott neki valamit a karján, de sajnos nem láttam, mit.

– Mutatott neki valamit a karján? – ismételte értetlen csodálkozással Sirius,

és töprengve beletúrt a hajába. Azután vállat vont. – Nincs ötletem… De ha

Karkarov tényleg fél, és éppen Pitonhoz fordul…

Voldemort tett egy lépést jobbra. Mr. Malfoy és a következő csuklyás

között két embernyi rés tátongott. Voldemort elgondolkodva megállt az üres

helyek előtt.

– Lestrange-éknak kellene itt állniuk – szólt. – De ők az Azkabanban

sínylődnek. Ők hűségesek voltak. Inkább vállalták a rabságot, de nem

tagadtak meg engem… Ha majd leomlanak az Azkaban falai, Lestrange-éknak

királyi jutalomban lesz részük. A dementorok mellénk állnak… ők

természetes szövetségeseink… Visszahívjuk a száműzött óriásokat… Magam

köré gyűjtöm odaadó szolgáimat, és rettenetes szörnyek egész hadát uszítom

ellenségeinkre…

Harry azonban már az Andromeda-féle lyuktól balra felírt nevet nézte:

Bellatrix Blackét, amit dupla vonal kötött össze Rodolphus

Lestrange-dzsel.

– Lestrange...

A név furcsa hatással volt rá: ismerősnek érezte, s bár nem emlékezett rá,

hol hallotta, kicsit összeszorult tőle a gyomra.

– Ők az Azkabanban vannak – morogta Sirius.

Harry kérdő tekintettel nézett rá.

– Bellatrixot és a férjét, Rodolphust az ifjabb Barty Kuporral együtt

csukták le – magyarázta kelletlenül Sirius. – Rodolphus fivére, Rabastan is

akkor került be.

Harry most már el tudta helyezni az emléket. Bellatrix Lestrange-et a

merengőben látta – abban a különös edényben, amiben Dumbledore

professzor gondolatai és emlékei egy részét tárolta. Bellatrix volt az a

magas, fekete hajú, hosszú szempillájú nő, aki a bíróság előtt is hitet tett

Voldemort mellett; büszkén vállalta, hogy bukása után is kereste a

nagyurat, és bizonygatta, hogy egy napon hűsége elnyeri jutalmát.

– Sose mondtad, hogy ő a te...

– Mit számít, hogy az unokatestvérem? – vágott közbe ingerülten Sirius. –

Ezeket én nem tekintem a rokonaimnak. Őt pedig aztán végképp nem.

Annyi idős voltam, mint most te, amikor utoljára találkoztam vele, ha nem

számítjuk, hogy láttam, amikor behozták az Azkabanba. Azt hiszed,

büszke vagyok az ilyen rokonságra?

Harrynek elakadt a lélegzete. A tágas pinceterem, amelybe az ajtó nyílt,

hátborzongatóan ismerős volt. Nem azért, mert látta már ezt a helyiséget,

hanem mert volt már benne: ide röpítette őt Dumbledore merengője, itt

nézte végig a tárgyalást, amelyen a Lestrange házaspárt életfogytig tartó

azkabani fogságra ítélték.

A rongyok között száraz kenyérhéjak és penészes sajtdarabok

hevertek, a sarokban pedig pénzdarabok és különféle kisebb tárgyak

csillantak meg – Harry gyanította, hogy az Sipor kincseskamrája: azok a

tárgyak, amelyeket sikerült megmentenie Sirius lomtalanító akciója idején.

A gyűjtemény részét képezték az ezüstkeretes családi fotók is. Üvegük

összetört ugyan, de fekete-fehér lakóik még mindig dölyfösen néztek a

világba. Harry gyomra összeszorult, mikor felfedezte köztük Bellatrix

Lestrange-et, azt a fényes fekete hajú, seprűs pillájú nőt, akinek a

tárgyalását végignézte Dumbledore merengőjében. Sipor szemlátomást

különösen nagy becsben tartotta ezt a képet: Magifix-csíkkal úgy-ahogy

összeragasztotta törött üvegét, s az összes többi fotó elé állította.

Én tudtam – szólt csüggedten Harry. – Dumbledore-tól... De megígértem,

hogy nem mondom el senkinek. Ezért került Bellatrix Lestrange az

Azkabanba: a Cruciatus-átokkal kínozta Neville szüleit.

– Bellatrix Lestrange tette ezt velük? – szörnyülködött Hermione. – Az a

nő, akinek a képét Sipor a fészkében őrzi?

Bellatrix Lestrange, megkínozta és a tébolyba kergette Frank és Alice

Longbottomot.

A Mágiaügyi Minisztérium tegnap késő este bejelentette, hogy elítéltek egy

csoportja szökést hajtott végre az Azkabanból.

Cornelius Caramel a miniszteri dolgozószobában tartott sajtótájékoztatón

megerősítette, hogy tegnap a kora esti órákban tíz szigorúan őrzött bűnöző

kitört a varázslóbörtönből. A miniszter hozzáfűzte, hogy a szökevények

jelentette rendkívüli veszély miatt tájékoztatta a mugli miniszterelnököt a

történtekről.

„Sajnálatos módon hasonló helyzetbe kerültünk, mint két és fél éve, s

tömeggyilkos Sirius Black szökésekor – nyilatkozta tegnap este Caramel. –

A két esemény gyaníthatóan összefügg egymással. Effajta tömeges kitörés

csak külső segítséggel hajtható végre. Felhívnám rá a figyelmet, hogy

Black, akinek az Azkaban történetében elsőként sikerült szökést

végrehajtania, ideális helyzetben volt hozzá, hogy egy ilyen akciót

megszervezzen. Valószínűsíthető, hogy a szökevények, akik között ott van

Black unokahúga, Bellatrix Lestrange is, bandába gyűlnek Black

vezetésével. Természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy kézre

kerítsük a bűnözőket. Ezúton szeretném fokozott éberségre és óvatosságra

inteni a varázslóközösség tagjait. Kérem, semmi esetre se próbálkozzanak

a veszélyes szökevények feltartóztatásával”

Az, hogy szüleinek megkínzója kiszabadult rabságából, furcsa, sőt kissé

riasztó változást hozott a fiú viselkedésében. Neville a szünet óta egyszer

se említette kórházi találkozását Harryékkel – a három jó barát ezt látva

szintén hallgatott a dologról – és Bellatrix Lestrange szökéséhez sem

fűzött kommentárt.

Elsétáltak a Dervish és Durran felé. A bolt kirakata előtt néhány roxmortsi

lakos ácsorgott; nem az árukat nézegették, hanem az üvegre kiragasztott

plakátot. Harry és Cho közeledtére félrehúzódtak, s Harry ismét szembe

találta magát a tíz szökött halálfaló képével. A szöveg szerint a Mágiaügyi

Minisztérium ezer galleon jutalmat ajánlott fel azoknak, akik

információval szolgálnak a szökevények hollétéről.

– Milyen furcsa – jegyezte meg a fotókat nézegetve Cho. – Mikor az a

Sirius Black lelépett, Roxmortsban nyüzsögtek a dementorok. Most tíz

halálfaló szökött meg, de egyetlen dementor sincs sehol...

– Aha. – Harry levette tekintetét Bellatrix Lestrange arcáról, és végignézett

a főutcán. – Igen, ez tényleg furcsa.

Egyáltalán nem hiányoztak neki a dementorok, de most, hogy belegondolt,

rádöbbent, milyen riasztó jel a hiányuk. Nem elég, hogy hagyták

megszökni a tíz halálfalót, de meg se próbálnak úgy tenni, mintha keresnék

őket. Vagyis nyíltan szembefordultak a minisztériummal.

Ugyanakkor gyanította, hogy beszámolójában sokan csak újabb

bizonyítékot látnak majd arra, hogy ő, Harry komplett elmebeteg – főleg

mivel az interjú a morzsás szarvú szipirtyókról szóló cikkek és egyéb

badarságok között jelenik majd meg. Bellatrix Lestrange és a többi

halálfaló szökése után azonban Harry úgy érezte, mindenképp hallatnia

kell a hangját, akár elér vele valamit, akár nem.

Add ide a jóslatot, akkor nem esik bántódásotok – mondta higgadtan

Malfoy.

Most Harry hallatott valami nevetésfélét.

– Naná, persze! Odaadom ezt a... mit mondott? Jóslatot? És akkor szépen

elengednek minket, mi?

Még be se fejezte a mondatot, mikor a csuklyás nő felkiáltott:

– Invito jós...!

Harry nem késett a védekezéssel: – Protego! – harsogta, mielőtt a nő

végigmondhatta volna a varázsigét. Az üveggömb előrecsusszant az ujjai

hegyéig, de ott megállt.

– Játszani azt tud a pici Potter-baba – sziszegte a nő, és szeme felizzott a

csuklya mögött. – Na jó, akkor...

– Megmondtam, hogy nem! – ordított rá Malfoy. – Ha összetöröd...

Harry agya vadul zakatolni kezdett. A halálfalók mindenáron meg akarják

szerezni az üveggolyót. Neki nincs szüksége rá. Nincs más vágya, csak

élve kivinni innen a barátait. Ne ők fizessenek az ő ostobaságáért...

A nő kilépett társai közül, és levette csuklyáját. Az Azkaban beesetté,

halálfejszerűvé tette Bellatrix Lestrange arcát, de szeme annál elevenebb

volt: eszelős tűz izzott benne.

– Kéreted magad, kölyök? – szólt szaporán hullámzó mellkassal. – Hát jó...

Fogjátok a legkisebbet! – utasította a mellette álló halálfalókat. – Lássuk,

mit szól hozzá, ha kezelésbe vesszük a kislányt. Majd én csinálom!

Harry érezte, hogy társai közelebb húzódnak Ginnyhez. Ő maga is tett egy

oldalazó lépést – így közvetlenül a lány elé került – és a melléhez szorította

az üveggömböcskét.

– Ha bármelyikünket megtámad, ez itt összetörik – fordult Bellatrixhoz. –

A főnökük nem fog örülni, ha üres kézzel mennek vissza hozzá.

A nő nem mozdult, csupán rámeredt Harryre, és közben nyelve hegyével

megnedvesítette ajkát.

– Különben is – folytatta Harry – miféle jóslat ez, amiről beszélünk?

Egyelőre nem volt jobb ötlete, mint folytatni a beszélgetést, húzni az időt.

Neville remegő karja nekinyomódott az övének. Egy másik társa lélegzetét

a tarkóján érezte. Remélte, hogy a többieknek előbb-utóbb támad

valamilyen használható ötletük – ő maga ugyanis teljesen tanácstalan volt.

– Miféle jóslat? – visszhangozta elkomorodva Bellatrix. – Viccelsz velem,

Harry Potter?

– Nem, nem viccelek – felelte Harry. Közben végighordozta tekintetét a

halálfalókon, keresve a gyenge láncszemet, a rést, amin át eliszkolhatnak.

– Miért kell ez Voldemortnak?

A halálfalók közül többen felszisszentek.

– Ki mered mondani a nevét? – suttogta Bellatrix.

– Persze – felelte Harry. Még jobban megszorította az üveggolyót, arra

számítva, hogy megint megpróbálják majd kibűvölni a kezéből. – Miért ne

mondhatnám ki, hogy Vol...

– Fogd be a szád! – visította Bellatrix. – Ne merd méltatlan szádra venni a

nevet! Ne merd beszennyezni a mocskos félvér nyelveddel! Ne merd...

– Ő is félvér! Nem tudta? – feleselt Harry. Hermione belenyögött a fülébe.

– Bizony, Voldemort is az. Az anyja boszorkány volt, de az apja mugli.

Vagy talán azt mesélte a bandájának, hogy aranyvérű?

– Stup...

– Ne!

Bellatrix Lestrange pálcájának végéből vörös fénycsík indult Harry felé.

Malfoy azonban egy másik bűbájjal eltérítette az átkot, így az a polcba

csapódott, és levert jó néhány üveggömböt.

A földön széthullott cserepek közül két füstként lebegő, gyöngyszürke

kísértetalak emelkedett ki. Mindkettő beszélni kezdett, de Malfoy és

Bellatrix kiabálása közepette csak töredékeket lehetett érteni abból, amit

mondtak.

– ...és a napfordulókor beköszönt egy új... – zengte az egyik, egy szakállas

öregember.

– Ne támadj rá! Meg kell szereznünk a jóslatot!

– Bemocskolja... van képe... – visította őrjöngve Bellatrix. – Nem szégyelli

magát... a mocskos félvér...

– Előbb meg kell szereznünk a próféciát! – mennydörögte Malfoy.

– ...és nem jön több utána... – búgta sejtelmesen a másik árnyalak, egy

fiatal nő.

A gömbökből kiszabadult kísértetek ezután köddé foszlottak, és már csak a

padlón szétszóródott üvegcserepek emlékeztettek rájuk.

Harrynek azonban a láttukra támadt egy ötlete. A gond csak az volt, hogy

valahogy közölnie kellett tervét a többiekkel.

– Még mindig nem mondták el, mi különleges van ebben a jóslatban, amit

át kellene adnom – szólt. Közben lassan odébb húzta a lábát, mögötte álló

társát keresve.

– Ne játszadozz velünk, Potter! – morogta Malfoy.

– Nem játszadozom – felelte Harry, megosztva figyelmét a beszélgetés és

tapogatózás között. Lába végül beleütközött egy cipőorrba. Rátaposott.

Hermione felszisszent a háta mögött, majd suttogva megkérdezte:

– Mi van?

– Dumbledore talán nem mondta el neked – sziszegte a foga közt Malfoy –

hogy itt, a Misztériumügyi Főosztályon rejtőzik az ok, amiért azt a heget

kaptad a homlokodra?

– Hogy... mi? – Harry egy pillanatra teljesen megfeledkezett a tervéről. – A

sebhelyemről beszél?

– Mi van? – suttogta sürgetően Hermione.

– Lehetséges volna? – duruzsolta kajánul Malfoy. Több halálfaló megint

felnevetett, lehetőséget adva rá, hogy Harry odasúgja Hermionénak:

– Döntsétek a polcokat...

– Tehát Dumbledore nem mondta el... – ismételte Malfoy. – Igen, ez

megmagyarázza, hogy miért csak most jöttél el. A Sötét Nagyúr nem

értette...

– ...mikor szólok, hogy most...

– ...hogy miért nem rohantál rögtön ide, miután álmodban megmutatta

neked, hol van a jóslat. Azt hitte, a kíváncsiság arra sarkall majd, hogy

meghallgasd, hogyan szól szó szerint...

– Igen? – Harry hallotta, hogy a háta mögött Hermione suttogva

továbbadja az üzenetet. Tovább beszélt hát, hogy lekösse a halálfalók

figyelmét. – Szóval azt akarta, hogy jöjjek el, és szerezzem meg. Miért?

– Miért? – Malfoy hitetlenkedve felnevetett. – Azért, mert a

Misztériumügyi Főosztályról csak azok vihetik el a jóslatokat, akikről azok

szólnak. Ezért nem lophatták el mások a jóslatot a Sötét Nagyúr számára.

– És miért akart ellopatni egy rólam szóló jóslatot?

– Mert a jóslat kettőtökről szól, Potter, kettőtökről! Sosem gondolkoztál

még azon, hogy miért akart a Sötét Nagyúr végezni veled már

csecsemőkorodban?

Harry rámeredt a hosszúkás lyukakra, amelyek mögött Malfoy szeme

csillogott. E miatt a jóslat miatt haltak meg a szülei? Emiatt kell a villám

alakú sebhelyet viselnie? Itt van a markában a válasz az összes nagy

kérdésre?

– Valaki jósolt valamit Voldemortról és rólam? – motyogta, ujjai szoros

ölelésébe fogva a cikesznél alig nagyobb, meleg üveggolyót. – És

Voldemort addig mesterkedett, amíg idecsalt, hogy megszerezzem neki?

Miért nem jött el érte ő maga?

– Ő maga!? – visított fel társai eszelős nevetése közepette Bellatrix. – Azt

várod a Sötét Nagyúrtól, hogy besétáljon a Mágiaügyi Minisztériumba,

ahol olyan kedvesen szemet hunynak a visszatérése fölött? Hogy

leleplezze magát az aurorok előtt, akik nem is törődnek vele, mert inkább

az én drága unokaöcsémet hajkurásszák?

– Szóval most magukat küldte, hogy végezzék el helyette a piszkos munkát

– következtetett Harry. – Miután Sturgisszel és O'Mennel befuccsolt...

– Okos vagy, Potter, nagyon okos – duruzsolta Malfoy. – A Sötét Nagyúr

tudja, hogy van eszed...

– Most! – rikkantotta Harry.

A háta mögött öt hang kiáltott fel: – Reducto! – és öt átok röppent öt

különböző irányba. A szemközti polcokon hatalmas lyukak robbantak, s az

egész toronymagas faszerkezet inogni kezdett.

Vagy száz üveggolyó zuhant a padlóra és tört szét, gyöngyszürke alakok

tömkelegét eresztve a levegőbe. A régmúltból felidézett hangok kórusához

üvegcsörömpölés és a padlóra zuhanó polcdarabok zaja adta a kíséretet.

– Futás! – kiáltotta Harry.

A polcok vészesen meginogtak, üveggömbök újabb záporát zúdítva a

közöttük állók fejére. Harry a talárjánál fogva megragadta és vonszolni

kezdte Hermionét. Közben a másik kezét a feje fölé emelte, hogy

védekezzen a fa- és üvegzápor ellen. Az egyik halálfaló rájuk vetette

magát a porfelhőn át – Harry lendületből belevágta könyökét a csuklyás

arcba. Mindenki kiabált, ordított vagy épp jajgatott; a polctornyok

hatalmas robajjal összeroskadtak, a gömbökből kiszabadult látók pedig

zengték, zúgták jóslataikat...

Lábdobogás és kiáltások szűrődtek a terembe. Harry a lezárt ajtóra

szorította a fülét, s tisztán hallotta Malfoy hangját:

– Hagyd, Nott! Mondom, hogy ne törődj vele! Mit számít a sérülése, ha

elveszítjük a jóslatot! Jugson, gyere ide, szervezetten kell folytatnunk a

kutatást! Párokban megyünk tovább, és ne feledjétek: finoman kell bánni

Potterrel, amíg nála van a jóslat! A többit megölhetitek, ha kell. Bellatrix,

Rodolphus, ti balra menjetek! Crak és Rabastan, ti jobbra – Jugson,

Dolohov, ti erre – Rookwood, arra – Mulciber, te velem jössz!