Vonszolni kezdte Ront az egyik ajtó felé. Már majdnem el is érték, mikor a

kerek terem túloldalán kinyílt egy másik ajtó, és berontott rajta három

halálfaló, élükön Bellatrix Lestrange-dzsel.

– Ott vannak! – rikkantotta a nő.

Kábító átkok röppentek a gyerekek felé. Harry beugrott az ajtón, ledobta

Ront, és már sietett is vissza segíteni a Hermionét cipelő Neville-nek.

Valamennyien bejutottak, s még idejében sikerült becsapniuk az ajtót

Bellatrix előtt.

– Colloportus! – kiáltotta Harry. A következő pillanatban három test

csapódott a túloldalról az ajtónak.

– Nem baj! – zendült odakint egy férfihang. – Másfelől is be lehet menni.

Megtaláltuk őket! Itt vannak!

Harry megpördült, és körülnézett. Az Agyteremben voltak, és a halálfaló

nem tévedett: valóban jó néhány ajtó nyílt még a helyiségbe. Odaátról

eközben lépések zaja szűrődött be: további halálfalók csatlakoztak az

elsőkhöz.

– Luna, Neville, segítsetek!

Futva elindultak körben a falak mentén, és sorban lezárták az ajtókat. A

nagy sietségében Harry nekiment egy asztalnak, és átgördült rajta.

– Colloportus!

A fal túloldalán lábak dobogtak, s időről időre megreccsent és

megremegett egyik-másik lezárt ajtó. Luna és Neville a szemközti fal

mentén haladtak. Harry épp végzett a saját oldalával, amikor meghallotta

Luna ordítását:

– Collop... ááááááááá!

Megfordult, és azt látta, hogy a lány hátrafelé repül a levegőben; az ajtón,

amit nem ért el idejében, öt halálfaló rontott be a terembe.

Luna ráesett egy asztalra, végigcsúszott rajta, a túlsó végén leesett – és

nem állt fel többet.

– Kapjátok el Pottert! – rikoltotta futtában Bellatrix. Harry kitért előle, és

elrohant az ellenkező irányba. Tudta, hogy átkoktól mindaddig nem kell

tartania, amíg nála van a jóslat.

– Hé! – kiáltotta nevetve Ron, aki időközben feltápászkodott, és most

kótyagosan Harry felé tántorgott. – Figyelj, Harry, abban a lében agyak

vannak! Ha-ha-ha, ugye, milyen fura, Harry?

– Menj innen, Ron, feküdj le a földre...

Ron azonban már a tartályra szegezte pálcáját.

– Komolyan, Harry, agyak vannak benne! Nézd! Invito agy!

A teremben mindenki megtorpant. Harry, Ginny, Neville és az összes

halálfaló önkéntelenül a tartály felé fordult. Az egyik agy – mintha egy

láthatatlan zsinegen húznák – kiemelkedett a zöld folyadékból. Egy

pillanatig egy helyben lebegett a tartály fölött, azután sebesen pörögve Ron

felé röppent, színes, mozgó képeket húzva maga mögött – olyan volt,

mintha filmszalagok tekeredtek volna le róla.

– Ha-ha-ha, Harry, nézd... – Ron kacagva nézte az agy kiömlő tarka

tartalmát. – Gyere, fogd meg! Biztos tök fura...

– Ron, ne!

Harry nem tudta, mi történik, ha Ron megérinti az agyból polipkarokként

kinyúló gondolatokat, de mindenképp valami rosszra számított. Odaugrott

barátjához, Ron azonban addigra elkapta a felé repülő agyat.

A polipkarok egy szempillantás alatt rátekeredtek a karjára.

– Nézd, Harry, mit csinál... Ne... ne... ez nem jó... Elég! Hagyd abba!

A gondolatszalagok Ron mellkasát is befonták, szorosan hozzákötözve az

agyat a fiú testéhez.

– Diffindo! – kiáltotta Harry, hátha sikerül letépnie barátjáról a fojtó

gondolatszalagokat, de a bűbáj hatástalan volt. Ron elesett, s a padlón

fekve vergődött tovább.

– Megfojtják, Harry! – kiáltotta rémülten Ginny, aki szintén a földön

feküdt, törött bokáját markolva. Többet már nem mondhatott, mert ekkor

arcon találta az egyik támadó pálcájából kiröppenő piros fénycsóva.

– Zsdubor! – ordította Neville, a közeledő halálfalókra szegezve Hermione

pálcáját. – Zsdubor! Zsdubor!

Nem történt semmi.

Az egyik halálfaló kilőtt egy kábító átkot Neville felé, de elvétette. Harry

rápillantott a fiúra. Már csak ketten maradtak: ketten az öt halálfaló ellen.

Két csuklyás most nyílvesszőszerű, ezüstös fényt lőtt ki rájuk. Az átkok

célt tévesztettek, és mély krátert ütöttek a falon. Bellatrix Lestrange

rohanni kezdett Harry felé, aki a magasba emelte a jóslatot, és futásnak

eredt a terem hosszában.

Pillanatnyilag nem volt más célja, mint elcsalni a halálfalókat társai

közeléből.

A taktika bevált: a támadók asztalokon és székeken átugrálva a nyomába

eredtek. Pálcájukat – az üveggömböt féltve – nem merték használni. Harry

megcélozta az egyetlen nyitott ajtót: azt, amelyiken át a halálfalók

érkeztek. Miközben berohant rajta, azért fohászkodott, hogy Neville ott

maradjon Ron mellett, és sikerüljön megszabadítania őt a fojtogató agytól.

Berohant az ajtón, de két lépés után érezte, hogy a padló eltűnik a talpa

alól...

Kő lépcsősoron bucskázott lefelé; fokról fokra gurult, akár egy nehéz

labda, s végül súlyos puffanással landolt a hátán. Most döbbent csak rá,

hol van: nem messze tőle ott magasodott a romos boltív.

A terem csak úgy remegett a halálfalók harsogó nevetésétől.

Harry levette tekintetét a boltívről, és a kőlépcső felé fordult. Az

agyterembeli öt halálfaló már közeledett felé. Más ajtókon újabbak siettek

be a terembe, s ők is elindultak a lépcsőn. Harry feltápászkodott, bár

annyira remegett a lába, hogy alig tudott állni. Baljában ott volt a jóslat –

csodával határos módon épségben – jobbjában pedig a pálcája. Hátrálni

kezdett, de közben szüntelenül forgatta a fejét: igyekezett minden

halálfalót szemmel tartani. Néhány lépés után nekiütközött a boltív

emelvényének – más út nem lévén, '66elmászott rá.

A halálfalók megálltak, és csak nézték. Többen közülük ugyanúgy

ziháltak, mint ő, s egyiküknek erősen vérzett a feje. A sóbálvány-átokból

magához tért Dolohov ádáz vigyorral szegezte Harryre a pálcáját.

– Vége a fogócskának, Potter! – szólalt meg Lucius Malfoy, és lehúzta

csuklyáját. – Légy jó kisfiú, és add ide a jóslatot!

– Engedjék... engedjék el a többieket, akkor odaadom! – zihálta Harry.

Néhány halálfaló felnevetett.

– Miért kellene alkudoznunk veled? – Malfoy sápadt képe kipirult a

gonosz élvezettől. – Amint látod, mi tízen vagyunk, te pedig egyedül.

Vagy Dumbledore számolni sem tanított meg?

– Diccs egyedül! – harsant egy hang a lépcső tetején. – Éd is id vagyok!

Harrynek elszorult a torka. Neville botorkált lefelé a lépcsőn, remegő

kezében Hermione pálcájával.

– Neville, ne... menj vissza Ronhoz...

– Zsdubor! – kiabálta a fiú, s a pálcával sorban rámutatott a halálfalókra. –

Zsdubor! Zsdub...

Az egyik legtermetesebb halálfaló hátulról elkapta Neville-t, s leszorította

mindkét karját. A fiú kétségbeesetten vergődni kezdett, a halálfalók nagy

derültségére.

– Ez Longbottom, igaz? – sziszegte Malfoy. – A nagyanyád már

megszokhatta, hogy hullik a rokonság... nem fog meglepődni a halálod

hírétől.

– Longbottom? – visszhangozta Bellatrix, és beesett arcán gonosz mosoly

terült szét. – Volt egy kellemes találkozásom a szüleiddel, fiacskám.

– Dudob! – ordította Neville, s olyan eszelős rugdosódásba kezdett, hogy a

halálfaló, aki lefogta, felkiáltott:

– Kábítsa már el valaki!

– Nem, nem, nem... – Bellatrix arcára mámoros izgalom ült ki.

Ránézett Harryre, majd megint Neville felé fordult. – Nem, inkább

kipróbáljuk, jobban bírja-e a kínzást, mint a szülei... hacsak Potter át nem

adja a jóslatot.

– De add oda degig! – kiabálta tébolyult rugdosódás közepette Neville. –

De add oda dekik, Harry!

Bellatrix odalépett hozzá, és rászegezte pálcáját.

– Crucio!

Neville felüvöltött, és a mellkasához rántotta a térdét – a halálfaló egy

pillanatig még tartotta, úgyhogy a levegőben lebegett – aztán a padlóra

zuhant, és vonaglani kezdett kínjában.

Bellatrix megszüntette az átkot.

– Ennyit ízelítőnek – szólt. A lábánál heverő Neville abbahagyta a

rángatózást, és csöndesen sírdogált. Bellatrix most Harryhez fordult. – Add

ide a jóslatot, Potter, vagy végignézheted, hogyan hal meg a kis barátod.

Harry kábán engedelmeskedett: a halálfalók felé nyújtotta a tenyerétől

átforrósodott üveggolyót. Malfoy habozás nélkül odaugrott, hogy átvegye.

Ekkor a lépcső tetején kitárult még két ajtó, és öt ember szaladt be a

terembe: Sirius, Lupin, Mordon, Tonks és Kingsley.

Malfoy megfordult, és felemelte pálcáját, de Tonks addigra már ráküldött

egy kábító átkot. Harry még a becsapódás előtt leugrott az emelvényről,

így nem látta, hogy célba talált-e a piros fénycsóva. A halálfalókat

váratlanul érte a Rend tagjainak felbukkanása, s utóbbiak a helyzeti előnyt

kihasználva lendületes rohamot indítottak, átkok özönét zúdítva a

csuklyásokra. Harry a rohanó alakok és röppenő fénycsóvák között

megkereste tekintetével a földön kúszó Neville-t, majd egy piros átok elől

kitérve, lehasalt a fiú mellé.

– Jól vagy? – kiáltotta, miközben újabb fénycsóva suhant el a fejük fölött.

– Iged – felelte Neville, és megpróbált térdre emelkedni.

– És Ron?

– Asszeb, ő izs... bég az aggyal birgózod, bikor odhagydab.

Egy eltévedt átok a közvetlen közelükben csapódott a padlóba, mély lyukat

ütve azon a helyen, ahol egy másodperccel előbb még Neville keze volt. A

fiúk sietve kúszni kezdtek – aztán Harry orra előtt egyszer csak felbukkant

egy izmos kar. A hozzá tartozó kéz torkon ragadta és álló helyzetbe

emelte, úgy, hogy csak a cipője orra érte a földet.

– Add ide! – recsegte egy hang a fülébe. – Add ide a jóslatot...

Harry fulladozni kezdett a kéz szorításában. Szeme könnybe lábadt, de

azért elmosódottan látta, mi folyik a teremben: tőle három méterre Sirius az

egyik halálfalóval párbajozott; Kingsley egyszerre kettővel küzdött;

Tonks, aki még nem ért le a kő lépcsősor aljába, Bellatrixot igyekezett

kilőni. Úgy tűnt, senki nem veszi észre, hogy ő, Harry pillanatokon belül

megfullad. A háta mögött álló halálfaló oldalának szegezte pálcáját, de egy

árva hang se jött ki a torkán, a halálfaló pedig szabad kezével már nyúlt is

a jóslatért...

– Áááá!

Neville bukkant fel a padló felől. Mivel belátta, hogy varázsolni nem tud,

egyszerűen beledöfte Hermione pálcáját a halálfaló csuklyájának

szemnyílásába. A férfi felüvöltött, és azonnal elengedte Harryt, aki

gondolkodás nélkül hátraarcot csinált, és kinyögte:

– Stupor!

A halálfaló hanyatt esett, és lecsúszott a fejéről a csuklya.

Macnair volt az, Csikócsőr kijelölt hóhéra. Fél szeme bevérzett, és

hatalmasra dagadt.

– Kösz! – fordult Neville-hez Harry, majd azon nyomban félre is rántotta a

fiút Sirius és ellenfele útjából. A két varázsló kezében olyan szédítő

sebességgel forgott a pálca, mintha nem is átkokkal, hanem karddal

párbajoznának. Harry érezte, hogy lába megcsúszik egy kemény,

gömbölyű tárgyon. Egy pillanatig azt hitte, elejtette az üveggolyót, azután

látta, hogy Mordon mágikus szemén tapos.

A szem gazdája vérző fejjel hevert a padlón, s mellette állt támadója,

Dolohov. A halálfaló elvigyorodott, és Neville-re szegezte pálcáját.

– Tarantallegra! – harsogta.

Neville lába azon nyomban szapora rángásba kezdett, és a fiú ismét elesett.

– Most te jössz, Potter...

Dolohov megsuhintotta pálcáját – ugyanúgy, mint mikor Hermionéra

támadt – de Harry elkiáltotta magát:

– Protego!

Úgy érezte, mintha egy tompa kést húztak volna végig az arcán.

Az átok erejétől megtántorodott, és keresztülesett Neville kapálózó lábán,

de a pajzsbűbájnak hála, megúszta ennyivel a dolgot.

Dolohov újabb varázslatra készült.

– Invito jósl...

Ekkor berobbant a képbe Sirius, és vállával félrelökte Dolohovot. A jóslat

már csusszant kifelé Harry markából, de ezúttal is sikerült elkapnia az ujja

hegyével. Közben Sirius és Dolohov ádáz küzdelembe kezdtek; suhogó

pálcáik úgy szikráztak, akár egy-egy csillagszóró...

Harry felpattant a földről, s mikor Dolohov felrántotta pálcáját, hogy Sirius

felé is megsuhintsa, elrikkantotta magát:

– Petrificus totalus!

A halálfaló ismét vigyázzállásba ugrott, és egy másodperccel később már

koppant is a feje a padlón.

– Szép volt! – kiabálta Sirius, miközben félrerántotta Harryt két közeledő

kábító átok útjából. – Most pedig fuss...

Mindketten behúzták a fejüket; egy zöld fénycsóva csupán centiméterekkel

kerülte el Siriust. Harry látta, hogy Tonks összeroskad, és gurulni kezd

lefelé a lépcsőkön. Bellatrix diadalittasan felkacagott, majd újra belevetette

magát a küzdelembe.

– Harry, fogd a jóslatot, és vidd ki Neville-t! – kiabálta Sirius, azzal

eliramodott Bellatrix felé. Harry nem látta, mi történt ezután, mert beugrott

elé Kingsley, aki a himlőhelyes arcú, immár csuklyáját vesztett

Rookwooddal csatázott. Aztán újabb zöld fénycsóva suhant el Harry feje

fölött, s ő egy ugrással Neville mellett termett.

– Tudsz állni? – kiabálta a még mindig kényszeresen rúgkapáló fiú fülébe.

– Karold át a nyakamat!

Neville így is tett. Harry felemelte, de Neville egy pillanatra se tudott

megállni fékezhetetlen lábán – s ekkor egy férfi, aki mintha a semmiből

bukkant volna elő, nekik ugrott, és hanyatt lökte őket.

Neville úgy kalimpált, mint a hátára fordított bogár; Harry a magasba

emelte bal karját, hogy megvédje a törékeny üveggömböt.

– Ide a jóslatot! Add ide a jóslatot, Potter!

Harry közvetlen közelről hallotta Malfoy kiabálását, és érezte, hogy a

halálfaló pálcájának hegye a bordái közé fúródik.

– Nem... eresszen el... Neville! Fogd meg!

Harry elgurította az üveggömböt; Neville megfordult, elkapta, és a

mellkasához szorította. Malfoy erre elrántotta pálcáját Harry oldalától, és

Neville-re szegezte. Harry ezzel egy időben hátradugta a válla fölött a

magáét, és így kiáltott:

– Obstructo!

Malfoy úgy szakadt le Harry hátáról, mintha egy hatalmas mágnes rántotta

volna el. Harry megfordult, és éppen látta, amint a varázsló háttal

nekicsapódik az emelvénynek, amin most Sirius és Bellatrix párbaja

zajlott. Malfoy gyorsan összeszedte magát, és megcélozta pálcájával a

fiúkat, de mielőtt kimondhatta volna a varázsigét, beugrott elé Lupin.

– Meneküljetek, Harry! Vidd a többieket is!

Harry megmarkolta Neville talárjának vállrészét, és felhúzta a fiút az első

lépcsőfokra. Neville még mindig nem tudott megállni görcsösen rángatózó

lábán. Harry erőt gyűjtött, és továbbemelte a fiút a második lépcsőre...

Egy átok a sarka alatt csapódott a faragott kőbe. A lépcső darabokra

hullott, nem adva többé támaszt Harry lábának, aki így visszacsúszott az

első lépcsőfokra. Neville rúgkapálva leroskadt, s hogy legalább két kezét

használni tudja, zsebre dugta az üveggömböt.

– Menjünk tovább! – kiabálta elszántan Harry, és újra megmarkolta

Neville talárját. – Próbáld megfeszíteni a lábad!

Teljes erőből emelni kezdte a fiút, de ezúttal csak azt érte el, hogy Neville

talárja végigszakadt a bal oldali varrás mentén – az üveggolyó kigurult a

zsebéből, s mielőtt Harry felkaphatta volna, Neville egyik rúgkapáló lába

telibe találta. A jóslat három métert repült jobb felé, ráesett a lépcső alsó

fokára, és összetört. Harry és Neville a rémülettől dermedten bámultak a

cserepekre. A teremben tovább folyt a harc – senki nem vette észre, mi

történt, és a fiúkon kívül senkinek nem tűnt fel a cserepek közül

kiemelkedő hatalmas szemű, gyöngyszürke nőalak. Az árnylénynek

mozgott a szája, de Harry egyetlen szavát sem hallotta a visszhangzó

dörrenések és ordítások közepette. Aztán a jós befejezte monológját, és

köddé vált.

– De aragudj, Erry! – zokogta rúgkapálva Neville. – De haragudj, deb

akardab...

– Nem érdekes! – kiabálta Harry. – Próbálj felállni, és tűnjünk el...

– Dubbledore! – harsogta Neville, szemét egy Harry mögötti pontra

szögezve. Verejtékben úszó arca egyszerre felragyogott.

– Mi van?

– Dubbledore!

Harry követte a fiú tekintetét. Közvetlenül fölöttük, az Agyterembe nyíló

ajtóban ott állt a villámló szemű Albus Dumbledore.

Harrynek minden porcikája bizseregni kezdett, mintha áramot vezettek

volna a testébe – megmenekültek.

Dumbledore előreszegezett pálcával lesietett a lépcsőn; elhaladt Harry és

Neville mellett (akiknek eszük ágában se volt tovább kúszni), s már a

lépcső aljában állt, mikor a közelében harcolók észrevették őt. Az egyik

halálfaló menekülőre fogta a dolgot; egy majom fürgeségével, négykézláb

indult felfelé a túloldali lépcsőn.

Dumbledore pálcája egy könnyed mozdulatával visszarántotta.

Mindenki abbahagyta a harcot, kivéve egyetlen párost, akik a jelek szerint

nem vették észre Dumbledore-t. Sirius kitért Bellatrix piros fénycsóvája

elől, egy szökkenéssel a fekete függöny előtt termett, és a nő arcába

nevetett.

– Ejnye, tudsz te ennél jobbat is! – kiáltotta gúnyosan. Hangja

visszhangozva zengett a teremben.

A következő fénycsóva a mellkasa közepébe talált.

Sirius arcáról nem tűnt el a nevetés, de szeme elkerekedett a döbbenettől.

Harry már nem gondolkodott, csak az ösztöneit követte. Elengedte

Neville-t, leugrott a lépcsőről, és kirántotta pálcáját – épp mikor

Dumbledore is az emelvény felé fordult.

Sirius olyan szelíden dőlt el, mintha a kedvéért lelassult volna az idő. Teste

kecses ívbe feszülve hanyatlott a boltív megfakult függönye felé.

Harry a félelemmel vegyes csodálkozás kifejezését látta keresztapja hajdan

oly szép vonású arcán. A függöny nagyot lebbent, mintha szélroham kapott