A három testvér a tó körül játszott. Falco és Grainne próbálták utolérni Deimost. Deimos a vízbe menekült előlük. A kicsik csetlettek botlottak ahogy a mély víz ringása ellökte őket. Falco visszarántotta húgát ,hogy hamarabb érje el a bátyját. Grainne visítva merült el a vízben. Néhány másodperc küzdés a két fiú között, s már érezték, ahogy természetfeletti erő emeli ki őket a vízből. Grainne anyja karjaiba bújva sírt. Pansy sötét megrovó tekintettel méregette a két fiút. Csöpögött róluk a víz, ruhástól ugrottak a vízbe, s most fáztak az őszi szélben. Pansy zsebre vágta a pálcáját, s előbb Deimoshoz, majd Falcohoz lépve, csattant a tenyere az arcukon.

- Mit csináltatok? – hanghordozása dühös és erőteljes volt. – A húgotok bele is fulladhatott volna a vízbe. Deimos megőrültél kisfiam? Ha veled vannak a testvéreid akkor felelősséggel tartozol értük elfelejtetted? Legalább tőled elvártam volna ,hogy észben tartsd ezt – Grainne hatalmasakat hüppögött anyja mellkasába fúrt arccal.  – Falco meg ne lássam még egyszer, hogy a vízbe lököd a húgodat.

- De anya! Én nem is…

- Még egy pofont kaphatsz, ha nem fejezed be! – csattant rá Pansy. A fiúk reszkettek a hideg szélben. – Azonnal nyomás a kastélyba, és meg ne lássam még egyszer, hogy a tóban játszotok ebben a hidegben! – A két fiút maga előtt indítva igyekezett fel a gyerekekkel Pansy.  Pansy talárjából is csöpögött a víz, ahogy a lányát halászta ki a vízből. Grainne még nem tanult meg úszni a nyáron, tehetetlenül süllyedt a tó mélyére, ahogy megbillent az egyensúlya. És Pansy kitudja milyen emberfeletti érzéssel, de ismét ráérzett, hogy rá kell néznie a gyerekeire. Mintha nem lenne a kicsik nélkül is épp elég  gondja. Deimos, aki nem figyelte anyja rezgéseit már későn vette észre, hogy közeledik. Mindig meglepődött, hogy képes ott teremni, ahol a leginkább szükség volt rá. Pedig tudta, hogy anyjának sok dolga van. De éppen a lelki összekapcsolódásukból Pansy mindig tudta mi történik Deimos körül, s mit érez éppen Deimos. Ezt érezte meg most is a tárgyalóteremben. Ezért sietett le a parkba utána nézni, hogy mi történik velük. Az oly nagyon elfoglalt Pansynak pedig hihetetlen szüksége is volt erre a képességre, amihez akarva akaratlanul jutottak. Mert így mindig akkor tudott közbelépni és megjelenni, amikor kellett. A gyerekek pedig kivétel nélkül kifogták a leglehetetlenebb helyzeteket. A nagyszülők nem voltak a kastélyban, pedig Narcissa a toronyból mindig ránézett a kicsikre. Draco és Pansy pedig Voldemort fogadásával voltak elfoglalva, abban a hiszemben, hogy a gyerekek a biztonságos Malfoy- kastély gyerekszobáinak egyikében játszanak.  Deimost lelkiismeretfurdalás gyötörte. Anyjának igaza volt. Rábízta a testvéreit, hogy gondja legyen rájuk. Pansy fürdés után átnézett a fiához, akit a bűntudat gyötört. Érezte, persze, hogy érezte. Deimos érzékeny lelke. Amely olyan szoros összekapcsolásban van az övével.

- Gyere ide te nagyfiú! – intette magához a fiát Pansy. Deimos hagyta, hogy anyja a karjába zárja, s újra érezze a friss levendulaillatot. Megeredtek a könnyei, s Pansy fia fejét simogatva, várta, hogy kisírja magát.

- Deimos!

A szürke szemek álmosan pislogtak.  Pansy az ajtóban állva nézte fiát. Nehéz sujtású bársonytalár volt rajta. Elegáns méregzöld színű.

- Deimos! – Pansy mosolyogva nézte a fiát. – Pihentél mielőtt indulunk?

- Csak egy kicsit – Deimos talárja enyhén meggyűrődött ahogy a kanapén elnyomta az álom. Pansy pálcamozdulattal igazította meg fia öltözékét. Lesepergette a porszemeket a válláról.

- Csak megijedtem. Nagyon megijedtem akkor – mosolygott fel a fiára.

- Én is anya. Szegény Grainne. Biztos hosszú hónapokra elijesztettem a víztől.

- Az biztos. Nem emlékszel. Amikor tanítottuk úszni ott visítozott. Nem akart belemenni a tóba – mosolygott Pansy.

- Igaz – Deimos ajkán könnyed mosoly játszott.

- Ideges vagy? – nézte kutató pillantással a fiát Pansy.

- Kicsit – zavartan babrálta a kézelőjét Deimos. Pansy bíztatóan mosolygott a fiára. Ketten mennek ma Carrowékhoz.  Pansy ölébe kapta a szép, gondos vörösrózsa kosarat, amelyet elvarázsolt pillangók röpködtek körbe, a szirmok csillogtak és éjszaka halk dallamot suttogtak. Malfoy-címeres szalaggal átkötött kosár volt. Aurora könnyedén beleülhetett volna, akkora kosár volt.  Pansy keze is nedvesedett. Lábaival idegesen dobolt a hintóban, rezegtek a rózsaszirmok a koppanások rezgésétől. Most találkozik először szemtől szembe leendő menyével. Deimos  még szótlanabb volt mint szokott, anyja levendula illatából merített nyugalmat. Megérkeztek. Deimos segítette le anyját a hintóról, s Pansy a hatalmas kosarat a kezében tartva belépett a Carrow kastályba. A fogadócsarnokban mély meghajlással köszöntötték a vezetőt. Pansy Aurorához lépett a kosárral.

- Fogadd szeretettel-e csokrot a Malfoy-családtól, s egyben felkérésünket az egy hét múlva tervezett eljegyzési ünnepségetekre, amelyet a halálfalók előtt teszünk hivatalossá – Pansy hivatalos mosolyát használta. Aurora, alig mert felemelkedni a pukedliből, s ügyetlenül vette át a kosarat.

- Köszönöm, elfogadom – suttogta halkan, apró biccentéssel Deimos felé is, de egyikükre sem emelte a pillantását. A mondatban minden benne volt. Egyetlen hét múlva tehát hivatalosan Deimos menyasszonya lesz. S ezt mint politikai eseményt a halálfalók tömegei előtt, mint halálfalói ceremoniális aktust végzik el. Nem családi ünnepség lesz, hanem politikai. Pansy előzetes látogatásának célja a meghívás volt. Ő is kapott ilyen meghívást Narcissa Malfoytól, de sokkal szerényebb és szűk körű családi és baráti eljegyzésre. Messze nem olyan nagy horderejűre, mint amilyet most Aurora kapott.

- Igen nagy megtiszteltetés ez a Carrow családnak – lépett Pansyhoz Vanessa.

- Nem kétlem – bólintott Pansy. – A Malfoyokhoz kerülni, mindenképpen nagy megtiszteltetés. Nekem magamnak is az volt – mosolygott Aurorára Pansy. – Más világ. Más szokásrendszer… khm…bizonyos politikai átrendeződés után pedig, kissé merevebb és szigorúbb is – tette hozzá elkomorodva Pansy. – Az életünk mások szeme előtt zajlik. Kikerülhetetlenül – kényszeredett mosoly. Deimos az orra alatt mosolygott, Vanessa pedig látványosan elpirult jelezve, hogy tökéletesen tisztában van a legapróbb pletykarovatok tartalmával is, Grainne, Blaise, Pansy és egyebek kérdésköréről, a hirtelen jött váratlan házasságról. Még nem volt olyan régi az esemény, hogy el lehetett volna felejteni. Pansy arcvonásai megkeményedtek.  Nos ha azt hiszi Vanessa Carrow, hogy Pansy nem tudja Vanessa saját kis afférját Blaise-el, akkor téved.  – Nem időzhetek sokáig – Pansy türelmetlenül várta, hogy a család átinvitálja az étkezőbe. Deimossal egymás mellett ültek asztalhoz, s Aurora a szülei között foglalt helyet. Mind a két gyerek a szüleihez menekült. Pansy éles helyzetfelmérését ez ne mis kerülte el. Vanessa és Pansy vitte a szót az asztalnál. Vanessa persze nincs beavatva a halálfaló körökbe, nem ismeri, mi hogy zajlik náluk.

- Deimos is részt vesz az ütközetekben? – érdeklődött Vanessa.

- Nem. Deimos az utód. Neki elsősorban papíron és vezetői körökben kell döntéseket hoznia. A csatákban Falco vesz részt – mondta hűvösen Pansy.

- A fiatalabb? – lepődött meg Vanessa.

- Alkalmasabb rá, és így biztosítva van a család fennmaradása is. Deimos feladata elsősorban a családalapítás, amíg a fia nem születik meg, addig nem is vehet részt a harcokban – kortyolt a borba Pansy, a száraz tények közlése után. Rendre utasítóak voltak a szavai. Intim kérdések, amelyek súlyos politikai vonatkozásúak. Deimos addig politikai halott, amíg nem születik fiúutódja. Pansy világosan felvázolta ezt a helyzetet. Amit az öccse már megtehet, azt ő nem. Nehéz terhek vannak a vállán, amelyeket talán Deimos maga sem tekint kellemesnek. Deimos és Falco is Pansy árnyékában élnek. Bár Falco kap csapattesteket anyja hadseregében, a tényleges harci vezető még mindig Pansy. Bár a tervek már készen állnak. Falco a  seregek irányítását veszi majd át, míg Deimos a politikai döntéshozó lesz. Ezáltal elválik a két fiú hatalomgyakorlási köre, s mindketten funkcióhoz jutnak.  Idővel. De Pansy ugyanúgy mint Voldemort ragaszkodik a hatalomhoz, és amíg ereje teljében van, addig fiai csak anyjuk leváltására várakozhatnak ,tengetve napjaikat a hatalom hátterében. Aurora Deimos oldalán valójában felveszi a várakozás ritmusát. Bár a Malfoy családdal együtt jelennek meg, ők csak a hatalom örököseként várakoznak és várakoznak, nem évekig, de bizonyosan évtizedekig. És nem volt véletlen Pansy választása sem. Voldemort javaslata Deimos jövendőbelijének a másik kiválasztott családja: a Lestrange lány. Rabastan unokája. Voldemort túlságosan Bella bűvkörében van ebből a szempontból. Bízik a Lestrange-okban. Természetesen okkal. A leghűségesebb halálfalók. Ebben Pansy is biztos volt. De Voldemort képtelen felfogni, hogy a Malfoyokat fele annyira sem érdekli a hűség, mint a pénz. Draco megváltása az Azkabanból, Adrian Puceynek, a Minisztériumnak fizetett összegek…nem felejtik el a Malfoyok. S amióta a hatalom a kezükben van, azóta még jobban féltik a vagyonukat. Hiszen ha lázadás törne ki mekkora váltságdíj kellene Dracoért, Pansyért, Deimosért…és még ki tudja kikért. Ezért a Carrow család. Ezért Aurora. Aki egyetlen örökös, akárcsak Pansy volt annak idején. S a lányról hallottak alapján Pansy is ideálisnak tartotta Malfoy-feleségnek. Ő egyértelműen a fiát akarja kinevezni. És csak a fia uralkodhat senki más. Szó sincs olyanról, mint ami most van. Draco és Pansy között. Deimos egyedül álljon a halálfalók előtt. Aurora pedig a maga bizonytalanságával és erőtlen háttérbehúzódó meghajló személyiségével ideális feleség lesz Deimosnak. Pansy elégedett volt. A választása tökéletesre esett az ő szemszögéből. A Lestrange lány. Sokkal határozottabb. Félő, hogy elnyomná Deimost. És végül nem is Deimos irányítana, hanem…egy Lestrange. S előbb-utóbb a Malfoyokat kiszorítaná a kiharcolt pozícióból. Ezt nem engedhetik. És ettől tartottak. Ezért maradtak a Carrow lány mellett. Ezért is. Pansynak így is sok fejtörést okozott a két fia. Érezte, hogy bármennyire is Deimost nevelik vezetőnek személyiségileg talán Falco lenne alkalmasabb a posztra. Deimos kétségbeesett megmentése végleg rányomta a bélyegét a fia személyiségére. Pansy érezte Deimosnak azt a kétségbeesett ragaszkodását hozzá, a képtelenséget az elszakadásra. Elképzelni sem tudta mi lenne Deimossal, ha vele történne valami, ha nem bújhatna anyja lelkéhez, amikor csak akar…Reménykedett benne, hogy ez csak gyermekkori ártalom. De most, közeledve a huszonharmadik évéhez…hát ez talán már nem annyira gyermekkorral kinőhető probléma lesz… Pansynak megfájdult a gyomra. Behunyta a szemét. Ezek az átkozott gondok! És Vanessának muszáj volt ezt most felhánytorgatni? Pansy bosszúsan állt fel. A Carrow család meglepődve nézett rá.

- Sajnos mennünk kell – törölte át sebtében a száját Pansy. – Deimos maradsz még? – nézett várakozóan a fiára Pansy.

- Nem én is megyek – menekült el az asztaltól Deimos is. Ma nem volt hangulata a kínos hallgatásokra Aurorával. Talán majd máskor. – Viszontlátásra! – biccentett a családnak, s anyja után sietett. Pansy már a gyomrára szorította a kezét. Soha nem lesz már a régi, rázta  fejét. Deimos beszállt mellé, s el is indultak.

- Maradhattál volna Deimos – nézett a fiára Pansy, de le is hunyta a szemét.

- Aurorával még rengetegszer találkozhatok – legyintett Deimos.

- Hát éppen velem is – ingatta a fejét Pansy. – Na majd jövőhéten… - Deimos szürke szemeiben talán halvány szomorú fény villant? – Pansynak nem volt energiája ezt most megállapítani, alig várta, hogy a gyors gyomornyugtatós főzetét megkapja otthon, és most másra képtelen is volt gondolni.