Malfoy-címeres hintó hozta a menyasszonyt. Aurora szállt ki először. A Malfoyok megadták a módját. Méregzöld szőnyeget gördítettek a  bejáratig, rajta a Sötét Jegy mozgott.  Ezüst szín könnyed gyöngyházfényű magas sarkú kecses bőrcipő lépkedett le a fekete hintóról. Deimos kezébe a kígyófejes gyűrűs bal kéz simult, s harang szabású holdfény színű ezüst ruha, a finom anyagon könnyed tüll ereszkedett,  a mellkas zárt, dekoltázsa egyáltalán nem volt.  Finom könnyed tűzéssel volt hátrafogva a sima egyenes haj, s most, hogy ez a szürkés ezüstös holdfény ruha volt rajta, s végre egyetlen villanásra is de Aurora ránézett, Deimos rájött ,hogy először tévedett. Ezek a szemek mégiscsak szürkéskékek. Vagy csak a szürke ruha teszi? Lehet ,hogy egyszer szürkés másszor zöldes ez a szürkés szem? Vagyonokat érhetett ez a ruha. Egy igazi költemény volt. S tükrözte nem csak Aurora nevét, de egész személyiségét. Nagyon visszafogott, mégis nagyon elegáns ruha volt. A színe pedig éppen olyan különleges, amilyen a lány maga volt.  Deimos szeme káprázott. A ruha színe még erősebben kidobta a vörös szín mélységét, fényét, sötétségét, árnyalatait. Gyönyörű volt. Nem hazudott öccsének, amikor azt mondta, tetszik neki a lány.  A kézfejére könnyed kézcsókot rebegett, mire Aurora zavartan elpirult, s Deimos tette a lány kezét a karjára, hogy  bekísérje a Malfoy kastélyba. Nagyon szertartásosak és nagyon merevek voltak mindketten. Az ebéd még szűk családi körben telt. Sabine gőgicsélésével és sírásával felváltva.  Aurora Draco és Deimos között ült. Pansy mellett Carrowék, szemközt a nagyszülők a Zabini házaspárral. A halálfalók eléggé politikainak érezték az eseményt ahhoz, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot, hogy egy levendulataláros is részt vesz az ünnepségen, de Pansy nem győzte hangsúlyozni az esemény családi voltát sem, s keresztülvitte az akaratát. Néhány Crució pedig elhallgattatta a keményebben tiltakozókat is. Pansy nem sajnálta a kínzó átkot, ha szükségesnek érezte. A fegyelmezetleneket kordában kell tartani. És ne szegüljenek ellen a vezető döntéseinek sem.  Zabiniék maradtak a legtovább az asztalnál. Hiszen a kicsitől nem tudtak egyszerre étkezni. Pansy küldte el fiát a menyasszonyával, hogy vezesse körbe. Így a két fiatal felemelkedett az asztaltól. Deimos haladt elöl. Igazán nem is tudta, merre vezesse a lányt. Pansy tudta, hogy fia elveszett lesz. Átvette az irányítást, amíg Deimost elküldte a legyezőjéért. Semmi szüksége ne mvolt rá, de kettesben akart maradni Aurorával.

-         A fiam lakosztálya! – lépett be Pansy, s Aurora után bezárta az ajtót. Hagyta, hogy a lány körbenézzen, miközben ő maga nyugodtabban szemrevételezte a lányt. Aurora a falakra erősített képeket nézte. Madarak. Többnyire vadászsólymok. Pansy követte a tekintetét.

-         A fiam felvételei. Gondolom nem sokat mesélt magáról – mosolygott Pansy. – Nem szokása. Az egyik kedvenc időtöltése. Madarakat próbál lefényképezni. Sokat jár madárlesekre. Itt a Malfoybirtokon. És máshol is. A Malfoyok főszokása, mindent egyedül csinálni – szomorodott el Pansy. – Meg kell szokni és…magunkhoz igazítani…Deimos nem fog madárleshez invitálni ebben biztos vagyok, de neked kell megtenned ezt a lépést, ha vele akarsz tartani – tanácsokat adott leendő menyének. Kulcsot a fiához. Ő, aki ismeri. Reménykedett benne, hogy lesz haszna is annak, amit mond. Érezte a fiatalok hűvös viszonyát. A távolságtartásukat. És mindkettejüknek szeretett volna segíteni. Hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Ő maga is azt szeretné, ha a fia elégedett lenne a házasságával, és boldog lenne. – Csendben ülni, madarakat figyelni, és állatokat, a vizet, a természetet. Deimos ilyen. Éppen nem egy leendő sötét varázsló tulajdonságai – nevette el magát Pansy, s Aurora szerényen elmosolyodott. – Számtalanszor hallottam felháborodni ha állatkínzásról olvasott…Deimos nagyon érzékeny lélek. Ha tehetné madár lenne, ebben biztos vagyok. Hogy az égen repülhessen, hogy bejárhassa a világot, hogy felülről szemléljen mindent.  Deimos nem egyenlő velem Aurora. Más az, amit rólam hallasz és más Deimos is. Többféle távcsöveket is magával hurcol ilyenkor. Órákig elüldögél a madárlesekben. Ha lett volna időm, többet vele tartottam volna ezekre a madárkukkantásokra. Sajnos. Kevés az élet ahhoz, hogy mindent úgy élhessünk, ahogy szeretnénk. De jobb így. Deimos így is nagyon kötődik hozzám. Veszélyes lett volna ennél is több időt vele töltenem. Majd idővel rájössz erre…talán…konfliktusok forrása is lesz ez Aurora. A kapcsolat köztem és Deimos között… - Deimos lépett be a szobába Pansy legyezőjével.

-         Köszönöm Deimos – mosolygott Pansy. – Magatokra hagylak egy kicsit. – Deimos nézte az anyja után bezáródó ajtót. Csend ereszkedett rájuk, mint már annyiszor.

-         Szeretnél leülni? – kérdezte Deimos  az ablak alatti székekre mutatva. Aurora csak megrázta a fejét. Már megint. A hangját sem hallhatja. Néha kezdte azt hinni a lány egyszerűen megkukul ha vele van. Vagy elmenne a hangja? Deimos tanácstalanul nézte a lányt. Megköszörülte a torkát.

-         Nagyon szép a ruhád – szólalt meg halkan. Aurora lejjebb sütötte a szemét és lejjebb hajtotta a fejét.

-         Köszönöm – erőtlen suttogás. Deimosnak hegyeznie kellett a fülét, hogy hallja egyáltalán, amit mond.

-         Te választottad? – érdeklődött könnyednek szánt csevegő hangon Deimos, bár nem igazán sikerült ilyenre a kérdés. Aurora csak a fejét rázta.

-         Édesanyám – motyogta az orra alatt.  Kezét a háta mögé rejtve tördelte.

-         Nagyon szép vagy benne – Deimos hangja elrekedt. Aurora elpirult s zavartan a cipője orrát szemlélte ismét. Halk dörömbölés az ajtón.

-         Bátyuskám. Vége a szerelmes légyottnak! Bújjatok ki a szerelmes fészketekből – Falco vihogott az ajtó előtt, de a léptei el is távolodtak. Aurora már megfordult, hogy kimeneküljön a szobából, de Deimos megállította a karjánál fogva. Az első érintése volt, ami nem protokolláris és a lány kezén kívülre esett. Aurora megdöbbenve torpant meg.

-         Aurora! – Deimos szemei kérlelőn néztek a lány arcába. – Miért? Miért nem nézel egyszer sem rám? – a szürkéskék szemek egy pillanatra felnéztek a szürke szempárba, de gyorsan el is kapta a tekintetét. – Ennyire gyűlölsz? – kérdezte halkan Deimos. Erősen tartotta a lányt, hogy ki ne bújjon a karjaiból. Aurora csak nemet intett a fejével. – Akkor? Aurora hónapok óta találkozunk. Mától a jegyesem leszel. S nem nézhetek normálisan a szemedbe sem! – Deimos szemét elfutotta a könny. Fékeznie kell az érzelmeit, mert anyja érzi őket. Elengedte a lányt, s Aurora kimenekült Deimos lakosztályából. Deimos úgy döntött hűvös vízzel megmossa az arcát, hogy lenyugodjon. Nem kellett csalódnia. Pansy a szalonban várta a fiát. Megérezte a kétségbeesett segélyhívást mint már annyiszor. Aggódva nézte Deimost.

-         Mi a baj kisfiam? – sietett hozzá Pansy.

-         Semmi anya – nyugtatta Deimos.

-         De…éreztem…valami – Pansy megsimogatta a mellkasát. Ismeri ezt az érzést. Deimos kétségbeesett szívfájdalmát. Már többször volt ilyen. Most miért?

-         Mh. Veszekedtetek Aurorával?

-         Dehogy! Honnan veszed ezt anya? – lépett el Deimos.

-         Segíteni szeretnék nektek – nézett rá tanácstalanul Pansy. – De ha nem tudom mi a baj, nem tudok segíteni Deimos.

-         Minden a legnagyobb rendben anya – nyugtatta mosolyt erőltetve magára Deimos. Négy hónapja járt Carrowékhoz. Többnyire ugyanúgy folyt minden. Egy óránál tovább soha nem maradt. A hallgatás ennél tovább már elviselhetetlen lett volna. És nem merte elmondani otthon sem. Hogy nem, igazán nem akarja ezt a házasságot? Hiszen mi értelme ennek? Hogy több órákat hallgassanak egymás mellett? Hogy egymás mellett aludjanak a széles franciaágy két végéhez húzódva? Mert nem kételkedik abban, hogy ez a sors vár rá Aurora mellett, ha egyáltalán engedi, hogy egy ágyban aludjanak. Vagy a hitvesi ágyból is kitúrja? A földön aludjon? Mert ha visszamegy a régi hálójába, akkor anyja zaklató kérdéseit kell elviselnie, ami szintén kínos. Deimosnak elege volt ebből az egész házasságtémából és Aurora sem könnyíti meg a helyzetét. S augusztustól elkerülhetetlenül bekövetkezik az, amitől tart. Feleségül veszi ezt a hideg, érzéketlen megszeppent lányt. Pansy érezte fia kétségeit. Bár nem tudta mi az oka, de a szeméből, ebből a végtelen ezüst tóból kiolvasta, hogy valami nagyon nincs rendben.

-         Halasszuk el az esküvőt kincsem? – kérdezte aggódva. Deimos sokáig nem reagált. Végül nagyon halványan, de bólintott. Pansy megértően állt. Ám legyen.

-         Jól van. Az eljegyzést megtartjuk most, mert ez már elkerülhetetlen, a meghívókat szétküldtük egy óra múlva megérkeznek a halálfalók. De az esküvőt elhalasztjuk. Jó lesz így? – simította ki Deimos szeméből a szőke tincseket Pansy. Deimos csak bólintott.  Együtt lépkedtek vissza a család körébe. Pansy és Draco között Deimos is fogadta a halálfalókat. Utoljára Voldemort és a Lestrange-ok érkeztek. A tervben levő Lestrange lány és szülei azonban tüntetőlegesen nem jelentek meg. A Malfoy- kastély dísztermén kénytelenek voltak tértágító bűbájt használni, hogy mind kényelmesen elférjenek. Este tízkor ejtették meg a jegyváltást. A kígyós ezüstgyűrű mellé Deimos felcsúsztatta a Malfoy-jegygyűrűt, s félősen hajolt a lány arcához, hogy könnyed arccsókot leheljen rá. Attól is félt, hogy Aurora már ezért a bizalmaskodásért is ellöki magától. De a lány csak zavartan szemlesütve állt, és tűrte, hogy a bársonyos sápadt arc az övéhez simuljon. Deimos belélegezte a lány illatát, most hogy végre egyszer igazán közel kerülhetett hozzá, még ha egy villanásnyira is. Meglepődött. Elegancia és kellem, keleties kasmír illat, melegséget sugárzó illat, az illat, amely olyannyira hasonló az övéhez, bár ellentétben az ő keverék illatanyagával Auroráé tiszta kasmír volt. Nem erre számított. Valami hűvösebb illatra. Valami távolságtartóbb illatra. Alig lehetett érezni. Nagyon halványan, szinte már csak akkor, amikor az orra a lány bőréhez simult. Elhúzódott. Aurora zavartan hajtotta le a fejét, soha nem volt még Deimoshoz ennyire közel. Megijedt ettől az érzéstől, ahogy a magas fiú válla eltakart minden mást előle, ahogy a szőke tincsek az arcába hullottak, s a meleg bőr egy pillanatra érintkezett az övével. Az este folyamán anyjától már megtudta, hogy Deimos kérésére elhalasztják az esküvőt. Egyszerre könnyebbült meg és bántódott meg. Értette miért tette a fiú. Tényleg akkora kegy lenne a szemébe nézni? Egyáltalán miért ez a félénkség? Miért van az, hogy képtelen belenézni azokba a szürke szemekbe? S miért van minduntalan zavarban, ha a fiú közelében van? S a kérdésekre olyan egyszerű és bonyolult is egyben a válasz.  A gondolat, hogy a felesége lesz, hogy egyszer elkerülhetetlenül oda kell adnia magát ennek a fiúnak, s rettegett attól a pillanattól, hogy hogyan éli meg, hogy mi lesz…hiszen nem is ismeri, s félt az új helyzettől, a megváltoztathatatlantól, még ettől a tényleg békés Malfoy-fiútól is ,aki kivétel nélkül tűrte és tiszteletben tartotta az udvarias távolságtartás követelményeit. Aki most jegyezte el. Aki így is menyasszonyának fogadta. Kötelességből és kényszerből is, de elfogadta. Az összegyűltek figyelmét nem kerülte el, a jegyespár csókváltása, ami a Malfoyok körében  is – ezt még Narcissa a mindig hűvös és erkölcsös nagymama is megállapította – példátlanul hűvös és érzéketlen volt. Az arcon csókolás kifejezte, hogy ez a két fiatal a minimális testiségtől is távol áll, s kicsit megütközve néztek össze a családtagok is, bár gyorsan leplezték megrökönyödésüket, a halálfalók pedig hihették s miért ne hihették, hogy a rengeteg néző miatt nem akartak bizalmaskodni.  Pansy homlokán azonban újabb és sötétebb árnyalatú felhő jelent meg…