Teaidő. Hétvége. Deimos percre pontosan érkezett. Mint mindig. Aurora hosszú ruhában ült a teáskészlet az asztalon közöttük. Rövid köszönés, Deimos helyet foglal, Aurora kitölti a teát és mély csend. Deimos kavargatta a finom keleti porceláncsészében a cukrot. A zöld tea mentolos ízét már annyira megszokta. Már meg sem lepődött, hogy ismét a világos színű teát kavargatja. Keresztbe tett lábakkal ült.  Jegygyűrűje finoman koppant a porcelánon. Hihetetlen. Eljegyezték egymást. És így ülnek egymással szemben. Hát, százévesen elképzelhető, hogy kielégítő a közös teázgatás, de lassan huszonhárom évesen? Belekortyolt a teába. Aurora ismét a csészéjébe mélyedt. Ma még a száját is minduntalan beharapja. Egyre jobb. Legközelebb úgyis farsangi főszezon lesz. Talán álarcot is vesz? Az mögött messze jobban el lehet bújni, mint a haja mögött.  Aurora lebbenő pillantással állapította meg, hogy Deimos ismét makulátlan tökéletességgel érkezett. Frissen borotváltan, szépen fésült hajjal, kisimult finom vonásokkal, nyugodt szürke szemekkel, élre vasalt fekete nadrágban, ragyogóra pucolt cipőben, lengedező talárban.  Finomak a mozdulatai, ráérős, nem kapkodós, nyugodt. És ismét egy csokor rózsával. Ezúttal sárgarózsák. Nagyon szép csokor. De hát mindig gondosan válogatott rózsákat hoz. Aurorát is minden ilyen alkalomra felkészítették, Befésülték a haját, Elrendezték a ruhája redőit is, bepúderezték az orrát, szerényen és csendesen bújt meg a karosszékben. Hiányzott minden lendület és érzelem a találkozásukból. Kezdetben zavartan forgatták a jegygyűrűjüket az ujjukon. Nem voltak hozzászokva. Ma már fel sem tűnt. Egy ékszerrel több. Nem számít. Deimos nem erőszakoskodott. Nem érintette meg, nem kényszerítette a beszélgetést, vagy a tekintetét. Beletörődve elégedett meg azzal, amit kapott. A közös teaidőt a menyasszonyával. Nevetséges helyzet. Deimos néha maga is elnevette magát ezen a lehetetlen helyzeten. A saját menyasszonyával úgy teázgat, mint a nagymamájával. Normális dolog ez? Minden tökéletes. Az öltözékük, a hajuk, az arszesz, a parfüm, a kifinomult mozgás, az arisztokrata tartás, a családi háttér, sőt, a gyűrű is sokkal több mindent engedne hivatalosan is. Deimos és talán Aurora is tisztában van ezzel. Mint jegyesek az etikett szerint is engedett lenne számukra bármi, érintések…s egyebek. Minden megvan. Minden engedett. Csak egyetlen egy dolog hiányzik. A szikra. Ami begyújtaná a tüzet, a kettejük házasságának oltárán. Deimos képtelen volt ezt elviselni. Hogy ennyi évesen így kelljen teázgatni a menyasszonyával. Ennyire ridegen… ma rossz passzban volt. Bár ez sosem látszott külsőleg rajta. Nem hiába volt Malfoy. De a szemébe minduntalan könnyek gyűltek. Neki ma ez nem megy. Letette a csészét. Aurora ne mnézett most se a szemébe. Hát persze. Mi mást várt tőle.

-         Elnézést. További kellemes délutánt! Viszontlátásra! – biccentett, s leviharzott a lány szalonjából. Aurora meglepetten nézte a még teli teáscsészét. Deimos ma gyorsan távozott.

Deimos fáradtan rúgta le a cipőit az öltözőszobájában. Sejtette. Falco lépett be hozzá. Deimos szomorú szemekkel nézett öccsére.

-         Na mi van? Ma is babazsúron voltál? – mérte végig Falco. Megnézegette bátyja inggallérját. – Ah! Azt hittem végre egyszer már rúzsfoltos lesz – morogta Falco.

-         Csak az olcsó rúzsok hagynak nyomot Falco – gombolgatta az ingjét Deimos nyugodtan.

-         Hm, igaz. Te finom nőhöz jársz – vihogott Falco. –Előkelő és gazdag nőhöz. Akiben az érzékiség kevesebb mint a cipődben – méregette a szépen bokszolt fekete bőrcipőt.

-         Falco ma nincs ehhez kedvem – intette le Deimos.

-         Deimos vedd már észre ez tényleg röhejes! Teázgatsz a leendő feleségeddel? Hát abból nem lesz utódod az tuti biztos! Vagy ez valami új kísérlet? Kockacukor és tej? – röhögött Falco.

-         Nem isszuk tejjel – mondta szárazon Deimos.

-         Hát legalább a teázási szokásait kiismered – nyögte flegmán Falco.

-         Látod ez biztos. Te ismered a nőid teázási szokásait? Nem mi? – méregette Deimos.

-         Pszt! – intette le Falco s idegesen körbenézett.

-         Akkor ne járjon neked se a szád!

-         Deimos azt hiszed rosszat akar neked a saját öcséd? – Falco leült a bátyja mellé. – igazán nem. Én már nem tudom hányszor mondtam. Csókold meg és megtudod hányadán álltok!

-         Ez nem így működik Falco. Ő a menyasszonyom, nem rohanhatom le!

-         Hát ki mást ha nem őt Deimos! A te saját bejáratú menyasszonyod!

-         Belegondolva az öcsém és a húgom már megtette azt, amire nekem egy éven belül esélyem sincs, sőt kezdek kételkedni abban, hogy valaha…lesz – motyogta Deimos elhangoltan.

-         Most őszintén mi a fenét csináltok ti ott együtt egy teljes órán át? – túrt a hajába Falco.

-         Mh. Elég forró a tea. Van időnk megvárni, amíg kihűl, lassan elkortyolgatjuk és eljövök.

-         Ez irtó gyenge Deimos!  - nézte szörnyülködve a bátyját Falco. – ÉS te ezzel elégedett vagy?

-         Hát nem tudom mi értelme van a látogatásaimnak. Szerintem azt sem venné észre, ha nem mennék – Deimos  kifújta az orrát.

-         Jaj te érzékeny lélek! – paskolgatta meg bátyja vállát Falco. Deimos tanácstalan csalódott szemekkel nézett rá.

-         Eljegyeztem – méregette a jegygyűrűjét Deimos. – De ha lehet még hűvösebb lett.

-         Megcsókoljam helyetted? – kérdezte Falco nevetve. – Figyelj én már kaptam nőktől pofont ezért, nem lesz új, eggyel több vagy kevesebb. Én jól viselem a visszautasítást.

-         Tényleg visszautasítottak? – lepődött meg Deimos.

-         Nem hiszed?

-         Hát, azért nem tartalak olyan eldobni valónak… - méregette a nála alacsonyabb, vállasabb fiút. – Sőt! Azt hiszem kettőnk közül mégiscsak te…Nem én nem viselném el ,ha visszautasítana.

-         Nem utasítana – mondta komolyan Falco. – Ha másért nem azért, mert ismeri a dörgést. Tudja. A szabály az szabály. A vőlegénye vagy. Megteheted. Malfoy vagy. Pláne megteheted – vihogott Falco. – Én tuti megtenném a helyedben.

-         Az öcsém ad szerelmi tanácsokat, ezt nagyon szánalmas igaz? – nézte Falcot csalódott szürke szemekkel Deimos.

-         Eh! Te vagy anya szeme előtt! Szerencsére – kuncogott Falco. – Én csak örülök neki. Nem bírnám ki azt, amit te.

-         Már néha én is kételkedem, hogy az idegeim sokáig bírják ezt…ezt a fenébe is. A kezén kívül hozzá se értem! -  Deimos ismét kifújta az orrát. – Maholnap házasember leszek, és így látsz bőgni ilyenek miatt. Gondolom fokokat esek most a szemedben – nevetett magán Deimos.

-         Ki ismerne jobban ha nem én. Olyan vagy mint a nagypapa – vihogott Falco. – És titkon csodáltam érte, hogy hogy a francba tudta így megállni a dolgokat. Te hogy tudod?

-         Úgy hogy nincs mit megállnom – dobta el a zsebkendőjét Deimos.

-         Komolyan nem is akarod?

-         Mh. Nem tudom. Persze szeretném megtudni, hogy milyen vele, hiszen mégiscsak a menyasszonyom. És tudod, ez nagyon furcsa…de tetszik…hogy ilyen… a hallgatása, a lesütött szemhéja, a szempillái rezegése, ahogy mellkastól feljebb soha nem néz, s kerül a tekintetével.

-         Megbuggyantál – vihogott Falco.

-         Én is azt hiszem. Belebetegedtem ebbe a lehetetlen helyzetbe. Jövőhéten nem tudok menni ,beteget jelentek – dőlt hanyatt az ágyán Deimos. – Tudod mi az érthetetlen? Néha behunyom a szemem és mégis őt látom magam előtt.

-         Az jó jel – állapította meg Falco.

-         Hát nem tudom. Szerintem ha beleszeretnék és úgy kellene ezt túlélnem ,az sokkal jobban megviselne. Nem akarok beleszeretni – morogta Deimos.  A szeme elé tette a kezét. Falco nézte a szép metszésű Malfoy jegygyűrűt a bátyja kezén. Deimos előtt pedig ismét az almazöld ruhába öltözött lány karcsú csípővonala lebegett, és az ujjai finom babrálása… a magas homlok, a kiugró arcscsont… Hányszor látta már! Megszámolni sem tudná. A szemével már megszokta a látványát. Az alakját. A formáját. Ezt a lesütött szemet már bárhol megismerné. Mert minden hétvégén ezt várta, hogy egyetlen egyszer is de felnyíljon és láthassa azt a különleges szemszínt, ami mögött annyi minden rejlik…s amit hiába várt, hogy egyszer is ránézzen. Soha nem fognak ezek a szemek szerelmesen nézni rá… egyre inkább ez az elkeseredett érzése támadt. Ismét eleredtek a könnyei. Aurorának fogalma sem volt, mennyit sírt már ezen a reménytelen házasságon keseregve. Amit otthon egyedül csak Falco tudott. Deimos eldörzsölte a könnyeket, s értetlenül meredt a  jegygyűrűjére egy pillanatig.

-         A fenébe is megint magyarázkodhatom anyának. Amióta van ez a nem létező magánéletem…hát azóta iszonyat sokat kell füllentenem és ez már nagyon zavaró – morogta Deimos.

-         Le kellene zárnod azt a csatornát. Anya is le szokta olyankor – jegyezte meg Falco.

-         Mikor?

-         Hát mondjuk…ha apával kettesben van gondolom. Azt nem köti az orrodra, hogy mit érez – vihogott Falco. Deimos ezen még nem is gondolkodott. Hiszen az ő lelke mindig nyitva volt anyja előtt, s bármikor üzent anyja megérezte. Lehet, hogy az anyja is időnként lezárja?

-         De akkor meg azt érzi meg és akkor azért fog kérdezősködni – morogta Deimos.

-         Hát akkor füllentesz, hogy szuper jó napod volt és azért – nevetett Falco. – Na jó, készülj a vacsorához, addig magadra hagylak. De nem pityeregni ám! – fenyegette meg Falco.

-         Különben?

-         Mh. Különben párbajra hívlak – vihogott Falco.

-         A párbajt választom – mondta lemondóan Deimos.

-         Miféle párbajra készültök? – Pansy koppantás után lépett a szobába. – Hallani sem akarok ilyesmikről.

-         Jaj anya csak vicceltem – legyintett Falco.

-         Mesélj milyen volt a látogatásod Deimos? – ült a fia mellé az ágyra Pansy.

-         Fenséges a teájuk Carrowéknak még mindig – bólintott Deimos.

-         Az igazán jó dolog is – gonoszkodott Falco.

-         Falco hagyj magunkra, a te locsogásod nem érdekel most – legyintett Pansy.

-         Pedig Faloc is szívesen mesélne a teadélutánjairól – mosolygott Deimos, mire Falco tiltakozva integetett a bátyjának.

-         Falco teaízlését ismerem – türelmetlenkedett Pansy.  – Aurora?

-         Jól van – bólintott Deimos.

-         És?

-         Mindenki jól van anya, és nem volt semmi különös – morogta Deimos, Pansy pedig kérdőn nézett az ajtóban álló Falcora aki csak megrántotta a vállát.