Nem történt dinamikus változás a kapcsolatukban. Bár Deimos most már rendszeresen járt Carrowékhoz, nem hagyott ki egyetlen hétvégét sem.  Többnyire a Carrow birtokot járták. Deimos látcsővel, és Aurora festőállványát vonszolva. Felállították, s egy teljes órát töltöttek mindig kint a természetben. Aurora az ecsetekkel bíbelődött, Deimos a látcsövével kereste a környék madarait.  Néhány méterre tőle a fűben üldögélve, Aurora a tájat megfigyelve a szemével. Csendes hétvégi délutánok kettesben. Hallgatagon. Elmélyülve a saját gondolataikba. Pedig Deimos szinte mindent megadott volna még egy csókért. Amióta az első csókját megismerte, azóta azt hitte, ha nem is sűrűn, de időnként részesülhet ebben az élvezetben. De Aurora kerülte a pillantását, Deimos pedig nem merte újból megközelíteni az elérhetetlen lányt.  Körbesétálta a tavat, most a tó másik oldalán volt Aurorára így pontosan rálátott. Belegondolva azért hozta a látcsövét, hogy madarakat figyeljen most meg minduntalan Aurorát nézi. Ráirányította a távcsövet. Aurora oldalt nézve válogatta a színeket a palettán kevergette. Deimos leeresztette a szemhéját. Mégis látta maga előtt a feszülő halvány fehér bőrt, a nyaka vonalát, a kecses csontokat, ahogy megfeszülnek, ahogy félrefordítja a fejét. A haja meglibbent a vállán. Deimos a mellkasára ejtve a látcsövet indult vissza a tó mentén. Aurora éppen ecsetet váltott. Válogatta a vastagságokat. Deimos maga sem tudta honnan szerzett bátorsággal, de a lányhoz lépett és meglepetésszerűen hajolt az ajkaira. Már hetek óta erre várt. Aurora tiltakozva akarta elfordítani a fejét ,de Deimos a lány hajába túrva fogta le, hogy ne menekülhessen a csókból. Futkározott a testén a borzongás kellemes hűvöse. A lágy tapintású hajzuhatag a kézfejére hullott. Szívta a mélyszín ajkakat, Aurora kezével a mellkasának feszülve próbált kibújni a csókból, de Deimos ma képtelen volt elengedni. Akarta. Már annyira régen. Érezni a lány ősziesen lágy ízét. Ujjait a korábban csodált vékony nyakra csúsztatta, simította a bársonyos sima bőrt. Aurora azonnal kihasználta a szorítás gyengülését és hátrált. Deimos remegve zihált. Száján kapkodta a levegőt, s a szemével égetni tudta volna a lány bőrét. De Aurora elvörösödve zavartan simult a közeli fához. Félősen fogta át a karját a másik kezével. Lábával az avart bökdöste maga előtt. Deimos a bőre tapintásának friss élménye alatt kábultan nézte a menyasszonyát. Aki riadt őzként menekült előle. Aurorához ma nem is lehetett már közeledni. Megrettent a váratlan rohamtól. Az újabb érintéstől, a jegygyűrűs kéz simogatásától.  Zavartan szorongatta a nyakát, elővigyázatosan szemmel tartva Deimost.

Tovább maradt Deimos. Falco meglepődött cinkos szemekkel meredt rá. Deimos letette a látcsövét az asztalra s kérdőn nézett öccsére.

-         Most meg mit vigyorogsz ott? – vette ki pálcáját a mellényzsebéből Deimos.

-         Ez egészen egyedi formája az ismerkedésnek – vihogott Falco. – Szóval távcsővel kuksolod a menyasszonyod?

-         Nagyon humoros vagy –gúnyolódott Deimos.

-         Had nézzem. A ruhán is átlátni vele? – Falco a szeme elé tette a látcsövet, s közben az ágyra vetődött. – Áh, ez semmit sem ér! – hajította maga mellé az ágyra. – Bár bizonyos testrészekre jól rá lehet közelíteni – röhögött. – Azt hiszem én is alkalmazni fogom ezt. Te mit néztél rajta? A mellét? Egyáltalán van neki? – ráncolta a homlokát Falco. – Jaj vagy ahhoz kell távcső, hogy jobban lásd?

-         Amennyiben a menyasszonyom sértegeted kénytelen leszek pálcát emelni rád – emlékeztette Deimos.

-         Állok elébe. Na jó. Halljam. Megcsókoltad?

-         Honnan veszed? – nézett rá sandán Deimos.

-         Hát teljesen festékes vagy – mérte végig Falco a bátyját. Deimos végignézett magán, s  csak akkor látta, hogy Aurora nyilván a mellkasának nyomuló tiltakozásban elejtette az ecseteket, amelyek apró csíkokat festettek rá.

-         Öhm – Deimos  az árulkodó nyomokat igyekezett eltüntetni. Falco hahotázott a reménytelen próbálkozáson.

-         Sajnálom lebuktál Deimos! – Falco felült bátyja ágyán és várakozóan nézte.

-         Most mit bámulsz? – kapta le a festékes ruhákat Deimos.

-         Várom az élménybeszámolót. Tehát?  - unszolta Falco. Deimos erőtlenül bólintott. – Uh Ez az! – rikkantotta el magát Falco, s ugrott egyet az ágyon. – Megcsókoltad! Megcsókoltad! – Deimos meglökte az ugráló Falcot, mire az lebukott az ágy másik oldalára.  Magával rántva a párnát. De felkönyökölt a földről, hogy Deimosra lásson. – Milyen volt?

-         Hogy milyen volt? Ezt nem is tudom. Jó volt – motyogta Deimos. – De azt hiszem kicsit egyoldalú a dolog – ráncolta a homlokát Deimos.

-         Mh. Vagyis nem csókolt vissza? – seperte el a haját Falco a szeméből.

-         Nos…nem – szontyolodott el Deimos. – Úgy hiszem, hogy ez a csókolódzás igazán csak nekem nyújt örömöt, ő inkább fél tőle.

-         Hát…mmh, előfordul az ilyesmi – dörzsölte meg az orrát Falco. – Érdekes nászéjszakának nézel elébe Deimos – vihogott fel Falco.

-         Én is ettől tartok – harapta be az ajkát Deimos. – Fogalmam sincs mivel vehetném rá, hogy egyáltalán többet engedjen, nem hogy….hogy…szóval érted.

-         Értem én – vigyorgott kajánul Falco. – Mert mivel érdemelted ki, hogy ezt engedte? – Deimos elgondolkodott. Igen többször is felvetődött már benne, hogy aznap miért hagyta Aurora. Talán szülői utasításra? Vagy attól való félelmében, hogy ha nem engedi, akkor később már semmit sem engedhet, mert Deimos végleg letesz róla? Deimos maga sem tudta, hogy mit tett volna, ha Aurora aznap is visszautasítja. Talán tényleg letette volna a gyűrűt. De Aurora az utolsó pillanatban mégiscsak megadta neki. Milyen varázslatokkal kell elkápráztatnia ahhoz, hogy az ágyába is beengedje majd egyszer, ha a férje lesz? Deimos kezdte azt érezni, hogy nincs varázslat, amit kitalálhatna erre a nagy kegyre. Márpedig a Malfoy-házastársi hűség elengedhetetlen. Ha elveszi, egy életre elvette, s egy életre visszafordíthatatlanul Aurorától függ a testi öröme.  – Azt hiszem én meghalnék ebben a házasságban Deimos – fintorgott Falco.

-         Kíváncsi leszek neked ki lesz a jelölted  - nevetett Deimos. – Majd kipuhatolom anyáéktól.

-         Remélem kicsit sem hasonlít Aurorára, mert egy ilyen feleséget én megfojtanék – szorongatta a párnát a markában Falco, ahogy elképzelte, hogy fojtogatná az engedetlen feleségét. – A jó feleség engedelmes – magyarázta Falco.

-         Neked akkor nem is feleség kell – jegyezte meg Deimos.

-         Jó, az én ízlésem is más meg a tied is – zárta le a vitát Falco.

Aurora az ecseteket állította vissza a tartóba, a vásznat letakarta, a palettát a kosárba dobta. Halkan neszezett, hallotta, ahogy anyja belép a szobába. Sejtette, az ablakból látta őket. Ahogy szemmel tartotta minden lépését és mozdulatát. Figyelemmel kísérte a Deimossal alakuló kapcsolatát is. Intelligens szemek. Mindkettejüké. Kutatva nézte a lányát. Aurora nagyot nyelt, de nem szólalt meg.

-         Jól telt a délután?  - micsoda ártatlan kérdés! – Aurora oldalt nézett.

-         Láttál minket igaz? – suttogta halkan. Vanessa elpirult. Mh. Hát lánya előtt már nem kell bemutatkoznia.

-         Véletlenül éppen igen – ismerte be Vanessa. – Szeretnél beszélni róla?

-         Nem – mondta egy enyhe fokkal határozottabban Aurora.

-         Talán…mh…kellemetlen volt? – Aurora csak a fejét rázta. – Akkor? Milyen volt?

-         Semmilyen – motyogta az orra alatt Aurora.

-         Hogy mondhatsz ilyet? Deimos kedves, aranyos, finom, udvarias, mindenben tökéletes – sorolta Vanessa hadonászva. Aurora a földre vágta a festékes rongyot.

-         Igen. Deimos kedves, aranyos, finom, udvarias, mindenben tökéletes, de én nem vagyok szerelmes belé nem érted?! Semmit nem jelent , hogy megcsókol vagy sem! – az azonos szempár találkozott a párjával. Vanessa nézte lánya kétségbeesett kifakadását.

-         A jegyességet mi nem bonthatjuk fel. Csak ők – mondta magyarázatként Vanessa.

-         Csodálom őt…de…nem szeretem – hajtotta le a fejét Aurora. Az arcán pontosan az látszott, amit Deimos csókja alatt érez. Fél ettől a furcsa érintkezéstől, és talán viszolyog is tőle. Nem Deimostól. De a testiségtől igen. Vagy talán a testiségtől Deimossal? A csók, ami számára nem több, puszta nedves, értelmetlen tapogatásnál. Nem kellemetlen, inkább semmitmondó. Ő megélne csók nélkül is. És sejtelme sincs mások mi élvezetet láthatnak ebben a fölösleges dologban. Vanessa kezdte érteni, hogy mit érez a lánya. Ahogy az arcára nézett, ahogy az arckifejezését figyelte, ahogy a szemében az értetlenséggel és a szomorúsággal és a félelemmel találkozott.

-         Aurora. Lehet csókolni érzelem nélkül is, ahogy lehet szeretkezni is érzelem nélkül…de az nem olyan…mint, ha szívből teszed. Érted, amit mondok? – Aurora letörölte a könnycseppet a szeme sarkából. Ő ne értené? Az esküvő közeledtével szinte már csak erre tud gondolni. A mai nap után főleg. Az, hogy Deimos csókja igazán semmit nem vált ki belőle, inkább unalmas várakozássá változik az idő, várakozássá, hogy mikor lesz vége… talán nem a legszerencsésebb indíttatása egy közeledő nászéjszakának. Nem értette miért nem tudja szeretni. A kérdés, amit Deimos is minduntalan feltesz neki. A kérdés, amire magának sem tud felelni. Ahogy anyja mondja mindenben tökéletes. Fiatal, helyes, jól néz ki, semmiben sem visszataszító, de hogy testileg is kapcsolatban legyen vele…erre a legkevésbé sem vágyik. S az övé lesz. Nem is olyan sokára. Reszkető szívvel gondolt a nászéjszakára, arra, hogy hosszú perceken át várja azt, amit most alig másodpercekig kellett várnia, hogy mikro lesz már vége ennek a fölösleges dolognak, mikor szabadulhat meg a kényszerű nedvességek és ölelések tengeréből. Aurora akinek fogalma sem volt az érzékiségről, a vágyról, a szerelemről. Ő is anyja és apja örökségét hozta. Vanessában is megvolt ez. Messze nem ilyen kóros problémaként, s amit gyorsan leküzdött egyetlen személy: Blaise Zabini. Aurora azonban fokozottan örökölte ezt a testiség iránti érzéketlenséget, mondhatni frigid magatartást, anyjától, s ami eddig nem tűnt fel a szülőknek sem, s neki magának sem, az most óriási gondokat eresztett a Carrow családra árnyékként ereszkedett egyre nagyobb sötétségként a közelgő esküvő fölé. S még akkor, hogy megrémültek volna, ha tudják, hogy Pansy Malfoy türelmetlenül, de kitűzte az esküvő napját. Hátsó nyomás hatására. Voldemort sürgeti az időt. Az utód vérvonalának biztosítását akarja látni. A levél pedig az időponttal már úton volt a Carrow-kastély felé. Visszafordíthatatlanul halad Aurora eljövendő házasélete felé, amelyre félelemmel vegyes fenntartásokkal tekint.