Selyem suhogása, muszlin sóhaja és fátyol rebegése. Szorgos kezek igazgatták a hófehér menyasszonyi ruhát. Az utolsó gyémántköveket igazgatták a drágakövekkel ékes ruhán. Vagyonokat ért, csak a menyasszonyi ruha. Fehér, mint az ártatlanság, a szűziesség az érintetlenség.  Alsószoknyák sűrűje zizzent, a finom aranyhímzéssel a kelmében. Széles tükör előtt öltöztették a menyasszonyt.  Rendezték, az uszályt, a fátylat, a szoknya redőit. Lázas ideges készülődés, remegő ujjak, ezerszer elejtett tű, számtalanszor átsimított ruhaigazítás. Aurora nézte a gondos anyai kezek készülődését, igazító szeretetteljes mozdulatait, amelyek minduntalan elmosódtak a szeme előtt. Vanessa ijedten fogta fel a lecsöppenő könnycseppet, a menyasszonyi ruhának tökéletesnek kell lennie, nem hagyhat foltot rajta egy sós könnycsepp sem.

-          SS! Aurora kislányom! Menyasszony, aki sír az esküvője napján? Ki látott még ilyet? – próbált tréfálni, holott szívét facsarta az anyai fájdalom. Mindent siratott most Aurora. A lányságát, a gondtalan életét, a békés életét, az egyedüllétét, a magányt, a csendet, a nyugalmat. A hatalomtól távoli életet. Azt, amit itt élhetett, itthon, szülei védőszárnya alatt. S amely most egyetlen szertartásos aktussal véget ér. Legszívesebben visszament volna az időben, éveket, évtizedeket. Hogy anyjával maradhasson, hogy ne kelljen a fejét törnie a jövőn, amitől retteg. Átsírta az éjszakát. Kialvatlan, gyűrött arccal, felpuffadt vörös szemekkel állt. Hiába a gyorsan összeállított kenőcsök, nem lehetett takarni a sírás nyomait. Megállíthatatlanul hullottak. Potyogtak. Csepegtek.  – Aurora! Mindenki látni fogja!  - nézte kétségbeesetten a lányát Vanessa. – Hogy zokogva mégy egy Malfoyhoz! Elmagyaráztam. Ez politikai ügy! Minden halálfaló titeket fog nézni! Téged és Deimost! – még hangosabbra váltott a zokogás, s rázkódott Aurora válla. Vanessa átölelte a lányát, s hagyta, hogy a vállára borulva sírdogáljon.  – Aurora! – simogatta a fátyolba rendezett vörös hajkoronát. – Őrizd meg a tartásod! A Carrow névért ha másért ne! Ne lássák, hogy…hogy így éled ezt meg!  - Aurora kézfejével törölgette a könnyeit.  Szipogott, orrot fújt, s mély levegőkkel igyekezett nyugtatni magát. Ma már nem jön haza. Végleg búcsút mond a lányszobájának, az eddigi családjának, a korábbi életének, hogy új életet kezdjen Deimos oldalán a Malfoyok között. Meleg tavaszi nap volt, ő mégis vacogott. Minduntalan összekoccantak a fogai. Fázott. Hidegség futott végig rajta valahányszor csak a Malfoyokra gondolt. Vanessa még utoljára áttörölgette a lánya arcát, hogy amennyire tudja  eltüntethesse a sírás nyomait. Szerencse, hogy sűrű a fátyol, amely földig ér, hátul hosszú méteres gyémántvirágokkal díszes előkelő fátyol.  – Mennünk kell Aurora! – egész sereg segítséggel indultak el a Carrow kastély elé a hófehér Malfoy- hintóhoz. Hat hófehér medve húzta, ugyanúgy, mint alig egy negyed évszázada. Kivételes hintó volt ez. Csak a Malfoy-menyasszonyokat szállította és csakis az esküvő napján.  Aurorát besegítették a hintóba, eligazgatták a fátylát ,a ruháját. A szülők külön hintóval mennek szorosan a menyasszonyi hintó mögött. A Malfoyok a szertartáson várják őket…

Deimos idegesen kötötte újra a nyakkendőjét. Ádámcsutkája szárazon mozgott , ahogy sűrűn nyelt. Remegtek az ujjai. Olyan vékony lett az ujja az idegességtől, hogy majd leesett a jegygyűrűje az ujjáról. Falco lépett az átvezető ajtóba. Az ajtófélfának dőlve nézte bátyja készülődését.

-          Ideges vagy Deimos?

-          Hogyne lennék, ma van az esküvőm – morogta Deimos.

-          Elérkezett a nászéjszaka – kacsintott pajkosan Falco. – Holnap reggel anyáék benéznek hozzátok – vihogott gonoszul.

-          Falco szállj le a témáról – dörzsölgette fázósan a kezét Deimos. Pansy lépett a fiúk szobájába.

-          Had nézzelek! – fordította maga felé Pansy  a fiát. Lebegő szempillákkal nézte a sápadt, ideges arcot, a félénk szürke szemeket. Draco flegmán állt Falco mellé.

-          Mindjárt megint elsírja magát –morogta Pansyt figyelve. Pansy gyorsan törölgette a szemét.

-          Inkább most, mint minden halálfaló előtt. Veszítenék a hitelemből.

-          Az neked soha nem is volt – legyintett gúnyosan Draco.

-          Apátok mai napig nem bocsátja meg nekem, hogy elvettem a helyét. Voldemort őt akarta kinevezni eredetileg – magyarázta Pansy miközben szúró pillantásokat váltott Dracora.  Mélyzöld örömanya dísztalár. Dracora szintén mélyzöld talár simult. A Fiúk feketében voltak.

-          Falco te ne lábatlankodj Deimos nyaggatásával – intette le Pansy, s megigazította a virágokat Deimos mellényzsebében.  – Ma átadlak egy fiatalasszony gondjaira. Mi választottuk, s reméljük a te örömödre.

-          Pansy, hagyd már a hülye szövegeidet, Deimos úgyse figyel rád – húzta el Pansyt Draco. – Aurora gazdag, egyedüli örökös. Remek parti. A pénz sosem árt – sorolta Draco, s átsimította a haját Deimos tükrében figyelve magát.

-          Apád Malfoy – magyarázta Pansy. – Ő nem érti ezt. De Deimos bízom benne, hogy nagyon sok örömöd és boldogságod telik majd a házasságodban. Aurora kedves és szerény lány. Olyan lélekben mint te. Én bízom benne, hogy megértitek majd egymást – szorongatta fia kezét Pansy.

-          Persze anya, ne aggódj! – simogatta meg anyja arcát Deimos. – Aurora remek lány. És jó feleség lesz belőle meglátod. – Pansy erőtlen mosolyt küldött felé. Draco már karjánál fogva ráncigálta. – Ne rángass!

-          Igyekeznünk kell. A Menyasszonynak kell utoljára érkezni nem neked. Ha elfelejtenéd nem vagy menyasszony!  -dünnyögte Draco.

-          Elvennél újból feleségül.

-          Merlin mentsen ettől a súlyos tévedéstől! Dehogy! – nézett az ég felé Draco.

-          Én se mennék hozzád tudd meg. Undok szörnyeteg vagy! – igazította meg a stóláját Pansy.

-          Akkor ezt megbeszéltük –segítette fel Pansyt a hintóra. Pansy hátradőlve sóhajtott.

-          Komolyan mondom idegesebb vagyok mint a saját esküvőmön – sóhajtozott. – Kellett volna még egy gyomornyugtató főzet – szorongatta  gyomrát Pansy. Draco a zsebébe nyúlt és a kezébe nyomta a bájitalos üveget. – Hát hoztál nekem még egyet?! Jaj, Te…  - Pansy elhallgatott – Te gyilkos. Gondolom ezzel is ki akarsz készíteni.

-          Pontosan. Na idd már meg! – dühöngte Draco.  – Meg nem akartam, hogy az őrületbe kergess egész nap a sopánkodásoddal, hogy fáj a gyomrod.

-          Szóval téged az őrületbe kerget, ha én… - Csapott le mérgesen Pansy ,de Draco gyorsan a szájára szorította az ajkát. Pansy elhúzódott. – Jó inkább nem mondok semmit – nézett hidegen Dracora.

-          Na látod én  értek ahhoz ,hogy elhallgattassalak – vihogott Draco. Pansy sötét szemekkel méregette a férjét. Megérkeztek a szertartásteremhez.

Aurora lépkedett fel a lépcsőn, gondosan ügyelve, hogy a ruhájába fel ne botoljon. Sűrű fátyol. Szinte semmit nem is láttak a menyasszonyból. De a ruháját csodálta minden jelenlevő. Látszott ,hogy a nagy halálfaló közösség előtt nem más, mint az örökös Deimos Malfoy menyasszonya vonul végig a sorok között. Halk elismerő sóhajok keltek szárnyra a visszhangos teremben, ahogy Aurora elhaladt mellettük. Csillogott a ruhája a kecses, elegáns, drága ruhaköltemény. Nem is mert Deimosra nézni, ahogy megállt mellette. Senkire sem nézett. Várta, hogy túlélje a szertartás procedúráját. Nagyon ceremoniális, nagyon halálfalós volt már az esküvő. Az esküben hitet tett a mardekár eszmék, Pansy Malfoy vezetősége mellett is. Felesküdött ,hogy utolsó csepp vérével is az öröklésért küzd és minden erejével segíti is. Hogy hű és igaz hitvese lesz Deimos Malfoynak ,az úton, amit a halálfalók egész sötétségbe vesző Sötét Jeggyel világított rendszere átfon, és kijelöl nekik. Igaza volt anyjának. Ez nem családi. Ez egy politikai esküvő. Pansy Malfoy is áldását mondta a házasfelekre, sőt maga Voldemort is. Már Aurora Malfoyként írta alá a papírokat. Kábán nézte az aláírását az okiraton. A pergamenen. Képtelen volt felfogni, hogy mától, már nem Aurora Carrow.  Letette az annyira szeretett nevet, egy félelemmel kiejtett névért cserébe.  Megérkezett a jobb gyűrűsujjára a karikagyűrű. Deimosnek egész halom fátyol mögül kellett kibogoznia Aurorát, s mindenki mosolygott ,ahogy szzinte már kicsomagolta a fátyolrengetegből a menyasszonyát, hogy az első hitvesi csókot adhassa a feleségének. Aurora. Érezte a hideg remegő ajkakat a száján. Egyetlne szorítás erejéig. Nagyon szertartásos, nagyon hűvös csók volt, de nem is számított igazán a milyensége. Hogy is fogalmazott az eskető. Gazdag gyermekáldás? A várt fiú utód mihamarabbi fogantatása? Deimosba karolva lesütött szemmel vonultak ki az eskető teremből, Nem emlékszik, hogy volt tartása a végeláthatatlan halálfalótömeg gratulációit fogadni.  Pansy Malfoy lépett utoljára hozzá:

-          Az életünk a halálfalók előtt…olyan, mint a kőbe vésett forma. Kívülre keménységet mutatunk, de belül sajoghat a szívünk. A halálfalókat a külső érdekli. A házastársakat, a családot, a belső is. Merlin hozott a családban Aurora! – könnyedén ölelte át a menyét. Aurora hosszan nézett az ébenhajú nő után. Pansy Malfoy. Bölcs asszony. Talán többet is lát mint mutatja?  A Malfoy kastélyban tartották a  lakodalmat. Aurora már fáradtan szédelgett az asztalnál. Sem étvágya sem ereje nem volt már. Kimerült volt és ideges. Pansy sejtette, a fiáék a nyugalmat többre értékelnék, mint a halálfalók előtti reprezentálást, főleg ,hogy Aurora még nincs hozzászokva ,hogy tekintetek kereszttüzében legyen.  Elengedte a fiatalokat, amint tehette. Deimos kíséretével indultak fel, az ifjú házasok lakosztályába.  Ketten, a kihalt folyosókon. Nem ért Aurorához. Bár szürke pillantása minduntalan a lányra tévedt. Lobbantak a fáklyák előttük. Világították az utat. Megérkeztek. Deimos kitárta ifjú felesége előtt a közös háló ajtaját, s Aurora belépett a gyertyákkal világított baldachin uralta hálószobába. Remegtek a lábai. Reszketett az egész teste. Elhúzódott Deimostól. Deimos szomorúan futtatta tekintetét a lányon. Mi mást is várt? Aurora megszeppenve rebegő szempillákkal kerülte a széles franciaágyat. Mint az a kalitkába zárt kismadár, akit ajándékba hozott neki aznap. Olyan volt.

-          Egy időre magadra hagylak, ha megbocsátasz – biccentett Deimos, s a saját szárnya felé igyekezett.  Aurora mély levegőt vett. Még körbe sem fordult a szobában megérkezett…a szokás szerint a fiatalasszony fő bizalmasa.

-          Asszonyom! – hajolt meg mélyen az apró manó. – Gwendolyn vagyok. De szólíthatsz egyszerűen Gwennek is. Mától én leszek örök segítőd itt a Malfoy uradalomban – hatalmas kék szemek. Aurora a menyasszonyi ruháját simogatta.

-          Szervusz – suttogta halkan.

-          Erre asszonyom! – invitálta az öltözőszoba felé a bátortalan ifjú fiatalasszonyt Gwen. Aurora engedelmesen követte a manót maga után húzva hatalmas uszályát. Megkezdődött  az átkészítés, a fiatalasszonyi életének első s egyben legfontosabb éjszakájára: a nászéjszakára.