A lakosztályban Gwendolyn irányította el a tapasztalatlan lányt. Ragyogott minden. A mennyezeten aranyminták futottak. Alig néhány gyertya világította a termeket. Már megengedték a fürdővizét. Hatalmas habokban úszó kisebb medence, a levegőben a légies kasmír illat terjengett, igazán csak most tűnt fel, hogy van ebben az illatban valami érzékiséget sugalló árnyalat is. Gwendolyn izgatottan segítette le a menyasszonyi ruhát a hallgatag ifjú Malfoy-feleségről. Mély színek futottak a fürdőben, vöröses mélybarna csempe, az ősz színei köszöntöttek vissza Aurora lakosztályában. Alig merült el a kasmírhabfürdős vízben, Gwendolyn, már várakozóan készítette ki a nászéjszakai csipke- hálóruhát. A szokáshoz híven Pansy Malfoy ajándékát. Aurora figyelte a finom anyagot, a fekete csipke rejtélyes sötétjét, a földig ért, enyhén hátul maga után húzta az uszályba vesző csipkemintát. Nagyon kellemes viselet volt, és egyáltalán nem látszott át. Aurora csodálkozva nézte a csupa csipke hálóinget, amely mégis nagyon szolid volt. Mint ő maga.  Igazán fel sem fogta mi történik vele, átfésülték a haját,  a saját illatából parfümöt hintettek rá, s már át is vezették a hálószobába. Csak akkor ébredt fel az álomvilágból, amikor kattant a zár maga mögött. Nem volt egyedül a hálóban. Már ott ült a szaténágyneműn Deimos  Malfoy. Aurora rémülten kapta el a tekintetét a férfiról.  A csipkehálóingje ujját huzigálta, pedig így is a kézfejére hullott az ejtett ujjú anyag. Csak szeme sarkából érzékelte, ahogy felemelkedik Deimos és bizonytalan léptekkel közeledik hozzá. Éjszakai köntösben volt, mohazöld nyugtató szín. Aurorára mégis  fenyegetően hatott. Deimos figyelte a lesütött pillákat. A lány a combjánál megtörő csipkeanyagot figyelte. Bő hálóing volt, mégis nagyon elegáns, a Malfoy-elegánciát tükrözte ez a karcsú testre igazított, mégis kellően lenge csipke. Óvatosan ért a lány állához, hogy megemelje a fejét. Aurora csukott szemekkel engedte, hogy a hűvös ujjak finoman igazítsák felfelé. Deimos gyengéden hajolt a csukott ajkakra. Sokáig nem kapott engedélyt a bejutásra, de végül Aurora engedett. Deimos közelebb lépve simult a női testhez, s kezével átfonta a vékony derekat. Ajkaival  lesiklott az érzékeny fehér, kasmírillatú nyakra, s forró leheletével égette a bőrét. Aurora remegve kapkodta a levegőt. Mellkasa minden levegővételre Deimoshoz préselődött. Miközben Deimos szédelegve szorította magához a feleségét, csak tompán érzékelte a tiltakozó toló mozdulatot. Aurora a mellkasának feszítve a tenyerét tolta távolabb magától.

- Ne! Ne! – Rebegő ijedős ajkak, és tekintet. Deimos elengedte a lányt, s Aurora még mindig megszeppenve húzódott távolabb. Deimos szeméből lassan aludt ki a fény. Borús szürke felhőhöz hasonlított a szürke szempár. Mély, sötét szomorúság ült a szemébe és az arcára is. Reménykedett, hogy az  esküvő után bármi is másképpen lesz? Hogy az éjszakákat a felesége mellett töltheti? Hogy a hosszú váratás után, végre megérintheti, úgy ahogy azt a férji jogai is megengednék? Hát tévedett.  Aurora hevesen tiltakozik az érintése ellen. Deimos is hátrált egy lépést.

- Jól van. Akkor nem – súgta halkan Deimos. Szeme fáradtan járt a felesége kívánatos vonalain, amelyeket még mindig nem érinthet. Közel járt a síráshoz. Ha jobban megfigyelték volna egymást, akkor tudták volna, hogy mindketten. Aurora ijedtségében, Deimos levertségében. De igazán mindketten a maguk bajával voltak elfoglalva.  Deimos  fejbiccentéssel jelezte, hogy távozik, s már záródott is az ajtó mögötte. Aurora mély levegőt véve  rogyott a baldachin alá. Idegen volt a környezet, félt az egész eseménytől, és Deimostól is. Fázósan csúszott a  takaró alá, de sokáig nem érkezett álom a szemére.

Deimos a kedvelt helyére menekült. Pálca pöccinttéssel keltette életre a szobrait, akik nyugtatóan paskolgatták a vállát. Deimos fáradt mosolyt küldött feléjük. Mire körbejárta a szoborparkot, hogy minden szobrot felélesszen meglátta, a fekete szélben lebegő szoknyát. Megértő sötét villanás. És mégis fájdalmas arckifejezés ült mindkettejük arcán. Hát persze. Megérezte. És jött. Mint mindig, ha megérezte, hogy szükség van rá.  Puha léptekkel közeledett a szőke férfihoz, s megemelve a kezét átsimította a még mindig kerek kedves arcot. Deimos behunyta a szemét, s kezét az asszony kézfejére szorította, hogy még jobban érezze a hűvösét. A nyugtató érintését, az illatát. Az orra elé húzta a kézfejet, s belélegezte a levendulaillatot. Mélyen szívta magába. Nagyokat lélegzett, s várta, hogy megbékélést találjon zaklatott lelke ettől az illattól.  Nem bírta tovább. Megeredtek a könnyei, s Pansy magához húzta fia fejét.

-         Ss! Deimos! – halk sóhajként lebbent a nyugodt hang. – Nekem kellene sírnom. Mert engedtem ezt. Mert rádkényszerítettem ezt a házasságot. Hibáztam?

-         Soha nem hibázol anya! – fúrta a fejét anyja apró vállára Deimos.

-         Akkor? – Pansy átsimította a szőke fejet.

-         Nem tudom, mi az ami nem megy. Ami nem jó. Mintha elakadt volna valahol valami.

-         Semmi sem megy könnyedén Deimos. A szerelem főleg nem – mondta szomorúan Pansy.

-         Honnan tudtad, hogy itt leszek? – emelte fel a fejét Deimos.

-         Ki tudná, ha nem én Deimos? Születésedtől ismerlek. Jobban, mint talán kellene – mosolygott fáradtan Pansy. – Hittem, hogy Aurora lesz az ideális neked. Aki nem ingat meg, aki csendes és szerény, akivel soha nem kell harcolnod és veszekedned. Aki meghozza neked a békét. Bármilyen életkörülmények között. Nincs így?

-         Talán túl nagy is ez a béke – sóhajtott fel Deimos.

-         Mh. Egy ifjú férj. A nászéjszakáján. És az anyjával beszélget a parkban…hát…nem valami bíztató előjel – mosolygott Pansy erőtlenül. Fájt a szíve a fiáért, aki bár  titkolta érezte, hogy szenved. Hogy küzd önmagával is. Hogy egyszerre akar megfelelni Aurorának és a család követelményeinek is. Hogy egyszerre akar jó férj és jó politikus lenni. De amíg nem születik fiú utódja a politikában nem kap szót. A kettő egymás függvénye. Szorosan és elválaszthatatlanul. – Nem kellett volna ma kijönnöm – húzta el a száját Pansy.

-         Engedted volna, hogy ma még magányosabb legyek?

-         Nem az én feladatom megoldást találni a házasságodra Deimos. Ez a ti feladatotok, és ne tőlem várj megbékélést mindig – figyelmeztette Pansy. – Le kellene zárnod néha az átvezetőt. Nem öröm egy anyának azt érezni, hogy szenved a gyereke, hogy csalódás és fájdalom éri, hogy nem boldog. Minden kudarctól kíméltelek, minden sérüléstől emlékszel? – Deimos és Pansy tekintete találkozott. Deimos elmosolyodott. Igen emlékezett arra a bizonyos napra.

Deimos a parkban játszott, Draco a nagynénjével beszélgetett, Pansy pedig az ablakból nézett ki rájuk.  Deimos felmászott a padra, mászkált és forgolódott, majd hátra akart dőlni. A padon átbillenve zuhant le a kövezetre. Pansy és Draco egyszerre látta meg a lezuhanó gyereket. Alig néhány centi. Pansy előrántotta a pálcáját és felfogta a kicsi esését. Draco bár akkor nem reagált, tudta, hogy Pansy  volt, aki egy keserves sírás újabb élményétől menekítette meg Deimost.

Este, amikor Deimost ágyba dugta azonban elszámolt Pansyval az ügyben.

-         Láttam – morogta Draco.

-         Mit láttál? – nézett undokul Pansy.

-         Te fogtad fel Deimos esését délután igaz?

-         Igen én voltam. És? – tette keresztbe a karját Pansy.

-         Nem óvhatod meg mindentől? Soha nem fogja megtanulni, hogy vigyáznia kell magára, ha te állandóan kisegíted. Tanulja meg, ha leesik az fájni fog – sziszegte Draco.

-         De ha megvédhetem, akkor miért ne tenném? Most miért lett volna jobb, hogy fél órát sír és fáj a feje és a háta, hogy beverte? Amíg tudom igenis kivédem a sérüléseit.

-         Rossz a módszered!

-         Kegyetlen lennél a saját gyerekedhez is!

-         Az mivel jobb, hogy mindentől óvod? Teljesen puhány lesz

-         Te is az vagy!

-         Ez nem igaz! – magasodott felesége fölé Draco.

-         De igen. Anyád téged is elkényeztetett!

-         Fejezd ezt be! Deimos tanulja meg, hogy amit tesz annak következményei lesznek.

-         Be is vághatta volna fejét, ki tudja, hogy mi történhetett volna.

-         Kisgyerek nem lett volna semmi baja – dühöngte Draco. – Nem avatkozhatsz mindig közbe az életébe.

-         Ez nem közbeavatkozás! Az anyja vagyok! Természetes, hogy vigyázok rá!

-         Ez semmire sem vezet, nem tetszett sohasem a gyereknevelési módszered!

-         Ha itt tartunk a te szívtelen gyereknevelési módszered meg nekem nem tetszik! – kiáltotta Pansy. – Nem is szereted a fiad!

-         Mi az, hogy nem szeretem a fiam? – csattant Draco dühösen. – Vond vissza!

-         Dehogy vonom. Így van! – makacskodott Pansy.

-         Nos amennyiben így van, akkor megmondom miért. Mert téged látlak viszont benne és téged nem szeretlek benne sem – vágta rá gonoszul Draco. Érezte, hogy célba talált. Pansy sértetten fordította el a fejét. Sikerült kölcsönösen megbántaniuk a másikat.

-         Nos, én legalább a fiamat szeretem – zárta le a vitát Pansy s ellépett. Draco visszarántotta magához, s birtokba vette a cseresznyeszín ajkakat. Pansy képtelen volt tiltakozni, kábultan túrta az ujjait a szőke hajzuhatagba.

-         Ne avatkozz akkor se közbe! Aminek meg kell történnie annak meg kell történnie Pansy – jegyezte meg Draco.

-         Mh. Nem is tudom – Pansy már képtelen volt gondolkodni, hagyta, hogy fátyol ereszkedjen a szemére, s a bódulatban elfelejtse a mostani vitájuk okát is.

Pansy elengedte a fiát. Mélyet sóhajtott, s hátrébb lépett. Deimos nem szólt semmit.

-         Jó éjszakát Deimos! – mosolygott fel rá Pansy.

-         Holnap reggel benéztek igaz? – ráncolta zavartan a homlokát Deimos.

-         A szokás, az szokás – emelte meg a vállát tehetetlenül Pansy.

-         Hiába jöttök  - görbült lefelé Deimos szája. Pansy arcáról nem lehetett leolvasni, hogy mit gondol.   – Jó éjszakát anya! – Deimos szemével követte a fekete talárlibbenést, ahogy anyja megemelve a szoknyáját ruganyosan vette a lépcsőfokokat. Az apja helyében ő is az anyját vette volna feleségül. Nincs még egy nő, aki lelkiekben ilyen közel lenne hozzá, aki ennyire ismeri, aki ennyire megérti, akire ennyire támaszkodhatna, mint az anyjára. Áldás vagy átok ez a kapcsolat? Rájuk nézve? A házasságára nézve? Az édesanyja, akinél jobban senkit nem szeret, akitől függ, akiért ragaszkodik, s aki mellett élni gyógyír volt minden napja. Tényleg közvetlenebb és bizalmasabb a viszonya a saját anyjával mint a feleségével. Nem tudta hova tenni az érzéseit. Nem tudta elfeledni a levendulaillatot, amely éjszakái felett lebegett gyerekkora óta. S igazán nem értette hányadán áll Aurorával, hogy mit tegyen és mit érezzen? A Malfoyoknál a család szent és sérthetetlen. Ahogy a szülei és nagyszülei is szerelmesek egymásba. Az ő házasságával mi a gond? Sokára hozták meg a lelki nyugalmat a szoborpark alakjai. Deimos ismét megnyugodva indult fel a lépcsőkön a házasélete hálószobájába, hogy észrevétlenül bújjon az ágy másik végébe távol ettől a szép, őszies idegen lánytól, akit még mindig nem ismerhetett meg.