Elérkezett az este. Deimos idegesen lépett a hálószobába. Aurora már az ágyban feküdt neki háttal. Most úgy akarja kielőzni, hogy alvást színlel? Deimos csalódottan hajtotta fel a paplant és az ágyra feküdt. Nézte a párnán szétterülő  vörös hajat. A szép mély tónusát, az egyenességét, a hajvégek szinte frissen vágott szép egészséges fényét.  A paplan alatt kirajzolódó alakot…lassan járt át testét az izgalom. Közelebb csúszott a lányhoz, s tenyerét a lány csípőjére téve simította át a hasát, s ajkaival a szabadon maradó kecses nyakvonalat csókolgatta. Aurora szeme kipattant az intim közeledést érezve.  Deimos hanyatt fordította, s az ajkaira hajolt. Puhán csókolta a halovány, vértelen ajkakat.

-         Aurora! – suttogta halkan a lány titokzatos, sejtelmes nevét, s belereszketett a csókba. Aurora elfordította a fejét, s Deimos következő csókja csak az arcát érte.

-         Még ne!  - Deimos értetlenül állt le.  Aurora a paplant nézte. – Kérlek!

-         Mh. Jól van – sóhajtott fel Deimos, s visszahúzódott. Tekintetét a baldachinra vetette. Ez tényleg nem állapot. Remeg a vágytól, s a felesége visszautasítja. Már második éjszaka. Igazán Aurora már olyan hevesen visszautasítja ,hogy Deimos már egyáltalán nem is mert közeledni a lányhoz. Mit csináljon? Egész éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyban. Reggel kimerülten ébredt, de a megszületett tervvel a fejében. Aurora kipattant az ágyból, s már el is tűnt a szeme elől. Deimos pedig gyors mozdulattal ejtett sebet a karján. Alig cseppent néhány vércsepp a lepedőre már kopogtak. Deimos gyorsan eltüntette a vágó eszközt, s anyjáék már be is léptek. Draco és Pansy a lepedőre meredtek. Draco semmit nem szólt csak kifordult, de Pansy közelebb lépett az ágyhoz. Elkapta a fia karját, s felfordította. Még szivárgott a vér.

-         Tudod, hogy ilyen eszközökkel nem lehet kijátszani a Malfoy-szabályokat nem igaz? – sziszegte hidegen a fiának. – Nem ismered a történetet?

-         De igen – hajtotta le a fejét Deimos.

-         Ez friss vér, és a tied is. A szüzesség a Malfoyoknak nem csak ennyi Deimos. Hiszen tudod. Bizonyosság. Arra, hogy tiszta és egészséges maradjon a család, és a vér. Igazam van?

-         Igen anya – túrta át a haját Deimos.

-         Akkor meg mit akarsz?

-         Ilyen egyszerű trükkökkel nem lehet átverni és kijátszani a szabályokat. Nem beszélve arról, hogy minden lepedő egyszeri. És ezt is gyűjtik tudod. A vércsepp biztosítja a záró és egyben nyitó szertartást. A házassághoz – Pansy fáradtan ült le fia hitvesi ágyára. - Ez bizonyíték. És szükséges.

-         Mit csináljak anya?

-         Neked kell tudnod a választ Deimos – simogatta meg fia haját Pansy, s magára hagyta a hálóban.

Ha abban reménykedtek, hogy ez  csak átmeneti probléma lesz ,akkor tévedtek. Két hét. Persze a második hét nem beszámítható, mivel Aurora akkor kivételesen tényleg érinthetetlen volt Deimos számára. De a megtisztulást követő újabb két nap elteltével a Malfoyok egyenesen háborogtak. Lassan egy hónapja házasok, és Deimos még mindig nem kaphatta meg a feleségét. S ezáltal Aurora még mindig nem asszony. Egyben nem is feleség. S így csak mint Deimos menyasszonya viselte az irányába megnyilvánuló egyre nagyobb ellenszenvet. Deimos tehetetlenül kísérletezett minden éjszaka. De az elutasítás nem váratott magára. Pansy és Draco már odáig jutottak, hogy lehet nagyobb a gond mint sejtették. Pansy döntött.

-         Draco! – nézett fel az íróasztala mögül. Draco illanót szívva meredt rá.

-         Mit akarsz?

-         Szeretem amikor ilyen kedvesen szólsz hozzám –húzta el a száját Pansy. – Menj és beszélj vele!

-         Kivel? – húzta résnyire a szemét Draco.

-         Hát a fiaddal. Te vagy az apja kérdezd meg, hogy minden rendben van-e – hadarta gyorsan Pansy, s belemerült a pergamenjébe.

-         Mi az, hogy minden rendben van-e? Most meg mi a jó büdös fenére célzol? – emelkedett meg minden szóval Draco hangereje.

-         Arra, hogy Talán Deimos alkalmatlan…érted – Pansy elvörösödött. – A …közösülésre na! Mit nem értesz ezen? – csattant pirulva Pansy.

-         Ezt meg sem hallottam az én fiamnak az égvilágon semmi baja nincs – terelte el Draco, s megszívta az illanót. Pansy bosszúsan és idegesen gyújtott meg egy levendulaszálat.

-         Mh. Figyelj nem tudhatjuk – belélegezte a levendulaillatot, s idegesen babrált az illanóval.

-         És miért én kérdezzem meg? – tiltakozott hevesen Draco.

-         Mert te vagy az apja! – mosolygott gonoszul Pansy.

-         Most te kezdted! – nézett figyelmeztetően Draco.

-         Ez akkor is…férfiak közt megvitatandó téma – köhécselt Pansy zavartan. – Én mégsem kérdezhetem meg – Draco szenvedő arcot vágott.

-         Tönkre akarsz vágni Pansy én mindig is tudtam – nyöszörgött Draco.

-         Meg kell tudnunk – fújta ki a füstöt Pansy.

-         Ezért kárpótlást kérek – villantak Pansyra a szürke szemek. Pansy gúnyosan bólintott.

-         Megkapod. Na menj már! – legyintette ki a férfit.

Draco idegesen topogott a fia szalonjában. Deimos még az öltözőszobában matatott. Draco figyelte a távolban a fia mozdulatait. Nyugodt. Kiegyensúlyozott. A fene se gondolná, hogy problémái vannak…az ágyban. Draco kényszeredetten köszörülgette a torkát.

-         Na ki vele apa! – lépett be Deimos tollas sapkájával a fején.

-         Szeretnék feltenni egy bizalmas kérdést. Mármint – Draco belevörösödött a mondandójába. – ööö…khm…az apád vagyok Deimos  -vihogott Draco. – Ha valami problémád van fordulj hozzám bizalommal – mondta határozottan Draco.

-         Pontosan mire célzol apa? – ráncolta a homlokát kétkedve Deimos.

-         Nos…tudod…azon a téren…öööhm… minden rendben van? – Draco füle töve is belevörösödött. Hát ez kész! Hogy lehet ennyire kínos ilyen kérdéseket feltenni a fiának? Egyáltalán, hogy verheti ilyesmivel a sors, hogy ilyeneket kelljen kérdeznie a fiától? Deimos bambán bámulta az apját. Draco kérlelőn nézett a fiára. Muszáj ezt kimondania? Miért nem segít már egy kicsit Deimos? Na persze! Anyja fia! – Tehát… Aurorával…esetleg valami gond van a … - Draco áttörölte a gyöngyöző homlokát egy Malfoy zsebkendővel.

-         Apa azt akarja megtudni, hogy feláll-e a farkad vagy sem – lépett a szalonba Falco röhögve.

-         Falco már megmondtuk, hogy kerüld a közönséges kifejezéseket.

-         Mit kellett ennyit körítened hozzá apa? – méregette gúnyosan Dracot. Draco a fejét rázta, de közben hálás volt a kisegítésért.

-         Akár át tudok kopogni is vele ha ez a kérdés – morogta Deimos. – de mit kezdjek vele, ha az van kiírva, hogy tilos az átjárás? – nézte kétségbeesett kifejezéssel a hozzá hasonló szőke férfiakat.  Draco és Falco tanácstalanul összenéztek. Hát ekkora elutasítással talán tényleg egyikük sem találkozott.

-         Akkor minden rendben ugye? – menekült ki Draco. Deimos bólintott. – Jó én csak ennyit akartam tudni – fülledt melegnek érezte a fia szalonját ,s szinte kirontott a fia lakosztályából.- Vagy esetleg Aurora már nem szűz? –vetődött fel a sanda gyanú Dracoban.

-         Nem tudom apa – a két szürke szempár farkasszemet nézett, de végül Draco sarkon fordult s távozott.

-         Falco, hagyj, mos nincs hangulatom a gonoszkodásaidhoz – nézett esdeklőn az öccsére.

-         Deimos. Én már az elején megmondtam, hogy erőteljesebbnek kellene lenned. Hagyod, hogy Aurora irányítson! – húzta el a száját Falco. S megcsapkodta bátyja vállát. – Ez nem állapot Deimos. Anyáék nem fogják sokáig tűrni  - figyelmeztette Falco.

-         Rendben vettem és értettem – bólogatott Deimos.

Késő este lépett a felesége öltözőszobájába. Aurora a köntösének az övét kötötte éppen. Deimos szó nélkül maga felé fordította, s lehajolt az ajkaira. Aurora tűrte egy ideig a rohamot, majd tiltakozva elfordult.

-         Ne!  - rebegte halkan. Deimos sokáig nézte a lesütött szempillákat. A mindig ismételt szót, amit minden éjszaka megkapott, hallhatott. Már álmában is ismerte Aurora tiltakozó szavait. Ott csengtek most is a fülében. Deimos ritkán zökkent ki a nyugalmából, de most elérkezik ez. Érezte, ahogy a nyomás növekszik a fejében. Ahogy az ideg már pattanásig feszül benne. A hangja azonban nyugodt volt, de mégis fenyegető mellékzöngéje kihallatszott.

-         Ne? Aurora van fogalmad róla mióta húztam az ujjadra a gyűrűt? De még mindig nem adod nekem magad. Amíg nem kaplak meg nem vagy a feleségem. Ez így megy a Malfoyok körében érted?  - Aurora kikerekedett szemekkel most egyenesen a dühös szürke szempárba nézett. Félősen bújt a spanyolfalához. – Meddig tűrjem a visszautasításod, mh? Mikor leszel hajlandó nekem adni magad? – méregette a remegő testet Deimos, s áttúrta a haját.  – Hetek óta tűröm ezt! Merlinre!  Le akarok feküdni a feleségemmel és nem tehetem meg, mert visszautasít! – Deimos a lányhoz lépett. – Fel tudod az abszurditását fogni ennek Aurora? Mégis mi ez? Próba? Felméred a tűrőképességem? Meddig akarod ezt a kört játszani velem? Nem veszed észre, hogy a családom előtt kínos helyzetbe hozol már mióta? Nem mondhatod, hogy nem voltam kedves, hogy nem voltam megértő, hogy nem akartalak finoman bevezetni a házaséletbe. De te egyszerűen tiltakozol ellenem? Miért? Miért? Igen számtalanszor kérdeztem már, de még mindig nem tudom a választ Aurora! Mondtam, ha nem akarsz a feleségem lenni, mond meg és hagyjuk egymást békében.  Felbontottam volna a jegyességünket. De te tovább akarsz kínozni igaz? Hogy kellemetlen helyzetben legyek az egész családom előtt. Azt hiszik, hogy impotens vagyok. Te jó ég! Idáig süllyedtem miattad! – dühösen nézett a megszeppent lányra, aki vizenyős szürkéskék szemekkel nézett rá. Deimos karon ragadta s átvonszolta a hálóba ,s lelökte az ágyra. – Ha akarod, ha nem szeretkezni fogunk  -sziszegte Deimos és lekapta magáról a köntösét.  – És nem érdekel, hogy milyen hangosan tiltakozol a magamévá teszlek ma éjszaka! Akár tetszik akár nem! – Aurora rémült szemekkel nézte, ahogy Deimos felé magasodik. A kezdeti heves lendület ellenére Deimos mégis stílust váltott. Aurora félelmében levegőt venni sem mert. Deimos soha nem feküdt így rajta,ahogy most. Teljesen meztelen volt a köntös alatt. Tehát tényleg eltökélte ma éjszaka megteszi. A férfias széles vállak eltakarták előle a kilátást. Aurora rémülten hunyta be a szemét. Deimos lefejtette róla a csipkehálóinget, és a csipke alsóneműt. A szürke szemek itták a lány lapos hasát, az apró vékony csípőt és melleket. Aurora olyan kislányosnak tűnt így ruha nélkül. S mégis nőiesnek. Deimos hátán végigfutott a borzongás. Tenyerével végigsimította a férfiak által még érintetlen testrészeket. Nem tudta eldönteni, hogy Aurora félelmében, vagy a vágytól remeg meg minduntalan. Minden érintésére. Nem tiltakozott. Deimos csókolta a bronzszín szemhéjat.  – Nézz rám! – csak kérés volt Aurora mégis rémülten teljesítette. – Miért Aurora? Komolyan ennyire elviselhetetlen vagyok? Ennyire lehetetlen velem ez? – nézte kétségbeesetten Deimos. Nem akarta megerőszakolnia feleségét. Képtelen volt rá.  – Hogy ennyire tiltakozol? Nem tudom milyen az, ha egy nő szenvedéllyel szeret, mert nem ismerhettem meg. Az anyai szeretetet ismerem csak. De azt nem tudom milyen az, ha egy nő érzékileg szeret. Azt hittem általad megismerhetem. Hogy partner leszel abban, hogy együtt legyünk. Kikényszeríted belőlem ,hogy ezt tegyem. Komolyan így kell elvennem, azt, ami engem illet? Embertelen dolog az, ha kívánom a feleségem? És szeretnék lefeküdni veled? – Deimos erőtlenül hajtotta a fejét le, s Aurora homlokához szorította a homlokát. Sokáig ziháltak így. Aurora tudta, hogy úgysem tiltakozhat tovább. Lassan és erőtlenül érintette meg a szőke tincseket. Bátortalan mozdulat volt. Ujjaival átsimította a férfi tarkóját, s a meztelen vállán pihentette meg a kezét. Deimos felnézett a lecsukódni készülő szürkéskékes szemekbe.  Aurora félősen kapkodta a levegőt. S Deimos a nyakára hajolva szívta meg a kasmírillatú bőrt.  Tenyerével átdörzsölte a lányos melleket, s átsimított a nedves testrészén. Felénehezedett, s Aurora a vállába kapaszkodva kapkodta a levegőt. Deimos határozott mozdulattal szakította át a hártyát. Aurora fájdalmában összeszorította a szemét.

-         Sajnálom – hintett csókokat a lány vállára Deimos.  – nem akartam fájdalmat okozni – simogatta a mélyvörös tincseket. Végül a párnára tenyerelve,  kezdte meg az aktust. Aurora pihegve kapkodott  levegő után, s az apró levegővételek között megérezte… most először Deimos illatát. A fülledt levegőhullámokból megérkezett a halvány levendula és fenyő keverék közül, a mindkettőt ütő erős pézsmaillat. Nagyon férfias illat volt, s mégis nagyon illett Deimoshoz. A maga finomságával és eleganciájával, és kellemével. Deimos csókolta a lányt, amíg el nem jutott a csúcsra. Kifulladva pihegett. Aurora karja még mindig a nyakán átvetve volt.  Deimos szorosan simult a női testhez.

-         Hát ez éppen nem volt szivárványon üldögélés igaz? – mosolygott le a nőre. Aurora nem felelt. Deimos kimelegedve nyúlt el az ágyon. Nézte a mellette fekvő lehunyt szemű megfejthetetlen nőt.  Szomorúan simította át a vörös tincseket.

-         Miért? Miért nem tudsz csak egy kicsit szeretni Aurora? – pillangórebbenésnyi halk kérdés. De mégis hallatszott. Aurora szempillája zavartan lebbent. Hátat fordított, s magára húzta a takarót. Deimos nézte a szép ívű hátvonalat, s lassan eredtek meg a könnyei. Szinte hangtalan suttogásként jött a válasz.

-         Én szeretlek Deimos – suttogta maga elé Aurora. Deimos értetlenül nézte a feleségét.

-         Akkor elég furcsán fejezed ki – könyökölt fel szemét törölgetve Deimos. Két olyan szót is hallott a  felesége szájából, amit meg sem gondolt. S a neve is közte volt. Soha nem hallotta még Aurora szájából a nevét, de nagyon szépen hangzott. Nagyon kellemes, nagyon lágy dallammal, és a legédesebb hangon, amit csak elképzelni hallhatott. – Ne azért mond, mert ezt kell mondanod.

-         A szerelmet csak s testiség alatt lehet érteni? – fordult meg Aurora.

-         Mert talán  a teázáson kellene? – gonosz megjegyzés volt, Deimos tudta, de nem bírta megállni, hogy ne mondja ki. – Ne haragudj, nem úgy értettem! – suttogta fáradtan.

-         Én nem úgy értékelem ezt, mint ti. De kedvellek…

-         Mégis minden közeledésemet visszautasítod – vetette közbe Deimos.

-         Mert félek…

-         Mitől? Tőlem? A férjed vagyok Aurora! – csapott a párnára Deimos.

-         Ettől… - nézett el zavartan Aurora.

-         Én azt akarom hogy szerelemmel szeress érted?

-         Igen értem – bólintott lassan Aurora.

-         És igenis lehet, hogy azért mert kegyetlen Malfoyok vagyunk, de én ezt is értem alatta. Ahogy a családom mindig is értette ezt is alatta.  Nem egy félénk lányt, egy nőt akarok Aurora! – Deimos idegesen túrta át a haját. – Ma nő voltál! De egyébként?

-         Talán azért voltam ma nő, mert ma férfi voltál Deimos! – emelkedett meg Aurora hangja. Deimos szürke szeme értetlenül keresgélte a pontot amin megállapodhat. Nézte a vizenyős szürkéskékes szemeket. A szép színt, a nyugodt pillantást.  Lassan bólintott.

-         Jól van. Értem – mondta rekedt hangon Deimos. Aurora ajkaira hajolt, s lágyan csókolta az édes ajkakat. – De te nem élvezed ezt Aurora! Igaz?  - kérdő szürke szemekkel nézett a lány arcába. Aurora ismét elrejtőzött lesütött szempillája függönye mögé.  – Látod? Hiába lennék így férfi, ha te ennek ellenére sem élvezed. Azt hiszed nem vettem észre? Azt hiszed nem tudtam? Sokat gondolkodtam azon miért utasítod ennyire vissza, miért tiltakozol, miért nem vágysz arra, amire minden ember, aki érezte ezt vágyik. Mert még nem érezted. Mert még nem tudod milyen. S aminek  felejthetetlen élményét nem ismertük meg arra nem is vágyunk, abból nem is akarunk többet.  Ezért nem akarsz szeretkezni velem. S ezért tiltakozol a csókom ellen is – lökte el magát Deimos. Felkapta a köntösét. Aurora utánasietett.

-         Nem akartalak megbántani.

-         Nem bántottál meg Aurora! De ha kiadjuk a lapjainkat akkor tényleg játszunk nyílt kártyákkal. Nem kell takargatnunk egymás előtt a dolgokat. Fölösleges. Nem vagyok férfi, s főleg nem a te álmaid férfija. Igaz? De a feleségem lettél. Nekem pedig fiú kell. Egy utód. Érted? Nem akarok örökké anyám árnyékában élni, és várni, hogy végre szerephez jussak. És nem fogsz ebben megakadályozni. Alig várom, hogy teherbe ess tőlem, s hogy fiú legyen. Ha így lesz ,ígérem békén hagylak. Hiszen ezt akarod igaz? Békét, nyugalmat, és közös teázgatást a férjeddel. Megkapod drágám, ígérem. Csak szüld meg a fiamat! – Deimos bevágta maga mögött az ajtót. Hazudott. Aurora megbántotta. Nem is kicsit. Nagyon. Az érzékeny lelkivilága háborgott azért, amit a felesége mondott neki. Hideg zuhanynak akarta a szavait is. Volt kitől tanulnia. Anyja és apja sem fukarkodott az ilyen megjegyzésektől. Deimos mégis amennyire tudta kerülte ezt. Most mégis ehhez a módszerhez nyúlt. A sértettség beszélt belőle. Aurora azt várja tőle, ami nem lehet sohasem? Vagy ő is csak megbántottságában mondta? Hiszen egyértelmű Aurora nem szerelmes belé.  Deimos ismét oda menekült, ahova mindig. A szoborpark nyugalmát kereste fel, s csak a hajnal sugaraival tért vissza a hálószobába.