Aurora zavartan sepergette a porszemeket a zongora tetejéről. Deimos ujjgyakorlatokat végzett, futamok és futamok és újabb futamok. Időnként fel-felpillantott a csendes nőre. Ki most is lesütött szemmel babrálta a lakkozott zongoratetőt.

-         Elgondolkodtál – suttogta halkan Aurora. Deimos találgatta, hogy mi lehetett a szó, amit kiejtette a felesége, de nagy nehezen rájött, hogy mit kellett volna hallania.

-         Régi emlékek – motyogta az orra alatt Deimos.

-         Sokat emlékezel Deimos – jegyezte meg pirulva Aurora.

-         Valóban – bólintott Deimos. – A változások. A házasság, elszakadás a családtól, kicsit felszínre hozzák belőlem a régi emlékeket. A gyerekkoromat…

-         A testvéreidet – tette hozzá Aurora.

-         Igen. Amikor Grainne még itthon volt. Amikor hárman játszottunk kint a parkban, kergettük egymást, vagy Grainnet pörgettük – Deimos előtt még most is előtte volt húga aranybarna hullámos haja, ahogy a pörgésben repül a szélben, s átadja Falconak, hogy ő forgassa tovább a húgát.

-         „El fogsz szédülni Grainne!” – nevettek a fiúk.

-         „Nem baj! Szeretnék felszállni így az égbe, mint egy búgócsiga!” – nevetett Grainne.

-         Deimos? – Aurora várta a folytatást.

-         Bocsi. Elbambultam – pirult el Deimos. – Sok emlék. Hirtelen lett vége. Igazán fel sem fogtam még. Talán fel sem nőttünk még hozzá igazán.

-         De az előző nem volt kellemes emlék  - jegyezte meg halkan Aurora.

-         MH. Jó emlék volt az is. Csak hát… politikailag fenyegetettebb emlék – mosolygott Deimos, s felállt a zongoraszékről. Átsimította Aurora vállát. – De ezen ne törd a fejed Aurora. Nekem sem kellene – Deimos a feleségével együtt lépett ki a zeneteremből. Meglepődve látta, hogy anyja közeledik a lépcsőnél.

-         Ráérsz néhány percre Deimos? – kérdezte Pansy kifürkészhetetlen arccal.

-         Természetesen – Deimos elnézést kért Aurórától s követte anyját a dolgozószobájába. Anyja dolgozószobája egyenlő a hivatalossággal is. Tehát nem feltétlen mint anyja fog beszélni vele. Pansy torokköszörülve zuhant a bőrszékébe.

-         Foglalj helyet! – tolta egy pálcapöccintéssel fiához a szemközti bőrfotelt. Deimos várakozó arckifejezéssel ült le anyjával szemben. Pansy idegesen gyújtott illanóra.  Sokáig csak szippantotta a levendulaillatot, s nézte a fiát. A gondolatait rendezgette.  Végül mély levegőt vett. – Keveset beszéltünk mostanában – mosolygott elnézően Deimosra.

-         Sok volt a dolgod anya megértem – nézte gyanakvóan Deimos.

-         MH. Sok, de van, ami mindennél fontosabb. S amivel mostanában, kissé elhanyagoltan foglalkoztam – Pansy elkapta a tekintetét és végigfuttatta a könyves polcokon, s Cyan Malfoy gobelinjén járatta a szemét.

-         Milyen jellegű téma lenne? – segítette alá Deimos anyja kifejtését.

-         Mh. Tudod – Pansy zavartan megigazgatta a haját. – Bizonyos talán intimnek tűnő kérdéseket kénytelen vagyok feltenni neked. Nem is mint anyád, de mint a halálfalók vezetője, a… az aranyvérű utódlás elengedhetetlen továbbvivőjétől… - Pansy gyorsan lélegezte be a levendulaillatot. – Deimos… nekem a legkínosabb ezt feltennem, de…talán…védekeztek? – Pansy hűvösen Cyan Malfoy gobelinjének tette fel a kérdést, nem mert fiára nézni, miközben ilyen zavarba ejtő kérdéseket tesz fel. Deimos elvörösödött és anyja dolgozószobáját egyenesen feneketlen forró katlannak érezte.  Kifulladva igazgatta ingje nyakát, ami egyszerre nagyon szorosnak tűnt.

-         Nem – suttogta halkan.

-         Akkor nem értem  - csapott le Deimosra Pansy. – Lassan fél éve vagytok házasok Deimos. Talán nincs rendjén valami…? – Pansy feszengve lökte fel magát. Túl ideges volt, túl kellemetlen ez a vallatás, s  ilyen helyzetekben képtelen volt a fenekén maradni. Temperamentumosan járkált a szobában.

-         Nem tudok róla anya – motyogta az orra alatt Deimos.

-         Akkor  mi a fene van Deimos?  - sziszegte izgatottan Pansy. – Beengednélek a vezetésbe, ha tudnám, hogy az utódlásod biztosítva van. De addig nem. Megmondtam. Mire vártok? Egyáltalán együtt vagytok? Nem kaptam hírt arról, hogy esetleg Aurora anyai örömök elé nézne.

-         Én sem  - sütötte le  a szemét Deimos. Pansy ingerülten fújtatott. – Deimos? – kimerülten nézte a fiát. – Mi a baj mond el! – fia vállára tette a kezét.

-         De anya nincsen semmi baj – bizonygatta Deimos.

-         Az elég nagy baj…hogy…hát érted – Pansy fáradtan simította át a homlokát. – Mi lenne, ha egyszer zökkenőmentesen menne már minden! – Pansy a pergamenjei között kutatott. – Jövő hét hétfő. Délelőtt tizenegy. Előtte éjszaka ne legyetek együtt – lapozgatott Pansy homlokát dörzsölgetve a pergamenek között.

-         Mi? – Deimos értetlenül meredt anyja előrebukó ében hajára.

-         Kivizsgálások  - felelte röviden Pansy. Deimos döbbenten nézte anyja rendezkedő mozdulatait.

-         D várj, anya, miért? Hogy? És mi…

-         Szerinted nincsen semmi baj Deimos? – emelte meg a szemöldökét Pansy. – Két évig voltatok jegyesek. Fél éve várunk az örökösre. Elpazarolt idők, amiket nem érzem, hogy végre megtérülnének. Tudni szeretném, hogy mi az oka. Mindannyiunk megnyugtatására. Deimos ez nem családi ügy tudod nagyon jól. Ez tisztán politika. Utód kell. Fiú és a halálfalók is akkor nyugodtak, ha már világra jött. A küszöbön a huszonötödik születésnapod és utód még a láthatáron sincs Deimos! – Pansy körmei koppantak az asztalon ahogy átpergette az ujjait, mintha zongorabillentyűket ütne le.

-         Igaz. Nem mertem ezen gondolkodni – simította hátra a haját Deimos. – De én is kezdem azt érezni, valami nagyon nincs rendjén – mondta halkan. Lehajtotta a fejét. – Talán már vártam is ezt a beszélgetést.

-         Deimos lehet néhány praktikus tanács, és semmi több… - nyugtatta Pansy. – De a bizonyságért szükséges elvégezni ezeket a… – Pansy elhallgatott.

-         Igen. Előbb utóbb sort kell keríteni rá – bólintott Deimos ,s felállt. – Értesítem Aurorát is.

-         Nagyon sajnálom Deimos, de nincs más választásunk. Nem várakozhatunk az idők végezetéig – tárta szét a karját Pansy. Vezető volt. Bizonyos dolgokban pedig már nem engedhet. A türelmi idő véget ért. Most már eredmények kellenének. S Pansy hiába várta az eredményeket az ifjú házasoktól. Deimos lehangoltan lépett ki anyja dolgozószobájából. Elképzelni sem tudta, hogy tálalja az egészet Aurorának. Egyáltalán, hogy lehet megmondani azt, hogy egész kivizsgálási procedúrán kell átesniük mindkettejüknek, hogy megállapítsák, hogy minden rendben van-e. Aurora már teázott. Mint mindig.  Teasüteménnyel. Kavargatva a cukrot a csészében. A teraszon ült. Deimos  biccentéssel foglalt helyet szemközt, s töltött magának is a teából.

-         Valami baj van igaz? – kérdezte Aurora futó kutató tekintettel. Deimos belélegezte a távoli fenyvesek illatát.

-         Jövő héten kivizsgálásra megyünk – pislogott át Deimos Aurorára.

-         Sejtettem – hajtotta le a fejét Aurora. – az is meglepő, hogy idáig vártak.

-         Te számítottál rá? – nézett fel Deimos kutató szemekkel.

-         Persze. Már több hete. Minden nap elvégzem a tesztet minden nap ugyanolyan eredménnyel. Engem is zavar, hogy még mindig nincs eredménye… - Aurora lesütötte a szemét.

-         Tehát… - Deimos elpirult, s a teájába nézett. – Azért… szeretnél tőlem gyereket?

-         Persze – suttogta halkan Aurora, s zavarában még mélyebben elpirult, s orra szinte már a teába ért. – hiszen a feleséged lettem.

-         Nem azt kérdeztem ,hogy kötelességből akarsz-e… - mondta erőteljesebben Deimos.

-         Nem csak kötelességből – pihegte Aurora. Deimos felnézett, s a piruló lány vörös egyenes esésű hajára nézett.

-         Aurora! – rebegte, s áthajolva Aurora hajába túrt, s csókolta a gyümölcstea ízű édes ajkakat.

-         Ha gond lesz ,biztos miattam – motyogta Aurora.

-         Ostobaság – ellenkezett Deimos. – Ha van kedved ma este is igyekszem bebizonyítani, hogy nem így van – sóhajtott fel, s lehangoltan kortyolt a teájába. Egyikük sem várta a jövő hetet, de elkerülhetetlenül közeledett. Az egész Malfoy család ismerte a helyzetet, nem is kellett megbeszélniük. S már a nagyszülők is Pansy lépését várták az ügyben. Kezdtek attól tartani, hogy talán Voldemort személyes bosszújáról van szó. Elvégre a javaslatát egyenesen visszautasították. Pedig egy Lestrange-ot utasítottak vissza. Voldemort kivételezettjeit. Egy időben Deimos és Pansy beszélgetésével, egy vendég is tartózkodott a Malfoy-birtokon. Az egyetlen, akinek Voldemort mindent elárul. Ha bárki tudhat valamit Voldemort terveiről, hát az ő. Narcissa a saját szalonjában fogadta nővérét. Ibolyakék talárban. Hűvös királynői fejtartással. Bella sebbel-lobbal érkezett. Sietett. Szoknyája úgy csapkodott körülötte, mint viharos tengeren a vitorla. Illanót szívott, ahogy belépett a terembe vágni lehetett a lótuszillatot, olyan erős volt. Tupírozott haját igazgatta, ahogy zuhant Narcissával szemközt a bársony arannyal futtatott székbe. Keresztbe vágta a lábát, s hátravetett haja a szék háttámláján kívül lobogott. Az azonos mélykék szemek összekapcsolódtak.

-         Megharagudott ránk igaz? – Narcissa teával kínálta a nővérét.

-         Már miért haragudott volna meg? – rekedtes búgó hang. Bellatrix eltolta a teát, s kávét töltött magának.

-         Mindenki tudja, hogy milyen helyzetben vagyunk – fogalmazott burkoltan Narcissa.

-         Mármint Deimossal kapcsolatban? Biztosíthatlak nincs Voldemort keze a dologban – tett elhárító mozdulatot Bella.

-         Egészen biztos? – kereste nővére tekintetét Narcissa.

-         Biztos, ha egyszer azt mondom! – toppantott a lábával könnyedén, s lehunyt szemmel szívta be a lótuszillatot. A karfára könyökölve tartott az illanót.

-         Sietsz? Menned kell? – nézett rá kérdő tekintettel Narcissa.

-         Ennyire látszik rajtam? – seperte át a haját a vállán Bella.

-         Mh. Hát nagyon kiöltöztél – nézte végig nővérét Narcissa.

-         Lebuktam – vihogott kéjesen Bella. Mély dekoltázsán fekete csipkeanyag feszült, de ahogy előrehajolt így is mélyen be lehetett látni.

-         Mi lesz? – érdeklődött Narcissa.

-         Áh! – Bella illanójával izgatottan legyintett, s a füst szállt meginogva a levegőben. – Csak mi ketten leszünk.

-         Igazán? – Narcissa lesütötte a szemét. Bella felkacagott.

-         Romantikus vacsora kettesben Voldemorttal, egy temető kellős közepén. Minden, ami morbid azt imádjuk – kacsintott Bella, s fellökte magát a bársonyszékből. – Megyek. S ilyesmin ne törjétek a fejeteket. Voldemort nem  követett el merényletet ellenetek – kiáltott még vissza Bella, s kilibbent húga szalonjából.