Deimos  már aggódva nézte a kandalló feletti órát. Sokáig tart az a kivizsgálás. Aurora már legalább négy órája bent volt a konzílium előtt. Deimossal kezdtek, tizenegy órakor. Aurora délután került sorra. De már elfogyasztották a vacsorát. Mindenki visszavonult a lakosztályába. Deimos összeszorult szívvel járkált a lakosztályában. Hangosan kattogott az óra. Verte a másodperceket. A várakozás őrült órái. Legszívesebben kiment volna a szoborparkba, de nem akarta, hogy Aurora egyedül legyen a szobában, ha visszatér. Az ablaknál nézte a kedves szoborparkot, amire, épp, hogy rá lehetett látni, amikor kopogás nélkül berontottak.

-         Áh Falco sejtettem! – tette keresztbe a karját Deimos.

-         Minden oké bátyus? – ült le a párkányra Falco.

-         Nem tudom  - nézett az egyetlen látható szoborra Deimos. Még a múltkor állította rossz helyre? Mert eredetileg nem kellene látszania.

-         Figyelj, ha valami nagyon nem megy én szívesen beszállok – vihogott Falco.

-         Kösz a segítséget, de inkább ne – mosolygott rá Deimos.

-         Na jó, hát a feleséged épp nem álmaim asszonya, de az utódért bármit – röhögött Falco.

-         Ki tudja, lehet családi vonás és neked sem megy – vágta rá gonoszul Deimos.

-         Mi az, hogy családi vonás, te is itt vagy és én is – bökött Deimos majd saját mellkasára Falco. – a húgunk meg úgy szaporodik, mint egy nyúl. Amúgy is. Hasonlítunk. Szőke haj, szürke szem. Senki nem jönne rá a turpisságra. Családban marad – nevetett Falco.

-         Mh. Nem, nem tetszik a gondolat. Megijesztenéd Aurorát. Ismerlek – ingatta a fejét Deimos.

-         Az elképzelhető – bólogatott Falco.

-         Olyan sokáig van. Vele kellett volna maradnom – sopánkodott Deimos.

-         Az nagyon kellemetlen lett volna. Sötétedik. Mindjárt elengedik ne aggódj – nyugtatta bátyját Falco.

-         Remélem – bizonytalankodott Deimos.

-         Nem is zavarlak. Majd beszélünk még – szökkent fel Falco, s kislisszolt a szobából. A folyosó másik végén már szoknyasuhogás hallatszott. Halkan záródott az ajtó mögötte. Deimos megfordult és az ágyra rogyó Aurorára nézett. Odasietett hozzá, s leült mellé az ágyra.

-         Aurora! – a könyökére ereszkedett, hogy szembenézhessen a szép szürkéskék szemekkel. Aurora elfordult és a fürdőbe sietett. Deimos nézte a felesége mögött bezáródó ajtót. Hallgatta a neszeket. Aurora megengedte a vizet. Sokáig csobogott, Deimos az ágyon maradt, feszülten hallgatta a vízcseppeket. Nem akarta elhinni, hogy mégis egészségügyi okai lehetnek a problémájuknak. Az egész házasságuk kellemetlenségek sorozata. Már a nászéjszaka óta. Az eljegyzésüktől kezdve. Amióta ismerik egymást. A gondok nem, hogy csökkennének még talán súlyosbodnak. Deimos a tenyerébe temette az arcát s áttörölte a könnycseppeket. Aurora ma sokáig fürdik. Talán ki sem akar jönni. Pedig talán jó lett volna néhány szót váltani. Deimos kedvetlenül bújt a takaró alá. Mi nincs rendjén a házasságával? Miért megy ennyire nehezen minden? Észre sem vette mikor zárta el a csapot. Aurora hálóingben mezítláb lépett az ágyhoz s mellé feküdt.  Deimos közelebb hajolt ,s nézte Aurora arcát. Kezébe vette felesége kézfejét ,s apró csókokkal borította.

-         Mond el mi volt! – kérlelte Deimos ,de Aurora csak a párnába fúrta az arcát. Sokáig tartott míg kezdett derengeni, miért olyan hallgatag Aurora.

-         Merlinre, Aurora ennyire fájt?! – borzadt el Deimos s közelebb húzta a vékony remegő testet. Aurora a mellkasához bújt ,s Deimos a vörös tincseket simogatta.- Még mindig? Még mindig fáj? – Aurora válla megremegett, s csak erőtlen bólintás volt a válasz. Deimos simogatta az összegömbölyödő törékeny testet, Aurora vékony hátát, s derekát. – Annyira sajnálom! Nem kellett volna engednem ezt az egészet – olyan gyengéden simogatta a vékony karokat, mintha törékeny porcelánbabát tartana a kezei között. Puhán takargatta be az apró nőt, s hagyta, hogy a mellkasához bújva sírja álomba magát. Aurorának sem lehet sok kellemes dolog ebben a házasságban. Hozzákényszerítették egy idegen fiúhoz, akit nem ismert, s a házasság kihívásaival kellett szembenéznie, a Malfoyok hagyományaival és követeléseivel. Teher nyomta az ő vállát is, ugyanúgy mint a Deimosét. De amíg Deimos otthoni elvárásoknak kellett, hogy megfeleljen, addig Aurora egy idegen környezet, s ráadásul a halálfalók vezetőjének elvárásait kellett hogy teljesítse. Sem lelkileg sem testileg nem volt erre felkészülve. Még akkor sem, ha otthon arra nevelték, egyszer a Malfoy-örökös felesége lesz, hogy egyszer a halálfalók vezetőjének hitvese lesz. És most ez a fájdalmas és gyötrő kivizsgálás-sorozat, amiből Deimosnak és Aurorának is elege volt, igazán a végső tűréshatárukhoz értek. Itt éltek nap mint nap Pansy Malfoy a vezető árnyékában. Várva, hogy egyszer évtizedek múltán szerephez jussanak. S a követelések teljes tudatában. A fiúutódot várták, egyre élesebb, szúró tekintettel nézték a beházasodott lányt, aki még mindig nem volt hajlandó teljesíteni a hagyományokat, s aki most még mindig nem hajlandó megadni a fiúutódot a családnak…

Pansy gondterhelten nézegette a kezében tartott eredményeket. Hét tekercs pergamen, s ugyanennyi tanács és javaslat. Megforgatta ujján a karikagyűrűjét, s kezébe véve a pergament felállt. Deimos csendben ült. Egyedül jött. Aurora nélkül. Nem akarta kitenni anyja stílusának Aurorát. Pansy fia mellé ült a kanapéra, s könnyed mosolyt küldött felé.

-         Ez a tekercs a tietek – nyújtotta át fiának.

-         Mi ez? – vette el Deimos ,s széthajtotta a pergament, elolvasta az első sorokat. „A konzílium javaslata : Deimos Malfoy – 1. napi rendszeres szelénbevitel…”

-         Tanácsok, és hogy helyesebben fogalmazzak. Utasítások  - nyomatékosította egy bólintással Pansy. – A vizsgálatok szerint minden rendben. Nincs akadálya annak, hogy gyerekeitek legyenek. Pontosan követitek az utasításokat, és ha három hónap múlva sincs…eredménye…akkor újabb kivizsgálás…

-         Nem – csattant Deimos. – Anya elég volt a kivizsgálásból. Nem kérünk többet – Deimos átfutotta a sorokat, s összetekerte a pergament. – Végigcsináljuk ezeket a butaságokat, de még egy kivizsgálásra nem engedem Aurorát. ÉN! Nem engedem – nézett anyja sötét szemeibe. – ÉS ehhez jogom van. A férje vagyok. Tehát megtilthatom igaz? – emelte meg Deimos a szemöldökét. Pansy sokáig nem felelt. Nézte ahogy fia kikelt magából ellene. Majd lassan bólintott.

-         Igaz. Deimos. Jogod van hozzá – Pansy feszes léptekkel  ért a kandallóhoz és az illanósszelencéjéből kapkodva vette elő az illanóját. – Haragszol rám? Ellenem vagy?  - mérte végig Deimost, ahogy egyenes derékkal ül a kanapén. – Engem is nyomás ér nem csak téged. Az egész halálfalótársadalom rajtunk köszörüli a nyelvét, hogy hol van már az utód. Voldemort, aki átadta a hatalmat, benned bízva, szintén kényelmetlenül érezheti magát. Két évet várattam. Fél éve semmi. Deimos haragudhatsz rám. De nem én végeztem rajtatok vizsgálatokat. ÉS nem én tehetek arról, ha ezek nem voltak kellemesek.

-         Az egész életünkbe beleszóltok anya! – Deimos bosszúsan csapta szét a pergament. – EZ mi? Komolyan nem szeretkezhetek úgy a feleségemmel ahogy akarok?! – csattant Deimos, az ábrákra mutatva. Pansy fáradtan simította át a homlokát .

-         Igen, én is láttam – ereszkedett meg a válla. – Deimos nem én készítettem. Nem én diktáltam. Akik készítették pedig valószínűleg értenek hozzá.  Mert ha nem az én haragommal és az én pálcám erejével ismerkedhetnek meg – mondta nyugtatásként Pansy.

-         És legutóbb? A kivizsgálásról Aurora egy hétig tartó fájdalmakkal jött vissza.

-         Igen tudom – Pansy gondterhelten nézett a parkra. – A büntetést természetesen megkapták…még akkor is…ha alaptalanul. Ezzel jár. De van-e értékesebb annál, hogy végre fiad szülessen? – kapta a tekintetét Deimosra. Deimos nem felelt. – Csak addig kellene kibírni! Tényleg olyan nagy kérés ez? Egy életre békén hagynánk Aurorát is. Nem célom kínoztatni és sérteni és bántani. Miért tennék ilyet? Azt szeretném ,ha boldogok lennétek együtt. Miért akarnék rosszat neked? Ha te boldog vagy én is. És az az ideális ha a feleséged tesz boldoggá Deimos. Én ezt szeretném és ezt is akarom. De a te boldogságod mellett politikai ügyeket is vinnünk kell. Aranyvér. Vezető, és örökös kell. A halálfalók türelmetlenül várják…és én is Deimos – tette hozzá halkan Pansy.

-         Jó végigcsináljuk ezt az őrültséget, de nem megyünk több kivizsgálásra – állt fel Deimos és mérgesen vágta össze a pergament. Szokásával ellentétben erőteljesen csapta be anyja dolgozószobájának ajtaját.  Draco várakozott kint a folyosón. Fia elviharzása után belépett Pansyhoz. Térdhajtás, Pansy biccentett, s várakozóan nézett.

-         Na mi van kiosztott a fiad? – kérdezte flegmán Draco.

-         Így is mondhatjuk – lépett az íróasztalhoz Pansy s rendezgetni kezdte a pergameneket.

-         Én élveztem volna ha gyötörnek téged. Mit szólnál ha elküldenélek kivizsgálásra, mert…

-         Ne is álmodj róla! – mérte végig hidegen Pansy.

-         Elmagyaráztad a fiadnak, hogy mit és hova kell tenni? –szemtelenkedett Draco.

-         Mivel te vagy az apja, talán neked kellett volna ezt megtenned – felelte undok mosollyal Pansy. – De mivel ez még neked sem megy, mit vársz a fiadtól!

-         Soha nem szállt még szembe veled – jegyezte meg halkan Draco.

-         Igen. Aurora sok mindent kihoz belőle  - állapította meg Pansy.

-         Ellened fordítja? – sercegett az illanó Draco kezében.

-         Ez merőben túlzás Draco! – mondta elnézően Pansy. – És helyes, hogy Deimos kilépett az én bűvkörömből.

-         Na ez szerintem nem igaz – jegyezte meg Draco.

-         Mert?

-         Mert neked nincs bűvköröd – vágta rá gonoszul Draco. Pansy sértetten húzta fel a vállát, s elfordult.

-         Nincs bűvköröm, de pálcám az van – mosolygott gonoszul Pansy, és megpörgette ujjai közt a Malfoy-markolatú pálcát. Draco a kanapé mögé húzódott. – Húzódj is le, mert nincs jó kedvem ma. Aggódom Deimosért. Azt hittem egy könnyed házasságot köttettem vele. Hogy jól választottam neki. Ki másnak akarnék jobbat, ha nem neki?

-         Carrowék átvertek minket ez van – morogta Draco.

-         De a vizsgálat szerint semmi gond – vetette ellen Pansy.

-         Mondtam, hogy két pitypang. Talán beporzással kellene próbálkozni  - röhögte el magát Draco. Pansy csak egy gondterhelt pillantással fogadta, s a fejét rázva lendítette meg a pálcáját. Draco kitért a rontás elől és tovább vihogott, miközben mindkettőjük gyomra összeszorult az idegességtől és az aggodalomtól.