Aurora a teraszon teázott, Deimos a limonádéját kortyolgatva olvasta a reggeli postát. A lábuk előtt a fenyvesek, a dombok és az erdők rengetege. Csend és nyugalom, igazi béke szigete. Távol a világ zajától. Sokat üldögéltek itt a teraszon, élvezték a békés napokat. S sejtelmük sem volt, hogy a varázsvilágban a Malfoy, a Zabini és a Potter család is ádáz küzdelmet hajt, hogy Falco már hónapok óta sátorban alszik távol a Malfoy birtoktól, hogy szó szerint beásták magukat a leglehetetlenebb helyekre, hogy a harcok már nem csak egy-két naposak, mint régen Voldemort idejében. Pansy, aki kezdetben  egy napos, néhány órás küzdelmeket indított már évek óta stílust váltott. Falco hatására. Falco, aki eredményeket akart a harcban, aki magát sem kímélve éjjel-nappal haditerveket eszelt ki és pálcával kelt és feküdt. Pansy megtiltotta Falconak is, hogy bármit írjon bátyjának a harcokról. Deimos most mással legyen elfoglalva, ne a politikával. Az most az ő dolguk. Mindenben megadta a nyugalmat Deimoséknak. A hírekben, a levelekben, a tájban. Egyetlen szóval sem említette a sürgetést a türelmetlenséget. Így Deimos ma is egy vidám hangulatú rövidke levelet kapott Falcotól.

„ Üdv Bátyám! Először is előrevetítem ,hogy hamarosan nagybácsi leszel, hajaj már nem is számolom hányszoros. És kivételesen nem Zabini sógor újabb kiváló ágyteljesítményét dicséri az eset, hanem az enyémet. Tudod, hogy röhögök, na mindegy. Szóval, igen. Úgy néz ki, apa leszek. Ja és a borzasztó az egészben…hogy lány! Érted? Példátlanul megszegtem a Malfoy szabályokat! Az elsőszülött gyerekem lány lesz. Na hát látod nekem se megy valami fényesen ez a gyerekcsinálás. Persze, most úgy festem a dolgot, hogy egyáltalán nem tetszik, de bármennyire is ellene vagyok, lányom lesz! Anya megfenyegetett, hogy ne zengjek himnuszokat neked a témáról, mert itthon többnyire ezt teszem. Tudod melyik emlék jutott eszembe ugye? Nos én is hasonlóakra gondolok…komolyan nekem is ilyen élményeim lesznek a lányommal? Azt hiszem irigylem apát! Nah, amúgy itthon mindenki jól van, anya és apa szokáshoz híven civakodnak, persze merő szeretetből anya bármikor rontást küldene rá. Tudom mindig megkérdem, de a nagyi annyit ül a csillagvizsgálóban, miért nem fedezett még fel egy új csillagot sem? Egyébként még este van. Telenyomtam magam ezzel a rohadt erős kávéval, és most képtelen vagyok elaludni. Ilyen az én formám. Holnap meg megint ásítozhatok. Apa megjegyezheti, hogy jó éjszakám lehetett… tényleg jó az, ha az ember képtelen elaludni? AH! Szívd a friss hegyi levegőt! Aztán ágyba minden nap! Jaj és valami szarvast elejthetnél nekem, és az agancsát kérem a lakosztályomba, ha visszajöttök. A fenébe már nagyon hiányzol! Jó lenne normálisan beszélgetni! Falco”

Deimos mosolyogva hajtotta össze a levelet.

-         Falco írt!  - nézett fel Aurorára.

-         Mit írt? – kavargatta a kanalat a teájában Aurora.

-         Hamarosan apa lesz! – mosolygott Deimos Falco kézírását nézve. Aurora szomorúan hajtotta le a fejét. Deimos átnyúlt s megszorította Aurora kezét.

-         Mindenki az lesz, csak te nem -  Aurora letette a csészéjét, s a korláthoz lépett.  A szemébe könnyek gyűltek. Deimos  is felállt, s a korlátra támaszkodva közrezárta Aurorát a karjaiba.

-         Csak idő kérdése meglátod – simította át felesége karját.

-         Csak évek kérdése? Vagy az örökkévalóság? – Aurora a dombok vonalán futtatta a tekintetét.

-         Gyere sétálunk egyet! – húzta el Deimos, s  a hegyi ösvényen elindultak. Madarakat néztek ketten. Deimos fényképezett, távcsővel nézegette. Aurora pedig olvasott. A dombtetőn, nyugágyban, pléden, piknik közben, elalvás előtt, Deimosra várva, bárhol bármikor. Időtlenül. Az egyetlen hazatérésük Falco esküvője miatt volt. Egyetlen napra, s jöttek is vissza. Elzárva a külvilágtól, a kezdeti örömbe, már a letörölhetetlen szomorúság is vegyült.

-         Vigyázz gyökerek! – szólt Deimos, s elhúzta Aurorát, mielőtt felesett a kiálló gyökerekben. Ő is elbambult. A dombtetőre ülve nézte a felszálló madarakat, s  Falco levelén gondolkodott. Újabb emlék. Hogyne emlékezne. Tudta, mire gondol Falco. Azon nyomban tudta…

Pansy ideges volt. Nagy ütközet készült. Voldemort minden idejét igénybe vette. A gyerekek pedig anyjukon csüngtek volna egész nap. Feszült volt. Egyszerre lett volna a kicsikkel, s figyelt volna Voldemort sziszegésére is. Így végül egyik helyen sem volt igazán. Bosszúsan küldte el Dracot a három gyerekkel. Hogy csend és nyugalom legyen, hogy gyorsan végezhessen, s utánuk mehessen, ha Voldemort elhagyta a birtokot. Így Draco méregetve a három gyerekét, de felöltöztette őket ,s elindultak egy erdei kirándulásra. Draco, aki Deimossal egyedül sem mindig bírt. Most a két izgága kicsivel egyenesen rémülten nézett a séta elé. Az ikrek előrefutottak, Deimos apja kezét fogva sétált. A madarakat figyelte már ekkor is.

-         Grainne! Falco! Gyertek vissza! – kiáltotta Draco. A két kicsi a semmiből előbukkantak és viháncolva szaladgálták körbe apjukat. Már egy órája szaladgálhattak, amikor Grainne türelmetlenül topogott apja mellett.

-         Apa! Apa! – rángatta a talárujjat.

-         Mond Grainne! – nézett le Draco, valami félelmetestől rettegve.

-         Pisilnem kell – motyorászta.

-         Jó, menj és pisilj – vágta rá flegmán Draco.

-         De Grainne nem tud úgy pisilni – jegyezte meg Falco.

-         Már miért ne tudna  - morogta Draco.

-         Anya is mindig elmegy vele  - bólogatott Deimos.

-         Miért kell a kisgyerekeknek állandóan pisilni – bosszankodott Draco. – Ez kész kiszúrás! Hogy kell egy lányt pisiltetni? – nézegette Grainnet. – Mh. Mindjárt visszahopponálok a kastélyba vele.

-         Apa a birtok területén nem lehet hopponálni – emlékeztette a két fiú Dracot.

-         Jó csak javaslat volt – Draco kézen fogta a lányát , s egy fa árnyékába húzta. – Ne menjetek messzire addig fiúk! – szólt a két fivérre, akik máris összekacsintottak.

-         Apa nagyon kell siessünk! – szorongatta apja kezét Grainne.

-         Jó megyünk, csak apád még kitalálja, hogy mit is kéne csinálnia – morogta Draco. Letolta Grainne apró bugyiját, s Grainne nagy mogyoróbarna szemeivel várakozóan nézte. – Nah, mit csináljak? – nézegette Grainnet Draco. Hogy miért nem nézte sohasem, hogy mit csinál ilyenkor Pansy! A francba is! Grainne a kis szoknyáját szorongatta s apjára nézett izgatottan. Draco forgatta a lányát előre-hátra, hogy mégis mit csináljon vele. – Guggolj le! – Grainne engedelmesen leguggolt. Draco nézte. Hát nem így még összepisilheti magát. Hát ez kész!

-         Apa! – nyüszögött Grainne. Draco megemelte a lányát, s Grainne lábait megemelve, a kislány máris a mellkasának vetette a hátát. Draco meglepődve nézte, hogy azért csak nem olyan ostoba apa ő, mint amilyennek kinéz. A Malfoy zsebkendőjét keresgélte, s áttörölte Grainne lába közét. Grainne már szaladt volna bátyjai után, de Draco még megállította, hogy visszaigazgassa az apró fehérneműt a lányára. Fejét rázva nézett a lánya után. Hát kész! Pansy már megint ilyen lehetetlen helyzetbe hozta. Majdnem áttörölte a homlokát a nedves Malfoy zsebkendővel. Undorodva méregette a zsebkendőt ,s gyorsan eltüntette a szeme elől.  Mégis határozott léptekkel indult a gyerekei keresésére, hogy igen ezt a helyzetet is megoldotta, és milyen jól.

Eközben a két fiú egymás elől rohant, kergetőztek, s versenyt futottak. Deimos kevésbé ismerte az erdőt és tájékozódni sem tudott úgy mint öccse. Falco már rég visszakanyarodott, s meglepődve várta, hogy Deimos is így tegyen, de Deimos tovább futott előre.

-         Ne Deimos! – kiáltotta bátyja után Falco. Deimos nem figyelt a figyelmeztető kiáltásra. Falco gyorsan kapkodta lábait a bátyja után, s nehezen, de beérte a fürge fiút, az utolsó pillanatban kapta el bátyja kezét. Az emelkedő hirtelen és váratlanul ért véget egy szakadékban. Nem túl mély ,de elég mély ahhoz, hogy elég legyen egyszer leesni onnan. Deimos a levegőben lógott, s Falco szorító  keze tartotta csak.

-         Te jó ég! – motyogta Deimos maga alá nézve. Felnézett az öccsére, aki fogát összeszorítva tartotta.

-         Segíts egy kicsit! – sziszegte Falco ,ahogy próbálta felhúzni fél kézzel a bátyját. Deimos kapaszkodót keresett a lábának, vagy a kezének, de a szikla teljesen sima volt. Falconak egyedül kell felrángatnia a bátyját. Deimos kiáltott az apjáért, hogy Falco ne fárassza magát. Falco a szirt szélén hasalt.  – ne mozogj! Úgy sokkal nehezebb lesz! – szólt Falco, s érezte, ahogy Deimos nyirkos keze lassan kezd kicsúszni a kezéből. A két szürke tekintet rémülten kapcsolódott össze. Falco gyorsan nyúlt Deimos karjáért a másik kezével, s  minden erejét összeszedve kezdte húzni az egyre nehezülő bátyját. Deimos végre a másik kezével is elérte a szirtet, s közös erővel Deimos  zihálva, de a szirtre ért, Falco mellé.

-         Uh! Ez…aztán meleg helyzet volt – pihegte homlokát törölgetve Falco.

-         Majdnem lezuhantam – motyogta Deimos.

-         De itt voltam. Nem hagytam volna – nyugtatta Falco.

-         Én nem bírtalak volna el – nézte Falcot Deimos.

-         Dehogynem. De hát látod…itt erő – nézte a kezeit Falco nevetve. – Gyere apa már biztos keres! – húzta el a szirtről a bátyját Falco. A két fiú lenyugodva sétált apja mellett, feltűnően csendesen. Nem árulták el, hogy milyen magánkalandban volt kettejüknek ismét részük.

Deimos elvette szeme elől a távcsövet. Igen. Falco erre emlékezett vissza. Kettejük közös élménye. Ez is.  Neki is hiányzott az öccse. Amióta eljöttek otthonról, azóta már Falco is férj lett. Házasember. Észrevétlenül változnak az  idők. Grainne, ő most pedig Falco. A gyerekkor mégis a két fiúban élt még nagyon intenzíven. Úgy, hogy mindhárman a Malfoy gyermekkor emlékével éltek magukban, s ha meglátták a testvérüket ,egy-egy emlék mindig felvillant előttük a Malfoy-birtokon töltött időkből. A birtokon, amit annyira szerettek, ahol nagyszüleik, anyjuk és apjuk közt növekedtek, nevelkedtek, és teltek az évek, a gyermekkor időszaka, amit hárman szorosan és nagyon együtt töltöttek el.  Szinte még tegnap voltak gyerekek, s hamarosan szülők lesznek…egyszer talán ők is. Deimos elkapta Aurora tekintetét. Rámosolygott. Sejtette, hogy valahol otthon jár Deimos ismét. Valahol a Malfoy-birtokon, a régi élményei közt. Ahogy oly sokszor, ahogy Deimost igen gyakran látni lehetett. Szerette a családját szerette a Malfoyokat, s már nagyon nagyon hiányzott neki minden. A birtok, az anyja, a testvérei. Még akkor is ,ha időnként anyja lelki közelségét most is érezhette. Mert hiába a lélek, a gyerek mégis a testi közelségre vágyik. Deimosnak is hiányzott az anyja. A politikai beszélgetések is. Amikből most teljesen kizárták, egyetlen cél érdekében.