|
26. Könnyek
callie 2007.05.17. 11:36
- Van kedved sakkozni? – ült a nappaliban Deimos. Aurora csendesen foglalt helyet vele szemközt a sakkasztalnál. Zuhogott az eső. Tavaszi rossz idő. Már három napja bezárva üldögéltek a vadászházban. Sokat esett, szürke esőfelhők gyűltek minduntalan az égen. Mint ha nem lett volna így is éppen elég rossz a kedvük. Aurora most is zsebkendőt szorongatott a kezében. Deimos nyitott. Halkan koppantak a fán a sakkfigurák. Sokáig gondolkodhattak egy-egy lépésen, rengeteg idejük volt rá. Mint mindenre. Alvásra, étkezésre, fürdésre. Mindenre volt idő. Nem számítottak a napok.
A két fiú egymás mellett ült a padon. Nézték, ahogy apjuk a karján viszi a hófehér fátyol és csipkeruhába öltöztetett Grainnet. Fehér cipője, harisnyája és a hajában fehér masni volt. Az ében lágy hullámú fürtökben. Draco kislánya fejét puszilgatta, és a kezeit. Grainne apja vállára támaszkodva nézegette a tavirózsákat.
- Tiszta szemétség! – duzzogta Falco.
- Micsoda? – számolgatott az ujjain Deimos.
- Mikor vitt minket apa így ölben órák hosszat mint Grainnet – rugdosta a kavicsokat Falco.
- Anya téged visz mindig ölben – emlékeztette Deimos.
- Akkor is. Apa állandóan Grainne-t cipeli. Engem sosem. Egyidős vagyok vele!
- De ő lány! – kezdte elölről a számolást Deimos.
- Hát éppen ez az! Miféle kiváltság ez? Azért mert ő lánynak született többet veszik ölbe mint minket? És ráadásul apa mindig többet foglalkozik vele, mint velünk. Apa nagy kivételezettje Grainne – mérgelődött Falco.
- Nem tudom. Grainne lány – nézte Deimos is húga fodros szoknyáját, ahogy apja karjára borul.
- Hát éppen ez az! Mi vagyunk a fiúk! Egy apának a fiaival kellene…hm kviddicsezni - szuszogta Falco.
- Az ujja köré csavarta apát – morogta Deimos a húgára nézve.
- Én fél kézzel az ujjam köré csavarom. Grainne erre nem képes – vágta rá Falco.
- Nem erővel Falco – nevetett Deimos.
- Deimos! – mély bariton hang szólította.
- Juj, mennem kell! – sietett Deimos.
- Ó sokáig leszel? – nézte nagyapját Falco. – Nem akarok egész nap egyedül bóklászni.
- Nem tudom – rántotta meg a vállát Deimos. Elsietett nagyapjához. Lucius összefogott hajjal állt. Szálfa egyenesen. Nyugodtan. – Nagypapa jöhetne Falco is? – nézett fel a nemes metszésű szép férfiarcra. Lucius visszanézett fiatalabb unokájára, s biccentett. Deimos két kézzel hívta Falcot is.
- Gyere te is Falco! – kiáltott mély hangján az unokájának. Falco bátyja után szaladt. Nagypapa bárszalonjába mentek. A két fiú susmorogva lépett be nagyapja birodalmába. Kellemes félhomályos szalon. Elegáns bútorok. És a semmihez sem fogható akácillat. Férfias változatban. A nagypapa kellemes férfias arcszeszének az illata. Deimos imádta ezt az illatot. Sokat időzött nagyapja bárszalonjában. Egyszerű virágos illat. Mégis nagyon finoman férfias. A gyermekkora illata. Ha vigyáztak rá a nagyszülei, mindig ezt az illatot érezte. Nagyapja mély bársonyos hangját. Az arisztokrata nyugalmát és hűvösségét. Falco nevelése még nem kezdődött el. De Deimosnak nem volt szíve egyedül hagyni öccsét. Lucius fejedelmi tartással foglalt helyet. Végignézett a két szőke unokáján.
- Beléptünk egy elegáns női szalonba. Mit teszünk? – Deimos szertartásos főhajtást tett. Lucius aprót biccentett. – Foglalj helyet! – tett irányító mozdulatot Lucius. Deimos a mutatott helyre ült. Falco fintorogva nézte ezt a szertartásosságot.
- Te jössz Falco! Pontosan ugyanazt kell tenned mint a bátyádnak! – fordult felé nagyapja. Falco megemelte szép ívű gyerekes szemöldökét, s flegmán biccentett. – Akár az apád – jegyezte meg hidegen Lucius. – Nem jó. Még egyszer.
- Ez fölösleges dolog – vágta rá Falco.
- Egy igazán arisztokrata nő előtt egyáltalán nem fölösleges dolog – mondta kimérten Lucius. – Újból! – Falco méregette egy ideig, de meghajolt. Lucius ingatta a fejét, de helyet mutatott. Falco levágta magát bátyja mellé. – Azt a helyet mutattam Falco? – emelte meg a szemöldökét Lucius.
- Nem – bökte ki Falco. – De én viszont ide akartam leülni – nézett szembe határozottan nagyapjával. Lucius szeme egy pillanatra végigsiklott kisebbik unokáján, de végül konyakot töltött magának.
- Ez a szertartásosság nagy baromság Deimos – súgta a bátyjának Falco.
- Nekem tetszik – mosolygott Deimos.
Falco nagyapja italkészletét méregette, s lábát lóbálta a levegőben. Kevésbé figyelt nagyapja magyarázó szavaira, mint Deimos. Nem győzte kiásítozni magát, s Lucius többször szúrós szemekkel nézte látványosan unatkozó unokáját. Falco a későbbiek folyamán, se mutatott nagyobb érdeklődést a téma iránt, bár bátyjával együtt rendszeresen járt nagyapja birodalmába, mohó szemekkel csak a whiskys üvegekre tapadt, kereste a címkéket, s Lucius számtalanszor zavarta el a kíváncsiskodó gyereket az üvegek mellől.
Deimos elvesztette a fonalat a sakkban. Aurora csendesen várta, hogy lépjen, s közben megállás nélkül hullottak a könnyei. Törölgette a szemét, a kezében szorongatott zsebkendővel. Deimos sietve lépett hozzá, s felhúzta, hogy a karjaiba zárja.
- Aurora! – simogatta a vörös tincseket. A legváratlanabb időpontokban eredtek meg a könnyei az utóbbi időkben. – Semmi baj!
- Már hogyne lenne baj! - pityeregte Deimos mellkasára. Nem beszéltek róla. De érezték, ez így nem mehet sokáig tovább. Már nem számolták a hónapokat, hogy mennyi időt töltöttek a vadászházban. Deimossal ellentétben Aurora érezte, az idő ellene dolgozik, és a házassága ellen. A Malfoyok nem fogják engedni, hogy Deimos egy gyermektelen házasságban éljen. Már az is meglepő, hogy idáig türelmesen engedtek. Aurora minden nap egyre nagyobb félelemmel nézte a postát ,az érkező baglyokat. Talán éppen ma hívja haza Pansy Malfoy a fiát, hogy véget vessen a hosszúra nyúló értelmetlen házasságnak. Már most siratta a házasságát, holott a levelekben semmi ilyesmiről még csak említést sem tettek. Bár nem mondták ki Deimos is tudta, mi jár Aurora fejében. Ugyanúgy, ahogy összeszorult gyomorral és szyvvel, de ő is ezen törte a fejét, már jó ideje. Több év házasság…mindhiába.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
