„Drága Deimos!

Postafordultával várunk itthon. Forró öleléssel: Anyád” Kapkodó lendületes írás. Nagyon rövid. Nagyon szűkszavú, és hallatszik belőle a parancs.  A pergamen levendulaillatú volt, mint mindig. De most ne ma megnyugtatást hozta, hanem az idegességet. Deimos gyomra azonnal összeugrott. Aurora már száraz szemekkel figyelte Deimos arcán az ideg rándulását. Nem kérdezett semmit. Nem szólt semmit. Már lelkiekben felkészült erre a napra. Már elhullatta érte a könnyeket, amiket el kellett hullatnia. Deimos búcsúzóul egy rövid kézcsókot adott, s ígérte, hogy visszajön érte, amint tud. Nem hitt neki. Látszott a szürkéskék szemeken. A mélyükön ülő fájdalmas kifejezésen. A száraz rebbenés nélküli pillantáson. Ő már ne mhisz abban, hogy Deimost láthatja még ebben az életben. Talán igen. Majd vezetőként Voldemort trónusán, valaki mással az oldalán. Bele se mert ebbe gondolni. Hagyta, hogy Deimos hintóba szálljon, s elhajtson. Az ablakból nézte a távolodó fogatot. Az olyan kapkodó búcsúzást. Sokat voltak itt együtt. Aurora pedig várta, mit rendelnek számára a Malfoyok.

Pansy felhős tekintettel mérte végig a fiát. Deimos kiegyensúlyozottság nélkül tűrte anyja vizslató pillantását.  Várta, hogy megszólaljon. Pansy sokáig úgy tűnt, meg sem szólal, végül teljesen váratlanul, és minden levegővétel nélkül sodró lendülettel mondta ki:

-         Nem várhatunk tovább Deimos – pergő szavak, ritmusosan és gyorsan. A szavak árját megengedték. Deimos erőtlenül bólintott. – Tisztában vagy vele, hogy ez mit jelent igaz? Nem kell…kifejeznem, hogy mire utalok. – Pansy várta, hogy Deimos megszólaljon, de a fiú makacsul hallgatott. – Több mint három év Deimos. Az utolsó pillanatig várattam, húztam és halasztotta ma dolgot. Nem várhatunk tovább. Utód kell, most és nem később. Tőled és nem mástól. Nem állt szándékomban szétszakítani titeket, de itt a végső időpont. – Pansy a pergamenjei közé nézett. Átsimította a homlokát. – válás.

-         Anya ne! – feszengett Deimos.

-         Itt már nincs mire várni Deimos! Nem mondhatod, hogy vezetőként nem voltam türelmes. Nem adtam meg minden lehetőséget. Összeszámoltad az éveid számát Deimos. Huszonnyolc éves vagy! Csaknem négy év házassággal magad mögött. Új feleség kell. Egy feleség, aki végre fiút szül.

-         Szívtelen vagy!

-         ÉN?! Én vagyok szívtelen? Voldemort metsző gúnyát kapom már évek óta, a választásunk miatt. A Lestrange lány már két fiúnak életet adott holott később ment férjhez! Mire várjak? Deimos ez már nem az érzelmek színpada! Politika! Fiú kell! Akinek már rég meg kellett volna születnie. Itt az idő nagyon gyorsan frissiben új házasságot kötni és pótolni, ami az előzőből elmaradt.

-         Anya nem válok el Aurorától!

-         Ez nem akarás és nem akarás kérdése. Meg kell tenned. A halálfalók követelik ezt és nem én. Nem akarok a boldogságod útjába állni ,de a halálfalók érdekeinek útjába sem. Én vagyok az, aki kordában tartja a sértéseket, aki lenyeli és elviseli helyetted is.

-         Egy Crucióval igazán semmiség anya! – legyintett Deimos.

-         Ha kell akkor igen. De van, amikor már be kell látnom, hogy igazuk van. Ez az az idő. A jövendőbelijeid listája – lökte az asztal szélére a pergament Pansy. – Háromhoz kérek csillagot és nem többhöz. A végső döntést közösen hozzuk.

-         Nem válok el! – állt fel Deimos s, visszatolta anyja elé a pergament.

-         El fogsz!  - nyomatékosította Pansy. – Ha imperiót is kell rád eresztenem akkor is – hidegen villantak a sötét szemek.

-         Nem hat rám az imperió tudod nagyon jól. Te magad tanítottad meg.

-         Nem vagy igazi halálfalóm, ha nem teszed meg azt, amit vezetődként parancsolok. – Fagyos volt a tekintete. Deimos nézte, anyja kíméletelen merev arcát.

-         Csak a vezető beszél belőled – húzta el a száját Deimos.

-         Eddig az anya beszélt belőlem. De ma már nem tehetem. Nem anya és fia állunk most egymással szemben Deimos. Hanem mint vezetőd állok előtted. És amíg nincs a kezedben a hatalom ,addig nem utasíthatod vissza a parancsomat. Anyaként meghasad a szívem értetek, de vezetőként nem felejtem el, hogy a szerződésünk legfontosabb kitételét Aurora Carrow nem teljesítette. A válást véghezviszem minden tiltakozásotok ellenére is. – Deimos és Pansy sokáig meredtek egymásra. Feszülten, remegő lélekkel. De kemény arcvonásokkal.

-         Jó. Megkapod a három X- edet – Deimos elvette anyja tollát a pennatartóból, indulatosan mártotta a méregzöld tusba a hegyét, s az első háromhoz odavéste az X-eket, meg sem nézte a neveket. Nem számított. – De szeretnék elköszönni Aurorától…engedelmeddel – hajolt meg igazán Lucius Malfoyhoz méltó szertartásossággal. Pansy  összeszorította az ajkát.

-         Természetesen – biccentett Pansy is hivatalosan. Deimos lobogó talárral indult az ajtó felé. Pansy halkan suttogta utána. – Sajnálom Deimos – Deimos visszafordult ,hogy anyjára nézzen, s lemondóan húzta be maga után az ajtót. Kedvetlenül lépkedett a szoborpark felé. Hullottak a könnyei a méregzöld szőnyegre.  A lelke háborgó viharára a szoborpark megpillantása sem hozta meg a nyugalmat. Légszomjjal küszködött.

-         Deimos! Ne hergeld be magad! – Az egyik szobor nyakában ült. Falco. Deimos megtorpant. – Lógó orr. Látom én. Anyánk adta az ívet ma igaz? – leugrott a szoborról, s a bátyjához lépett. Bátyja vállára tette a kezét ,s együtt lépkedett vele szobrok között.

-         Falco! – törölte át a szemét Deimos.

-         Sejtettem, hogy anyától az első utad ide vezet majd. ÉN is hibás vagyok a dolgok miatt – mondta szomorúan Falco.

-         Te?

-         Félnek…Neked nincs fiad. Nekem lányom születik. Rettegnek ,hogy kihal a Malfoy név. Én csesztem el. Kaphattatok volna haladékot, ha mi fiút várunk.

-         Ugyan. Ne vedd magadra! Elszánták magukat.

-         Nem tehetnek mást – mondta komolyan Falco. – Pedig már egész megszoktad, milyen a síri csend igaz?  Jobb mint odaát a Malfoy-sírkertben – próbálta vidítani bátyját nem sok sikerrel.

-         El kell válnom – pihegte hitetlenkedve Deimos.

-         Számíthattál rá. Anya bizonyos dolgokban nem enged. Érthető. Nagyon megszoktad vele, igazam van?   - nézte komolyan a bátyját Falco.  – Elképzelni sem tudod mik történtek idekint, amíg te a hegyekben szívtad a friss levegőt, és a reménytelene nemzéssel próbálkoztál – fintorgott Falco.

-         Mik? – meresztette ki a szemét Deimos.

-          Majd elmesélem – csitította Falco. – Visszamész a vadászházba igaz?

-         El sem köszöntem, így nem lehet elválni – rázta a fejét Deimos. – Kétpelen vagyok felfogni ezt az egészet.

-         Pedig jobb ha hozzászoksz a gondolathoz, anyáék már mindent készítenek az új házasságodra.

-         Ez undorító. Még ki sem hűlt Aurora ágya mellettem – borzongott Deimos.

-         Sürget az idő  -szorította össze a fogait Falco. – Ezért.  Anya húzta ameddig tudta, s ezért tűnik, olyan hirtelennek minden. Valójában…hát már hosszas előkészületek zajlottak.  Ne haragudj anyára! Ő mellettetek volt mindvégig. De hát…a szabály szabály. A név az első, a halálfaló vezetés, a politika.

-         Aminek te eddig is aktív részese lehettél – jegyezte meg Deimos.

-         Kapd össze magad és te is az lehetsz!

-         Ha ilyen egyszerű volna – nézett Falco keskennyé szűkült szemeibe. – Sokat változtál mióta nem láttalak – nézte meg jobban öccsét Deimos.

-         Mh. A harcok. Állandóan így nézek. Pedig mindig is vékonyabb metszésű volt az én szemem mint a tietek. Erre tessék. Mondhatni igézőbb szemeim lettek  - mondta flegmán Falco.

-         Inkább vesézőbb szemeid lettek – tette hozzá Deimos.

-         Az is megeshet.

-         Nem is tudom mit mondhatnék Aurorának. Ezek után. Nem akarom, hogy hivatalos levélben kapja meg az értesítést.

-         Neked magadnak talán még nehezebb lesz ezt megtenni – figyelmeztette Falco.

-         Kicsit össze szedem még addig magam – bólogatott Deimos. – Ma képtelen lennék eléállni ezekkel a tényekkel.

-         És kiket választottál a listáról? – villant élesen Falco szeme.

-         Fogalmam sincs. Az első hármat, nem is érdekel. Aurora után senki sem kell – mondta határozottan Deimos.

-         Öhm…azt hiszem…hozomány ,és vagyoni sorrendben voltak… - ráncolta a homlokát Falco. – Remélem jobban jársz mint én.

-         Mert? – állt meg Deimos.

-         Hosszú – intette le Falco. – Majd később, később. Nem mind arany, ami fénylik – húzta el a száját Falco.

-         Ezt mire érted? Rébuszokban beszélsz és…titokzatoskodsz – állapította meg Deimos.

-         Valóban rászoktam erre is. Nah, majd majd odabent. Soha nem lehet tudni, ki, hol és mit hallgat ki és meg – húzta be a bátyját a Malfoy kastélyba Falco.

-         Hazajövök és minden a feje tetején áll. Mintha a víz alatt éltem volna – suttogta Deimos.

-         Anya biztonságos óvó tavacskájában bizony. Itt azonban a pokol ördögei szaladgálnak, meg a nyulai is – keményedtek meg Falco arcvonásai. Deimos egy kukkot sem értett öccse célozgatásaiból. – Pszt! Majd a lakosztályodban! Ne itt! – intette le Deimost Falco. Deimos hagyta, hogy Falco végighúzza a folyosókon, s az információk tengerével zúdítsa meg egyetlen éjszaka alatt. Hónapok, amiket be kellett most pótolniuk, az események, amelyekről levélben nem értekezhettek, de itt most személyesen megtehették.