Megjelölte az oldalt, ahol félbehagyta az olvasást. A bagoly már türelmetlenül kopogott az ablakon. Aurora beengedte az állatot, s elvette tőle a sűrűn tekert pergament. Remegő kézzel hajtotta szét. Malfoy-címeres iratok. Pecsétgyűrűkkel ellátott okirat. Kábán nézegette a három gondosan tekert iratot. A válási papírok. Lesiklott a szeme a lap aljára. A szép vonalú formás, mégis férfias kézírás. Mindhárom lapon ott volt. Deimos Malfoy beleegyező aláírása. Aurora szemét elfutotta a könny.  Gyorsan kapott zsebkendő után, s törölgette könnyei patakját. Ha akarta, ha nem. Kényszerből is, de aláírta a válási papírokat Deimos, felső utasításra. S elküldték neki, hogy ő is ellássa kézjegyével. Deimosnak ezt kellett volna elmondania akkor? Azon a napon, amikor a nagy viharba kerültek? Reszkető kézzel keresgélt penna után, gondolkodás nélkül véste mindhárom lap aljára Deimos neve mellé a sajátját. A Malfoy nevet ettől a perctől nem használhatja. Ismét Aurora Carrow lett. Nem is létezhet olyan, hogy két Mrs. Malfoy éljen ugyanannak a férfinak a neve alatt. A vadászház az övé. Deimos búcsúajándéka? Vagy nem akarják kitoloncolni innen? Kínos lenne megkérni, hogy hagyja el a házat? Aurora összehajtotta a pergameneket, s már éppen készült a türelmesen üldögélő bagoly lábához erősíteni, amikor megcsillant a fény a jegygyűrűjén. Ha a név nem illeti meg, akkor valószínűleg ez sem. Aurora utolsó lélekjelenlétével leráncigálta a karikagyűrűjét az ujjáról, s  a pergamenekhez erősítette. A könnyeitől már nem látott, úgy engedte útjára a baglyot. Ezzel végleg beleegyezését adta a váláshoz, hogy a Malfoyoktól elválik a sorsa egy életre. Ahogy ezzel Deimosról is lemondott. Robbanásszerűen tört rá az érzés, amit csak egy dementor válthatna ki. Már soha többé nem lesz boldog. Lezárul élete egy szakasza ismét. A Malfoy- családnál töltött élet. A házassága. Négy év. Tele félelmekkel, bizonytalansággal, és gyönyörű emlékekkel. A csendes esti olvasások Deimossal. A séták az erdőben, madárlesen, fényképezve. Az olyan nehezen induló házasélet, amelyre Deimos hozta meg a boldog perceket, az arany ragyogását.  Amilyen nehezen szokta meg, hogy jegygyűrűt visel, most annyira hiányzott a gyűrű súlya az ujjáról.  Minduntalan körbe akarta forgatni, de nem volt mit. Nem lett volna értelme küzdenie a Malfoyokkal. S meg is értette, hogy ez lehetetlen. Ez nem családi téma. Ez vezetői döntés. És a halálfalók diktálta követelményeknek engedelmeskedni kell. Aurora nem is volt olyan, aki egy parancsot megtagadott volna ,s szembefordult volna vele. Ő mindig ügyelt arra, hogy pontosan a szerint éljen, amit a halálfalók leendő vezetőjének feleségétől elvárnak. Most ezt várták el tőle. Csaknem évtizedeknek tűnt az idő, amit Deimossal töltött, s mégis úgy elszállt, mint a madarak az ágról, amiket figyeltek hónapokon át. Fáradtan s zokogva hajtotta fejét a párnára.

Rosszul indult a nap. Most ,hogy övé volt a ház már járatta a Reggeli Prófétát. A címlapon szerepelt, az új házasság terve. Két hete, hogy aláírta a válási papírokat. Ma pedig már szenzációként részletezik Deimos készülő esküvőjét. Feltételezések az esküvőre készülő Pansy Malfoy teendőiről és terveiről. Deimos egy régi képe is bekerült. Szerencsére Aurora képe sehol sem bukkant fel. Megrémült volna ha hirtelen szóba hozzák és részletezik a dolgokat, a házasságukat. Csak az új esküvő körül forgott minden. Nem tudta, hogy a cukrozatlan teától, vagy a hírektől borult ki annyira, hogy végül a mosdóban kötött ki.  Mint egy félreállított gyorsan feledhető nő. Ez ő? Tényleg ez volna? Ennyire jelentéktelen volt, hogy már el is feledkeznek róla? Aurora, amúgy is könnyen beforgatta magát. A mai nap végleg rányomta a maga jegyét. Képtelen volt egyedül feldolgozni a híreket, azt, ami eddig csak papíron volt előtte, most már egyértelmű tény volt. Deimos újraházasodik. Féltékeny volt? Nagyon is. Elképzelni sem tudta, hogy az ő férje ,valaki más nővel éljen ezután. Nem kapott levelet, híreket a Malfoyoktól azóta sem. Kirekesztettnek érezte magát. Ahogy mindig is. A család soha nem tudta őt igazán befogadni. Gyors izgatott kopogás. Sűrűn. Egymás után. Aurora kivánszorgott a szobából.

-         Gwen, nyisd ki az ajtót! – motyorászta a manónak. Gwen a házzal együtt az övé maradt.

-         Aurora! Itt vagy? – erőteljes kiáltás. Aurorának még egy mosolyra sem futotta. Képtelen volt tovább menni. Leült a folyosó bársonyszékére. Kapkodó lábak, sietés, zihálás. – Hála Merlinnek! Hát élsz! – fújta ki magát az érkező. – Azt hittem valami butaságot csinálsz.

-         Miért tennék olyat?

-         Hát a Reggeli Próféta…

-         Jaj anya! Igen. Olvastam. De elváltunk. Tudtam, hogy miért. Nem kételkedtem abban sem, hogy Deimos újranősül.

-         Azt hittem…Azért nem nézel ki valami fényesen – mérte végig Vanessa a lányát. Aurora szédült. Sápadt volt és legszívesebben visszabújt volna az ágyba. – Csinálj meg egy gyorstesztet – tette keresztbe a karját Vanessa.

-         Minek? -  Aurora szemét gyorsan elfutotta a könny.  –Ne űzz gúnyt belőlem anya! Már amúgy is kidobáltam őket. Fölöslegesek.

-         Csináld meg a tesztet – figyelte lányát Vanessa, vizsgáló tekintettel.

-         Tényleg kidobtam őket – állt fel szédelegve Aurora. Visszament a mosdóba. – És nincs kedvem többet sírni. Már épp eleget bőgtem – végigkeresgélte a szekrényeket fiókokat. Polcokat. Nincs. – Látod mondtam? – nézett vissza anyjára. Gwen surrant be a kezében egy üvegcsével.

-         Én eltettem néhányat – pirult el ,s átnyújtotta a gyorstesztet. Aurora lehangoltan nézte az üveget a kezébe.

-         Nem tudom hány százat csináltam már meg. És most is értelmetlen megcsinálni. Deimossal már…több hete nem – Aurora zavartan elpirult.

-         Megvárlak kint – nézett el Vanessa, hogy a lánya ne vörösödjön tovább. Aurora unottan kezdte el a tesztet, már rutinosan. Pedig jó ideje nem végezte már. Igazán nem talált semmi újat. Ugyanúgy szédült mint ma egész nap. Ezek a hírek tényleg kikészítették. Vanessa pedig sejtette, hogy a lánya ki fog borulni. Ezért is sietett el hozzá, ahogy kézhez kapta a Prófétát. Kábán ült a kád szélén, amikor lehunyt szemhéja mögött kékes derengés villant. Aurora szeme rémülten pattant fel. Nem értette. Zavarodottan méregette a kezében az üvegcsét. Csak képzelődött volna?  Elment a hangja. Forgatta kezében az üveget. Ez nem lehet. Ezt a bájitalt rosszul keverték. Vanessa idegesen topogott kint. – Aurora jól vagy? – kiáltotta be. Nem jött felelet. Került fordult az ajtó előtt, de végül benyitott a lányára. – Aurora? – nézte lánya vizenyős szürkéskék szemét. – Mi az eredmény? – nézte lánya sápadt, halovány arcát.

-         Terhes vagyok – mondta hangtalanul Aurora. – És …fiú.

-         Aurora! Hiszen ez…remek nem? – mosolyodott el Vanessa. Aurora semmit nem válaszolt. Kimeresztett szemekkel nézte anyját. Vagy legalábbis üveges szemekkel nézte. Vanessa kifordult s máris pergament vett elő a tartóból. Aurora kísértetként követte anyját.

-         Te meg mit csinálsz? – nézte anyja gyors mozdulatait.

-         Levelet írok a Malfoyoknak. Értesítem őket, hogy az utód közeleg – Aurora rátette a kezét a pergamenre. Vanessa értetlenül nézte a lányát.

-         Nem.

-         Mit nem? – döbbent le Vanessa.

-         Nem értesítem őket és neked is megtiltom – mondta határozottan Aurora. Vanessa teljesen elvesztette a fonalat.

-         De hát…Deimos…

-         Megmondtam nem – csattant Aurora. – A Malfoyoknak terhesen kellenék? De eddig nem? Anya! Nem érted? Aláírtam a válási papírokat. Ahogy Deimos is. Már készülnek az új esküvőre.

-         De még megállíthatnád…

-         Itt már nincs mit visszafordítani. Így már én is jó lennék? De e nélkül nem? Válasszanak csak másikat.

-         De Deimosnak joga lenne tudni. A gyereked apja.

-         Nem tudja meg. Tőled sem – nézte szúrós szemekkel az anyját. A sértettség beszélt belőle. S a keserűség is. Most, amikor már minden mindegy. Az utolsó éjszakán mégis…mégis sikerrel jártak? Amikor már annyira lényegtelen volt, amikor már nem számított. Amikor talán először voltak úgy együtt ,hogy nem az utód volt a cél.