Fényezett cipőorr csillogott a veranda fényében. Gwen levegő után kapkodva hajladozott a magas férfi előtt. Deimos hátrafésült rendezett hajjal csendesen állt a verandán. Olyan mély volt a csend. Mint otthon a tavaszi illatú sírkertben. Aurora elköltözött volna? Persze Aurora eredetileg is annyira csendes. De a zsaluk behúzva, a nagy melegtől óvva a bent tartózkodókat? Gwen fülig pirulva behúzott fülekkel széles vigyorral és csillogó szemmel nézte.

-         Aurora itthon van? – kérdezte halkan Deimos.

-         Asszonyom épp az előbb kelt fel, a kertben a nyugágyon pihen – suttogta izgatottan. Tiltva volt neki minden. De a szeme ragyogott. Deimos értetlenül nézte a házimanót. Gwen ennyire örül, hogy eljött? Deimos szomorúan mosolygott rá vissza. S a nappalin átvágva igyekezett a hátsó kertbe. Aurora a napon ült. Szemét lesütve lélegezte be az erdő felől érkező illatot. Aurora amint délután alszik? Gwen azt mondta most kelt fel. És itt a padon ülve is mindjárt elalszik. Deimos tekintete Aurora kezének mozdulatát követte. A gyengéd simító mozdulatot a hasán. Deimos körül megfordult a világ. Még szinte nem is látszott. De egészen apró nagyon pici pocakja volt. Aurora gyereket vár? Deimos megkapaszkodott a tornác korlátjában. Ez…hihetetlen. És egyben egyértelmű is. Deimos tudta, Aurora nem akarta elmondani, hogy gyerekük lesz. Hiszen ha ma nem jön, talán nem is tudja meg soha. Csendesen közeledett a pihenő nőhöz. Aurora csak azt érezte meg, hogy árnyék vetődik rá. Felnézett, s a végtelen szomorúságot árasztó szürke szempárral találkozott a tekintete.

-         Miért nem értesítettél? – suttogta halkan.  Aurora lehajtotta a fejét.

-         Nem a családomat Aurora. Hanem engem. Az én érzéseim neked semmit nem jelentenek? Azt gondoltam kiismertél a házasságunk alatt annyira, hogy tudd mit jelentene ez nekem. Nem az utód miatt. Nem a család miatt. Hanem azért, mert a kettőnkké. A tied és az enyém. A mi szerelmünk gyümölcse. Vagy azt hiszed egy papír aláírásával én már nem szeretlek? Komolyan ezt gondolják a Malfoyokról? Ha megházasodtunk szeretünk ,ha elválunk már nem? Az érzések nem így működnek vagy igen?

-         Nem írtál.

-         Nem akartam, hogy még jobban fájjon.

-         Ez is fájt.

-         Tudom. Nekem is. Ahogy fájt az egész készülődés. És te megakadályozhattad volna. Mióta tudod? – Deimos leült a nyugágyra. Aurora nem felelt. Lesütött szemekkel tűrte Deimos kereső pillantását. –És?

-         Fiú – súgta halkan Aurora. Tudta mi a kérdés. Hogyne tudta volna. Mindkettejükön ott volt a borzongás a csoda felett. Aurora képtelen volt visszafojtani a mosolyát a szeme csillogását, s ahogy felnézett a szürke szemek ugyanazt a boldog csillogást tükrözték. Deimos a szájához emelte Aurora kézfejét.

-         Aurora! Hát mégis – súgta úgy szorította az apró női kezet mint egy kincset.  – Miért nem akartad elmondani?

-         Dühös voltam. Rátok. Ahogy az évek alatt nemhogy csökkent volna a neheztelésetek, de nőtt. S végül…ez…mikor lesz az esküvőd?

-         Én házasember vagyok Aurora – mosolygott Deimos.

-         Miért jöttél vissza? – fordította el a tekintetét Aurora.

-         Hogy ezt visszaadjam – Deimos kivette a tokból a Malfoy-jegygyűrűt és visszacsúsztatta felesége kezére.

-         Elváltunk.

-         Még nem. Ha végigolvastad volna a válási papírokat akkor tudnád, hogy csak az új szertartással egy időben bomlik fel a mi házasságunk. Még a feleségem vagy Aurora.

-         Lemondtál rólam.

-         Mert nem tehettem mást.

-         Csak terhesen kellek neked is.

-         Ez nem igaz. Én nem akartam tőled elválni.

-         Nem akartam elmondani. Mert meg akartam bosszulni, hogy el akarsz válni tőlem.

-         Bosszú? Nem ismerek rád Aurora – mosolygott Deimos. – azt hiszem kezdesz igazán Malfoy-feleség lenni – Aurora elmosolyodott.

-         Gwen! – kiáltott Deimos a manóért. Egyetlen pukkanással előttük állt.  – Üzend anyámnak, hogy nem válunk, és az esküvő lefújva, mivel Aurora állapotos a fiammal. – Feleségére nézett, de a nő lehajtott fejjel hallgatta az utasítást. Gwen eliszkolt előlük, hogy megvigye a hírt a Malfoy-birtokra. Deimos nézte a piruló nőt ,s átsimított az apró gömbölyű hasán. – És mindezek mellett te hogy vagy? Hogy telnek a napjaitok?

-         Mh. Egész nap fekszem. Már napok óta. A kertben sétálok néha  -sorolta Aurora. Mindketten tudták. Aurorának az esetleges terhessége alatt fokozottan vigyáznia kell magára, és minden megerőltetést kerülni. – Nem olyan izgalmas egyedül, egész nap feküdni…nehogy elmenjen a kicsi. Egész nap aggódom – simította át Aurora is a hasát.

-         Akkor mostantól megosztjuk a dolgot. Én aggódom, te csak pihenj – nevetett Deimos, s Aurorára nézve összemosolyogtak. – Köszönöm neked! A fiamat! – suttogta halkan, s Aurora mosolygó szájára nyomott egy apró csókot.