Hűvös volt a reggel.  A rókaprémes takaró alól kedvetlenül csúszott ki Falco. A vörös hajú nő még lefogta a derekát.

-         Engedj! – mordult rá Falco.

-         Azt hittem, reggel még…

-         Nem érdekel szivi, hogy mit hittél. Kapd össze magad, mert ma nagyon sok dolgom van – húzta fel a csizmáit Falco. Ez ezüst mosdótálba vizet töltött ,s gyorsan látott neki a reggeli készülődésnek. A nő átbújtatta nyakán a ruháját, s ki akart lépni a sátorból. Falco az asztalhoz nyomva csókolta. – A búcsúzásról ne feledkezz! – simította át a csípő vonalat. A nő fejére húzva a fátylat kilépett a vezetői sátorból. Falco sercegve gyújtotta meg az illanót. Az este szakadt az eső. Bokáig süllyedt a sárba. Hosszan mormogott, s megszívta az illanót.  Öles léptekkel haladta halálfalói felé. Yaxley futott felé. – Levelek? – Yaxley bólintott. Falco elvette a pergameneket, s átforgatta z ujjai közt. Megcsapta a levendulaillat. Átsietett a sátorba, s a kávékészítés műveletének kezdett, illanóját a szájában tartva tépte fel a Malfoy-pecsétes levelet. „Falco! Haladéktalanul várlak itthon. Ebben az esőben ne merészelj csapatokat indítani! Megint be fog dagadni a lábad! Ráadásul öregen reumás leszel! Parancs! Fontos megbeszélni valónk van veled. Pansy Malfoy” Már megint hivatalosan írta alá. Falco elhúzta a száját.  Falco felhajtotta a kávéját, s talárt húzott. Yaxley visszatartotta.

-         Gyors ütközet lesz – intette le Falco. Formás lábaival gyorsan vette az utat. Pálcájával mutatta a csapattesteknek a helyezkedési pontokat.  Feszült a torka ahogy átkiáltotta a megeredő eső hangját. Haja a szemébe hullott, homlokára tapadtak a szőke tincsek. Csúszott a talaj a sártól. Szikrák és köd keveredett. Fröccsent a sár az átkok erejétől, az elvágódó testektől, a záportól. Falco combközépig sáros nadrággal, elázott talárral küzdött. Ordítva adta a csapatmozgásokat, Yaxley vitte a távolabbi pontokra a híreket, s hozta is. Hatalmas füst, csípő, szemet bántó köd ereszkedett az erdőre. A Halálfalók semmit nem láttak.

-          A rohadt életbe! – Falco ismerte a trükköt. Nem először találkozott vele. S a bokor zizzenésénél ott volt már megint. A szürkés barna pamacs. Futásnak eredt, hogy utolérje. Már nem emlékezett hány csatája fulladt kudarcba a szemét kis állat miatt. Ami anyjának is szemet szúrt. Gyors, nagyon gyors. A két fül szorosan a hátához simult, ugrott egész árkokat át Falco rontásokat küldött a sietős fiatal nyúlra. Bárit megtett volna ,hogy megölhesse végre. Hogy elkaphassa. Annyit tervét keresztül húzta. Senki nem hitte, hogy a nyúl az oka, de ő érezte. Mint valami vészjósló állat, minden harci kudarcakor ott volt. Nem tudták ki húzta keresztül a számításait, de ő tudta.  Hirtelen jött az üreg. Falco combig belesüllyedt. Meghúzódott a bokája. – Kitekerem a nyakát annak a szemét állatnak! – felrángatta magát , nem tudja tovább üldözni. Bicegve indult vissza. Hátracsapta a haját, s dühös arckifejezéssel meredt a közeledő Yaxleyre. – csak kapjam el egyszer! – ropogtatta a kezét Falco. Szorította a fogait erősen. Hallatszott a csikorgása. Yaxley nem felelt. Várta a parancsot. – Tábort bontunk – adta ki Falco a parancsot bosszúsan. – legközelebbi gyűlésről értesültök – húzta le a száját Falco, csak a szelencéjéért ment vissza sátorba, s már indult is a Malfoy-birtok felé.

Pansy Voldemort mellett ült. Egész tanácskozás folyt. Politikai tanácskozás. Naginivel jött. Simogatta az állat hűvös bőrét. Pansy a neveket nézte s a képeket.

-         Az én javaslataimat mindig visszautasítja Pansy, pedig vesztére teszi – sziszegte Voldemort hidegen.

-         Kit javasol? – fordult lassan a férfi felé Pansy.

-         Dolohov lányát.

-         Miért? – Pansy keresgélt a szanaszét heverő képek között.

-         Hű halálfalóm. Ékes bizonyítékát adta ennek. Bellával együtt vonult börtönbe. Tizennégy év börtön még többet csiszol egy eszmén. Nem kétlem, hogy a lányát is eszerint nevelte. Falco mint vezető. Mint a harcok vezetője. Kell egy erős eszmei támasz. A Dolohov lány ilyen lesz – bólintott hozzá röviden Voldemort.

-         Itt van. Tatjana Dolohov – Pansy nézte a képet. Féloldalt választott fekete haj, s sötét szem. De a bőr, vakítóan fehér. Oroszos szeme volt, mandulavágású, nem elsősorban szép lány, de nagyon karakteres arcú. Inkább helyes. Dús keblű, karcsú, nagyon oroszos, nagyon keleties. És nyomokban Pansy mása.  – Rendben. Értesítjük Dolohovékat – Voldemort elégedett vörös szemekkel nézett a nőre. Végre erősítheti a Malfoyokat. Eszmeileg. Kell a jövő nemzedékre is gondolni. Ő már csak tudja. Pansy még talán nem is érzi. Voldemort suhogó talárral távozott.

-         Gyere csak ide fiatalember! – kiáltott ki Pansy. Falco bevágta maga mögött az ajtót. – Térdre Falco! – Falco engedelmesen hajtott fejet anyja előtt. – Hol voltál és hogy nézel ki?  - indulat volt a kérdések hulláma mögött. Falco várta a pofont, de Pansy csak pálca legyintéssel adta meg a csapást. Falco csalódottan nézte anyját.

-         Nem történt semmi – felelte szürke keskenyre húzott szemekkel.

-         Semmi? Amitől tiszta sár és mocsok vagy?  - Pansy bort töltött magának.

-         Meg sem kínálsz? – emelkedett fel Falco.

-         Meg sem érdemled – tolta el az üveget Falco szeme elől. Pansy belekortyolt a borba.

-         Mi volt olyan sürgős.

-         Ez – Pansy fia elé tolta a fényképet. Falco felvette. Méregette anyja mását, a dús keblű szépséget.

-         Öhm. Esküszöm nem voltam vele soha az életben – nézett fel anyjára. Pansy szemöldöke megugrott.

-         De mással igen? – lebbent a kérdés.

-         Ilyen kérdésekre nem szokás válaszolni anyám – villant szemtelenül Falco szeme.

-         Apád említette, hogy mostanában állandóan ásítozol. Nekem is gyanús. Annyi kávé. Állandó ásítás. Mit művelsz Falco? – lépett közelebb a fiához. Falco szeme gyorsan villant. Pansy elhúzódott a csillogást látva.

-         Rosszul alszom. A Nőhöz semmi közöm – tolta vissza Falco.

-         Nos ,ha nem is volt, mindenképpen lesz – mosolyodott el Pansy.

-         Tessék? – akadt meg a mozdulata Falconak.

-         A jövendőbelid – nézett a képre Pansy.

-         Várj! Álljunk meg! Ki mondta, hogy én nősülni akarok? – nevetett fel Falco.

-         Én mondom, hogy nősülnöd kell.

-         Mi?! – hördült Falco. – nem házasodom. Eszem ágában sincs.

-         Engem nem érdekel, hogy mit tartasz észben és mit nem. Majd a jegygyűrűd emlékeztet rá – gúnyolódott Pansy.

-         Azt mondtad én választhatok! – csattant Falco mérgesen.

-         Talán nem megfelelő a választásom? – húzta fel a szemöldökét Pansy. Falco méregette a nőt, majd anyját. Összevetette őket.

-         Mindenben utasítgatsz! Parancsolsz! A fiad vagyok nem a házimanód!

-         Akkor úgy nézz rám mintha az anyád lennék! –csattant Pansy. Falco elpirult. Már megint anyja melleit nézte. Hülye szokása. De képtelen megállni, hogy ne nézzen végig az anyján. Ha mellette áll, ha látja, ha csak megpillantja. És most anyja is elárulta ,hogy tudja. Hogy ezt teszi. – Falco fejezd ezt be! Mi a fene van veled?

-         Nem tudom! – tolta el anyját az útból, s a  borosüveghez nyúlt. Töltött magának, s miközben kortyolta a száraz vörösbort anyját nézte. Leeresztett lapos pillantás. Falco egyszerűen kénytelen volt anyja közelében így nézni állandóan, hogyne lehessen leolvasni a szeméről a vágyat. Elnézett, miközben anyját akarta nézni. Őrület. Fertő az egész. Meggyújtotta az illanót. Belélegezte az ópiumillatot.  Remegett az indulattól. Alig néhány órája egy másik nőt ölelt, s az anyja iránt mégsem tudja elfelejteni ezt. Ezt, amit itt érez. Akarta. A saját anyját! Szexuálisan. Ezt képtelenség ép ésszel felfogni. Áldotta magát ,hogy képes volt megállni, hogy a megengedett helyeken túl is megérintse az anyját. Reszketett már megint. Gyorsabban szívta az ópiumot. Hajszál választotta el a vágyat az ösztönt a gondolattól, hogy anyját a tárgyalóasztalhoz szorítsa. Mélyeket lélegzett.

-         Falco? – anyja hűös lágy hangja ütötte meg a fülét.

-         Semmi baj anya! – felelte Falco. Örült ,hogy anyja háttal volt neki, hogy nem látja a vérszomjas vad véreres szemét, ahogy szinte látja maga előtt a zsákmányt. Ha most megfordulna nem tudná fékezni magát. Bele se mert gondolni mit kapna, ha egyszer is meg merné tenni. Csak egyetlen egyszer. Férfiként tartani a karjába az anyját. Ökölbe szorult a keze. Szívta az  ópiumot, hogy nyugtassa magát.  – Természetesen, ha úgy kívánod. Megházasodom.

-         Holnap apáddal aláírjátok a házassági szerződést.

-         Már holnap? – kapott levegő után Falco. – Még fel sem fogtam, hogy…

-         Léha életet élsz Falco. Nem tetszik. Nem tetszik a tábori élet ,a kávé az ópium, legyél csak tisztes férj, nekem bőven elég lesz. A Dolohov lány majd rendeszed egy kicsit.

-         Engem egy nő sem tesz rendbe anyám! Legfeljebb én a nőket! – szorította ökölbe a kezét Falco.

-         Holnap megismerkedhettek – intette Pansy, hogy távozhat a fia. Falco nézte a pergamenjeibe mélyedő nőt.

-         Semmi búcsúpuszi a fiadnak?

-         Megérdemli? – húzta e la száját Pansy.

-         Ezt nem érdem szerint kell adni, hanem…szeretetből. Vagy nem szeretsz? – hajolt közelebb Falco. Pansy gyanakvó szemekkel méregette a fiát.

-         Minden gyermekemet szeretem ez csak természetes Falco – húzta el a fejét Pansy.

-         Szép napot anya! – Falco szája alig pár centire volt anyjáétól. – Tudod ,hogy egyes családokban a szorosan közeli családtagok szájra adnak csókot? – rekedt volt a hangja.

-         Az nem a Malfoy –család – emlékeztette Pansy.

-         Milyen kár – súgta Falco, s forró érzéki ajkait anyja levendulaillatú arcára nyomta. Perzselni akarta a finom bőrt. Ha tehetné ezzel az arccsókkal magáévá tenné ezt a nőt. De képtelen rá. Ez nem így megy. – Én is szeretlek anyám! – szemében csillogott a láng. Pansy s Falco is nagyon jól tudta,  Falco nem fiúi szeretetről beszélt.  Falco ellépett anyjától, mielőtt végzetes dolgokat tenne, s csapódott mögötte az ajtó. Tatjana Dolohov? Hát legyen. Állok elébe. Pansy gondterhelten nézett fia után. Falco. Az indulatai. AZ érzései. A hevessége. Izzik körülötte e levegő. Nem úgy mint Draco körül, vagy Blaise körül. Ez a tűz kegyetlen és égető, félelmetes. Amit jobb kerülni. Pansy érezte ezt. Ismerte Falcot. Tudta, hogy ilyen. Minden, ami ő. De nem a pozitív értelemben. Parkinson vér. Hol van ő a Malfoyok hűvösségétől. Ott van benne is a hidegvér, de alatta tomboló tűz, égető vad szikra. Erkölcstelen és …romlott. Benne volt. Elkerülhetetlenül. Látta benne mindig is. Kicsiként is .a Lázadás, a szembeszállás, a szemtelenség ,az erő, a kegyetlenség ,a tűz. És mindez mindig ő irányába. Soha nem Dracoval tette. De az anyjával igen. Bármi áron is de kicsikarni, hogy Pansy ott legyen, velük. Ezért volt minden csíny. Gyerekként is ravaszabb volt mind között. Ezzel született. Őt akarta. Hogy ott legyen, hogy megfeddje, hogy megérintse, ha kell felpofozza mindegy volt, csak ő tegye vele. Sokáig nem jött erre rá. Sa mikor igen. Akkor sem tudott mit tenni. Falco, minden rosszasága az anyja érintéséért való harc volt. Félelmetes. S félelmetesen perverz. Már kicsiként…