10. Mardekár-keringő
callie 2007.06.06. 15:02
A levonuló lépcsőn érkeztek a terembe. Élen Pansy és Draco, szorosan mögöttük Voldemort és Bellatrix. Apró lemaradással Deimos és Aurora, mögöttük pedig Falco és Tatjana. Suhogó talárok, sercegő cipők a kövezeten, leborult halálfalók százai térdeltek a vezetők előtt. Fáklyák fénye a széles asztalok felett, lebegtek a levegőben. Utolsónak értek a terembe. Különös volt innen látni a halálfalókat. Így, hogy nem térdelt ő is ,mélyen, fejet hajtva valaki előtt ,akiben nem hisz, akinek nem tud engedelmeskedni, s amely eszméért élni sem érdemes nem hogy meghalni. A Dolohov hűség. Tanja kegyetlen mosollyal az ajkán nézett körbe. Bűn-e az ellen munkálkodni, ahova tartozik? Megölnék-e érte? Meg lehet ölni valakit a hitéért? Nem gondolunk egyet, ahogy nem lehetünk egyformák sem. Tanja csak önmaga iránt volt hűséges. Senki máshoz nem. A szabadság fontosabb nem igaz? Ha választhatna akkor örökké átváltozva élne. Mert úgy szabadabb. Úgy bátran mehetett, ahová akart. Senki nem kötötte sehová. Ott nincsenek korlátok, nincsenek szabályok, nincs sötét ,vagy világos oldal. Ott csak táplálkozási lánc van. Ösztönök és szükségek. Gyűlölte a halálfalóságot. Amely árnyékként borult a családra. Amelyre a nagyapja egészsége ment. És talán az elméje is. Voldemort eszméje őrültté és fanatikussá teszi az embereket. Azokat akik igazán hisznek benne. Azok mind megzavarodnak. Azoknak nem számít semmi. Se család se pénz se élet, se egészség. Nem akart így élni. Bár a Dolohov családfők ezt nem fogták fel, meg sem gondolták, de a vesztük éppen az, hogy egy veszélyes hatalomhoz kötődnek. Ahová most őt is bedugták. Ide közéjük. Köztük élve még erősebben látta, hogy a hatalom az egészség rovására megy. Pansy Malfoy, aki már gyomornyugtató főzetek nélkül egy étkezést se képes végigküzdeni, Draco Malfoy, aki illanóba merülve és a zongorán éli ki magát. Deimos… aki mindentől kímélve van most. Hogy ne váljon olyanná mint ők. És hát itt van Falco. Kávé, ópiummámor…Elegánsak, és vezetők. A halálfalók felett állva magasodtak a trónuson. Mégis igazán most értette meg mit jelenthet vezetőnek lenni. Ezt látni. Uralkodni mások felett. Falco hűvös és szertartásos volt. Igazi Malfoy. A vállára simult a fekete taláranyag. A lépcsőfokokat seperte az alja, uszályként követte a lengése. Tanja tüll olajzöld dísztalárban egyenes tartással lépdelt a férje mellett. Attól a pillanattól, ahogy a levonulólépcső tetején Falco várakozóan kinyújtotta érte a karját szinte kicserélődött. Falco úgy vezette, akár egy igazi udvarban. A vérükben volt. A Malfoyok a reprezentálásban felülmúlhatatlanak voltak. Falco tökéletes Malfoy volt ebben a tekintetben. Tartást adott, már csak azzal, hogy az ujjait szorította, ahogy enyhén irányított a karjára simuló női kezet. Határozott léptekkel, hűvös tekintettel. Rezzenéstelen arccal. Voldemort ült középen. Jobbról Bella, balról Pansy. Fenséges íze volt a hatalomnak. Tanja itt a trónuson ülve ezt érezhette meg. És akaratlanul is átsuhant a fején, hogy milyen lenne Falcoval ülni a trónus két székén. Ha valamiben közösek ők ketten akor a hataloméhségben biztosan. Mert Tanja a maga módján vágyta a hatalmat ,de nem feltétlen a halálfalók feletti hatalmat. De hát ha ez jutott…Falco kifejezetten kimért volt. Vörösbort kortyolt, apró falatokban evett akár az anyja. Nyugodtan, hűvösen, kissé közönyösen. Szőkén magasodtak a Malfoy férfiak négyen az asztal körül. A sötét hajú feleségek társaságában. Narcissa tűnt ki csak közülük a maga szőkeségével. Nővére mellett ült. Lágyan pengtek a húrok a szemközt elhelyezkedő emeleti zenekar felől. Tanja hidegen nézte a halálfalókat, miközben a mártásban áztatta a húsdarabkáját. Falco újból a serleget emelte a szájához. Voldemort felemelkedett, hogy Pansyval megnyissa a táncot. Hűvös volt a várkastély. Hideg a szellő, ahogy Voldemort elhaladt mögöttük. Hatalmas lengő feketéskékes talárban. Lassan induló keringődallam volt. Szépen és tisztán léptek. Pedig már nem fiatalok. Pontosan egy perc a közös táncuk. Tanja emlékezett rá. Most is így volt. Draco emelkedett fel az asztaltól, s vele együtt Bella is. Együtt halkan beszélgetve lépdeltek le a trónusról, s apró meghajlással kérték át a partnert. A váltással nyílt lehetőség a halálfalók tömegének is bekapcsolódni a táncba. Az első táncot a többség végigtáncolta. Hiszen ekkor együtt keringőzhettek egy teremben Voldemorttal, aki már több év óta csak az első táncot táncolta. Tanja elmerülten figyelte a teremben növekvő sokaságot, a gazdag befolyásos halálfalók tömegét, ahogy keringőznek. Váratlanul érte az érintés. Falco a terítőn pihenő kezét szorította meg. Tanja felnézett a vékony metszésű szürke szemekbe. Falco felállt, s magával húzta a feleségét is. Tanját karon fogva vezette a tánctér széléhez. Még észbe sem kapott Falco már lendületesen forgatta. Észrevétlenül gyorsult a keringő ritmusa. Falco félelmetes lendülettel forgatta, erővel, határozottan, sodorva, akár egy tornádó. Falco mindenben ilyen volt. A táncban is. Izzó, tüzes, szédületes. És nagyon jól keringőzött. Egészen más stílusban mint előtte bárki. A táncot is harcnak fogta fel. Minden perdülésnél egy egész vihar kavargott, s már ismét Falco erős karjaiban szorította, Sodort, hullámzott, és irányított. Ideje sem volt gondolkodni. Falco vezette, s minden más elmosódott előtte. A lábuk szinte nem is érintette a csiszolt kövezetet, csak lebbentek a levegőben még talajt sem fogott már a következő lépés jött. Nagy léptekkel gyors sodrással, a talárjuk messze széles ívben kiforgott. Lebbent mögöttük. Észvesztő volt a tempó amit diktált. Nem, nem csak Tanja sajátja a gyorsaság. Falcoban is ott volt mindig is. Most is. Az egész termet bejárták hosszú léptekkel, könnyed sikló lépéssel, úgy gördültek egyik lábukról a másikra, ahogy bejáratott erős könnyed lábakkal lehet. Mintha rohannának, futnának és küzdenének az ütemek ellen, hogy minél több pörgést belevihessenek az ütemek közé. Falco törzzsel is irányított, nekifeszülve és magával ragadó határozott fellépéssel és irányítással. Szenvedéllyel. Mert nem lehetett nem látni ebben a táncban a temperamentumot a vérmérsékletet, amely tarolt akár akarta akár nem. Szinte szálltak a tánctér felett, és Falcoval lehetett is. Azzal a vad elszánt tekintettel, amelyet most is látott a szemében, nincs nő, akit ne röpítene el ez a tempó ,amit diktál, ez a tűz ,amellyel éget. Falco még igazán kipörgési időt sem hagyott neki, már visszarántotta, hogy újra ő maga irányítsa és lendítse tovább kettejüket. Szinte erőszakos volt ez a tánc, amit ő táncolt. Nála nem érzéki volt a tánc. Sokkal inkább az erő fitogtatása, a gyorsaság játéka , a férfi és a nő igazi küzdelme, amelyben a férfi győz mindig. Mert övé az irányítás, ő az, aki megmutatja a tempót, aki meghatározza a lendületet, s a nő, aki csak követi és tűri a küzdést. Falco semmit sem lagymatagon csinált. Ezt sem. Ott volt benne ő maga. A táncban is intenzív volt, aktív részes, erővel, igazi férfias erővel és lendülettel, és harcias tűzzel. Uralták a táncteret, pedig többen is táncoltak, de senki sem így mint ők. Ezzel a hévvel ezzel a lánggal, amely vadul csapkodott akár Tanja szoknyája ,ahogy mögötte perdült szélesen kiterülve a fényesre csiszolt kövezeten. Igazán így látszott az anyag szépsége. Ahogy a menetszéltől szétlebbenve feszült a légben, az aranyhímzések futottak az anyag mélyében, mintája élesen kirajzolódott, és most látszott igazán milyen hatalmas szoknyarésze van a ruhájának, ahogy teljes terjedelmében hullámzott a tánc közben. Falco talárja lobogott a tánc lendületében mint egy zászló. Igazi lobogó volt. A halálfalók fekete lobogója. Ragyogott, tisztán és erősen feszült minden körnél, amit megrajzoltak a fordulatok során. Hiszen ott volt. Mind a sötét jegyet viselték magukon. Nem csak a karjukon. Ahogy Pansy Malfoy kecses fekete cipőorrán is a Sötét Jegy dombormintáját láthatta az éles szemű megfigyelő, úgy ott volt a férfiakon is mindenütt. Az övcsat közepén, a bőröv mintája is a sötét jegy volt sormintában. A nyakkendőn, és igen, a talár fekete anyagában is a sötét hímzés a Sötét jegyet formázta. Ezen a napon minden a Sötét Jegyről szólt. Tisztelet volt ez Voldemort előtt, aki megteremtette a halálfalóknak ezt ,s a Malfoyoknak. A Malfoyok pedig a külsőségek nagymesterei. Finoman, burkoltan, de bizony ott volt. Tanja észrevette vajon, hogy az ő gyönyörű rafinált selyem, szatén, bársony, és tüll anyagból összeálló dísztalárjában is ott rejtőzik az aranyminták sűrűjében a Sötét jegy? A kidolgozás aprólékos egyvelegében talán elveszett, de ha keresik a kutató szemek akkor megtalálják. Most hogy a ruha redői nem fedik a teljes mintát most látszik igazán a ruha lebbenésében a kirajzolódó Sötét Jegy. Falcoval a tánc sem volt unalmas, ahogy az élet sem, ahogy semmi sem. Mindenben ott volt az élet, a lendület az erő, a hatalom, a nagyság. Falco mindenbe belevitte, ő volt mind közül aki igazán élt. Azzal a tűzzel ,ahogy kell, azzal az energiával, mai felőrülhetetlen, kifogyhatatlan volt, most is ,egy másodpercre sem volt érezhető, hogy fárad, hogy akár csak piheg, csak a mozgáson és a szeme szürke villanó tüzéből lehetett látni, hogy mennyire magával ragadja az indulat, amellyel táncolt. És ezt ragasztotta át arra is akivel volt. Tanja sem érezte ,hogy már remegnek a lábai, hogy már kifulladásig növelték a tempót és szédülnek a fordulatok közben. Falco adta az energiát ,aki most is megállás nélkül pörgette, diktálta a kegyetlen kíméletlen gyors ütemet, egy villanásig sem megállni, pihenni, csak előre és előre, újabb és újabb fordulatba belemenni, és vele nem lehetett fáradságot érezni. Az a szenvedélyes pár óra, amit együtt töltöttek az is mindig ilyen volt, élvezetesen sodró és tüzes. Kíméletlen tempóban. Uralták a táncot, a ritmust, a tempót az ütemeket és a hangokat, mind felé emelkedve forogtak, szinte füstölt a cipőtalpuk a fordulástól a gyors érintéstől. Tökéletesen táncoltak, csiszoltan, kifinomultan, felülemelkedve a tánc lényegén a lépéseken. Egész harcot elevenítettek meg. A gyorsaság a hajsza lázát és tempóját, az akaratot az elhatározást. Falco igazán értette, hogy adja meg a tánc szépségét. Úgy ,ahogy ő szépnek látja. Ahogy a ruhák esése lebben, szétterül és hullámzik a tánc közben, kifeszül és megadja az ívét a teljes nagyságát, igazán most látszott milyen különlegesen szép a ruhájuk, milyen egyedien megformált, megalkotott hímzett és díszített, drága és hónapokon át készített hímzések, apró kezek szorgos munkája. Meg sem gondolták milyen gyönyörűek tánc közben, az elegáns hűvösségükkel, s mégis azzal a tűzzel, ahogy táncolnak a jég és a tűz ,az arc fagyossága mellett a mozgás vad izzása. Ha semmi másban nem is ebben tökéletesen összeillettek. S Tanja így Falco karján száguldva jött rá, hogy lehet szép a hatalom is. S talán lehet szép a hatalom Falco mellett… lágyan simította át a szőke haj alatt a sima tarkó bőrét. Falco fanyar ajakbiggyesztéssel reagált, s a megszülető apró mosolyból kibukkantak a hófehér szabályos fogak. A beálló csendben csak a talárjuk suhogása és a cipőjük apró koppanása adta az ütemet, másodpercekig forogtak a zene nélkül, ugyanabban a ritmusban. Falco határozottan pörgette ki Tanjat, s Tanja a lendülettől métereket forgott Falcotól. A cipőorrán megtámasztva magát ereszkedett pukedlibe. Falco szemében még mindig ott volt az az égető bőrpirító nézés. Tanja nem kapta el a tekintetét. Várta ,hogy Falco ruganyos léptekkel mellé érjen s felhúzza a pukedliből. Nem rövid tánc volt ám. Több mint tíz perc. A keringő. Amit maga Draco Malfoy szerzett. S amely egyetlen nevet viselt: A Mardekár-keringő. Felesége kinevezésének tizedik évfordulójára készült. Nagy évforduló volt. Hatalmas ünnepség keretében. S elsőnek ők ketten táncoltak rá. De senki nem úgy ,ahogy Falco és Tatjana táncolta most. Először együtt. Falco a kezénél fogva húzta fel magához. Vibrált a levegő körülöttük. Igazi küzdés volt ez. S igazi harc. A Malfoy szokással ellentétben Falco felesége ajkaira hajolt. Tenyerével feltúrta és összeborzolta a sötét fekete hajat. A halálfalók akik észrevették döbbenten és egyben zavartan nézték őket. Malfoyoktól érzelmi kitöréseket látni…lehetetlenség volt. S most Falco Malfoy a szemük láttára csókolja a feleségét. Falco megemelte a fejét.
- Csodálatos volt – súgta a vérvörösre csókolt ajkakra.
- Veled mindig az – búgta Tanja, s fanyarul mosolyogtak mindketten, ahogy szertartásosan visszavonultak a trónus felé. Hideg közönnyel fogadták a pillantásokat, amelyek között átvonultak…talán most először döbbentek rá igazán mennyire összeillő a lendületük, az energiájuk és az erejük.
|