Vízcseppek hullottak az arcába Falco szőke hajáról, hűvösek voltak a cseppek, az elszánt tüzes szürke pillantás nem engedte, hogy lehunyja a szemét, szinte átdöfte már csak a tekintetével, pedig a mély, erős mozgás is hasonló hatást ért el. Tanja az izmos vállakba kapaszkodott , Falco minden izma feszült  a tenyere alatt, nagyon formás és izmos volt, most a napfénytől csillogó vizes bőre ezt még jobban kiemelte.Tnaj a felettek elterülő hatalmas kék eget ,rajta a fehér apró bárányfelhőket figyelte, s közben nyöszörgött megállás nélkül.  Ujjaival áttúrta a nedves tincseket. Falco zihálva nyomta előre újra a csípőjét.

- Ma este már elutazol? – pihegte Tanja.

- Örülsz igaz? – villantak ki a fehér fogak.

- Ilyen sokáig nem leszel itt?  -Tanja lázasan gondolkodott, ha Falcot nem kérdezheti ki esténként akkor fogalma sem lesz, merre haladnak és irányítja a csapatokat, és így sokkal nehezebben tud eligazodni a területeken is. – Nem mehetnék veled? – nyalta meg kicserepesedő ajkait Tanja.

- Mármint, hogy a táborba? – állt meg egy pillanatra Falco ,de Tanja a körmeit a vállába mélyesztette jelezve, hogy az abbamaradt ingert hiányolja. Ismét gyorsított. – Nem nőnek való hely – intette le Falco.

- Anyád is ott van… és… akkor igazán nem lenne hiányod semmiben – villantak csábosan a sötét szemek. Falco tempónövelés közben  gondolkodott.

- Végülis valóban egyszerűbb lenne…ha te is velem jönnél…nem kellene megszakítanom a táborozásomat…és a vágyaimat is kellőképpen kiélhetném – vihogott fel Falco. – Még meggondolom – zárta le. Tanja elégedetten az eredménnyel hagyta, hogy szédüljön vele az égboltozat, száguldjanak a békés lassú bárányfelhők, s a sikítását a kastély felé lebbentse a szél.

Sötét volt az éj. Halkan koppantak a könnyű fekete cipők a kövezeten. Éjfekete talár lebbent, a szegélye mögül kivillant az babérzöld ruhaanyag. Ahogy a fogatra lépett már belülről nyúlt érte az erős férfias kéz, hogy felsegítse. Apró biccentés volt a válasz, a levendulaillatú ujjakra fonódtak a férfias tömpe ujjak, s felhúzták  az ülésre a nőt.  Simító gondos mozdulatokkal elrendezte a ruha redőit és helyet foglalt vele szemközt. A hold fénye csillogott a finom metszésű, szép karikagyűrűjükön, fém pattant,  rövid fény villant, s felszállt a füst a fogaton.  Csendesen koppantak a kerekek minden fordulatnál. Hanyagul keresztbetett férfias lábak, élre vasalt fekete nadrág mindkét oldalán vastag mélyzöld csíkkal. A nő is keresztbetette a lábát, s könnyedén libbentette a szoknyaanyagot. Megkeményített arcvonással néztek, hol egymásra, hola kint elsuhanó sötét tájra.

- Hallgatag vagy anyám! – rekedt férfias mély hang.

- Te is – tett elhárító mozdulatot az illanót tartó kezével a nő.

- Nem tetszik, hogy ennyi időre akarok harcolni egyhuzamban igaz?

- Nem mondtam – jött a szűkszavú válasz. Tapintható volt a feszültség a fogatban. Mindketten érezték. Falco megszívta az illanóját. Hosszan, mélyen…s közben anyját figyelte. Pansy  hátrasimította a haját. – Mi van? Miért nézel már megint így? – kapta el a szemét Pansy.

- Emlékszel mikor utaztunk ugyanígy ketten egy fogatban? Úgy, hogy harcra mentünk mindketten? – Falco a hamuzóhoz pöccintette az illanóját. Pansy szeme résnyire húzódott.

- Igen emlékszem – fújta ki a levegőt nehézkesen Pansy.

- Álmodtad igaz? – vesébe látó pillnatás, Falco velejéig ismeri az anyját kétségtelen.

- Igen. Volt egy álmom – Pansy visszaidézte, a több mint harminc éves emléket. Az azonosító mágiás álmát. Megborzongott. – Azt hittem…apádat látom…meg sem álmodtam…illetve gondoltam…hogy a fiam az – suttogta halkan Pansy.

- A férfi, aki felsegít, miután megcsúszol igaz? – Falco szárazon nevetett. Fásultan, megkeseredetten. Szájához emelte az illanót ,s ajkai közé vette.

- Igen. Önmagamat nem láttam…s a fiatal énképemmel azonsítottam a dolgot.

- Látod- látod – ingatta a fejét Falco, miközben szemét végigfuttatta anyján. – Az érzéseid mrá akkor megvoltak…irányomba…

- Hallgass! – sziszegte Pansy. Tenyerébe temetve a homlokát dörzsölgette fáradtan. Élete legnehezebb döntése volt talán mind között…

- Nem engedem, hogy elmenj! – csattant Draco.

- Nem nézem ölbe tett kézzel, hogy megtörténik, amit nem akarok! – kiáltotta vissza Pansy indulattal.

- HA nem lettél volna annyira felelőtlen már akkor, hogy azonosíytó mágiás baromságokat csinálsz, akkor most nem lenne ilyen gondunk

- De megtettem! ÉS Jamie Potter élete most az én kezemben van! Nem hagyom, hogy megtörténjen! – Pansy szeme vizenyős volt. Tudta. AZ idő itt van. Elérkezett. A nap,amit akkor megálmodott. A következő ütközet lesz. ÉS figyelmeztetni akarta Potterékat. Msot ,amíg még megteheti.

- Jól van – Draco hideg flegma tekintettel nézett Pansra. – Ha most elmény hozzájuk, s ezzel beleszólsz a jövő történéseibe, én ahhoz nem asszisztálok – az üveg dohányzóasztalra vágta a szelencéjét. Hatalmas csattanással ütközött a két anyag. Nem tört el. De a hang élesen visszhangzott a fülükben. Pansy kimeresztett szemekkel nézte a férjét, aki életében először megtagadja a segítséget tőle. Aki most szembefordul vele. És nem áll mellette. A döntés az ő kezében volt. Draco feladta a leckét. Ha elmegy Potterék, Draco nem jön vele a harcba, ha nem megy el, akkor elkíséri.

- Értettem! – Pansy száraz torokkal, kemény hangon Dracora nézve mondta ki a végső döntését. – Falco!? – a fiú a sarokban csendben figyelte szülei hirtelen kirobbanó veszekedését, aminek a felét sem értette. Anyja szólítására felnézett. – Te jössz velem, holnap az ütközetbe! – Draco fagyos szemekkel viszonozta Pansy rezzenéstelen nézését. Sarkon fordult és lebegő talárral futott le a széles lépcsőn. Draco visszautastítása és elhatárolódása után egyértelműen Falcot választotta maga mellé. Az egyetlent, aki bármit megtett volna anyja kérésére.  A legmegbízhatóbb embere valóban a saját fia volt. ÉS most a férje és a fia közül a fiát választotta. Holott tudta, Draconak valahol igaza lesz. Ha nem Jamie…valmai más fog történni. Bele se mert gondolni, hogy mi…de azt diktálta a szíve, hogy figyelmeztetnie kell a családot, ha lelkiismeretfurdalás nélkül akar aludni.

Gyors izgatott kopogás a terrakottás verandán. Sűrű, erős, kemény… és türelmetlen kopogás. Hermione nyitott ajtót. Borzas haját kontyba tűzte fel, amelyből, most szálak hullottak a vállára. Meghökkenve  nézte a tornácon várakozó sötétzöld taláros nőt. Ében haj, makulátlanul befésülve, és elrendezve, izgatott pillantás, s Pansy Malfoy szinte nekirontott a mondanivalójával.

- Ha azt akarod, hogy a fiad életben maradjon tartsd távol a holnapi ütközettől! – hadarta Pansy fagyos hangon. Hermione kikerekedett szemekkel nézte a nőt. Vajon Voldemorthoz hasonlóan az őrület első jelei?

- Egy mardekárostól, hamis még a jó tanács is – vágta rá pergő nyelvvel.

- Vedd ,aminek veszed! – mérte végig Pansy. – én csak ennyit akartam mondani. Jamie érdekében. A holnapi viszontlátásra – biccentett, s lobogó talárral leviharzott a lépcsőn. A lelkiismeretén könnyített. Ő figyelmeztette őket.

- Az első elszakadás politikailag apától? – fújta ki a füstöt Falco.

- Szó sem volt róla – legyintett Pansy. – Nem értettünk egyet. Értettem az álláspontját, de képtelen lettem volna ezzel a tudattal élni, hogy megelőzhettem volna… s mégsem tettem…

- S cserébe inkább feláldoztad…Etaint – emelte meg Falco a szemöldökét.

- Nem áldoztam fel! – mordult Pansy.

- Ha nem figyelmezteted Potteréket, James hal meg…

- Megcsúsztam, kiment a bokám.

- Tudom, ha nem emlékeznél, én segítettelek fel, én aki ott voltam a nyomodban mindig – nyomatékosította Falco. Pansy bólintott. Falcoval együtt vitték végig a harcot szó szerint. Hsizen Falco támogatta anyját végig abban az ütközetben. Mineen ugyanúgy volt. Mint az emlékeiben. A varjú. A híd. Megcsúszik, Draco segíti fel. Az átok. De James Potter nem volt az ütközetben. Ki tudja miért, Hermione mégis hallgatott az ellenség anyai tanácsára. S ugyanebben az időben a sors egy másik ütéssel súlytott. Mivel Panmsy megakadályozta azt, amit megálmodott, valóban előidézett egy másik tragédiát, amiről nem tudhatott. Etain elvesztését az érintettek…talán soha nem bocsátották meg… még ha mélyen hallgattak is róla. Pedig nem is tudtk, hogy a kiváltó a sors megváltoztatásával maga Pansy volt.

- Mentegetőzől? – nevetett fel Falco.

- Hibát követtem el? – bizonytalanság csengett Pansy hangjában.

- Azt tetted, amit tenned kellett, nem engedhetted, hogy megtörténjen az amiről tudsz – nyugotta Falco.

- Te megtetted volna?

- nem – modnta hidegen Falco. – Az ellenségnek nagy veszteség lett volna. Potter bizonyosan összetörik… helyzeti előnyben lettünk volna. Taktikailag, érted? Piszchikailag lettünk volna felettük. Győztünk volna.

- Nem – ingatta a fejét Pansy. – Képtelen lettem volna végigvinni a harcot, ha tudom…hogy mégis megtörtént a baleset.

- Én vittem a harcot ,anya, hiszen egyedül haladni sem tudtál! – csattant Falco.

- Pszichikailag ugyanott lettünk volna,.

- Át kellett volna adnod az irányítást nekem. ÉS én győzelemre vittem volna a sereget – morgott Falco.

- Hagyjuk! – legyintett Pansy. – Így döntöttem. ÉS bármi történt is ,hiszem, hogy jól döntöttem.

- Az önző lelkiismeretedhez mérten igen jól döntöttél… de a mardekár ügyben jól döntöttél? Ez nem lelekiismereti kérdés…hanem politikai anya! Mindig is mondta mnem nőknek való a politika. Túl érzelgősek! Szeintimetnálisak! HA igazán nyerésre akarod vinni az eszmét ahhoz kemény szívé s józan ész kell… hiszen erre te tanítottál nem?

- Higgadt és józan ész –emlékeztette Pansy.

- Mardekár ügyet képviselün kanya és nem személyes ügyeket –emlékeztette Falco. Pansy lassan bólogatott.

- Keményebb és kegyetlenebb vezető leszel nálam Falco – méregette a fiát Pansy. Az akaratos állat, a szépen borotvált szakállt, a karakteres arcot, az acélszürke pengeéles szemeket. – És igen… ahalálfaló és mardekár eszme számító úttörője. Talán tényleg ez kell – nézett ki a tájra Pansy.

- Deimos nem lesz ilyen –emlékeztette Falco. – ÉS Deimos mondja majd mindenre az áment. Nélküle nem tehetek semmit. Bilincsbe verted a kezem egy életre anya – nézett el Falco is s beszívta az ópiumillatot.

- Igaz. Deimos nem ilyen. Deimos más…  - Pansy két  fián gondolkodott. Milyen lesz a vezetés a két teljesen ellentétes karakterű fiú kezében.

- Addig még sok idő eltelik anya. Főleg ,ahogy Deimos halad az utódgyártás ügyében – húzta el a száját Falco. – Csak szólj és elintézettnek veheted az ügyet.

- Falco! – mordult Pansy.

- Csupán az ügy érdekében – vihogott Falco. – vAgy az örökkévalóságig várjam, amíg a bátyám összehoz egy fiút? – Pansy szúrós szemekkel nézett a fiára, s mindketten a gondoaltaikba mélyedve elhallgattak. Közelednek a táborhoz. Az új harcokhoz. A hosszú és kilátástalan ütközetek helyszínéhez.