Tanja remegve aludt el. Rettegett Falco haragjától. Ismerte a vérmérsékletét, s tudta egyedül a gyerek miatt nem lépett fel erőszakosabban, durvábban. Mert egyébként képes lett volna halálra verni, ebben biztos volt. Falco nem a közös tükrös hálóba ment, hanem a régi gyerekkori  hálójába. Nem akarta, hogy minden a félresikerült házasságára emlékeztesse? Bizonyosan. Tanja házasságuk alatt először bizonytalanodott el. Ez okozta a vesztét. Az erdő szélén állt meg gondolkodni, hogy visszaforduljon-e. Hogy ma megadja-e Falconak a győzelem ízét. Hogy ma kivételesen ne avatkozzon közbe. És a himlőhelyes Yaxley ezt a bizonytalanságát használta ki. Lecsapott a nyúlra ,s csak a harc végén mutatta meg őt Jugsonnak. Tudta, hogy szembe kell nézni Falcoval, és elképzelni sem tudta mire számíthat tőle. De tény, hogy rosszabbra számított, mint amit végül kapott. Az az ostoba Yaxley. A ketrecajtót kapkodásában rácsapta a lábára. Még mindig fájt. De a kimerültségtől mégis elaludt. Falco a sarokba állította a ketrecet, és minden nap igyekezett halálra ópiumozni magát. Nézni is rossz volt a küzdését. A kiégett üres tekintetet, a monotón illanót szívó mozdulatot. Mintha nem is élt volna. Tanjaról pedig mintha el is feledkezett volna.  A kandallón álló aranykeretes képeket igazgatta…anyja és ő, Falco a testvéreivel, csak Pansy…Anyja levendulakenőcsös üres doboza. Sőt még egy alsóneműjét is ellopta valahonnan. Tanja nem értette Falco miért rendezgeti olyan nagy gonddal azokat a tárgyakat. Miért sötétedik el még jobban a tekintete. Nem is evett, nem is ivott ,csak szívta az illanót, újból, és újból…és Tanja nem tudta eldönteni, hogy Falco elaludt, vagy elájult a fotelban, az ágyon, a padlón…Sajnálta. A férjét. A csendes fájdalmát. Mert Falco közönye mögé gyűrte most is a fájdalmat. Csalódott benne. A házasságban. Az életben. Tanja rémülten nézte a férfi gyors hanyatlását.

Fellélegezve fogadta az egyetlent. Aki jött. Aki érezte. Hogy baj van. Falco fel sem nézett. A kandallót bámulta szemrebbenés nélkül. Hátulról a fotel mögül hullott az ölébe a hullámos ében haj. Friss rózsaillat csapta meg az orrát. A lány átölelte a nyakát.

-         Grainne! – suttogta erőtlenül Falco.

-         Éreztem. Jöttem, s szellőztetek – mosolygott rá Grainne. Kitárta az ablakokat, a nehézkes ópiumfelleg lassan oszlott.

-         Ismerkedj csak meg az új családtaggal! – zörrentette meg a ketrecet Falco. Grainne kérdőn nézett bátyjára. – a feleségem – fintorgott Falco.

-         Animágus?

-         És áruló – tántorgott fel a fotelből Falco. Forgott vele  a szoba. Homályosan látott. Grainne megpaskolta bátyja arcát.

-         Ejha! Aranyos nyuszi – nevetett Grainne, s megsimogatta a szürke bundát. – Hozok neki füvet.

-         Ne persze a ti oldalatokon áll. Nehogy éhen vesszen – jegyezte meg maró gúnnyal Falco.

-         Esetleg Blaise oldalán áll. De nem az enyémen – emlékeztette Grainne. Falco kettesben maradt a nyúllal. Morcosan méregette. Egy lépést közelített. A nyúl a ketrec másik végébe ugrált. Falco még egy lépést tett hozzá. A nyúl a ketrec rácsához simult. Falco leakasztotta a lakatot, s megmarkolta a nyulat. Az állat körmeit a fába mélyesztve kapaszkodott. Falco húzta a ketrec alján.

-         Ne kéresd magad! Gyere! – húzta ki Falco. Az állat izgatottan rugkapált a levegőben. Méregette az állatot. A fürdőbe lépett vele. Tanja reszketett a karján.

-         Nem húzlak le a vécén ne aggódj. Bár legszívesebben megtenném – morogta Falco, s a szerkényben kotorászott.  Kötöző anyagokat keresgélt, s leült az állattal a fonott székre.  – Ne feceregj! – Falco nézte a megszáradt vért az állat szőrén. Áttörölgette a lábát. Tanja csendesen nyuszogott, bár a szíve remegett. Falco óvatosan kezelte a sebet. Átkötötte, s visszasétált vele a hálóba. Grainne kosárba gyűjtött lucernával tért vissza, s beleültette az állatot. Mindketten a kiéhezett nyuszit nézték.

-         Halálra akartad éheztetni? – kérdezte halkan Grainne.

-         Az még gyors halál is lenne neki – méregette Falco.

-         És Te?

-         Szeretnék. Nagyon is. Vágyom a halálra.

-         Ne beszélj butaságokat! – intette le Grainne. – A testvérem vagy, hallani sem akarok ilyet.

-         Mi az élet? Mi értelme? Miért visszük végig az életünket Grainne? – nézett rá fásult tekintettel Falco.

-         És a lányod? Hamarosan megszületik. Az apja vagy. Te! Ő kire számíthat, ha nem a szüleire?! Itthagynád árván ezen a világon? – beszélt hozzá nyugtató hangon Grainne. Falco fellökte magát a fotelből, bosszúsan járkált.

-         Hagyj most ezekkel Grainne!

-         Nem Falco! Ezek fontos dolgok vagy nem? – halkult el Grainne hangja.

-         Nem tudom. Grainne nekem talán már nem. Így nem – hajtotta le a fejét.

-         Falco! – Grainne a bátyjához lépett, s átölelte. Falco viszonozta a szorítást, s behunyt szemmel fúrta az arcát húga selymes hajába. Nyugtatóan simogatta húga hátát.

-         És Tanja? Miért nem engeded, hogy visszaváltozzon?

-         Nem! Hallani sem akarom a szóáradatát!  Nyúl akart lenni! Tessék!  - a kosárra támaszkodott. Tanja kis bajuszkája abbahagyta a mozgást. Majd erőtlenül újra rágott néhányat. – Mh. Már értem miért voltak…a lábai olyan…izmosak…erősek…rájöhettem volna. De elvakított. Mert állandóan csak a testén járt az eszem – Grainne kivette a kosárból a nyulat és az ölébe véve simogatta. Falco indulatától akarta megóvni, s Falco morcosan nézett a húgára, ahogy a nyúllal az ölében helyet foglal a kanapén.

-         Nekem adod? – nézett rá pajkosan Grainne.

-         Nem. Az én nyulam – morogta dühösen Falco.

-         Minden játékodra ezt mondtad. Soha semmit nem akartál nekem adni – gubbasztott sértetten Grainne.

-         Ez nem igaz! – csattant Falco. Grainne felnevetett, s Falco erőtlenül rámosolygott. – Jó, hogy eljöttél Grainne.

-         Tudtam, hogy el kell jönnöm. Éreztem  -biccentett Grainne. Falco karjába tette a nyulat. – Igazán aranyos család vagytok – kacagott Falcot nézve az ölében a nyuszival. – Semmi butaság ugye Falco? – nézett még vissza az ajtóból. Falco a fejét csóválva nézett húga után. A kezében maradt a kis puha szőrű állat. Átsimította a hosszú puha füleket.

-         Mh. Ezért kellett állandóan úgy kefélnünk mint ha nyulak lennénk? Na persze te az is vagy! – dühöngte, s visszalökte a ketrecbe. Tálkába vizet töltött és a ketrecbe rakta. – Belegondolva átváltozva hány nyúllal csináltad? – méregette a nyulat. – Ezt is kijátszottad? A hűséget? Hány módon sikerült becsapnod és elárulnod? Ah ne is válaszolj! – legyintett Falco, s visszamenekült az ópiumleveleihez.

Tanja időnként elszunyókált. Falco illanót szívott. És illanót szívott. Újból, és újból. Egész nap kábította magát.  Sokára ébredt. Falco folyamatosan beszélt. Halk mormogással. Inkább csak magának.

- Mh nyuszogj csak! Irigyellek, hogy ilyen jól tudsz aludni! Én még aludni sem tudok. Pfh! – Falco ajkához emelte az illanót. – Tudod. Hittem, hogy voltak pillanatok. Amik azért jók voltak a házasságunkban. Na persze nem sok. Mh. Leglább az illanó azt adja, amit elvárok tőle. Se többet, se kevesebbet. De legalább azt mindig. Jól kifaggattál te kis ringyó! Elterelted a figyelmem azokkal a tenyérbemászó melleiddel – morogta Falco, s lepöccintette a hamut a szőnyegre. – De miért? Miért a másik oldal eszméje? Érthetetlen vagy. Mi van abban az eszmében, ami nincs meg a mienkben? És hogyhogy nem tudták a szüleid? Ah! – Falco elnyomta az illanót, s újat gyújtott meg. – Felébredtél? – nézett felé Falco. Tanja álmosakat pislogott. – Mh. Miért pont nyúl? Lehetnél valami nagyobb és formásabb állat, hogy kedvemet tölthessem rajtad! – bosszankodott Falco. – Mondjuk. Kecske. – szárazan felnevetett. – Kikötnélek ide és egész nap megkapnád, amit mindig úgy hiányoltál. Persze csak azért mert szex nélkül nem volt információ sem igaz? Ezért kellett neked állandóan a szex? Amúgy még az sem jó velem? Tudom, semmihez sem kellenék igaz? Alapjában gyereket sem akartál tőlem. Én erőltettem. Ha tudom…akkor nem kellett volna. Most már késő. Ó, hogy imádom, hogy nem tudsz visszafeleselni – bólogatott Falco. – NA jó még egy illanót – esetlen mozdulatokkal sodorta. Szívta, szívta. Tanja csak a lehanyatló kart látta. Falco tehát megint elájult.