Nyugodt pálcamozdulatok. A szőlőtőkéket metsző kezek megálltak. A csillogó napsütötte feljárón mintha mozgás lenne. Szőke fej. Ez Malfoy lesz. Erőteljes léptek. Tehát Falco. Blaise zsebre vágta a pálcáját, s szokásos lezser csípőmozgásával az érkező felé indult. A szőlőskert szélénél találkoztak. Erős kézfogás.

-         Falco! ezt a meglepetést! – mosolygott szélesen Blaise.

-         Zavarok? – rekedtes volt a hangja. Mintha álomból ébredve beszélne.

-         Cseppet sem! – csapkodta meg sógora vállát Blaise, s a belső udvar felé húzta.  Grainne az árnyékba terített hófehér takarón játszott a gyerekeikkel. Odaintett Bátyjának, s  mezítláb futva a macskaköveken a karjába szökkent.

-         Falco! – nyomott puszit ikertestvére arcára. – Úgy örülök, hogy végre kimozdultál! Nagyon sápadt vagy – méregette.

-         Te ellenben ragyogsz, és kipirultál – nevetett rá Falco. – Csak nem megint?

-         Mármint, hogy megint? – Blaise homlokráncolva nézett Grainne-re. – Most épp várandós állapotban vagy vagy sem? Nálunk már sosem lehet tudni – ingatta a fejét Blaise, s felröhögött.

-         Ki tudja? – nevetett Grainne.

-         Na látod ilyen! Állandó kétségek között hagy – nevetett Blaise, s a behűtött borok között keresgélt. – Vöröset? Fehéret?

-         Mh – Falco bizonytalanul nézett Blaisere. Blaise hunyorított.

-         Nem kell válaszolnod. Tudom – legyintett Blaise, s fehérboros palackot húzott elő. Az asztalrá állította a palackot. Könnyed mozdulatokkal bontotta fel, s már zubogott is a nemes ital a poharakba.

-         Miért nem azt kérdezed, hogy szőkét vagy barnát? – vihogott rá Falco.

-         Arra is tudnám a válaszod – legyintett Blaise. – Elvonási tünetek, mh?  - dülledt ki nevetősen a szeme.

-         Könnyen beszélsz! – morgott Falco, s kortyolt a hűvös borból.

-         Anyáék? – hajolt hozzá Grainne, s haja Blaise ölébe hullott.

-         Jól vannak, mint általában – ízlelgette a bort Falco, s figyelte, ahogy Blaise  keze végigsiklik húga derekán, s a férfi a hófehér gömbölyű női vállra nyomja ajkait.

-         Blaise, beszélhetnénk négyszemközt? – villant Falco szürke szeme. Blaise kiérezte a bizonytalankodást a nyers hangsúly mögül.  Rendezgette Grainne ében haját felesége hátán, de végül bólintott.

-         Menj Cicám, had beszéljünk Falcoval, mint férfi a férfival – vigyorgott a szemközt ülőre Blaise, s Grainne még kacsintott a férjére egyet, s visszasietett a gyerekekhez a fa alá. – Hallgatlak sógor! – dőlt hátra Blaise, s zsebéből illanósszelencét halászott elő. Kajánul emelte meg a szemöldökét, miközben meggyújtotta az illanót. Szantálfüst lebbent a levegőben. Falco követte a példáját.

-         Anyám bora igaz? – forgatta meg a talpas poharat Falco.

-         Igen – bólintott komoran Blaise. – Meghagytam a Pansy-féle bort. A Régit. A fájón enyhén kesernyés édes bort. Különleges íz. Igaz?

-         Igen. Az – a szavaiban több volt, több a gondolat, mint amit kimondott. Blaise érzékelte ezt.

-         Grainne és az anyám?

-         A változatosság gyönyörködtet – vihogott Blaise, de el is komorult. – Van valami, ami sosem fog változni. Nem akartam kivonni a forgalomból azt a bort. Mert szerettem. Mert még mindig szeretem – Blaise ismét kettősen beszél? Falco kutatva nézte a férfit. Tapasztalt. Mindent tud a szerelemről, amit csak tudni lehet. A lelkiről, és a testiről is. Miről beszélt most Blaise? Az anyjáról? Vagy a borról? Falco első útja Blaisehez vezetett. Nem véletlenül. Tudta ,hogy kihez kell jönnie. És Blaise úgy tűnik tudja miért jött. Nem véletlen a borválasztása ehhez a beszélgetéshez. Falco kiitta a poharából az alkoholt, s Blaise ismét teletöltötte. A hamuzóhoz pöccintette a szantálillanót, majd újra megszívta. – Tehát?

-         Nem tudom, hogy mondhatom-e.

-         Nálam lakat alatt őrzött marad a legféltettebb titkod is az holtbiztos. Nincs olyan, amit ne mondhatnál el – fújta a poharára a füstöt Blaise. – Falco tudom miért jöttél. Az első pillantásodon tudtam.

-         Te ismered őt.

-         Túlzás. Nem ismerem. – intett nemet Blaise.

-         Szereted

-         Erre nem válaszolnék tudod – rekedt és száraz volt mindkettejük hangja. – Szóval?

-         Az anyámról beszélnék veled – kezdett bele Falco.

-         Kiváló téma, való igaz – vigyorgott Blaise.

-         Nem titok. A Montomrency utcán…

-         Mh ez valami Malfoy végrehajtó bizottság? – méregette Blaise pajkos szemvillanással.

-         Nem – Falco elnyomta az illanóját, s újat gyújtott. – Volt, hogy azon kívül is…hozzáértél?

-         Mh ez valami óvjuk a Malfoy-asszonyokat téma már megint? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Komolyan kérdeztem Blaise – sötétült el Falco tekintete. Blaise megforgatta a bort a pohár alján. Sokáig nézte a ringását, s végül felhajtotta.

-         Egyszer – mondta halkan.

-         De…erről senki sem tud? – lepődött meg Falco.

-         Csak anyád és én – mondta révedezve Blaise. – Soha nem mondtuk el senkinek.

-         Mikor? És hogy? – csapott le izgatottan Falco.

-         Még a Roxfortban – vett mély levegőt Blaise. Mellkasán megfeszült a fekete selyeming. – De tulajdonképpen az egy…ravasz csel volt semmi több.

-         Mit értesz azon, hogy csel? – tette keresztbe a karjait Falco, s a poharából kortyolgatott.

-         Tudtam. Hogy úgy soha nem érhetek hozzá, ha én magam állok elé. Ezért kijátszottam a dolgot. Draco Malfoyként megtehettem. Nagy élmény volt – nevetett Blaise. – Az egyik legjobb élményem – röhögött.

-         Százfűléfőzet? – révedt el Falco.

-         Nos igen. Amit Blaise Zabiniként nem tehettem meg. Draco Malfoyként viszont igen. Persze rájött – legyintett Blaise. Falco szemei ismét résnyire szűkültek.

-         Kösz a tippet – biccentett Falco, s az üres poharat az asztalra tette, ahogy felállt.

-         Várj! Miféle tippet! – állította meg Blaise. – Ugye nem tervezel semmit? Anyád képes lett volna kiherélni pedig csak megcsókoltam – figyelmeztette Falcot. – Falco!

-         Hogy ez nekem nem jutott eszembe – morogta Falco, s határozottan nézett Blaisere.

-         Falco! Ne csinálj…

-         Tudom, ne csináljak őrültségeket! – sziszegte Falco Blaise arcába. – Szerelmes vagyok belé érted! Kívánom! És akarom! Az én életem már semmit sem ér! Had legyen egy utolsó jó éjszakám! És lelki békével várom a halált, amit apám szab ki rám!

-         Ne csináld! – állította meg karjánál fogva Blaise.  – Te a fia vagy! Teljesen más!

-         Nem tudom, hány éve vágyom rá! Én ezt nem bírom tovább! Képtelen vagyok így élni. Hogy csak lássam, hogy mindig ott legyen előttem, s hogy soha ne érinthessen meg.

-         De átverni??? – ingatta a fejét Blaise.

-         Azt mondtad rájött. Nos ha rájön, akkor úgyis kizavar – nevetett keserűen Falco. – Ha nem, akkor pedig senki sem tud róla…csak te és én… Ahogy anyámmal megvannak a titkaid, úgy most már velem is meglehetnek – kemény volt a suttogása. Blaise dülledő szemekkel meredt rá.

-         Nem fog megbocsátani – dohogta Blaise.

-         Neked is megbocsátott – sziszegte Falco. – Én a fia vagyok. Ezt nekem is megteheti. Csodás lesz anyám ágyában meghalni! Ezt a halált kívántam mindig is! Egy utolsó öleléssel átjutni a túlvilágra.

-         Egy vérfertőző öleléssel – figyelmeztette Blaise.

-         Igen. A szexben nincs tabu igaz? – zihálta halkan Falco.

-         Falco ne tedd! A következmények?

-         Nem számítanak! Már semmi sem számít, az élet se… a harc se…meg akarok halni. Remélem anyám átsegít. Ahogy az életre segített, úgy  a halálba is segíthet, így szép az élet és a halál.

-         És így igazán morbid – morogta Blaise.

-         Megszerzem egy éjszakára anyámat! És utána meg akarok halni! – lökte el magát Falco, s őrültként rohant a fogathoz. Blaise bambán nézett a fiú után. Vakított a nap, mégis úgy érezte a Malfoy-birtok felett  sötét idők járnak.

-         Blaise minden rendben? – kiáltotta neki Grainne, ahogy látta Blaise még mindig mozdulatlanul áll.

-         Igen – kiáltotta erőtlenül, pedig tudta, éppen most a legkevésbé sem mennek rendben a dolgok.