Levendulapecsétes levél. Pansy forgatta a kezében a pergament. Férfias szantálillat lengte körül. Blaise valahol több mérföldre tőle…s levelet írt neki. Soha nem leveleztek. A hivatalos levelezésen túl. Ütközetek előtt pedig tényleg soha. Nem akarták megzavarni egymás lelki békéjét. Akkor most mi ez? Miért írt Blaise ennyi idő után? Pansy zavartan vette ki a fiókból a papírvágó kését. Finoman csúsztatta a Zabini-pecsétes viasz alá, s elválasztotta a papírról. A gyertyafénynél olvasta a férfi kusza sorait.

„ Drága Pansym! Az élet fintora, hogy most nem szerelmes levelet írok, pedig tudod, hogy bármikor írnék azt is. De ahogy a szám, a szívem, a szemem…úgy a kezem is meg van kötve. Remélem még nem későn írom ezeket a sorokat. Óva intelek minden meggondolatlanságtól. És kérlek elővigyázatosságként mindig legyen nálad a kedvenc tükröd. A Parkinson-címeres régi tükröd. Ah, soha nem felejtem el! Nah,  nem minden az aminek látszik tudod. Kérlek fogadd meg a tanácsom. A szerelmes szívem és a baráti eszem a tanúm rá, hogy a te érdekedben! Merlin adja, hogy a naptáradba ezekben a napokban aktívan kelljen jelölgetned! Baráti öleléssel, örök hódolód: Blaise” – Pansy összehajtotta a  pergament.

-         Mi? – motyogta maga elé. Mire céloz Blaise? Annyira homályos, annyira titokzatos, mit akar? Figyelmeztetés? Merénylet? Ellene? Blaisenek kiterjedt kémhálózata volt tudta jól. Lehet, hogy többet tudna az ellene készülő akciókról, mint a Malfoyok? Mint a halálfalók? Pansy rémülten akadt meg a levegővételben. A fiókban kotorászva a kezébe akadt a Parkinson-címeres tükre. Felpattintotta a szép ékköves ezüsttükröt. Megnézte magát a tükörben ,s összepattintotta. Ujjaival átsimított a köveken. Tényleg szerette ezt a követ. A szülei…mh…hány éve már…hogy üresen áll a Parkinson-kastély. Pansy elbambult.

-         Pansy? – flegma hangsúly. És a szokásos  válasz nélküli berontás.

-         Draco! – Pansy sötéten meredt a férjére. – Nem adtam engedélyt, hogy belépj a sátramba! – emelkedett fel a fésülködőasztaltól, s köntösével takarva a fiókot, becsúsztatta Blaise levelét. A tükröt a zsebébe ejtette. – Mi járatban erre? Meglátogatod harcoló hitvesedet mielőtt csatába indul?

-         Mindig is mondom, már rég nem neked való – unott tekintet, amely mögött mégis izzás villan. – a harc.

-         Tudod ellentétben veled. Nekem még mindig kiváló párbajtehetségem van.

-         Ezt csak azért mondod, hogy legalább a harcokban találkozhass a régi lovagoddal.

-         Draco, annyira unalmas vagy – legyintette meg Pansy, s a haját fésülve visszaült a fésülködőasztalhoz. Draco nézte a keresztbe tett karcsú női lábakat, a köntös csak sejtette  vonalait.  Pansy a tarkójától feltúrta a  haját. Vékony karjai mozgásával megemelkedtek a mellei is. Draco lélegzete kihagyott.

-         Na mi az? – nézte a tükörben Pansy. – Minek jöttél? Holnap úgyis te fogadod Voldemortot. Nincs csere.

-         Miért én?

-         Mert én harcolok, és semmi kedvem Voldemort hosszú végeláthatatlan sziszegését hallgatni. Elég volt a hétvégén – simította át a homlokát Pansy.

-         Mégsem szíveled a nagyurunkat?

-         Draco… - Pansy a parfümösüvegből hintve magára felállt. Váratlanul érte az érintés. A selyem köntös gyűrődött a birtokló férfikéz szorítása alatt.  Pansy leeresztette a szemhéját. Érezte a forró leheletet a tarkóján. Gyorsan öntötték el a hullámok a férfitenyér markolta a melleit.

-         Ma átmentél vadállatba? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét Pansy, de maga is meglepődött, milyen hirtelen hevült a teste a férfi türelmetlen érintései nyomán. Az ujjak már lesiklottak, begyűrték a  selymet a lábai közé. – Mh. Draco? – Pansy tapogatva keresgélt a zsebében. Egy kézzel matatott a tükrön. Kereste a kapcsot. Sokáig babrálva sikerült kipattintania. Draco már szembefordította magával, s most a kulcscsontján jártak ajkai. Pansy fel akarta emelni a tükröt, de beleütközött Draco karjába.

-         Jaj mi ez? – nézett le Draco. Összepattintotta a tükröt ,s kilökve Pansy karjaiból hajolt az ajkaira. – Hagyd azt a tükröt!  - zihálta, s találkozott az ajkuk. Pansy erőtlenül  karolta át a felé magasodó férfi nyakát.

Mintha olajat öntöttek volna a tűzre. Az első csók varázsa. Szédületes volt. A bűn, a vágy, a viszonzás. Soha nem volt még ilyen a csók, mint az anyjával. Édes. Mindennél édesebb. A tiltás a tabu édes gyümölcse.  Azonnal elborult az agya. Lángolt a lelke, s izzott a tekintete. Anyja lecsukódó szemhéja, a sötét szempillák lebegése, az ajkára törő sóhaj.  A teste rezgései.  A hátrahajló fehér nyak, sima a bőre, pedig, már nem fiatal. S mégis nincs ennél borzongatóbb. Kívánatosabb. Követelően és mohón falta az ajkait, s ziháló kapkodó volt a viszonzás. Karjaival átölelve, már a selyem köntöst félreseperve simogatta a combjait. A fésülködőasztalon égett az egyetlen gyertya. Szép volt a fényében. Először látta ezt a hajat a tükröben. Ezt a kart a hátrahajló hát ívét. Végre azt, amivel annyit álmodott, s ami most teljesülhet. Csak a nőt nézte a tükörben. Önmagát nem akarta látni. Feltolta az ujját a nedvességbe.

-         Draco! – hörgés volt, ziháló levegő utáni kapkodás. – Ne! Ne itt! -  nyomta a kézfejét a mellkasának. Falco  az ágyra zuhant anyjával a karjaiban. Kioldozta a köntös övét, s itta  szemével a látványt, amit végre teljes jogon birtokolhat itt és most.

-         Annyira gyönyörű vagy! – járt lázasan a szeme a női testen. Összeakadta a pillantása anyjáéval.

Tűz. Soha nem látott tűz. Sötét és égető. Pansy szemei kitágultak, de nem volt ideje gondolkodni, már amúgy is képtelen volt rá.  A férfikarok a csípőjét simították, újra és újra, mintha képtelen volna betelni vele. És az az izzás a szürke szemekben! Félelmetesen borzongató! Már csak a tekintetétől remegett. Rég nézett így rá Draco. A megszokás hatalma? Talán…már nem mutattak újat… hány évi házasság van mögöttük…lassan harminc…nem talán soha nem nézett így rá Draco. Ilyen szemekkel. Ilyen tűzzel. Ilyen izzó szenvedéllyel. Mi lelte egyszerre? Nem akarta tudni, élvezni akarta, hogy Draco ma kivételesen mindent felülmúlóan akarja őt, vad érzékiséggel. Igazán nem is hagyta, hogy ő is részt vegyen. Draco most telhetetlenül az ő testét akarta. Erős volt az érintése. Magabiztos. S mind az ájuláshoz közeli állapotba juttatta. Kábán homályos tekintettel figyelte, össze- összekapcsolódott a pillantásuk. Még távolról derengett a gondolat a vészsíp, hogy azért a tükröt fel kellene venni a földről, de Draco suttogásai a fülébe azt is elfeledtették vele. Szorosan karolta át a fehér vállakat, ujjaival a nedves tarkót simította, s felhevült testtel simult a férfi karjaiba.

Kivételes volt. Egyedi. Most nem kapkodott. Nem akarta, hogy hamar vége legyen. Húzta a perceket, ameddig csak lehetett.  Anyja nyakára, keblére hintette a csókokat, markolta szép kebleket, szívta, mintha újra az anyatejet érezhetné belőle. Vonaglott a női test alatta, ahogy  már a kábulatig szívta nyelvével izgatta a bimbókat. Kérlelte őket egyetlen csepp ízért, a régiért, amire már nem is emlékezett, amelyre már hiába várt. Azok az idők elmúltak. Ujját lágyan mozgatta a nedves feszes forróságban. Szorította, már többet akart, de Falco nem akarta még. Még látni akarta anyja minden porcikáját, msot először és utoljára. Lágyan érintette a nyelvét a csiklóhoz. Anyja felhördült ,s belemarkolta hajába. Tenyerével a bársonyos combokat simogatta. Már mindennél jobban vágyott ,hgoy végre egyesüljenek, de nem akarta elkapkodni. Még nem. Még érzeni akarta a szanált és levendulaillatot, itt a bórén. A Lapos sima hasán. A köldökénél. Szédült anyja látványától. A halk sóhajaitól, az illatától, az ízétől. Szemével itta a kivörösödött mellbimbók látáványát. Megduzzadtak, s anyja mellkasa is kipirosodott .Csillogott a szeme. Rá ,egyedül csakis rá. A felfokozott érzelmi állapotban kipirult arccal egyedül őt nézte. Most. Láthatta. Hogy igazán milyen gyönyörű ez a nő. Az anyja. S most a szeretője.

Nem olyan volt az illat mint szokott. Kávé. Frissen pörkölt kávéillat. A csókja íze is. De mégis izgató volt. A tekintete. Úgy nézte, mint egy kincset, amit most fedezett fel a tenger legmélyén. Jó volt ezt a nézést látni….mégis valahogy félelmetes is volt. Reszketett az érintésétől, mindtől remegett. Kifulladva várta az élményt. Annyira más volt, az érintése, az intim helyek ,ahova már évek óta soha nem ért…most ismét a nyelvével becézte.  Hevesen küzdött a szemére boruló sötétség ellen. Nagyra nyílt szemekkel nézte a felé magasodót. Vad villanás. Izzó tűz. Perzselő tekintet. Könnyedén siklott be. Megállás nélkül egyenesen és teljesen. Képtelen volt nyitva tartani a szemét. Leeresztette a szemhéját ,s felnyögött.

Azonnal magába fogadta. Nézte a pillákat, a tekintetét, ahogy megkezdi a közösülést. A halk nyögéseket. Tartania kellet magát, jobban mint bármikor előtte.  Anyja fölé támaszkodva adta a lökéseket. Még most sem tudott változtatni a stílusán, erősen mélyen, hosszan és keményen. Ő mindig is így szerette. Minden lökés eggyel közelebb vitte a kárhozathoz. De élvezte. Ezt a bűnt. A szeretkezést az anyjával. Már csak ettől zubogott az ereiben a vér, lüktetett a fülében, dübörgött, kimelegedett . Szorosan feszültek az izmok, körülölelték. Mennyei érzés. Minden perc a gyönyör soha nem ismert legmagasabb fokaira repítette.

Erős, mély intenzív volt a behatolás. Szinte átdöfte. Minden lökést a nyögései kísérték. Melege volt, kábult, szédült az  ágyban, karjait erőtlenül hol a szédületesen mozgó csípőre, hol a lepedőre ejtette, hanyagul, elengedve magát. S minduntalan felnézett a felé magasodó elszánt izzó tekintetre. Szürke pillantás. Égette. A szürke szemek is mintha át akarnák döfni, mint ahogy ezen próbálkozik minden egyes mélyre hatoló lökéssel. Erősen tartotta magát. Keményen adta a lökéseket, egyszerre volt félelmetes és izgalmas, ahogy szinte erőszakosan felé magasodva szeretkeztek. Nem emlékezett, hogy volt- e ehhez hasonló szexuális élménye. Csorgott róluk a verejték, kíméletlenül hatolt be újból és újból. Képtelen volt abbahagyni a nyöszörgést, amennyire élvezte a befelé irányuló siklást, ugyanannyira a visszavonulást is. Vad, kemény, és durva szeretkezés volt. És nagyon élvezetes. Sodró agresszív, indulatos. Magával ragadta ez az indulat. A hév. A fölé magasodó kemény elszánt tekintete, szürke izzása. A rémisztő hátborzongató mégis kívánatosan izgató tekintet.

Gyorsult a tempó, a vörös duzzadt keblek remegtek minden rezgésre.  Maga alá gyűrte teljesen. Birtokolni akarta, uralni, és legyőzni. A magáévá tenni. Örökre. Kívánta, hogy elhinthesse magját ebben a méhben, ahol ő is fogant, ahonnan ő jött a világra. Innen vágyná a saját fiát is. Ugyanebből. A forró belső hívogatóan fogadta minden egyes impulzusát. Kiengedte a behatolót, s várakozóan ismét rásimult. Apró sóhajok és nyöszörgés, újra és újra. A vérfertőzés magas foka ,hogy éppen a saját anyjától kívánja a fiát. De így volt .ezt érezte, és akarta. Nem vettel e egyetlen pillanatra sem a szemét az anyjáról. Minden percét ki akarta élvezni, látni akarta, az emlékezetébe vésni. Ahogy most ő adja meg a gyönyört, ő elégíti ki, és együtt jutnak el a csúcsra. Mindig is rá vágyott. Érzékileg, testileg. S most itt van előtte. S neki adja magát. Csatakokban csorgott a nedvesség, keményen és mélyen adta a lökéseket, képtlen volt mrá a nőre koncentrálni, elhomályosulta tudata egyet akart gyorsan itt és most. Gyors mély lökésekkel feszült meg. S döbbenten hallotta ugyanazt a szót felszakadni a nő ajkáról, ami a sajátjáról is kibukott.

-         Ah! Szeretlek… anyám – az utolsó szót elnyomta a párna ,amelybe az arcát fúrta. Sokáig tartott a sötétség. Hosszú volt a gyönyör pillanata. Még az utolsó remegésekig benne maradt, az izmok szívták kíméletlenül, köpülték a behatolót, az utolsó cseppeket is kifacsarták. Pihegve ernyedt el, anyja ölelő karjaiban.

Nem szoktak így szeretkezni. Ennyire nyersen, ennyire állatiasan. De nagyon élvezte. Volt benne valami ősi. Valami elemien régi, valami tomboló erő. Meg sem gondolta, hogy ennyire tudja élvezni ezt a fajta szeretkezést is, amiben most részesült és értetlen, hogy eddig miért nme próbálták így. Talán azért, mert Draco-hoz nem illett ez a stílus? Pansy szemei kipattantak, s ismét a fölé magasodó férfi erős mozgását nézte, az izzó szemeket, a szürke szemet, ami szerelmesen, birtoklóan és vágyakat ébresztően néztek vissza. Férfias mozgása volt, mintha tényleg megerőszakolná, pedig egyáltalán nem. Mert minden másodpercét élvezi, ez az új fajta közösülés minden élményével a sötétség felé röpíti. Izzó sötétség volt ez. Igen. Ha eleminek tartja, márpedig annak tartja, akkor az az elem nem más mint a tűz. Éget, perzsel, fájón éget, kegyetlenül és kíméletlenül, elsodróan, minden mást feledtetően. S a sötétség ahová tartanak…ettől a tűztől izzik. Annyira más volt most ez a kemény feszülő férfiasság is. Mélyre hatoló. Egész extázist adó. Követelő és akaratos volt. Őt akarta. Bejutni a legmélyebb pontra, a legsötétebb titokba, s elhinteni magját. Vágyta. Ő is a kilövellő nedvességgel egyszerre  érte el ő is a beteljesülést. Nem hagyta abba a mozgást, érezte, ahogy szorítja a szorosan mozgó férfiasságot, szívja belőle a cseppeket, mélyen magába, a sötétség mélyén izzottak mindketten. Remegett ,szorította magához a férfit, nem is akarta elengedni, feszítette még mindig magát, a rezgések nem akartak elmúlni. Hosszú idő óta a legjobb szeretkezése volt…ha nem élete legjobbika…s a szürke szemekben égő tűzből is ezt olvasta ki.

- Annyira szeretlek! – suttogta erőtlenül és öntudatlanul. A szó, amit soha nem mondtak ki egymásnak. S a szó, amit ugyanebben a pillanatban viszont hallott. A csúcson ejtettek ki mindketten az önkívület állapotában.