A rózsalugasban álltak. Hosszú haját izgatóan lendítette hátra, s hátat fordított a férfinak. Mély duruzsolás. Az ében hajszín ismét ellebbent a férfi elől. Mint egy incselkedő játék. A férfi utána ment, beszélt és beszélt, de a nő hátat fordítva továbblibbent, s újabb rózsát keresett. A férfi felnézett. A dülledt szemek találkoztak az acélszürke szemekkel. Acél. Kemény tekintet, akár az acél. Halvány nevetőránc futott végig a szeme alatt, s odaintett. Az ében hajfüggöny hátracsapódott, s megpördült a tengelye kerül. Szétterült a mosoly a kedves arcon. Féloldalt választott lágy hullámos haj. És ismét másállapotban van. Falco fejét rázva fogadta, hogy húga a karjaiba repüljön, s össze-vissza csókolja az arcát.

- Falco! – suttogta Grainne túláradó örömmel. – El sem tudom mondani mennyit gondoltam rád. Annyira féltettelek.

- Sose félts engem kislány – mosolygott Falco. – Én is gondoltam rád. Sőt éreztem, hogy te is gondolsz rám.

- Sokára jöttél. Már hetek óta vártalak – szorongatta Grainne. Blaise is melléjük ért. Kezet rázott a férfival.

- Falco! Öregem! Ide kellett volna jönnöd egyenest! – vihogott Blaise. – Bejutottál a tiltott szentélybe! Huhú! Minden elismerésem a bátorságodért! – csapkodta meg Falco vállát.

- Sajnos ahogy a szultánnál is van. Ha bejutsz a hárembe. Élve nem kerülsz ki onnan – nevetett Falco. Grainne dúdolta be a régi török dallamot. Blaise felkacagott.

- Hát igen igen! Megvannak a maga veszélyei! De igyunk az akcióra! – Blaise máris borospoharak után nézett.

- Grainne azt mondtad nincs több gyerek – ingatta a fejét Falco.

- Mh, hát igen úgy volt – ingatta fejét nevetve Grainne. – De…mh hát…ez jutalomgyerek – nevetett Grainne.

- Elképesztőek vagytok! – ajka körül a fanyar mély ráncok ismét bevésődtek, ahogy mosolygott.

- Falco, még mindig iszonyat helyes férfi vagy – méregette bátyját Grainne. – A bátyám! Látod Blaise?

- Hogyne látnám! – vihogott Blaise. – Menj cicám hozz nekünk egy kis harapni valót! – kacsintott a feleségére. Grainne mosolyogva sietett el. – Ez a szoknya az oka – rázta a fejét Blaise.  – Egész nyáron ez van rajta.  – Falco is húga után nézett. Zöld szőlőleveles fehér szoknya a csípőringásra lágyan lengett jobbra-balra. – Megláttam és képtelen voltam megállni – vihogott Blaise.

- Blaise! Látom sose öregszel ki – röhögött Falco.

- Én is kezdem ezt érezni – dohogta Blaise. – A szoknya az oka! Én mondom! Nem bírtam fékezni magam! Ah a nők! És a szeszélyeik! – felpattintotta a szelencéjét, s nevetős szemekkel Falcora nézve gyújtott illanóra. – Hallgatom a részleteket! Milyen volt?

- Ez túl intim.

- Én adtam a tippet oké?- intette le röhögve Blaise.

-  Bele kellett volna halnom, annyira jó volt – szűrte a fogai közül Falco.

- Basszus Falco! – nyögte Blaise, s mélyen megszívta az illanót. – Tisztára felcsigázol – motyogta Blaise, s kifújta a szantálillatot.

- Leírhatatlan. A bűn, a vágy. A tabu áthágása. Talán éppen ez miatt volt annyira…földrengető. Úgy éreztem szétrobbanok és megsemmisülök, ott vele együtt. Megismételhetetlen. Egyszeri és felülmúlhatatlan élmény. Nem is akarnám többet. De ez már nem csak erotika volt. Ez maga a paradicsom. A legtiltottabb… a legédesebb – Falco is rágyújtott közben, minden levegővétel után erősen fújta ki az ópiumillatot, fogai között sziszegve a mondatokat.

-Öööhm… - Blaise dülledő szemei még jobban kifelé nyomultak. – Feláll a szőr a hátamon Falco – morogta alig mozgó ajkakkal.

- Gyönyörű nő, és fantasztikusan élveztem vele… még most is remegek, ha csak rá gondolok – dörzsölte meg a karját Falco.

 - Hát azt nem kétlem – vigyorgott bambán Blaise. – Igazad van. Egy ölelés és meg kell halni. Tudod túlságosan hasonlítunk Falco. Én is azt akartam, hogy anyád öljön meg. Pansy…tőle gyönyör lenne a halál is – meredt el a múltba révedő szemekkel Blaise.

- Egyszerűen úgy érzem, eljutottam a tökéletes beteljesüléshez. Innen nincs több… nincs jobb. És visszaút sincs, ahogy előre út sincs. Ő a vég – Falco keze ökölbe szorult. – Képtelenség. Ahogy lebegtünk a mámor pillanataiban, Merlinre, még mindig remeg a lelkem – Falco átdörzsölte a mellkasát.

- Kísértésbe vinnéd az ördögöt is Falco – Blaise gyorsan töltött bort mindkettejüknek. – Tisztára felizgultam anyádra – morogta Blaise s felhajtotta a bort.

- te megkaptad a húgom, szóval szállj le róla! – lökte meg Falco nevetve.

- Mh. Rossz a szereposztás én mondom – vihogott Blaise. – Tudod anyád az én feleségem kellene, hogy legyen, és akkor ti ketten nem is léteznétek – mutatott Falcora, s a közeledő Grainnere.

- Hamarabb kellett volna észbe kapnod Blaise sógor – nevetett Falco ahogy szájához emelte a poharat. Grainne egy kosár frissen sült pogácsát tett az asztalra. Blaise  a farakásra pöccintette a pálcáját s meggyújtotta.

- Grainne, ez anyánk receptje? – harapott a pogácsába Falco.

- Igen – nevetett Grainne, s ő is kivett egy süteményt a kosárból.

- Ki vele ki viseli a kötényt nálatok mh? – méregette egyiket és a másikat. Blaise és Grainne összenéztek ,s csendesen nevettek.

- Áruld csak el! – mutatott Blaisere Grainne.

- Nem, nem. Mond csak te! – vihogott Blaise.

- Na jó. Hát az igazság az, hogy tényleg Blaise főz! – kacagott Grainne.

- Szó szerint még egy gyerekem van – simogatta meg Grainne karját Blaise, s megszívta a rózsaillatú bársonyos bőrt, ahogy Grainne nyakára hajolt. – Közönséges konyai manóvá alacsonyodtam – panaszkodott Blaise.

- Füllent! – kacagott Grainne. – Élvezi, ha főz. Ma megfigyelheted – Blaise már felállította az üstöt a  tűz fölé, s aprította a hozzávalókat a varázslata.  – Mesélj Falco! Megszületett már a lányod?

- Nem – komorult el Falco.

- Már közeledik az idő! Ó Falco! Hamarosan apa leszel! – szorongatta meg izgatottan ikertestvére karját Grainne.

- Pompás – morogta Falco. Blaise kortyolgatta a palackból a vörösbort, majd az üst felé tartotta a palack száját. Öblösen zubogott a vörösbor a húsra, majd Blaise újra meghúzta az üveget.

- de Blaise abból az előbb ittál! – háborgott Falco.

- Mindig ezt csinálja! – legyintett nevetve Grainne. – Neki a főzés is italozás – kacarászott.

- Megáll az eszem rajtatok! – hüledezett Falco mosolyogva.

- Nekünk is rajtad! – rázta mutatóujját Grainne bátyja felé.

- Haragszol Grainne? – fordult a húga felé Falco.

- A testvérem vagy Falco – Grainne egyik hullámos hajtincsével játszott, Falco elhúzta az ében fürtöt húga ujjai közül. Grainne felnézett. – mit is mondhatnék. Az élet olyan furcsa tud lenni – legyintett. – Kitalálod ki jön hozzánk ma? – nézett fel Falcora kacsintva.

- Ugye nem apa? Mert azt hiszem gyorsabban ér a halál, mint amennyire vágyom – feszengett Falco.

- Nem, nem – nevetett Grainne. A szemével intett Falco háta mögé. Falco megfordult. Deimos lépkedett a szőlőskert felől, mögötte a halk szavú Aurora. Falco bizonytalanul állt fel. Hogy fogadja a bátyja, most, hogy  tudja mit tett? De Deimos arcán semmi düh nem volt. Mennyi hónap! A két fivér átölelte egymást.

- Deimos! – szakadt ki Falcoból.

- Öcskös! Te! – a két szürke pillantás találkozott.

- Basszus! Majdnem elfelejtettem, mennyire hiányoztatok! – nézett két testvérére Falco.

- Jól szét voltunk szaggatva az utóbbi időben – nevetett Grainne.  – Tudtam, hogy mi kell neked Falco látod-látod! – szorongatta meg ikertestvére derekát Grainne. Átölelte egymást a három testvér.

- Falco csak te nem hoztad a feleséged! – ingatta a fejét Deimos.

- Tudod hát éppen másállapotban van – legyintett Falco.

- Grainne is – tiltakozott Deimos.

- De Tanja mindjárt szül. Eszem ágában sem volt elráncigálni ide – csattant Falco.

- Üres kifogás! – suhintotta meg Deimos.

- Legközelebb már hozod ugye? A lányodat is? – nézett mosolygós arccal Grainne.

- Jó legközelebb hozom őket – adta be a derekát Falco. Grainne bizonytalan méregetésére hozzátette: - Ígérem.

- Deimos pálcát elő, megszeghetetlen esküt kérünk – indította Grainne.

- Nem ér már megint játszunk? – fintorgott Deimos, de mint régen felkapott a földről egy botot. – Falco Malfoy ígéred, hogy legközelebbi találkozónkra családoddal együtt jössz?

- Ígérem! És esküszöm! – Grainne lelkesen szorongatta a kezét.

- Ó annyira szuper! – nevetett Grainne.

- Tudod Falco mindig tudtuk, hogy te vagy a leglököttebb hármunk közül – jegyezte meg Deimos nevetve.

- Csakis azért, mert már életem első percében anyám mellére tettek – vihogott Falco. – hát mit tehettem. Tudjátok túl jól bevésődött az emlék.

- Nagyon durva – lépett közbe Blaise. – És én még láttam is – szörnyülködött röhögve.

- Fejezzük be! – intette le őket Deimos. – Aurora nincs hozzászokva, hogy a mi mocskos gondolatainkat hallja. Belegondolva! Tudtam, hogy nem szabad elhagynom a házat. Tessék Falco mekkora galibát okoztál már megint! Ebből, hogy rángatunk ki! – ingatta a fejét DEimos. – Nem beszélve arról, hogy apa Grainnere is megharagudott, amióta csak úgy meglépett Blaise-el.

- Hát bizony bátyus! Lásd be! Egyikünknek sem áll jól a szénája odahaza – kacagott Grainne. – Deimos tudom, hogy rád is kivannak. AZ utód miatt!

- Borzalom! – túrta át a haját Deimos. – Eláshatjuk magunkat itt és most.

- Blaise akad néhány jó ásód itt a kertben? – fordult sógora felé Falco.

- Megállni! Az ötödik gyerekemet várjuk! Eszem ágában nincs elásni a feleségemmel együtt! – tiltakozott hevesen Blaise, s átölelte Grainnet.

- Sajnálom fiúk! Hív a kötelesség – integetett Grainne, ahogy Blaise elhúzta a fiúktól. Falco még nézte, ahogy Blaise az udvar árkádja alá húzta a húgát. Blaise mintha még valami : „ Ez a szoknya az oka!” mormolást hallatott volna, de végül eltűntek az árkádok alatt, nem mentek fel az emeletre. Blaise tehát már megint nem bírt magával. Deimos Aurora mellé lépve intette az öccsét is az asztalhoz.

- Falco számítok rád a harcokban. Ugye tudod? Anya is megbízik a te vezetői képességedben. Én is szeretném ha eljön az idő rádbízni a halálfalók vezetését. Teljesen. Hiszen tudod. Ugye nem hagysz cserben? Egyedül a vezetéssel? Hogy a nyakamba zúduljon minden? – a szürke tiszta szemekben kérdés és kérés volt. Falco bólintott.

- Összefogunk, hiszen tudod. Együtt vezetünk és együtt harcolunk – csapott bátyja kezébe Falco, s összemosolyogtak a borospoharuk felett.