Narcissa a szalvétákat hajtogatta az étkezőben. Bellával ketten voltak otthon. Nővére majd kibújta bőréből, hogy végre megszabadultak a szülői felügyelet alól. Az ablakbaól kihajolva nézelődött, Fekete haját, hátradobta, cipőjével kopogott, s valami pergő ritmusú tánclépéseket tett. Narcissa behajtotta a hímzett szalvétát, lesimította, majd a szépen hajtott oszlop tetejére tette.

-         Ah Cissy ígérd meg sokat ellátogatsz hozzám! – sóhajtott az ablakban Bella.

-         Ha hívsz – szólt vissza nyugodtan Narcissa.

-         Még mindig nem tettem túl magam, hogy a Lestrange-nagymama ruháját kell viselnem az esküvőmön. Hányok tőle. Talán abban porladt el? – Bella fuldokló-öldöklő mozdulatokat tett. – Foszlik szét az a ruha. Nem akarom, hogy a bőrömhöz érjen!

-         Bella ne nyafogj már! Szerintem igazán eredeti az a ruha. És a Lestrange-ok egy szép hagyománya – vett maga elé egy újabb szalvétát Narcissa.

-         Jah, mert a Malfoyok is tele vannak hagyományokkal ugye? – húzta fel undokul a szemöldökét Bella. Narcissa lehajtotta a fejét ,s nem válaszolt. – Még szerencse, hogy nem én vagyok  a bátyja menyasszonya. A Lestrange anyósok szutykos jegygyűrűjét kéne viselnem. Tudod, azt a kísérőgyűrűt. Váhh! Kiráz a hideg! – dörzsölte meg a karját Bella.

-         Mert hűvös a szél. Zárd be az ablakot! – nézett rá Narcissa.

-         Megadom magam. Várj! – Bella kihajolt az ablakon, s döbbenten meresztette a szemét. – Öhm – Bella bevágta az ablakot és elhúzta a függönyt. Narcissa kérdőn nézett a csapkodásokra. – Vendégünk jön – csillogott pajkosan Bella szeme.

-         Bejelentés nélkül?  - ingatta a fejét Narcissa.

-         Hát igen ez elég különös – jegyezte meg sejtelmesen Bella. – Nem találod ki, hogy ki. El is árulom – Bella hosszú hatásszünetet tartott, amibe a bejárati ajtó csengője hangosan csilingelt közbe.

-         Ki? – kapta a lépcső felé a tekintetét Narcissa.

-         Lucius Malfoy – suttogta Bella izgatott mosollyal. A házimanójuk már ajtót nyitott. Lucius mély zengésű férfihangja szűrődött be az étkezőbe. – Nem vagyok itthon – slisszolt ki Bella. – Felőlem bátran tehettek, amit csak akartok!

-         Ezt nem teheted! – sziszegte Narcissa.

-         Ugyan Cissy! Nem is zavarok! – tette be halkan az ajtót Bella, s lábujjhegyen ellopakodott a hátsó tűzlétra felé. Narcissa a haját rendezgette. Össze sem fogta. Kibontott hajjal volt, kevésbé mutatós ruhában. Igazán nem számítottak ma senkire. Főleg nem Lucius Malfoy fogadására. Benyitott a szalonba, s a házimanó már jelentette is a vendéget. Lucius is kiengedett hajjal lépett be. Mintha nem lepődött volna meg, hogy csak Narcissa fogadja ma. Szertartásos kézcsók. Narcissa várakozóan nézett a férfira.

-         Éppen erre jártam – határozott volt a fellépése mint mindig. – Egyedül vagy itthon?

-         Igen…illetve nem… nem – Narcissa a kanapéra ült zavarában. – A nővérem itthon van. Fent az emeleten – kapta el a férfiról a tekintetét. Rádöbbent, hogy a kanapéra ült, s ezzel talán kínos helyzetbe hozta Luciust. Ha mellé ül… Lucius észrevette, hogy most kell cselekednie. Gyorsan helyet foglalt, hogy Narcissa ne tudjon átülni. Egy pillanatnyi emelkedés és Narcissa kénytelen volt visszaülni.  Nem sérthette meg, hogy felálljon most. Lucius a kanapéra helyezte a tenyerét maguk közé. Narcissa lapos tekintettel a közeli férfiujjakra nézett, majd hűvösen a kristálytartóért nyúlt.

-         Bonbont? – tartotta a férfi felé.

-         Nem köszönöm – mosolyodott el fanyarul Lucius. Narcissa érezte, most, hogy ketten vannak, Lucius fellépése sokkal…kezdeményezőbb lett. A karfához húzódott. – Ezt szeretném átadni – Narcissa kérdőn fordult a férfi felé. Lucius közelebb ült ,hogy  a lány kezébe csúsztathassa az ajándékot.  Az apró női kézbe helyezte a könnyű ékszert. Narcissa hűvös tartással egyenes derékkal ült mellette. Kicsit tartva a közeledéstől. De Lucius nem ért hozzá. Csak a kezük találkozott egyetlen pillanatra. Lucius elhúzta az ujjait. S Narcissa már látta a tenyerébe helyezett aranyláncon függő medaliont.

-         Lucius! Ezt nem fogadhatom el! – tiltakozott Narcissa.

-         Csakis akkor, ha a párját megkapom – emelte fel a szemöldökét Lucius. Narcissa szétnyitotta az aranymedált. Egy miniatűr festmény volt benne Luciusról. Megdobbant a szíve. Erősebben. A medál. Szerelmesek adtak egymásnak ilyet. Csakis és kizárólag. Hogy kedvesük képmása velük legyen. Narcissa pihegve vette a levegőt. Teljesen egyedül van itthon. Lucius szándékosan időzített mára? Egyértelműen azt akarja ,hogy ő döntsön. Egyes egyedül. Ha elfogadja a medaliont, az azt jelenti, hogy fogadja a férfi udvarlását és szerelmét és kész viszonozni is azt. Jól ismerte ezt a szokást. Elavult és kihaló félben van. Talán Lucius az utolsó a Malfoyok közül is aki még ezt megteszi. Régen minden szerelmes párnak volt ilyen medálja. Anyjának is. Narcissa mélykék szemével a miniatűr képre tapadt. Lucius megadja neki a lehetőséget a visszautasításra? Holott az egyezségről mindketten tudnak? Lucius nem a családjára támaszkodva akarja őt elnyerni, hanem egyes egyedül önmagáért. Férfias fellépés volt ez. Bátorság kellett ahhoz, hogy elhozza, s hogy felkészüljön az esetleges visszautasításra is. De vissza akarná tényleg utasítani? Narcissa összepattintotta a medált. Nyirkos ujjaival átsimított a Malfoy-címeres vésett aranymedálon. Lucius türelmesen várt. Nem sürgette a válasszal. Rezzenés sem tükröződött az arcán. Pedig a lelkében egész harc dúlt. Dübörgött a mellkasa, ahogy pumpálta a vért a szíve az ereibe. Maga  sem értette honnan pattant ki a fejéből az ötlet. A vakmerőség, hogy Narcissát ilyen módon kérdőre vonja. Hogy döntés elé állítsa. De tudni akarta, van-e célja és értelme az ő közeledésének itt Narcissa Blacknél. De muszáj volt kipuhatolódznia az esélyeit. Nem a családnál, csakis Narcissánál. Mert nem gyereknemzés érdekében akar feleségül venni egy nőt. Hanem igaz szerelemből. Szeretetből. Hogy gondoskodjon róla, hogy óvja, hogy megvédje, szeresse és tisztelje. Egy nőt, akiben biztos, hogy talán kicsit eszményíti is az ő törekvéseit, életcéljait, és aki megbízik benne és támogatja őt, hogy sikert érjen el az életben. Akivel kölcsönösen udvarias, kedves és gyengéd lehet, s segítséget, biztonságot és…szerelmi örömöt nyújtanak egymásnak. Akire bátran bízhatja a Malfoyok jövőjét.

-         Igyekszem elkészíttetni a párját – emelte fel tekintetét Narcissa. Komoly lány volt. A válasza pedig többet jelentett ő is tudta. Lucius az asztalra csúsztatta a még üres medaliont.

-         Köszönöm. Narcissa… - Lucius hosszabban szorította ajkait a női kézre. Mély lélegzettel szívta az édeskés illatot, s távozott. Bella a távoó alakját látva szökdécselt le a lépcsőn.

-         Juj tényleg letámadott? – csapta össze izgatottan a tenyerét Bella, látva Narcissa még mindig döbbent tekintetét.  – Mutasd mit kaptál! – Bella kivette húga kezéből a medált ,s megnézte. – Ó! – nyögte Bella, de Narcissa az asztalon levő üres medaliont forgatta a kezei közt. – Ez aztán a komolyság – kacsintott Bella, s húga kezébe szorította a Malfoy-címeres medált.