Lucius anyja unszolása hatására sem volt hajlandó egy tapodtat sem várni. Narcissa levélben tudatta vele, hogy a medalion elkészült. S Lucius szinte azonnal türelmetlenül magánál akarta tudni. Lobogó talárral futott fel a Black-ház kőlépcsőjén. Maga Bellatrix nyitott ajtót az érkezőnek. Éppen jókora almába harapott. Rágcsálta a lédús gyümölcsöt, de meglátva az érkezőt ,mély pukedlibe erőltette magát.

-         Üdvözöllek Lucius! – szemében pajkos fény villogott.

-         Narcissa? – kérdezte vissza Lucius.

-         A zeneteremben van – a szemében apró gonosz kis fény gyúlt. A konyhaablakból látta a lépcsőn felsiető Malfoyt, s nem hagyta kopogni sem. Narcissának tehát teljes meglepetés lesz az érkező. Bella  a csutkát anyja hímzőkészletébe hajította, s visszament a konyhába. Lucius kopogott a tölgyfaajtón.

-         Gyere! – kiáltott ki Narcissa. Ujjaival átpengette az akkordokat.  Hallgatta a csengését. Kiválóan hangolt hárfa volt. Búgtak a dallamok. Narcissa csak miután még mindig nem hallotta Bella szokásos szóáradatát nézett fel. Hátrarázta szeméből a szőke tincseit és megkövülten meredt az ajtóban állóra. Lucius Malfoy hasonlóan kővé dermedve nézte a lányt. Forró nap volt. Narcissa mezítláb, s szoknyáját a térdére húzta a hárfázás közben. Érthető volt. Hosszú szoknyában tényleg elviselhetetlen a meleg, Narcissa nem várt látogatót, ketten voltak a lányok otthon, miért is ne engedhette volna el magát itthon, hárfajáték közben. Annyira, hogy enyhülést remélve felhúzta a combjára a hosszú szoknyát. Lucius a kilincsbe kapaszkodott. Szemét képtelen volt levenni a karcsú fehér lábszárról, a behajló finom térdkalácsról. Narcissa annyira természetes volt most. Távol minden tartástól. Mint egy mesebeli tündér, ahogy hárfán játszik az erdő mélyén. De Luciusnak véletlen sem a mesék jutottak eszébe. Rémülten érezte, hogy a fedetlen lábak látványától vágyódva legeltette szemét a lányon. Hirtelen még forróbb lett a zeneterem levegője. Lucius megigazgatta az ingje nyakát. Életében először igazán…érzékileg…kívánta Narcissát. 

Narcissa rémülten kapta tekintetét a férfira, s egyetlen mozdulattal leseperte a szoknyát a térdéről. A füle tövéig vörösödött. Meztelen lábbal, tisztességtelen módon látja őt Lucius, éppen most? Amikor…egyértelmű jelét adta, hogy komolyak a szándékai? Sietve állt fel, hogy a szoknya takarja meztelen lábfejét. S közben bevágta a térdét a hárfába. A hangszer sokáig billegett, ahogy a lány elengedte. Narcissa összeszorította a fogát, a fájdalomra, ahogy a kemény hangszerbe vágta a térdét. De nem csak ő. Lucius is sajnálkozva szorította össze a fogsorát, ahogy látta a lány bevágja a térdét.

-         Jaj elnézést! Lent megvárlak! – fordult ki gyorsan. S behúzta az ajtót. Lassan fújta ki a levegőt. Hát ezért volt az a gonosz kis fény Bella szemében.  Narcissa háborogva sietett a hálójukba.

-         Jól sikerült a légyott? – kacagott Bella látva húga felháborodott szégyentől piros arcát.

-         Hogy tehetted ezt! Direkt csináltad! – vágta be a cipőjét a szekrénybe Narcissa. – Merlinre! Miket gondolhat most rólam! – a mosdótálba mártotta a kezét, hogy lehűtse az arcát. – Én nem merek a szeme elé kerülni!- temette a tenyerébe az arcát Narcissa.

-         Jaj ne csacsiskodj már! – intette le Bella. – Igazán nem akartam Luciust megfosztani ettől. És amúgyis ez a siker titka! – kacsintott rá Bella.

-         Milyen szemérmetlen nőnek tarthat most! – háborgott Narcissa.

-         Legalább valami élvezete is volt – kacagott Bella.

-         Én nem te vagyok! – csattant Narcissa. – Most teljesen leromboltad a rólam alkotott képét. Azt hiheti itthon ilyen erkölcstelen módon élek!

-         Narcissa! Te már az unalomig szemérmes vagy! Én Lucius helyében már…

-         Tudom, Bella te mindentől hánynál. Muszáj minden második mondatodban ennek szerepelnie? – sziszegte Narcissa.

-         Mit tehetek róla ,ha ilyen gyomorforgató dolgok vannak a világban? – emelte meg tehetetlenül a vállát Bella. – Én a helyében ott a hárfánál kihasználtam volna a helyzetet – jegyezte meg Bella undokul.

-         Ez annyira…kellemetlen – Narcissa kapkodva öltözött át. Állig begombolkozott, hátracsatolta a haját, s hűvösséget magára erőltetve sietett le a szalonba. A férfi az ablaknál állva várta. Sima egyenes szőke haj. Férfias arcvonások, szürke tekintet. Lucius a szeme sarkából már érzékelte, Narcissa állig elbújtatta magát a ruhája mögé, ebben a rekkenő hűségben is. Talán most jobban a kelleténél. Értette. Az elkapott titkos képet egyedül Bella ármánykodásának köszönheti, Narcissától távol állt, hogy bepillantást engedett volna neki.

-         Talán túlságosan is siettem – fordult szembe az érkezővel Lucius.

-         Számíthattam volna rá – lépett közelebb Narcissa. Átnyújtotta az aranymedaliont. Lucius felpattintotta a fedelet. Narcissa miniatűr képe köszönt vissza. Kecses fejtartás, élénk mélykék szemek, enyhén oldalról nézett szembe a festővel. A haja függönye lágyan borult előre. Tele bájjal, gyengéd nőiességgel, arisztokratikus szépséggel. Ez a kép valóban Narcissa volt. A legcsodálatosabb festmény, amit csak látott, mert Narcissáról készült. Összepattintotta a medált. Nem akarta Narcissa előtt sokáig érzelmesen nézegetni. De ahogy a lányra emelte a tekintetét a szemében még a hárfa mellett ülő felhajtott szoknyájú Narcissa képe lebegett. Közelebb lépett egyet. Felemelte szájához a lány kezét.

-         El sem tudom mondani milyen boldoggá tettél – suttogta az ajkaira. Narcissa szemérmesen húzódott hátrébb. – Jó éjszakát! – Lucius lebbenő talárral lépett el. Narcissa a függöny mögül nézte a férfi magas alakját, ahogy eltűnik az utca végén. Képtelen volt kiverni a fejéből a férfi tekintetét. Meglepődött arckifejezését, és a tekintetét, ahogy szorosan a térdére tapad, a szürke tekintet a lábszárán futott, égette a bőrét, már csak a nézése. Egészen hasonlóról álmodtak aznap este. Lucius a hárfázó Narcissáról, és Narcissa a csillogó szürke szemekről…