Bella bosszúsan vágta a koszorúval ékes fátylat a fésülködőasztalra.

-         Utálom! – sziszegte mérgesen. – Szúrja a fejem!

-         Bellatrix! – Druella gondosan helyezte vissza a fátylat lánya hajára. Az éjfekete hajkoronára rendezte.

-         Hagyj! Szúr! Ááá! – Bella anyja kezére csapott, s kifelé mutatott az ajtón. Druella kimenekült. – Gyűlölöm! Mintha szöges drótot tennénk a fejemre. Az nem fáj ennyire.

-         Bella igyekezz már – Narcissa óceánkék dísztalárban és cipőben lépkedett körülötte. Rendezgette a tüll ruha uszáját.

-         Teljesen megsárgult már ez a ruha. Olyan fakó, kopott, nem bírom, utálom! Én ebben ki nem megyek az utcára – dühöngött Bella. Levágta magát a tükör elé. – Nézd meg összekarcolta a bőrömet ez a vacak – ütögette a koszorút a fésülködőasztalához.

-         Add ide! – kérte el határozottan Narcissa. Bella homloka már tényleg piros csíkokkal volt tele. Narcissa hajtűkkel szorította a fátylat és a koszorút Bella hajához. A tükörben nézve nővérét rendezgette a fátylat. – Gyönyörű menyasszony vagy Bella – mosolygott rá a tükörben.

-         Hát legalább én legyek szép, ha ez a ruha már ilyen pocsék – húzta el a száját Bella. Narcissa szemét elfutotta a könny. – Hé kislány! Ne pityeregj már! Itt foglak zaklatni minden héten! Csak nem gondolod, hogy egész életemben Rodolphussal összezárva akarok élni és a porontyainkat pelenkázni? – nevetett Bella.

-         Tudom, persze – szipogta Narcissa. Bella felállt, s a két nővér összeölelkezett.

-         A rohadt életbe is, csúnya leszek – törölgette a könnyét Bella. – Kisírt szemmel jól mutatok majd – mosolyogva nézett húgára. – Illek a ruhához. Legalább rájönnek, hogy többet senkinek oda nem adják. Ezt egy menyemnek se kívánnám – tett néhány lépést a ruhában. Narcissa a kezébe adta a menyasszonyi csokrot.

-         Jaj Bella! El sem hiszem, hogy itthagysz – nézte fáradt sóhajjal Narcissa.

-         Figyelj drága a képeimet magammal viszem, nélkülük létezni sem tudnék – hajolt a tükörbe s csókot nyomott a rajta sziszegő Voldemortra. – Kérek egy férfias ítéletet – Bella körbeforgott az életnagyságú poszter előtt. A férfi ugyanúgy pálcáját lendítve meredt rá. – Tudtam. Elátkozni való egy ruha ez – bólintott egyetértően Bella.  –Na menjünk! Valami esküfélét kell ma még tennem! Merlinre mennyi tennivalóm akad ma! – emelte meg a szoknyáját Bella.

-         Nemvagy ideges? – emelte meg az uszályt Narcissa.

-         Dehogy! Inkább bosszús! Egész nap ebben a förtelemben leszek! Szúrja a fejem ez a szörnyű inkvizíciós maradvány és összekarcolt homlokkal kell ma szexelnem. Hát ez aztán a pocsék dolog – magyarázta Bella. – Mellesleg…ez a nagyicipő szorítja a lábam – billentette meg a lábfejét a magassarkú cipőben Bella. – Jah Narcissa! – kacagott fel hangosan Bella. – Gyere közelebb ezt még megsúgom! – Közelebb rántotta magához húgát. – Esküvőd előtt neked is egy érdekes elbeszélgetésed lesz majd anyával. Felvilágosít, hogy mi történik a nászéjszakán. Majd szétrobbantam a röhögéstől – kuncogott Bella.

-         Inkább nem szeretném most is hallani – ráncolta a homlokát Narcissa.

-         Szóval – csapott bele Bella. – Megtudtam, hogy a férfi a vágyát a lábam közé teszi, és nekem el kell tűrnöm, mert ez egy feleség dolga, hogy elviselje férje ezen vágyait. S mindez pusztán a gyereknemzés érdekében történik – Bella felröhögött. – Merlinre! Anyám ez rohadt szar volt! Komolyan minket is így hoztak össze? Ja hanya hozzátette, hogy ez bűnös és egyébként tiszteletlen dolog. Mond Cissy erről te is így vélekedsz? Annyi mindenben osztod anya nézeteit – emelte meg kérdőn a szemöldökét Bella. Narcissa nézett az izgatott mélykék szemekbe. Sajátja tökéletes párjába. A két azonos kék szem sokáig összekapcsolódott.

-         Bella, ez merőben…

-         Jaj, már megint indiszkrét voltam ezer bocsánat – sóhajtott fel Bella. – Azért ne higgy anyánk meséinek, hogy nem lehet élvezni jó? Tudod anya prűdsége már az önsanyargatásig nem normális – rázta a fejét Bella.

-         Bella halkabban – súgta Narcissa.

-         Így van ezt gondolom, s ha kell a násznép előtt is szétordítom, hogy én ugyan élvezni akarom a szexet a férjemmel és hidegen hagynak az erkölcsök! – emelte meg a hangját Bella.

-         Örülünk Bella, de most már tényleg menjünk – nyugtatta Narcissa. Bella leért a lépcső aljára. A Lestrange-birtokon tartják az esküvőt, Bella nyitott fedelű hintón érkezik.

Druella minden sötét erőhöz fohászkodott csak, hogy Bella nehogy valami erkölcstelen, szégyenteljes és romlott dolgot műveljen az összegyűltek előtt, de Bella otthoni dühöngése ellenére kivételesen jól viselkedett. Druella gyomra idegben volt. Neki még két lányát kell kiházasítani otthonról, ha Bella valami szégyenleteset művelne, hát az lehet ,hogy a többiek rovására menne. Ezzel viszont Bella is tisztában volt, és Narcissának a legkevésbé sem akart rosszat, tehát tartotta magát. Narcissa gratulációja csak a legvégén ért hozzá.

- Jaj ez tiszta idegesítő! Miért kell ezerszer végighallgatnom, hogy Bella drágám annyira szép vagy. Olyan gyönyörű vagy ebben a ruhában! Na ne mondják már, hogy ebben az ezeréves pókhálóban vagyok életemben a legszebb! Ez sértés! – fújtatott Bella, de már mosolyt erőltetve magára várta a következőt. Narcissa elnézően somolygott. A Lestrange-ok valóban sok vendéget hívtak az esküvőre. Narcissa szemével a Malfoyokat kereste. Nem is csalódott. Rodolphus legjobb barátjaként Luciusék közvetlenül a Lestrange-ok mögött helyezkedtek el.  A kertben terítettek meg a vacsorához. Narcissa Bella menyasszonyi csokrával igyekezett az ünneplők közé. Az asztalra állítják egy tartóba. A tartót még anyja előrevitte, ő pedig lemaradva sietett. A Lestrange- kertben labirintusnyi utak voltak. Narcissa feladta a kóválygást, és egyszerűen átvágott a parkon. Persze elfelejtette, hogy reggel esett, s most cuppogva, a sárban lépkedett. Minden egyes lépsnél attól tartott, hogy beleragad a cipője a sárba. Hogy miért nem került inkább mégis! Nem is sejtette, hogy hátulról követik. És a férfi közeledik felé. Narcissa kapkodva szedte a lábait, s egy nagy lépésnél kilépett az óceánkék félcipőjéből. Ahogy megfordult látta a földre guggoló férfit. Fekete bársonyszalaggal összekötött szőke haj. Lucius felemelte a sárból a kecses női cipőt, s felnézett rá. Narcissa mélykék szemei összekapcsolódtak a szürke szempárral. Lucius várakozóan tartotta a tenyerében a félcipőt. Narcissa lesütötte a szemét, s visszatipegett. Lágyan csúsztatta a cipőbe a lábát. Lucius a cipőt nézte a tenyerében. Pörgött előtte a szoknya, érezte a bújtatott lábfej súlyát a tenyerében, s a lány el is lépett vele. Bámulatosan használta az anyagokat Narcissa. Ezt már régesrégen megállapította. Semmit nem látott. Még a lábfejét sem. Méz és vaníliaillatú szoknyapörgés. Az óceánkék selyem forgott előtte, Narcissa pontosan úgy lendítette és rendezte, hogy egy kis porcikája se látszódjon. Mégis annyi szemérem, annyi nőies báj volt ebben a mozdulatban. Ahogy óvatosan közel lépett hozzá, s lebbenő szoknyával érinti s vissza is húzódik. A szoknya alja simította a kezét és a karját. Mennyi kellem. És erény. Narcissa takarta még a lábfejét is előle. A legerényesebb lány, nő, akit csak ismer. Csodálva nézett fel erre a nőre, aki most halvány mosollyal suttogott neki köszönetet, s ellebbent a szeme elől. Lucius sokáig maradt még leguggolva. Nézett a távolodó lány után. A tenyere még saras volt a finom női cipőtől, még az orrában volt a ruha szellőjének illata, a szemében az óceánkék szín. A lány szemrebbenésének emléke. Felegyenesedett, s elindult az ünneplő tömeg felé a lány után.