A lassan ereszkedő sötétbe fáklyákat gyújtottak. Az asztalok végében már rendeződtek a sorok az első táncra. Nevetgélve álltak fel az asztal mellől a fiatal párok, hogy csatlakozzanak a nyitótánchoz. Bella húgára kacsintott, s Rodolphus karján a táncolók felé igyekezett. Narcissa a térdére simított szalvétát babrálta, amikor árnyék vetődött a szalvéta mintájára.

- Megtisztelnél, ha velem táncolnád a cotillont – enyhe mosollyal a szája körül, a szőke férfi tartotta felé a kezét. Narcissa hűvös bólintással a szalvétát az asztalra hajtva fogadta el a felé nyújtott kezet.

- Szívesen – kapta tekintetét a szürke szempárba. A sorok felé igyekeztek. Bella hevesen integetett nekik, hogy hozzájuk álljanak a francianégyeshez.  Lucius kezét megragadva már az első sorba állt Rodolphussal a másik oldalán. Alig ért a helyére Narcissa a tánc elkezdődött.  Kesztyűs kezek érintkeztek, lassú csoszogós cipőtalpak, a francianégyes nyugodt ritmusa. Rodolphus határozott irányítással már át is lendítette. A női szóló következik. Bella kézen fogva a húgát tette a köröket Narcissával. Lendületesen, szemében kíváncsi fénnyel.

- Nos? – emelte meg a szemöldökét. Sűrű fekete szempillái seprűként lebbentek.

- Mit szeretnél hallani? – sóhajtott Narcissa.

- Téged kért fel a cotillonra.

- Ami szerinted a legunalmasabb táncok egyike – emlékeztette Narcissa.

- Tudom, tudom -  intett a szemével Bella. – De anyám szavaira én is emlékszem azért. A legtöbb lánykérés a cotillon alatt hangzik el. Márpedig ha más nem, anya biztosan tudja az ilyesmit.

- Ez csak egy tánc Bella – fordult meg a két nővér, hogy ismét szembe fordulva megtegyék az utolsó közös forgást.

- Luciushoz illene, hogy itt hozza szóba. Merlinre olyan giccsesen romantikus lenne – nevetett Bella, de szemében meleg fény villant.

- Amitől felfordulna a gyomrod – jegyezte meg gúnyosan Narcissa.

- Természetesen – nézett még vissza húgára, s visszatért a vőlegényéhez. Narcissa  látta Bella fejrázva nevetgél, s titkon kettejüket nézi, de Bella kedvenc része következhet. Más férfiakkal táncolhat. Sűrű a forgás. A férfiszóló következhet.

- Megházasodtál, vége a legényéletnek Rodolphus – gúnyos hanghordozás.

- Minden vég egy új kezdete. Két hét múlva várlak a Lestrange-birtokon – fürge szökkenések a két férfi felől. Lucius könnyedén biccentett.

- Gondolom módomban sem áll visszautasítani a meghívást – fanyar férfias mosoly.

- Megsértenél, kénytelen lennék pálcát emelni rád – nevetett öblösen Rodolphus.

- Köszönöm a meghívást – hajolt meg enyhén Lucius.

- Várlak – lépett vissza Bellához Rodolphus.

- Meghívtad? – sziszegte neki Bella.

- Meg – felelte tömören Rodolphus.  – Te jössz! – lökte középre a menyasszonyt. Bella kézen fogva a húgát nevetett.

- Drága húgom elválni tőled…máris fáj a szívem. Gyere el hozzám a birtokra – búgta behízelgően Bella.

- Tessék? Várj, most a mézesheteket töltitek, ilyenkor nem zavarhatlak – intette le elutasítóan Narcissa.

- De két hét múlva már igazán nem illetlenség ugye? – kacsintott Bella.

- Akkor talán már nem – méregette Narcissa bizonytalanul.

- Akkor ezt megbeszéltük. Mesélhetünk egymásnak az eltelt két hétről.

- Lehet, hogy én kevéssé várom ezt – vett mély levegőt Narcissa, s visszatért Luciushoz. Kettősük tánca következett. Lucius hűvös szürke szemében felkavaró villanások vegyültek. Narcissa távolságtartóan nézett el.

- Mindketten elvesztettünk ma egy barátot – szólalt meg Lucius.

- Az élet rendje – felelte higgadt hűvösséggel Narcissa.

- Én inkább a társadalom hívásának és követelésének nevezném – vetett futó pillantást az ifjú párra Lucius.

- A kettő sokszor összetalálkozik – emelte a tekintetét a szürke szemekbe Narcissa.

- Magam is ebben bízom – mosolyodott el kedélyesen Lucius. Visszarendeződtek a sorok. Lucius és Narcissa zárta közre az ifjú házasokat. Illett hozzájuk ez a tánc. A hűvösségével az érzelemmentességével, a közönyével. A rövid kézérintésekkel. A nyitótánc igazi Lestrange-tánc volt. Aranyvérű. Hideg. Számító. Ahogy az egész aranyvérű társadalom. Amilyen ez a házasság is volt. Ahogy a forgatagban párok tucatjai mind-mind egy egyezség egészét alkották. Kényszerházasságok szülöttei, akik maguk is az aranyvér fennmaradásáért küzdve lépnek házasságra, érdekből. Vagyoni, s származási alapon. Gőgös arisztokrácia. A kiválasztott társadalmi elit. Gazdag csillogás mögötti üresség. Bellatrix és Rodolphus házassága is felsorakozott a többi közé. Belekényszerítették mindkettejüket ebbe a házasságba választás lehetősége nélkül. Csak hallomásból tudni mit suttog a felszín s mit rejt a mély. A külszín mögötti valódi tartalom, a házasság mikéntje és milyenje…csak a szalonban suttogott pletykák témája. Egy újabb házasság, amelynek fejleményeit már izgatottan várják a pletykaéhes aranyvérű hölgyek. Aminek a tényétől Bella világéletében undorodott. Tudta, hogy ez lesz, tudta, hogy most már az ő házassága is köztéma lesz, de ő bátran a kíváncsiskodók közé dobja a lepedőjét, nem takargatni akar, őt nem is érdeklik ezek. Már most sem illik az aranyvérű nemesasszonyok közé. Ahogy felfogásban sosem találkozott velük egyetlen pillanatig sem. De ma kiválóan alakítja a szerepét. Narcissa elismeréssel adózhat nővére teljesítménye előtt. Hűvös elegancia, a különleges Black jegyekkel párosulva, a porcelánfehér bőr, a mélykék titokzatos szemek, Bella egyedi vonzó külseje. Jellegzetes Black vonások. Ha végignéztek a család tagjain mindenkin ott rejtőzött ez. Már a tíz éves Reguluson is. Az örömszülőkön is. Ígéretes család. Aranyvérű, ellenállhatatlan külsővel, és megalapozott csinos összeggel a Gringottsban. A Black-család asztrológia iránti rajongása vajon elég mély volt ahhoz, hogy a jövő sötét titkait is ismerjék? Már most? Hogy a családfa ágai úgy száradnak el, mint a sivatagi száraz kóró? Lucius keze érintette újra a kezét. Rövid kézfogás. Elléptek egymás mellett. Apró összenézés Narcissa és Lucius között. Tovasuhanás. A lépések pontos követése közben valóban nincs idő egymásnak üzenni a csillogó szemekkel még csak futólag is? A karjuk ismét súrolja egymást ,ahogy elhaladnak egymás mellett. Talán…talán nem is a suttogó felszín számít, hanem…a hallgató mélység. Lucius meghajolt, Narcissa is szertartásosan pukedlibe ereszkedett.

- Talán nem a megfelelő tánchoz kértelek fel. Bocsáss meg – ért hozzá Lucius, hogy felhúzza s levezesse a tánctérről.

- Szeretem a füzértáncot – lebbentek a sűrű pillák. – Egyik másik tánc sem ilyen, mint ez. Ennyire…

- …távolságtartóan arisztokratikus? – szöktek fel a szürke szemek feletti szemöldökívek.

- Ennyire… burkoltan sejtető – csak Lucius képzelte a futó fényt Narcissa szemében? – Köszönöm, hogy éppen erre a táncra választottál.

- Én köszönöm a felejthetetlen szavakat- hajolt meg Lucius.  Narcissa lebbenő szemhéjjal követte a férfit ,ahogy helyet foglal az asztalnál. Bella széles mosolya pedig nagyon is azt sugallta, hogy Lucius és Narcissa sűrű egymásra pillantása neki sem kerülte el a figyelmét. Narcissa megfogalmazása egyértelműen találó volt. A francia négyes burkoltan sejtető. Bella tudta. A húgához és Luciushoz éppen ez a finomkodó érzelemnyilvánítás a legillőbb, mert ők ketten értenek hozzá a legeslegjobban. Annyira ellentétesek. Ő és a húga. Mégis valahol megértik a másikat. El kell ismerni van valami abban, ahogy Lucius és Narcissa mutatja be a szerelmet – kacagott fel magában Bella, s a pezsgőspoharát billegtette az ujjbegyével, ahogy egyikről a másikra siklatta a tekintetét.