Dallamos kopogás a fekete lakkozott ajtón. Narcissa nem tette le a fésűt a kezéből. Most kezdte el a reggeli átfésülést és semmi kedve nem volt másodjára is nekiülni. Bella? Éjszaka Rodolphussal maradt. Pedig úgy tervezte, hogy közös ajtójú hálójuk lesz, mint otthon. De Rodolphus ragaszkodott hozzá, hogy a felesége vele töltse az éjszakát. Legalábbis Narcissának ilyen sejtései voltak. Kellemetlen lesz találkozni vele. Mit mondhatna most Bellának?

-         Ki az? – kiáltotta ki Narcissa.

-         Lucius –hosszú hallgatás. – bejöhetek? – bizonytalankodó kérdés.

-         Igen – Narcissa zavartan számolta a végighúzött fésülés számát. Huszonegy ,huszonkettő…Na Luciussal találkozni most így…A férfi benyitott. – A fülkében vagyok! – igazította el a nő. Lucius az apró vendégszobában körbenézett. Balra a háló, jobbra a fülke. Szélesre széttárt elegáns fekete spanyolfal. Tehát a nő mögötte rejtőzik.

-         Jaj ne haragudj, látom alkalmatlan időpontban jöttem – méregette a spanyolfal mintáját Lucius.

-         Cseppet sem. Mindjárt készen vagyok – felelte nyugodtan Narcissa. Lucius a behajlított tábla résén át meglátta a spanyolfal mögött rejtőzőt. Na persze. Rodolphus házában van. Meg sem lepődik, hogy itt egy spanyolfal sem választhat el egy nőt előle. Akaratlanul is, de szemei a résre tapadtak. Mandulaszín fésülködőköntös volt Narcissán. S a tükörben nézve magát húzta át a sötét fésűt a mézszőke hajzuhatagon. Lucius megrészegedve hunyta le a szemét. Máris érdemes volt ma felkelni. Látni a nőies mozdulatokat. A hajfésülés intimitását. Megemelkedtek a hajszálak, s a fésülés után visszahullottak. Újra és újra. Gyönyörű mélyszőke haj. Lágy esésű, finom hullámokkal. Narcissának mindig kiengedve kellene hordania a haját ,annyira gyönyörű így. A természetes esésével, a színével a ruganyosságával. Már ezerszer elképzelte ennek a hajnak a tapintását. Talán olyan mint a selyem, vagy ahogy a víz végigfolyik az ujjai közt, puhán, selymesen, lágyan, könnyedén. Narcissa haját mindig ilyennek képzelte. Úgy megérintette volna ezt a hajat, csak egyszer is, de érezni a saját bőrén a tapintását. Szerette volna most is áttúrni ezt a szép szőke hajat. Most fellazulva még szűziesebb, még tündéribb volt. Narcissával kapcsolatban mindig csupa álombeli és elérhetetlen képzeletszülemény jutott eszébe, mert Narcissa éppen ilyen volt. Mintha nem is evilági lenne, hanem az álomvilága megtestesült nőideálja. Minden egyes fésűhúzásra meglebbentek Lucius szemhéjai. Egyszerre csillapította le és ébresztette fel az érzelmeit. Narcissa meglengette a hátán a haját, libbentek oda-vissza a hullámos fürtök. Lucius mélyet lélegzett. Annyira kecses volt hajfésülés közben. Sose látott még nőt fésülködni, de biztos volt benne, hogy Narcissát senki utánozni sem tudná. És ezt a hajat sem találná meg sehol, ezt a mézszín csodaszép hajat. Örült ,hogy a nő most nem látja. Ahogy dobogó szívvel itt áll és a spanyolfal résein lesi meg őt, és epekedve issza szürke szemeivel a látványt, a mozdulatait, a kibontott hajának szépségét. Ragyogtak a szemei, s kábulatából csak az utolsó pillanatban tért vissza, hogy Narcissa már feltűzte szoros kontyba a haját, s lekapta magáról a mandulaszín köntöst. A spanyolfal mögül kilépve ránézett.

-         Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak – mosolygott bocsánatkérőn Narcissa, s elrendezte a spanyolfalat.

-         Rád öröm várni mindig minden körülmények között Narcissa – emelte ajkaihoz a nő kezét .Friss mézillatú szappan. Lucius hosszan belélegezte a puha bőrről az illatot. A szürke szemek apró fátyollal homályosultak, de semmi más nem látszott rajta. – Arra gondoltam együtt mehetnénk reggelizni.

-         Szívesen veszem, hogy csatlakozol hozzám – bólintott Narcissa, s Lucius előtt megindult a reggeliző felé. A házaspár már lent volt. Mintha nem is őket hallották volna tegnap este a lépcsőházban. Kedélyesen. Nyugodtan ültek. Hűvös eleganciával.

-         Narcissa húgom! Csakhogy megérkeztetek – mosolygott fel Bella. Haját hátraigazította, s pálcapöccintésére a két szemközti szék hátracsúszott. – Foglaljatok helyet. Lucius Narcissa alá igazította a széket, s maga is helyet foglalt. – Jól aludtatok.

-         Kitűnően – biccentett hűvösen Lucius.

-         Elfelejtettem mondani, hogy a rossz szellemek elűzése érdekében  számoljátok meg a sarkokat – mosolygott gúnyosan Bella.

-         Rossz szellemek?  - emelte meg a szemöldökét Narcissa.

-         Ó igen. Több is van. Rodolphus volt olyan kedves és megajándékozott egy remek altatóval az első éjszaka igaz drágám ? – Bella megpaskolta férje kézfejét.

-         Így van. Bella rossz alvó, de hát ezt Narcissa te bizonyára tudod – jegyezte meg Rodolphus. Kimértek voltak mind a négyen. Igazi arisztokratikus reggeli csevegés. A két házastárs felől a legkisebb jele sem volt a tegnapi eseményeknek, mintha nem is ugyanaz a házaspár ülne előttük.

-         Igen tudom, miféle altató? – fordult Bella felé Narcissa.

-         Este megmutatom, ha szeretnéd látni – somolygott Bella. – Sajnos ma is esik az eső. De reménykedünk benne, hogy tudunk egyet piknikezni kint a birtokon. Talán holnap. Igaz Rodolphus?

-         Bellának mindig remek kirándulóötletei vannak – mosolygott kedélyesen Rodolphus. – Magam is csodálkozom, hogy talál ennyi eredeti ötletet és helyet a birtokon. Drágám kezdem azt érezni rövid itt tartózkodásod alatt jobban kiismerted az erdőséget mint én magam – gyengéden az ajkaihoz emelte a felesége kezét. Mesterkélt kézcsók, mint mindig. Fagyos gúnnyal átitatva. Bella jól értette. De a színjátékot szívesen eljátszotta.

-         Reggeli után visszavonulunk, ha nem zavar titeket – mosolygott Bella. Rodolphus felhúzta a nőt, s az ajtón kívülre érve alig zárult be az ajtó, már hallatszottak Bella nyögdécselései. Narcissa kínos mosolyra húzta a száját, s gyorsan az ajtóra pöccintett pálcájával. A zajok nem szűrődtek be. Lucius futó pillantásokkal nézett a mellette ülőre.

-         Talán a könyvtár? – emelte tekintetét a férfira Narcissa.

-         Egészen biztosan érdekes gyűjteményük van a Lestrange-oknak – hajolt meg Lucius. Narcissa fejében átsuhant a gondolat vajon Lucius gúnyból mondta ezt, vagy merő érdeklődésből? Esetleg csak egy a szófordulatai közül? Lucius annyira jól takarja a valódi gondolatait mint egy bűvész. Soha nem tudja, hogy mit gondol valójában. Persze, ő is ilyen volt. Zökkenőmentesen jutottak el a könyvtárig, s a Lestrange házaspár sokáig nem is zavarta őket, ebben biztosak lehettek.