Lestrange-ék az estére különös játékot eszeltek ki. Bár Lucius és Narcissa különösebben nem lelkesedett az ötletért, nem akarták visszautasítani őket. Rodolphus bátyja Rabastan is csatlakozott hozzájuk a feleségével. Bella a padlástér berendezéseit rendezgette, távoli gyertyákat gyújtott meg, lesötételt, és az egész szoba különös félhomályos sötétben, füstölők kábító illatától nyomasztóan festett. Akár sötét árnyak járkáltak a szobában, könnyedén reccsent a parketta, mintha a deszkák között is kárhozott lelkek sóhajtoznának.

-         Lucius sürgesd meg egy kicsit a húgom, nem rá akarok várakozni egész este – szólt hátra Bella, de a fekete nehéz függönyöket rendezgette, s szemét le sem vette a sötételőről.

-         Ha kívánod – biccentett Lucius, s leszaladt a lépcsőn. Narcissa szobájának ajtaja nyitva volt. Lucius benézett, de senkit nem látott. – Narcissa?

-         Egy pillanat – Lucius felismerte, hogy honnan jött a hang. Ismét a szoba közepére állt, hogy a spanyolfal mögött meghúzódó nőt várja. Minden tudatosság nélkül a szeme a spanyolfal résére siklott. A haját fésülő Narcissa képe lebegett előtte, de amit most látott, attól még a szíve is kihagyott. Narcissa a spanyolfal mögött teljesen meztelen volt. S bár sietősen öltözött Lucius a teljes alakját láthatta. A hófehér bőrét, a karcsú, sudár hosszú combokat, a csípővonalat. Bármennyire is tudta, hogy az illem azt diktálná, hogy elvegye a szemét a résről megkövülten csak a táblák közötti keskeny csíkra meredt. A nő kapkodó mozdulataira, a sötét fekete szaténruha már végigsiklott a sudár éjkirálynői termeten eltakarva a kíváncsiskodó szempár elől a női testet. Narcissa kilépett a spanyolfal mögül, de Lucius még mindig enyhén szétnyitott ajkakkal bambult maga elé.

-         Lucius? Mehetünk? – igazította be a kontyba a kihulló tincsét Narcissa, s értetlenül nézte a férfit.

-         Öhm…ó igen, hogyne – nyögte Lucius másodpercekbe telt míg képes volt visszanyerni kiegyensúlyozottságát. A látvány teljesen felkavarta. S képtelen volt kiverni a fejéből. Egyben dühös is volt magára, hogy mint egy tilosban járó élvhajhász leskelődött a nő után. Holott nem állt szándékában. Ez vajon már megint Bella ármánykodásának az eredménye? Helyet foglaltak a körasztalnál. Narcissa hűvös tartással ült mellette, mint mindig. Senki nem vette észre, hogy csak a szeme járt zaklatottan. Lucius ma olyan meglepően szokatlanul nézett rá. Nem úgy mint szokott. Nem értette miért érezte ezt, hogy megreszketett ettől a nézéstől, csak azt ,hogy végkép nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Lucius soha nem hozta még ilyen helyzetbe, hogy ne tudja mit tegyen. Hogy ne értse mi történt. Bella eközben már javában elkezdte a szerinte játéknak titulált ostobaságot. Lucius kimérten feszült csendben várta a fejleményeket, de valójában lelki szemei előtt még mindig Narcissa alakja lebegett előtte. Narcissa pedig a szürke szemekben felfedezett ismeretlen kifejezést analizálta. Mit jelenthet? Mire gondolt? Mi volt a titokzatos álarc mögött?

-         Narcissa? – szólította meg ismét Bella. – TE jössz!

-         Mi is pontosan a feladat? – ráncolta a homlokát Narcissa.

-         A spirituális ellazulás – kacagott Bella. – Hogy a sötét erőkkel találkozhasson a lelkünk, s eljussunk a sötétség legmélyére az önkívület állapotába.

-         Önkívület? – kérdezett vissza Narcissa.

-         Hát igen, azt sejtettem, hogy számodra ez egy teljesen ismeretlen fogalom, de én például találkoztam Voldemort erejével is  - nevetett kéjesen Bella.

-         Merő képzelődés Bella – felelte hidegen Narcissa.

-         Nem a valóság számít, hanem a belső érzések, elmélyülés önmagunkban. Bennem csak ő van – zihálta Bella.

-         Bella állítsd le magad! – szólt rá Rodolphus.

-         Mert te a pokol tüzében henteregsz egy egész háremmel, hát arról én nem tehetek – sziszegte neki Bella. – Húgom te jössz! – fordult vissza Narcissához.

-         Na jó megpróbálom – mondta kényszeredetten Narcissa. Lehunyta a szemét.  Újabb adag füst zúdult az asztal körül ülőkre. Rabastan és Lucius között ült Narcissa. Várta, hogy érezzen valamit. De azon kívül, hogy Lucius érintését érzékelte a tenyerén semmi más nem jutott el a tudatáig. Egyfolytában a szürke szemek pillantását látta maga előtt ,ahogy ma este ránézett. Hogy lehet így bármi sötét erőre gondolni is? Újabb füst pumpálódott rájuk. Narcissa homloka finoman kezdett gyöngyöződni. Lucius aggódva figyelte Narcissa minden rezdülését. A vékony ujjak gyorsan nedvesedtek a tenyerében. Egyre hidegebb lett. Lucius megszorította a női kezet. Attól tartott Narcissa itt helyben elájul mellette. Felpattantak a szemhéjai s a mélykék szempár ránézett.

-         Na mit láttál? – dülledtek ki Bella kék szemei sűrű sötét szempillái izgatottan lebegtek.

-         Semmit. Sötétséget – felelte szárazon Narcissa.

-         Áh! – legyintett Bella, s Luciushoz fordult. – Lucius te jössz?

-         Nem lehetne…

-         Nem! – vágta rá Bella.

-         Megadom magam!-  húzta fanyar mosolyra a száját Lucius, s leeresztette a szemhéját. Nem járt sokkal jobban mint Narcissa. Ha sötét erőkben ő Narcissa Black meztelen képét látja, akkor a sötét erőkről igazán különös elképzelései lehetnek – gúnyolódott magában. Képtelen volt elhessegetni a képet. Állandóan ott volt a fejében Narcissa bőre, illata, vonalai…magas, karcsú termete, a teste. Lucius nagyot nyelt. Hogy lehet egy ilyen élmény után bármi másra gondolni? Főleg valami sötét dologra? Bella a fekete mágia mélységeire akarta ma eljuttatni őket, de igazán csak ő maga volt erre igazán készen itt és most. Narcissa és Lucius olyan távol álltak ebben a pillanatban attól, hogy a fekete mágiára gondoljanak, hogy azt a jelenlevők elképzelni sem tudták. Lucius rémülten érzékelte, hogy ha továbbra is csukott szemmel mered  a képzeletében lebegő Narcissa meztelen képére, az a jelenlevők számára meglepő reakciókat váltana ki, s inkább felnyitotta a szemét.

-         A sötétséget azt hiszem én is kiválóan láttam – jegyezte meg ironikusan Lucius, s Bellára nézett.

-         Akkor én talán megismétlem – mosolygott Bella, s már le is hunyta a szemét.  Az asztalnál ülök türelmesen kivárták, hogy Bella kedvére elmerülhessen, lelke mélységeiben. Rodolphus unta meg a dolgot, s asztalt bontott.

-         Bella elég volt mára – fújta el a füstölőket Rodolphus. Narcissa a zsebkendőjével áttörölgette a homlokát. Mind úgy látták jobbnak, ha ma este már nyugovóra térnek, még Bellának sem volt ellenvetése.